Iván Géza (FKGP)

1991. december 16.

DR. IVÁN GÉZA (FKgP 12 tagú csoportja): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Végigpásztázva a költségvetés fő számait, meg kell gondolnunk a jövő évben jelentkező és a költségvetési törvénytervezetben előirányzott hiány finanszírozását is. A betervezett 69,4 milliárd forint hiány - a III. fejezet beszél erről - finanszírozására előírt módszer az első 30 milliárd forintnál a hiány több évre szóló elosztását több mint 10 évre, a második 30 milliárdos hiánynál annak néhány évre való elhatárolását jelenti. A hiány tehát megmarad, csak később jelentkezik, de kamataival együtt. És ez a tétel 10 év esetén el nem hanyagolható. Mivel pedig a 9,4 milliárd forint maradék a költségvetési éven belül finanszírozandó, így ez az 1992. évi költségvetést terheli. Ezenkívül a tervezet nem ad egyértelmű magyarázatot az áthúzódó, értékpapírokkal fedezett vagy hasonló módon átütemezett ez évi és korábbi hiányokról. A 40. § ezt a kérdést megkerüli, és így a tényleges várható hiány összege számszakilag tételesen nem állapítható meg. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra is, hogy a fejezeti indoklások szinte minden esetben a fejezeti előirányzatok jelentős növelését tartalmazzák. A legnagyobb növekedést általában a béralap és a bér jellegű költségek mutatják. Felmerül a kérdés, hogy a béralap-növekedést mi indokolja ilyen mértékben. A feladatok és a szükséges létszám növekedése? Az államigazgatás reálbérszintjének növekedése? Vagy ezeknek valamiféle, általunk nem ismert aránya? A tervezet ugyanis az államigazgatási alkalmazottak részére egyértelműen bérfejlesztési forrást irányoz elő. A fentiekkel összhangban két konkrét észrevételt, illetve javaslatot is felvetünk. A 20. § társadalmi önszerveződések támogatása címén többek között 39 ezer Ft/fő támogatást irányoz elő a szakmunkásképzés elméleti oktatásához, és további 37 ezer Ft/fő összeget a gyakorlati tanműhelyi oktatásra. Ez nagyon szép és nagyon helyes. Hangsúlyozni kell, hogy a szakmunkástanulók gyakorlati képzésére már ma is, és egyre nagyobb mértékben a magánvállalkozóknál kerül sor. Náluk ez a képzés jelentős szellemi és anyagi ráfordításokkal jár. Ennek ellenére az egyéni vállalkozók mindössze 12 ezer Ft/fő évi adóalap-csökkentő "kedvezményben+ részesülnek a foglalkoztatott ipari tanulók száma után. A költségvetés jelzett támogatásai a vállalkozókhoz nem jutnak el, és a szakképzési alapból is csak eseti jelleggel pályázhatnak a forrásra. Ez a lehetőség a szakmunkásképző intézetek számára is rendelkezésre áll a lényegesen nagyobb összegű normatív támogatás mellett. Ezenkívül az egyéni vállalkozók 1992-től minden eddigi tevékenységhez és szervezeti mérethez kötött támogatástól megfosztva, ugyanakkor a lehetséges adónemek legtöbbjével terhelve vállalkoznak a jövő szakembereinek és vállalkozóinak képzésére. Ma az egyéni vállalkozók az alábbi főbb adónemeket fizetik: 1. Személyi jövedelemadó, illetve ványa, amit a jövőben a társasági adó fog felváltani. Körülbelül 40% nyereségre vetítve. 2. A szakképzési hozzájárulás, 1% bérarányosan. 3. A szolidaritási alap, 5% bérarányosan; társadalombiztosítási járulék, 40% bérarányosan; nyugdíjjárulék. Ezenfelül kommunális adó: 2000 Ft/fő/év; a végzős ipari tanulók és saját személyük után is. Végül iparűzési adó: maximum 0,3% árbevétel arányosan. Ezek után jogos igény, hogy a szakmunkásképézés normatív támogatásai erre a szférára is kiterjedjenek. Ez a vállalkozói kör ma már a társadalmi közkiadások fedezetéhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá, feltéve, hogy működési feltételei elviselhetők maradnak. A tervezet 20. §-a a társadalmi önszerveződések támogatásáról szól, de ebben a szakaszban egyetlen társadalmi önszerveződés vagy valóságos társadalmi önszerveződés keretében végzendő, költségvetési támogatásban részesülő feladat sem található. Itt olyan szociális és kulturális feladatok jelennek meg, amelyek minden kultúrállamban költségvetésből vannak finanszírozva. Nem volna helyes, ha a cím arra utalna, hogy az állam nálunk e tevékenységek finanszírozásából is kivonulni készül. Ez alatt a cím alatt a valódi társadalmi önszerveződések költségvetési támogatásáról kellene szólni. Itt kellene rendelkezni az állampolgárok által szervezett alapítványi vagy magánegyetemről is. Itt egy percre szeretnék megállni. A Miskolci Bölcsészegyesületi Egyetem mindmáig mostohagyermeke volt a nem állami szervezésű oktatási rendszereknek. Születésétől fogva ellenőrzést, averziót tápláltak vele szemben. Eddig az államnak nem került, mondhatni, semmibe. A megszállottként tevékenykedő fenntartói ma sem tudják megérteni, miért kell nekik szélmalomharcot folytatni. A nyugati - beleértve Amerikát is - államok művelődési és oktatási rendszerében a magán-, illetve alapítványi egyetmek nagy szerepet visznek az államok kulturális és pedagógiai életében. Számos világhírű tudós és kutató kerül ki ilyen szervezésű egyetemről. Nálunk viszont - kulissza mögötti sakkhúzásoknak engedve - össze kívánják házasítani egy műszaki egyetemmel, melynek sem humán múltja nincs, sem lehetősége, csak legfeljebb 150-200 hallgató fogadására. A harmadik éve működő humán egyetemet nem elsorvasztani kellene, hanem továbbfejleszteni; a 24. § szerinti összegszerű korlátozás nélküli kezesség vállalásával egybekötve, illetve elősegítve cserében azért, mert több mint ezer fiatalt foglalkoztat, kik ennek híján a munkanélküliségnek és elzüllésnek lennének kitéve. Ugyanis 1440 hallgató tanul a miskolci humán egyetemen, és ha a Nehézipari Műszaki Egyetem hajlandó is átvenni 150-200 hallgatót, akkor is több mint 1200 fiatal felsőoktatásban való részvétele tragikusan végződne, keserű szájízzel kellene a munkanélküliek közé beállnia. További hiányosságok e szakaszban, melyekről szólni kellene: képviseleti és érdekképviseleti szervezetekről, kamarákról, amelyek egyébként állami feladatokat is magukra vállalnak, továbbá közcélú egyesületekről is. Ezt a tervezet 22. §-a nem oldja meg, bár jelzi, hogy itt a költségvetésnek a tervezet alkotói szerint is lenne feladata. Ez a szabályozási űr is érzékelteti, hogy nem lehet elodázni olyan fontos törvények megalkotását, mint például a kamarai, érdekképviseleti és a felsőoktatási törvény. Végezetül szeretnék én is arra utalni, hogy a tervezet egésze, úgy szerkezete, mint elosztási koncepciója a rendszerváltás előtti felfogást is tükrözi. Mégpedig úgy, hogy az egyes szociális jellegű kiadásokat meg sem kísérli rászorultsági elven meghatározni, hanem korcsoportokhoz és egyéb vitatható vetítési alapokhoz köti. Másodszor, ezenfelül a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló törvényjavaslat módosításai továbblépnek a műszaki fejlesztési célú forrás költségvetési szempontok szerinti felhasználása irányába. Tisztelt Ház! Reméljük, hogy a Ház gondolati kohójában sikerül majd a sok- sok módosító javaslat és vita révén egy optimális költségvetési törvényt megszavazni, és a mindannyiunk által minden oldalról megvizsgált javaslatból a népünk javát ténylegesen szolgáló törvény fog majd megszületni. (Kis taps.)