Tardos Márton (SZDSZ)

1991. december 10.

TARDOS MÁRTON, a Szabad Demokraták Szövetsége vezérszónoka: Be fogom fejezni, azért, mert az SZDSZ több felszólalással kívánja a költségvetés kérdéseit megvilágítani, és ez a politikai dimenzióját, a politikai vonatkozásait kívánja csak a költségvetés kérdéseinek fölvetni, amiről én beszélek. Azt gondolom, hogy az állampolgárok szempontjából a helyzet ugyancsak nagyon kedvezőtlen. Nem beszéltünk és nem beszélt a Kormány arról, hogy mit tud és mit nem tud finanszírozni. A kötelezettségek, az örökölt kötelezettségek érvényben vannak, senki nem beszélt arról, hogy ezeket meg akarja változtatni, de ugyanakkor a hallgatólagosan elvállalt kötelezettségek teljesítésére az intézmények nincsenek fölkészülve. Ma sok törvényt tárgyalunk: például a társadalombiztosítás ügyét, az egészségügy új szervezetének ügyét, ahol lényeges változások kezdetei már megfogalmazódnak. Ezekkel kapcsolatosan azonban elköveti a költségvetés azt a hibát, hogy az átmenet előkészítésére nem gondolt. Úgy, ahogy az új adók bevezetésekor nem gondolt arra, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók széles tömegeinek meg kell tanulniuk, ha szükség van arra az új adórendszerre, amit a Kormány be akar vezetni, hogy azok között a körülmények között hogy kell élni, hogy az értelmiségieknek, akiket másképp fognak adóztatni - a független értelmiségiek -, mint eddig, hozzá kell szokniok, meg kell tanulniuk azokat a feltételeket, amelyek január 1-jén érvényesek lesznek. Ennél még talán fontosabb az, hogy megtanulják azok az intézmények - kórházak, iskolák -, hogy milyen szabadsággal élhetnek, hogyan alkalmazkodjanak az új helyzethez. Itt két kérdést is föl kell vetni, amely nincs fölvetve. Meg kell alapozni a költségvetéstől függetlenebbé váló szervek gazdasági önállóságát, és ezt csak tőkével, csak a privatizálás útján nekik nyújtott tőkével lehet megoldani, és erről a kérdésről a Ház még nem tárgyalt. Beszélt arról, hogy fog nyújtani segítséget a privatizálás során a társadalombiztosításnak, de hogy fog gyakorlatban megvalósulni, hogy a tőkét hogyan kell, hogy a társadalombiztosítás fölhasználja, ez egyáltalában nem került még itt napirendre, és csak valami olyan értelmezése van, ami egy hibás értelmezése ennek az ügynek, hogy a privatizálás bevételeiből fognak ezek az intézmények részesülni. Mert ha a privatizálás bevételeiből részesülnek, akkor lehet, hogy az idei vagy a jövő évi költségvetésben javul a helyzetük. De ez csak egy évig, két évig, három évig, négy évig tarthat, és a helyzetük alapjában véve ugyanolyan megoldatlan marad, mint eddig. Elfogadom, nem azért, mert helyesnek tartom az időbeni korlátozást, s ezért áttérek arra a kérdésre, amit föl szeretnék még vetni. Azt gondolom, hogy a költségvetés megérdemli, hogy tagoltan tárgyaljuk a kérdéseket. Javaslom, hogy a költségvetés intézményeinek az ügyét, az önkormányzatok ügyét, ezen belül az oktatás és az egészségügy finanszírozásának a kérdését, a kormányzati szervek költségvetését, s a tb és a munkanélküliség, valamint a költségvetés kapcsolatait elkülönült időszakokban tárgyaljuk, mert csak így tudunk érdemben a kérdésekről beszélni. Zárómondatként azt szeretném mondani, hogy nem bosszantása a Kormánynak az ellenzék feladata. És én, amikor elmondtam ezt a bírálatot, nem a Kormányt, nem a pénzügyminisztert akartam bosszantani, és nem a kormánypártokkal akartam konfrontálódni. Arra szerettem volna az ország figyelmét fölhívni, és remélem, hogy sikerült, hogy a Kádár-rendszer büszkélkedett azzal, hogy jobban élünk, mint a szomszéd országokban, hogy nagyobbak a szabadságjogaink, hogy kedvezőbb a helyzet, mint Csehszlovákiában, Romániában, a Szovjetunióban, és nem sorolom a sort tovább. A nyugati sajtó is dicsért bennünket, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakk a szocialista táborban. Meg szeretném kímélni a magyar állampolgárokat attól, hogy a legvidámabb barakk helyzetéből a legvidámabb átalakuló ország helyzetébe kerüljünk, és az legyen a dicsőségünk, hogy Jugoszláviában polgárháború van, és nálunk nincs, hogy a Szovjetunió területén polgárháborús veszély van, és nálunk nincs, hogy Románia süllyed, és mi nem süllyedünk olyan mértékben. Én bízni szeretnék abban, hogy Magyarország az átalakulás hatására föl fog emelkedni, nem a legvidámabb, hanem egy vidám ország lesz, mert az emberek előtt a gazdasági élet, a társadalmi fejlődés új perspektivákat nyit. Ehhez azonban költségvetési reformra, mélyebb átalakulásra van szükség, mint amit eddig meghirdettünk. (Taps.)