Jávor Károly (MDF)

1991. december 1.

JÁVOR KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Én úgy érzem, hogy helytálló az a megfogalmazás, hogy nem részletkérdés, ugyanakkor az is helytálló, hogy ez a részletes vitához tartozik. (Derültség, egy taps.) Nos tehát, ott tartottunk, hogy a garanciavállalásnak milyen formája lehetséges még. Ez, úgy érzem, hogy teljes mértékben részletkérdés, a részletes vitához tartozik, mert itt összegek, egyes létesítményekhez, beruházáshoz tartozó konkrét összegek vannak megnevezve, tehát a részletes vitába ez belefér. A másik garanciavállalási lehetőség a külföldi, illetve a tőkebefektetők, a vállalkozók felé különböző nagyságú terület fejlesztési jogosultságának a biztosítása. A harmadik: jelentős teleknagyságra zálogjog kikötése. Úgy érzem, hogy amikor az expo megrendezéséről döntünk, akkor ezeknek valamelyikéről is döntenünk kell, mert nagyon nem mindegy, hogy melyiket választjuk. Összefoglalva tehát: most a döntés előtt nem tudjuk, hogy van-e, lesz-e fedezete a világkiállításnak, azt viszont tudjuk, hogy a teljes fejlesztésre, a teljes világkiállításra a Kormánynak, az országnak kell valamilyen formában garanciát vállalni. Nos, az imént felsorolt hiányosságok voltak azok, amik miatt jómagam - és most mint a környezetvédelmi bizottság kisebbségi csoportjának képviselője is mondom, ami miatt jómagam - és kisebbségben maradt képviselőtársaink is ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmatlannak találtuk. Miután azonban a Ház tárgyalja, ezért voltam kénytelen hozzászólni financiális kérdésekhez is, és most néhány szóval területfejlesztés és környezetvédelem kérdésköréhez is. Számomra nagyon kellemes benyomást keltett az, hogy a törvényjavaslat a kiállítás egyik feladatául, egyik céljául azt tűzi, hogy a feltámadó környezetet mutassa be, ember és környezet kapcsolatát. Nos, ez számomra egy rendkívül szimpatikus, rendkívül vonzó, szép feladat és cél. Ugyanakkor azonban a törvényjavaslatban és a világkiállítással kapcsolatos eddigi történetek során egyetlenegyszer sem kaptam garanciát arra, hogy ezt valahol valaki biztosítja. Ha megnézzük a világkiállítás mellékleteként újból és újból megjelenő egyes létesítmények jegyzékét, a környezetvédelmi jellegű beruházások, létesítmények ijesztő mértékben csökkentek. Kérdezem én akkor: hol a garancia arra, hogy én nemcsak hogy feltámadó, hanem egyáltalán valamiféle civilizált környezetet, valamiféle színvonalon környezetet egyáltalán tudok biztosítani azoknak az embereknek, akik - tegyük fel - eljönnek megnézni, hogy hogy néz ki Magyarországon egy világkiállítás. A másik dolog az, hogy idáig többször, igen magas szintről is elhangzott az, hogy nincsen más koncepció, nincsen más elképzelés a világkiállításra azon kívül, amit a Világkiállítási Programiroda elénk tárt. Nos, a sajtóban is többször megjelent, többen elmondtuk, hogy létezik más koncepció, tehát nem lehet azt mondani, hogy nincsen más. Érdemes ezt a kettőt összehasonlítani; természetesen ilyen módon, ahogy ez az egész vita most zajlik, nem lehet, hiszen ma ugye megkaptuk: részletes vita és határozathozatal. Egyszerűen nem volt mód és nem volt lehetőség a másik koncepció versenyképes kidolgozására és megfogalmazására. Ez körülbelül úgy néz ki, mint amikor atomenergiáról akarunk dönteni, amikor nem vizsgáljuk meg az energiahatékonyságban és az energiatakarékosságban lévő tartalékokat. Versenyképes változatok mérlegelése nélkül nem lehet igazán jól dönteni. Nos, ez a másik koncepció, mint mondottam, elősorban Csepel-szigetre koncentráltam. Nem a lágymányosi hidat jelöli meg mint összeköttetést a keleti és nyugati országrész között, hanem jóval délebbre. Ha valaki ma kilép Budapest utcáira, különösen ilyenkor télen, amikor süt a nap, tehát nincs felszálló légmozgás, hiszen fönt melegebb van, mint lent - ezért úgy érzem, mindnyájunk számára érzékelhető, hogy milyen levegőminőségi állapotok alakulnak ki. Ez a levegőminőségi állapot a legjobb bizonyítvány Budapest közlekedésszerkezetéről és forgalmi viszonyairól. Képzeljük el - ezt talán úgy is meg lehetne fogalmazni -, hogy ez egy infarktusos szív. Na most természetesen több mindent lehet csinálni. Bele lehet dugni még egy vezetéket, hogy még nagyobb terhelést kapjon, de akkor, azt hiszem, hogy mindnyájunk előtt egyértelmű, hogy ennek mi lesz a következménye. Nyilvánvaló, hogyha egyszer a közlekedésszerkezeten javítani szeretnénk, ami természetesen gazdaságossági kérdés és levegőminőségi kérdés is, akkor a jelenlegi belső területekről - ahol egyéb hidak híján szinte az összes kelet-nyugati forgalom keresztülmegy, azt is mondhatnám, hogy, mondjuk, a Boráros téren -, ettől a ponttól tehát minél lejjebb kell lehetőleg húzni az új fejlesztési vonalakat. Egy híd, azon kívül, hogy óriási beruházás, nagyon fontos fejlesztési vonal. Ma egy hidat nem fognak megépíteni kétszer két méter szélességben, nem is kétszer egy nyomsáv szélességben, hanem legalább kétszer kettő vagy kétszer három nyomsáv szélességben. Ha ez megépül, akkor a forgalom a dolog természeténél fogva arra fog áramlani, tehát ugyanazt a folyamatot erősíteni, ami már idáig is lehetetlen helyzetbe hozta Budapestet. De ha nem is akarna odamenni a forgalom, akkor gazdasági érdek volna, hogy oda tereljük, tehát egészen biztos, hogy majd oda fogjuk terelni a forgalmat. Ezért, ha már egyszer világkiállítást csinálunk, mindig azt mondom, hogy akkor próbáljuk meg jól csinálni. Ez tehát közlekedésszerkezet szempontjából lényegesen kedvezőbb, a belső terhelést csökkenti, a levegőminőség állapotában javulást eredményezhet. Természetesen még egy csomó más beavatkozásra és beruházásra is szükség van, de ez egy pozitív beavatkozás ebből a szempontból. A gazdasági hasznáról most nem is szeretnék külön beszélni, mert természetesen az, hogy egy új fejlesztési vonalat délebbre meghúzok, az a jelenlegi és az akkor meghúzott vonal közötti területek azonnali felértékelődését jelenti, tehát gazdaságossági szempontból, azt hiszem, nem is kell különösebben ezt indokolni. A módosító javaslatomban ezenkívül én azért említést tettem egy-két olyan - talán mellékes, de általam fontosnak tartott - kérdésről, mint hulladék- és iszapkezelés, erről ugyanis a benyújtott törvényjavaslatban nem esik szó. Röviden szólva: ha komolyan vesszük, hogy egy világkiállítást szeretnénk csinálni, akkor a következményeivel is számolni kell. Az anyagi, kockázati és egyéb dolgokról említést tettem, most a végén néhány szóval említettem a környezetvédelmi problémákat is. Nem lehet szemet húnyni afölött, hogy megjelenik X százezer ember naponta, annak vízigénye van, szennyvizet termel, és rengeteg szemetet termel. Ezek nagyon triviális és nagyon egyszerű dolgok. Ha ezeket sem tudjuk biztosítani, és ha ezekre sincs garancia, mert most például az önkormányzati bizottság ülésén a bizottság szavazásának eredményeképpen semmilyen melléklet nem lesz, tehát lesznek pénzek, és aztán ezt majd valamire elköltjük. Nem feltétlenül fog így dönteni reményeim szerint az Országgyűlés sem, de ahelyett, hogy egyre pontatlanabbul fogalmaznák meg az egyes szükséges létesítményeket, nézetem szerint egyre pontosabban kellene megfogalmazni, mert ez jelent garanciát és nem más. Befejezésül: 1992-ben Genovában öt hetktáron négy hónapos időtartamra egy milliárd dollárba kerül a szakvilágkiállítás. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)