Békesi László (MSZP)

1991. december 10.

DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat indokolásában két alapvető cél szerepel. Az egyik a változó törvényekkel az összhangot megteremteni, a másik pedig olyan viszonyokat, olyan eljárási rendet és olyan jogköröket teremteni az adóhivatal részére, amely esélyt ad arra, hogy kényszereszközökkel is javítható legyen a kétségkívül katasztrofálisan alacsony színvonalú adómorál Magyarországon. Azt gondolom, hogy mind a két cél olyan, amelyet vitatni aligha lehet, ezért tehát alapvetően az a véleményünk, hogy a törvényjavaslatra szükség van. Amikor ezt mondom, ez nem azt jelenti, hogy a törvényjavaslat valamennyi megfogalmazott és elénk terjesztett megoldási módjával egyetértünk. Nem szokásom, de mert rendkívül szűk körben vagyunk itt jelen, talán ezúttal kivételesen megbocsátják, hogy ha egy illúzió eloszlatása érdekében egy személyes élményemet elmondom. Az illúzió arról szól ugyanis, hogy adóeljárási szabályokkal egy igazgatási rendszer, egy adóhivatal képes az úgynevezett láthatatlan jövedelmeket feltárni, azokat megadóztatni. Két évvel ezelőtt, talán napra azonos időpontban az akkor még pénzügyminiszter James Bakerrel tárgyaltam, aki ma külügyminiszter, és tudják, hogy Amerikában rendkívül szigorúak az adószabályok. Egy hallatlanul kiépített adóapparátus dolgozik, és ugye az az általános vélemény uralkodik az Egyesült Államokban, hogy egy gyilkosságot ott egy ügyes ügyvéddel meg lehet úszni, de egy adócsalást, azt holtbiztos, hogy nem. A kérdés úgy hangzott, hogy vajon ilyen körülmények között az akkori pénzügyminiszternek mi a becslése. A rendelkezésre álló jövedelmeknek milyen hányadát képes megismerni az amerikai adóhivatali rendszer és megadóztatni. Nem igazán örült Baker a kérdésnek, végül azt mondta, hogy hát jó esetben olyan 60%-át. Ez az Egyesült Államokban van. A dolog lényege és a tanulság ebből, tisztelt Ház: javítani kell az adóhiányok feltárásának eszközrendszerét, csak ne várjuk, hogy a láthatatlan jövedelmeket adóztatási eszközökkel lehet kezelni és pláne megszüntetni. Tudnunk kell, hogy ennek a gyökerei sokkal mélyebben vannak. Amíg van monopolszituáció egy gazdaságban, amíg vannak hiányok egy gazdaságban, és amíg torz jövedelemviszonyok és jövedelemarányok vannak a gazdaságban, addig ezek spontán átrendeződése, akár akarjuk, akár nem, igen, ki fogja termelni ezeket a láthatatlan jövedelmeket, amelyeket, amennyire lehet, jó lenne megismernünk, jó lenne megadóztatnunk. Ha azonban ez a szándék, nevezetesen, ami a jövedelmek feltárásának szándéka, túlzásokhoz vezet, akkor azt gondolom, ez ellen fel kell lépni. Én jól tudom, és annak voltaképpen örülök, hogy ebben a pillanatban a társadalmi közeg, a közhangulat sokkal alkalmasabb arra, hogy egy eredményesebben működő adóapparátust és ahhoz szükséges jogi eszközrendszert építsünk ki, mint akár egy-két évvel ezelőtt. Személyesen is átéltem kudarcokat, hogy mennyire nehéz volt akár egyetlen olyan eszközt is érvényesíteni, ami az adóhatóság eszközeit bővítette volna. Azt hiszem tehát, hogy ha most élni akarunk ezzel a kedvező közhangulattal, ez nem baj. A baj csak abban van, hogy ennek a konkrét törvényjavaslatnak számos intézkedése olyan túlzásokat is tartalmaz, amelyek egy társadalom feletti nagyhatalmú, állandó fenyegetettséget jelentő adóhivatal rémképét vetíti fel, ez ellen pedig - azt gondolom, hogy - fel kell lépni. Négy konkrét példát szeretnék mondani, amelyek ezt alátámasztják, többé- kevésbé rímelve azzal, amit Matyi László SZDSZ-es képviselőtársunk elmondott, nem megismételve az őáltala mondottakat. Az egyik dolog, talán emlékeznek rá, milyen nagy port kavart föl az Alkotmánybíróság elvi állásfoglalása a személyi jogok és adatok védelméről, nevezetesen a személyi szám használatáról. Költőinek szánom a kérdést, de elképzelhetetlennek tartom, hogy éppen a magyar adóhatóságokra a személyi számmal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés ne lenne érvényes, vagy ha igen, akkor azt gondolom, hogy ezt nagyon világossá kell tenni. Mindenfajta olyan dolog, olyan adatszolgáltatási kötelezettség, ami erre épül - attól tartok, hogy éppen eme állásfoglalás ismeretében - legalábbis alkotmánysértő. A második ügyet, erre Matyi László részletesen utalt, kicsit megdöbbentőnek és azt gondolom, védhetetlennek érzem: alig száradt meg a pénzintézetekről szóló törvényen a Parlament pecsétje vagy tintája, ahol a banktitokra vonatkozó szabályok módosítását elvetette - helyesen elvetette -a Parlament, egy másik törvény kapcsán most vissza próbálja csempészni ezt a fajta lépést a kormányzat. Ez elfogadhatatlan, ez ellen fel kell lépni. A 38.§ "A+ változata egész egyszerűen semmiféle érvvel nem támasztható tehát alá. A harmadik ügy, amit szóba szeretnék hozni, az adóhivatal egyedi mérlegelési jogának a kibővítése. Kétségkívül ebben is van ráció, hiszen jónéhány esetben éppen az adatok hiánya vagy esetleg bizonyos adócsalással vagy adóeltitkolással kapcsolatos tevékenységeknek, cselekményeknek a mérlegelése szükségessé teszi ennek a jogkörnek a bővítését. Azonban, ha ez megint csak túlzásokhoz vezethet, akkor baj van. Gondolják végig, nem a szándékos adócsalás, hanem a kisebb szabálysértés esetében a mulasztási bírságot 0-50 ezer forint között akarja a törvényjavaslat megállapítani, de korlátozás nélkül. Ami annyit jelent, hogy akár hetente megállapíthat 50 ezer forintokat az adóhatóság, mondjuk azokkal az adózókkal szemben is, akik akármilyen adminisztratív hiba folytán követnek el tévedést, hibát - nem szándékos adócsalást - adóbevallásuknál vagy az eljárás különböző szakaszaiban. Nem beszélve arról, hogy ennek a bírságnak a maximálása minden európai törvényben megtörténik. Nálunk nem történik meg. Ugyancsak szóba hozta Matyi László, csak szeretném megerősíteni, a hárommillió forintnál kisebb nyereséggel gazdálkodó társasági adóalanyok adóelőleg-fizetési kötelezettségének gyarapítását. Hogyha egy icipicit is cinikus lennék, akkor azt mondanám, hogy ezzel az intézkedéssel a Kormány tulajdonképpen saját antiinflációs politikájának eredményességét kérdőjelezi meg, ugyanis tudni kell, hogy vágtató infláció esetén szokás az adóelőleg- fizetést ilyen eszméletlen mértékben gyorsítani, gyarapítani, gyakoriságát növelni. Arról már nem is beszélve, hogy a havonkénti kétszeres adóelőleg- fizetéssel likviditási szempontból sem kerül jobb helyzetbe a költségvetés. Nem ez fogja a költségvetés likviditását megoldani. Indokolatlan, értelmetlen szabályról van tehát szó. Nem gyarapítom a példák sokaságát. Minden olyan ügyben, ahol ilyen túlzást érzünk, módosító indítvánnyal élünk mi is, azzal a szándékkal, hogy a Parlament talán ezeket mérlegeli, és anélkül, hogy az eredeti célt veszélyeztetné, a túlkapásoktól megóvja az országot is, meg magát a törvényt is. Végezetül - és ez lenne az utolsó gondolatunk, tisztelt Ház - magát a törvényt elfogadni, a vitát lezárni csak akkor lehet, ha az összes többi tárgyi adótörvénynek a vitája lezárult, megszülettek a parlamenti döntések, hogy ne kelljen utána - esetleg egy héttel - ennek a törvénynek a szabályait is korrigálni. A módosítások után tudjuk elfogadni a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)