Jávor Károly (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Ma az ülés előtt, a környezetvédelmi bizottság ülésén elhangzott kérdésemre a programiroda vezetője átadta, most az ülés megkezdése előtt azt a dokumentumot, amit - mint ahogy a sajtóból is értesülhettek - ma Magyarország elküldött a világkiállításokat szervező irodának, a BIE-nek. Ebből két dolgot érdemes kiemelni. Az egyik az, hogy azokra a kérdésekre, amikre már tavaly választ kértünk, és amikről azóta folyamatosan többen is választ próbáltunk kérni, 1991. december 2-án születtek meg a válaszok. A második, amit érdemes kiemelni, hogy ezt a választ a képviselők, azok a képviselők, akik ma vagy holnap a világkiállítás ügyében dönteni fognak, nem ismerik. Miért fontos, hogy a képviselők ezt ismerjék? Az 1996. évben megrendezendő világkiállításról szóló törvényjavaslat mellékleteként két változat szerint kell világkiállítási területet biztosítani. Ez a két változat tehát a világkiállítás területét jelöli meg két változatban, és nem a helyszínét. A két dolog között a különbség a következő. A terület korábban háromszáz- valahány hektár volt, most lecsökkent nyolcvan hektárra. Egy terület, amin belül a világkiállítás szűkebben vett, azaz kerítéssel körbezárt területe mozoghat és változik. Eddig tehát ismertük a világkiállítás területét, nem ismertük a helyszínét. Megismételt kérdéseinkre a helyszínre való választ nem kaptuk meg. Ebben a dokumentumban benne van, meggyőződhettem róla. Természetesen alaposan nem tudtam áttanulmányozni ezt a dokumentumot, egy példányban áll rendelkezésre és ilyen vastag. (Mutatja.) A BIE a pályázat egyik feltételeként az expo helyszínét, tehát ezt a kerítéssel körülzárt területet szabta meg. Nos, ennek a feltételnek - először a programiroda által kiadott anyagok történetében - ez a dokumentum felel meg, ezt a dokumentumot azonban - mint említettem - nem ismerjük. Miért fontos még, hogy ezt a dokumentumot a képviselők megismerjék? Azért, mert ebből derül ki, hogy a világkiállítás területén hol és milyen létesítmények helyezkednek el. Fontos az, hogy ismert legyen előttünk, hogy ezek a létesítmények milyenek, és hol helyezkednek el? Nézetem szerint igen. Ugyanis ha már tudom, hogy mik ezek a létesítmények, akkor tudom megmondani, hogy milyen infrastruktúra-igényei vannak ezeknek a létesítményeknek. Nyilvánvalóan akkor tudom megmondani, hogy ezek a létesítmények, tehát az egész expo mibe kerül: másba kerül akkor, hogyha az expo, a világkiállítási iroda maga, vagy a központ a Csepel-sziget északi csücskén van, vagy egy dél-budai területen. Akkor lehet eldönteni például azt, hogy ez az egész project beilleszkedik-e, beilleszthető-e a főváros városfejlesztési tervébe, beilleszkedik-e, beilleszthető-e az ország infrastruktúra-fejlesztési tervébe. Nyilvánvaló, hogy ezek ismerete nélkül nem lehet ezt eldönteni. Most a másik nagyon izgalmas kérdés, hogy most érkeztünk el abba a helyzetbe, hogy egy megvalósíthatósági tanulmányt kéne csinálni, egy környezeti hatástanulmányt: most, amikor már tudjuk, hogy hol a helyszín, hol vannak a létesítmények. Na, készült is ilyen megvalósíthatósági tanulmány, ez is része ennek a dokumentumnak, természetesen ezt sem ismerjük. Igaz ugyan, hogy még csak előmegvalósíthatósági tanulmánynak hívják. Arról, hogy ehhez a végre most először értékelhető információkat tartalmazó anyaghoz környezeti hatástanulmány készült-e, nincsen tudomásunk. Ez az első csokra a mondanivalómnak a döntési helyzetről szólt, s összefoglalva azt tudom elmondani, hogy mostanra készült el az az anyag, amelynek feltüntetett változatai alapján a szükséges tanulmányok elkészítése és értékelése után lennénk döntési helyzetben. Az expo-vita felmerült kérdéseire adott válaszok című anyagban, amit nemrégen kaptunk meg, képviselőtársaim is, a 4. oldalon az áll, hogy: "Javaslatunk szerint az expo megrendezésére vonatkozó döntés után - tehát először döntés - mindhárom alternatívát nyitva kell hagyni, s olyan stratégia mellett célszerű dönteni, amely a változatok közötti átjárást biztosítja.+ Nos, ez a kérdéskör már átvezet a finanszírozhatóság, garancia és kockázatvállalás kérdésére. Az eddig elkészült tanulmányokat értékelő külföldi szakértők szerint a szükséges ráfordítások nagyságrendje - már ami a vállalkozási ráfordításokat jelenti - körülbelül 60-70 milliárd forintot tesz ki. Ha tehát a 30 milliárd állami költségvetési pénztől eltekintünk, marad egy elég komoly summa, amelynek a fedezetéről nem tudunk. Amikor hiányoltuk, nem most először, hanem tavaly és idén is számtalanszor, hogy nem látjuk biztosítva a fedezetet erre a komoly forrásigényre, azt a választ kaptuk, hogy amíg nincs döntés, addig egy komoly vállalkozó nem szánja el magát komoly lépésre. Természetesen elfogadom, és meg kéne vizsgálni, csak nem tudom, hogy mikor, mert ahogy a bizottságok például most tárgyalják a módosító indítványokat, az nagyon finom megfogalmazás szerint is komolytalan. Tehát elfogadom, hogy amit Ugrin Emese fölsorolt, azokat a lehetőségeket meg kéne vizsgálni, azokkal a vállalkozókkal beszélni kéne, hogy valóban komoly szándékuk van-e. Egyetlen kérdésem van: ez miért nem történt meg idáig? Nos tehát a kritika az volt, hogy amíg nincs döntés, addig nem lehet várni szegény vállalkozóktól, szegény tőkebefektetőktől, hogy komoly lépésre szánják el magukat. Azt javaslom mindenkinek, hogy tanulmányozzuk az osztrák példát - nem kell messzire menni, hisz ugyanerről a témáról van szó -, hogyan járt el nyugati szomszédunk a világkiállítás ügyében. Nos, a népszavazás előtt az utolsó centig megvolt a teljes fejlesztés fedezete. Pontosan megjelölték, hogy mekkora beruházást igényel a főváros, Bécs infrastruktúrája, mekkorát az ország infrastruktúrája, mekkora a vállalkozási tőkebefektetés, mennyivel járul hozzá a szövetségi kormány, mennyivel Bécs főváros. És természetesen ezek nem hitelkonstrukciók voltak, hanem tőkefedezet. Úgy tűnik tehát, hogy Ausztriában először azt szeretnék tudni, hogy miről döntenek (szerintem ez a döntési helyzet), és csak utána döntenek. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a Kormánynak a teljes 100 milliárd forintos fejlesztésre kell valamiféle garanciát vállalnia. Nem elegendő tehát, ha a költségvetés vagy a Kormány 30 milliárdos költségvetési garanciát vállal. A teljes 100 milliárdos fejlesztésre kell garanciát vállalnia. Milyen formában? Többféle formában lehetséges ez. Például részvényfelvásárlási kötelezettséggel. Nevezetesen, ha részvényeket bocsátanak ki, és a részvényeket nem lehet eladni, akkor a költségvetés vállalja azt a kötelezettséget, hogy majd ő fölvállalja. Pénzügyi szakemberek szerint a költségvetés ekkora kockázatot nem vállalhat, ezt a terhet nem képes elviselni. Úgy érzem, hogy mindezek nem részletkérdések, szeretném már sokadszor aláhúzni. A másik forma, amivel garanciát+