Salamon László (MDF)
DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Ezúttal nem frakcióálláspontot szeretnék megfogalmazni, nem is bizottsági véleményt - azt az előbb ismertettem -, hanem személyes véleményem elmondása érdekében, úgy is mint jogász, úgy is mint az alkotmányügyi bizottság tagja és tisztségviselője kértem szót. Úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatosan, annak alkotmányos közjogi jelentőségére tekintettel bizonyos kérdéseket meg ne fogalmazzak, bizonyos gondolatokat fel ne vessek. Szeretném mindjárt előrebocsátani, hogy nem szándékom a hat parlamenti párt által kialakított egyetértést megbontani vagy azzal kapcsolatban bármiféle disszonáns hangot megszólaltani. Célom kizárólag az, hogy a javaslattal felmerült kérdés alkotmányos és közjogi jelentőségét kiemeljem. Célom az, hogy a tisztelt Ház a maga jelentőségének megfelelő súllyal mérje fel a javaslatból következő közjogi konzekvenciákat, különösen pedig mérlegelje azt a kérdést, hogy a javaslatban felvázolt út közjogi fejlődésünk helyes útja-e. A másik dolog, melyet ugyancsak nagyon fontosnak tartok elöljáróban hangsúlyozni, hogy mindazokat az aggodalmakat, mindazokat az indítékokat, melyek az ügyrendi bizottságot a javaslat előterjesztésére késztették, magam is teljesen indokoltnak és megalapozottnak tartom. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy az Országgyűlés működőképességét gátló, sőt esetleg megbénító az az anomália, mely a módosító javaslatoknak az egyes törvényjavaslatokhoz olykor beérkező, elképesztően nagy számban ölt testet. Magam is úgy gondolom, hogy nem lehetnek szakmailag és politikailag indokoltak ezek közül azok a javaslatok, melyek egy bizottságban sem tudnak bizonyos mértékű támogatást, szavazatot kapni. A kérdés, hogy vajon ezzel a kiküszöbölésre szoruló jelenséggel szemben az- e a helyes megoldás, amit ez a bizottsági javaslat céloz. A kérdéssel kapcsolatosan személyes véleményemet nem titkolom. Úgy gondolom, hogy az ilyen nem kívánatos jelenségek kezelésére politikai úton helyes sort kerítenünk, nem pedig adminisztratív eszközökkel. Természetesen már fülemben cseng az ellenvetés is, amit jogász képviselőtársaim jogi szakterületről kölcsönvett hasonlat eszközeivel úgy fogalmaznának meg: az Országgyűlés, legalábbis a jelenlegi helyzetben a költségvetési törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények szorításában, a meg nem fontolt, szakmailag és politikailag alaptalan, az Országgyűlés munkáját megbénító javaslatokkal szemben jogos védelmi helyzetben van. Hadd jegyezzem meg, hogy kizárólag ez az a szempont, amiért is - mint azt bevezetőmben hangsúlyoztam - magam sem kívánok a javaslattal kifejezetten szembefordulni, és amiért magam is megállok a kérdések és fenntartások felvetésénél. Mik ezek a kérdések, mik ezek a fenntartások? Az egyik kérdés mibenléte abban áll, hogy helyes út-e közjogilag a bizottságok hatáskörének olyan irányú tartalmi módosítása, ami az ügyrendi bizottság javaslatában rejlik. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy a jelen javaslat elfogadása mellett bizottságaink jellege bizonyos fokig megváltozik, és melyek eddig a Házszabály 20. szakasza értelmében az Országgyűlés véleményező, javaslattevő és ellenőrző szervei voltak, most bizonyos körben, közvetetten és implicite ügydöntő szervekké válnak. A klasszikus modell tehát, amelynek lényege, hogy a bizottság előkészít és javaslatot tesz, a plenáris ülés pedig dönt, bizonyos értelemben módosítást, az elv törést szenved. A bizottságokban való meghatározott mértékű támogatás elmaradása ugyanis kihatással van a javaslat sorsára és azt véglegesen negatíve el is döntheti. A másik kérdés pedig az előzőből folyik. Ha ugyanis a bizottságok még oly közvetett és implicit módon, ahogy az az előterjesztésben jelentkezik, a határozatok sorsát illetően döntési jellegű hatáskörre tesznek szert és ennek folytán egyes javaslatok fölött nem a képviselők összessége dönt, különbség keletkezik a javaslatok között, illetőleg jogaik teljes gyakorlását illetően a bizottságok valamelyikében tagsággal bíró, illetve bizottsági tagsággal nem rendelkező képviselők között. A kérdések felvetése mellett meg kell állapítanom, hogy az ügyrendi bizottság javaslata nem alkotmányellenes. Az Alkotmány ugyanis nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely az országgyűlési bizottságok javaslattevő vagy ügydöntő jellege tekintetében eligazítana, illetve nem tartalmaz olyan rendelkezést sem, mely a javaslatok sorsát illetően a javaslatok egyenlő módon történő elbírálását és ezen elbírálásban való részvételt illetően valamennyi képviselő jogainak egyenlő gyakorlását garantálná. Ezeket a kérdéseket az Alkotmány - alkotmányos szintű rendezés hiányában - maga is ügyrendi, házszabályi kérdésnek hagyja meg. Az Alkotmány sérelméről tehát nincsen szó. De óhatatlanul módosul a bizottságoknak és a plenáris ülésnek a közjogi viszonya, módosul a döntéshozatal Házszabályban meghatározott mechanizmusa, módosul a bizottságok Házszabályból levezethető közjogú státusa, megszűnik az a közjogi helyzet, amely a javaslatok egységes kezelését jellemezte, és megszűnik az a közjogi helyzet, mely a döntéshozatal során valamennyi képviselőnek a döntéshozatal folyamatában azonos jogokat biztosít. Látnunk kell tehát, hogy a mostani Házszabály-módosítási javaslat közjogi jelentőségű. Még akkor is, ha ügyrendi, házszabályi köntösben jelentkező szabályozásról van szó. Közjogi jelentőségű a kérdés, és hogyha elvonatkoztatunk a jelenlegi Országgyűlés rendkívüli helyzetétől, normális és kiegyensúlyozott törvényalkotási viszonyokat feltételezve, ez a javaslat jelzi-e alkotmányos közjogi fejlődésünk helyes irányát. Én azt szeretném mostani felszólalásommal elérni, hogy ezen a kérdésen elgondolkodnánk, és világosan átlátnánk azt, hogy a jelen javaslat jelenthet esetleg valamiféle elviselhető pragmatikus választ a törvényhozás folyamatában mutatkozó zavarokra, de semmiképpen sem fogadható el a fejlődés normális és jövőbeni kívánatos útjának. Szeretném, ha világosan látnánk, hogy mint megoldás, nem dísziti, nem szépíti alkotmányos közjogi rendünket. Az előbb elmondottakkal kapcsolatban persze ellenvethető, hogy az az elvi törés, amit én itt nem tudok örömmel fogadni, az nem most következett be, hanem már a kivételes eljárás intézményének elfogadásában. Ez az ellenvetés valóban helytálló. A kivételes eljárás jelentette valóban az első eltérést a korábbi közjogi mechanizmus töretlen logikájától. Ezzel kapcsolatban, függetlenül attól, hogy én erről is hasonlóan vélekedtem, mint a jelenlegi javaslat volt, arra a sajátos, további magyarázatul és alátámasztásul szolgáló, bár kétségtelenül az elvi érvek körén ugyancsak kívül eső gyakorlati szempontokról indokolt megemlékezni, hogy azon törvények köre, melyet a korábbi ügyrendi megoldások kivételes eljárás útjára utal, kifejezetten szakmai jellegűek, amelyből adódóan az illetékes bizottság szakmai kompetenciája érthetően markánsabb és egyben kizárólagosabb is, mint más, rendes eljárásban levő törvényeknél, emellett pedig az a körülmény is csökkentette a kivételes eljárás közjogi jelentőségét, hogy - mint nevéből következik - kivételes eljárásról van szó. A mostani javaslat azonban folytatása az előzőnek és az eddig kivételes szabályt a döntéshozatalt illetően általánossá teszi. A felmerült megoldás tehát most már tendenciajelleget mutat, és ennél a pontnál úgy érzem, végig kell gondolnunk azt, hogyha ezt a javaslatot most még magunkévá is tesszük, a későbbiekre nézve jó-e ez az irány. Tisztelt Országgyűlés! Csak ezt a gondolatot akartam felvetni azzal a szándékkal, hogy alkotmányos közjogi rendszerünk iránti felelősségünk tudatában gondoljuk végig a felmerült kérdéseket. Az előbbiek mellett szeretném megmozgatni azon képviselőtársaim felelősségérzetét is, akiknek sokszor át nem gondolt, a különböző egyeztetéseket figyelmen kívül hagyó, merev magatartása előidézte vagy előidézi rendre azt a helyzetet, hogy az ügyrendi bizottságot most védekezésül e javaslat előterjesztésére késztette. Nem önmagában a sok javaslat előterjesztésében látom a baj okát. Jelen történelmi jelentőségű átalakulásunk közepette, a történelem által diktált felpörgetett tempóban, amikor egyszerűen nem adatik meg a törvényjavaslatok beterjesztése előtt a minden részletre kiterjedő minociózus, előzetes egyeztetés lehetősége még a koalíciót alkotó egyes pártokon belül sem, ezen túl természetesen a koalíciós pártok között és a Kormány között sem, melynek megvalósulása esetén talán negyedannyi mennyiségű munkát volna csak fizikailag lehetséges elvégezni, mint amit ez a Parlament most elvégez, egyszerűen elkerülhetetlen, hogy olyankor - akár a koalíció részéről is - ne jelentkezzenek, ne jelenjenek meg kellő előzetes egyeztetés nélkül is nagyobb számú módosító javaslatok. A baj okát abban látom, hogy egyrészt jobban igénybe kellene venni az előzetes egyeztetés lehetőségét az országgyűlési tárgyalás időszakában, másrészt tudni kellene néhány képviselőtársunknak nagyobb belátást, nagyobb rugalmasságot tanúsítani a javaslatának sorsát illetően, és azt követően, ha felmérte, hogy az egyetlen bizottság, sőt netán a kormányzat támogatását sem élvezi, akkor abból a kellő konzekvenciát időben vonja le. Az ilyen, elfogadásra nyilvánvalóan esélytelen javaslatok szavazásig történő fenntartása nem más, mint puszta deklaráció az Országgyűlés működőképességének rovására. Anélkül, hogy én bármelyik képviselőtársunk mikénti eljárását illetően bármiféle kéretlen tanáccsal kívánnék szolgálni, anélkül, hogy én bármiben is kétségbe vonnám a képviselői szabadság és autonómia létjogosultságát, felvetem, hogy nem volna-e helyesebb érintett képviselőtársainknak ilyen esetben álláspontjuk elvi jellegét más formában deklarálni, és javaslatuk idejekorán történő visszavonásával önkorlátozást tanúsítani. Az önkorlátozás ugyanis sokkal elegánsabb, mint a korlátozás, amit a jelen megoldás választani kényszerült. Nagyon szerencsétlennek tartanám, ha most felszólalásom egy olyan vitát váltana ki, mely annak bizonygatására irányulna, hogy vajon kormánypárti vagy ellenzéki oldalon merülnek-e fel inkább azok a rugalmatlan, merev képviselői magatartások, melyek a mostani adminisztratív természetű beavatkozást kiváltották. Azon túl, hogy a szavazásig fenntartott, és egyik bizottság által, valamint a kormányzat által sem támogatott javaslatok kormánypárti és ellenzéki megoszlásáról statisztika nem áll rendelkezésünkre, úgy hiszem, hogy a vita ilyen irányban történő elmozdulása sehová sem vezetne. E kérdéskör kapcsán azonban külön meg kell jegyeznem, hogy nemcsak azok a merev és rugalmatlan képviselői magatartások vannak az Országgyűlés működésének kárára, melyeket az imént helytelenítettem, hanem azok a javaslatok is, melyek az ifjabb generáció lendületes humorérzékét vannak hivatva demonstrálni. Ha lehet, pártot név szerint nem említenék. Én azt hiszem, semmi helye az olyan javaslatoknak, mint amit a héten a világkiállítással kapcsolatban már kifogásoltam, amikoris az egyik frakció a törvénnyel való kérlelhetetlen szembenállását akként kívánta jogalkotási paródiaként megjeleníteni, hogy számos módosító javaslatot terjesztett elő negatív tartalommal az összes paragrafus elhagyására. Erre nem lehet válasz az, amit Szájer József képviselőtársam mondott, nevezetesen, hogy erről tizenöt másodperc alatt is lehet egy szavazásban dönteni együtt, már csak azért sem, mert tulajdonképpen a csomagban való szavazást a Házszabály 48. § (7) bekezdése nem teszi lehetővé. Más kérdés az, hogy az Országgyűlés kínjában túlteszi magát ezen a megkötésen. De nem lehet ez válasz azért sem, mert az Országgyűlés munkáját nemcsak maga a szavazás nehezíti, hanem a jelentések és a forgatókönyvek elkészítésének feladata is, így a kifogásolt módosító javaslatok - még ha netán tizenöt másodpercben és csomagban el is lehet őket vetni, akkor is - súlyosan megterhelik a Ház adminisztrációját. Hozhatnék további példákat az ifjú generáció képviselőinek humorérzékéről és annak szavaztatásbeli követelményeiről. Csak egyet említek. A kitüntetéssel kapcsolatos törvényhez fűzött azon ötletek, melyek a kommunista rendszer kitüntetéseinek kötelező viselésére irányultak, vagy a tréfa kedvéért a kitüntetések leírásában szereplő szalagméreteket például egy milliméterrel kívánták megváltoztatni. Valamennyien - gondolom - szeretjük a humort és díjazzuk azt egy szilveszteri kabaréműsorban, de szakértelmével és felkészültségével büszkélkedő ifjú politikai erőnek is különbséget kellene tudnia tenni a törvényhozás munkája és más szituáció között. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy ezen előterjesztés megtárgyalása okán többirányúan, felelősségünk teljes tudatában gondoljuk végig a közjogilag helyes utat, a helyes út irányát. Azt hiszem, valamennyiünk nevében mondhatom: akkor, amikor nagyon nehéz munkánk mellett nem kapjuk meg azt az elismerést, amelyet megérdemelnénk, - persze nem az elismerésért, hanem hiszem és remélem, egy nagyobb ügyért dolgozunk, - tehát a nagyon nehéz munkánk mellett igyekezzünk saját tevékenységünkben felmérni azokat a pontokat, melyeket saját magunk saját belátásunkból és saját bölcsességünkből meg tudunk változtatni, melyeken javítani tudunk, és amely javulások a jövőre nézve fölöslegessé teszik az ilyen természetű Házszabály-szigorításokat. Köszönöm figyelmüket. (Taps jobbról.)