Inotay Ferenc (KDNP)

1991. december 16.

DR. INOTAY FERENC (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Hölgyeim és Uraim! A költségvetési vitákban elhangzott hozzászólások szokásos bevezető szavait, melyek a költségvetés bevezetőjében azt vagy kritizálják, vagy ellenvéleményt mondanak, én most mellőzöm. Rögtön a lényegre térek rá, és mondanivalómat a lehető legrövidebbre igyekszem fogni. A Kereszténydemokrata Néppárt részéről a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottságba lettem delegálva. Ezért kizárólag ezen területek költségvetési tervezetéhez, a költségvetés összeállításához kívánok néhány szót hozzászólni. A nemzetbiztonsági bizottság ülését most fejezte be néhány perccel ezelőtt. Megengedhetetlen ugyan, hogy a plenáris ülés alatt ülésezzen egy szakbizottság, de a szükség törvényt bont. A lényeg az, hogy a nemzetbiztonsági költségvetés csökkent a tavalyi évhez viszonyítva, ezzel maximálisan egyet tudunk érteni. Mindenki egyetért vele minden bizonnyal. A részletekhez azért nem lehet érdemben hozzászólni, mert bár ismertek, az anyag itt van, de egy bizottsági miniszteri meghallgatás után tíz perccel megnyugtató álláspontot ezzel kapcsolatban kialakítani nem tudok. A honvédelmi kiadásokat a szükséges rossznak tekintem, de az erre biztosított összeg van hivatva biztosítani egy még rosszabból való menekülést, egy még rosszabbnak az elkerülését. A katonaságra elköltött összegekből rengeteg sokkal hasznosabb és főleg a társadalom anyagi emelkedését segítő és biztosító feladatok finanszírozását lehetne megoldani. Ezzel is itt mindenki egyetért. Mégsem fogunk tudni mi így dönteni. Az 1991. évi költségvetés honvédelmi része tárgyalásakor az volt a meggyőződésem, hogy 1992-re az 1991-es kiadások csökkentése következik be, illetve ha a költségvetés összege változatlan is marad, az inflációs hatás következtében ez voltaképpen csökkenést fog jelenteni. Ez azonban csak remény lett, méghozzá szétfoszlott remény. A reményt a déli országhatárrész fenyegetettsége oszlatta szét. A tényeket mindenki ismeri, ezért szükségtelen ezt részleteznem. Mielőtt azonban mondanivalómat ezen vonalon vezetném tovább, ezt megelőzően a honvédelmi költségvetés összeállítási technikáját kell kritizálnom. Normális esetben a költségvetés végösszege az alapigények felmérése és megállapítása után az összegek összegezéséből alakul ki. Ez általában és természetesen mindig magasabb, mint a rendelkezésre álló összeg, ilyenkor történnek az átcsoportosítások és a különböző nyirbálások. A honvédelmi vonal költségvetése azonban nem így készült, hanem - mások által is jogosan kifogásolva - a bázisadatok mechanikus emelésével. A problémát én abban látom, merem valószínűsíteni, hogy a Honvédelmi Minisztérium alsóbb szintjei, valamint a gazdálkodói nem tudják az alapigények költségeit a szükséglet oldaláról felmérni, csak a múltból, a bázisból tudnak kiindulni. Ennek oka az, hogy valójában erre nem is tanították meg őket - a katonákat -, hiszen az illetékes katonák a múltban az országhatáron kívül eldöntött, diktált katonai feladatok és kényszerített fedezeti finanszírozás körülményei között léteztek. Ebből származóan, mechanikusan tudtak csak költségvetést készíteni. A mechanikus lebontásból származó hibák és ellentmondások felderítésére és korrigálására a katonaság civil ellenőrzése az adatok, a számok késői megismerése miatt csak most tudott hozzákezdeni. Most tudott ezzel mélyebben foglalkozni a honvédelmi bizottság. A katonák felett álló civil miniszteri vezetés kénytelen elfogadni a katonák álláspontját, elvégre történészektől mást nem lehet várni, rájuk szorulnak. (Zaj.) A módosító indítványaink folyamatosan készülnek, de a problémát megnyugtatóan, véglegesen nem fogják megoldani. Az - remélem - meg fog oldódni, de csak 1993-ra. A számok elemzésére a szükséges idő nem állt rendelkezésre, azonban némi képet kaptam. A személyi kiadásoknál egy nagyon érdekes aránytalanságra jöttem rá. Egy szervezetet - így a katonai szervezetet is - egy piramis ábrával lehet szemléltetni. Ez megvan a nyugati hadseregben, de megvolt az 1945 előtti magyar királyi honvédségnél is. A piramis vizsgálatánál a piramis csúcsa felé mindig csökkenő létszám, csökkenő személyi állomány van. Ennek vizsgálata a közeljövő feladatai közé tartozik, de nagyon érdekes az a vizsgálat eredményénél, hogy egy bizonyos szinten a piramis összetartása megszűnik. Nem tudom megállapítani azt, hogy erre van-e szükség, és a piramis magasabb része miért szélesebb, miért nagyobb létszámú - arányosan, aránytalanul viszonyítva - mint amennyire ott szerintem szükség volna. Visszatérve az eredeti gondolatmenetemre - a déli végek veszélyeztetésére és körülményeire -, azt kell mondanom, hogy az ottani helyzet miatt a honvédelmi költségvetés nem kalkulálható. Békében a hadsereg szükséglete - a feladatok, a beruházások, a gyakorlatok stb. megtervezése révén - pontosan meghatározható. Meghatározható a szükséglet, a fedezetigény, és stabil költségvetés készíthető. Háborúban ez nem így van, ott a feladat automatikusan generálja a pénzügyi forrást. Most viszont béke van. Mégis vannak költséges és még hozzávetőlegesen sem tervezhető költségek. Erre csak egy példát. Légierőnk most néhány nap alatt több emelkedést hajt végre, mint azelőtt egy év alatt. Az igaz, hogy 50 emelkedésből 49 felesleges, de azt nem lehet előre tudni, hogy az 50-ből melyik az az egy, amelyik nagyon lényeges volna, amelyik a vagyont, az embert és esetleg az országot - annak egy részét - menti. Normális körülmények között az a repülőidő, -óra, ami egy évig elegendő, betervezhető. Most azonban előfordul az, hogy egy év alatt elhasználunk annyi repülési órát - erre próbálom kihegyezni a témakörömet -, amit amúgy egy év alatt, tehát elavul a berendezés, azt is kellene cserélni, ha biztosan akarjuk védeni légterünket. Hogy mennyire és mire lesz szükség? Ma nem tudjuk megmondani. Ezért mondom azt, hogy a honvédelmi költségvetés összeállításánál az össz nemzeti érdekre való tekintettel - és ebben azt hiszem, minden oldalon egyetértünk - nem lehet pontosan sem előre tervezni, és nem lehet garasoskodni sem. Köszönöm szépen. Ezt akartam mondani. (Taps a jobb oldalon.)