Ugrin Emese (FKGP)

1991. december 16.

DR. UGRIN EMESE (FKgP 12 tagú képviselőcsoportja): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy minekután nagyon sok olyan gondolat elhangzott már az előző felszólalásokban, amelyekkel mi is egyetértünk, megpróbáljam lerövidíteni észrevételeinket. Én úgy gondolom, hogy a délután elhangzott vita - amely arról szólt, hogy összekeverednek szorosan vett költségvetési kérdések politikai kérdésekkel - természetszerű, hiszen a költségvetés egyszersmind valahol bírálata és kritikája a volt és az elkövetkezendő év kormányprogramjának, tehát az természetes, hogy politika, gazdaság és konkrét pénzügyi kérdések összefolynak a vitáinkban. Meggyőződésem az is, hogy egy költségvetés az egy részletes kormányprogram, tehát mindenképpen meg kell találnunk azokat az irányelveket, azokat a prioritásokat, amelyeket egy kormány az elkövetkezendő évre kitűz maga elé. Ezekkel kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot felvetni. A kormányprogram legfőbb célkitűzései közé tartozik egyszer: a piacgazdaság megteremtése, másodszor: az infláció megfékezése. Mi úgy gondoljuk - és itt egyetértünk sok más képviselőtársunk kritikájával -, hogy a jelenlegi költségvetés elosztási rendszere nem segíti elő a piacgazdaság gyorsabb kialakulását. A másik az infláció, amelybe csak elvileg szeretnék néhány gondolatot betenni. Az infláció megfékezése szükségszerűen együtt jár a munkanélküliség számának emelkedésével, s úgy gondoljuk: politikai kérdés az, hogy nagyjából a két tendencia között - az egyik pozitív, a másik negatív tendencia - hol tudja megtalálni a Ház a megfelelő és mindenki számára elfogadható terheket és kötelezettségeket. A harmadik gondolat: a múlt évi, a +91-es év lezárásával kapcsolatos igen pozitív jelenségek, amelyeket el kell ismernünk minden bírálat ellenére. Én úgy gondolom, hogy a múlt év lakossági megtakarítása - bár a közgazdászok véleménye szerint nehezen megmagyarázható -, de az a 200 milliárd, amelyet a lakosság megtakarított, óriási segítséget nyújtott az idei év lezárásához és a jövő év megkezdéséhez is. A kérdés csupán csak az, hogy ezek a megtakarítások - egy szociális feszültségtől terhes országban - honnan jönnek, honnan alakultak ki. Úgy gondolom, hogy bizony valahol ebben a 200 milliárdban benne vannak azok a be nem fizetett adók, amelyekről a pénzügyminiszter úr is beszélt, és amelyeknek a behajtása nagyon fontos lenne. Sokkal jobb lenne ezeknek a behajtását szabályoznunk valahol a jövő évre, mintsem állandóan új adónemeket kitalálni, amelyek idegesítenek mindenkit, de ugyanakkor tudjuk, hogy óriási összegek nem folynak be az államkasszába, arról nem is beszélve, hogy a banki kamatok még pluszban egy államot terhelnek, tehát még rá is fizetünk erre. Szeretnék inkább néhány gondolatot szólni arról, hogy a törvényben magában, a jogszabályban milyen ellentmondások vannak. Nagyon egyetértek - frakciótársaim is egyetértenek - azzal a gondolattal, hogy egy nagyon komoly, szigorú pénzügyi politika szükséges ahhoz, hogy az inflációt féken lehessen tartani. Ez a szoros pénzügyi politika megmutatkozik a költségvetés rendkívül részletes elemzésében, amely tulajdonképpen az egyik legfontosabb kritériuma is - a nemzetközi szabályok szerint - a költségvetés összeállításának. Ez a részletesség azonban bizonyos ellentmondásokkal találkozik akkor, amikor a törvény különböző szakaszait kezdjük el vizsgálni - ez pedig már a teljesség elvével ütközik. Az egyik, amire szeretném felhívni a figyelmet - amiről már Tölgyessy Péter és több képviselőtársunk is beszélt: a rugalmasság, az átcsoportosítások lehetősége. Mi úgy gondoljuk, vannak olyan szakaszok, amelyek bizonyos értelemben megrémítenek bennünket. Például a fejezeteken belüli átcsoportosítások lehetőségét az egyik fejezet azzal indokolja, hogy ha átszerveznek egy minisztériumot, akkor ez az átcsoportosítás lehetséges. Képzeljük el: egy osztály átszervezésével már olyan pénzügyi keretek szabadulnak fel, amelyeknek a spontán elhasználása-felhasználása szinte lehetetlenné válik. A 23. §-ban a költségvetés terhére megengedett kezességvállalással kapcsolatban szeretnénk megjegyezni: azzal, hogy az áthúzandó kezességvállalási kötelezettség összegét nem veszik figyelembe, úgy ítéljük meg, nagyon komoly problémák fognak fölmerülni, minekutána a Kormány terhei növekednek. A 44. § is erősen vitatható, mert arról beszél, hogy az önkormányzatok központosított előirányzatainál 100 millió forint összeg fölött kormányengedély szükséges ahhoz, hogy átcsoportosítás legyen. Ez a 100 millió forint összegében is olyan nagy, hogy úgy gondoljuk, nem ártana, ha a paragrafusban megjelenne az, hogy az Országgyűlés tájékoztatása vagy esetleg véleménye is szükséges legyen. Gondoljunk arra a 100 millió forintnál, hogy a költségvetés általános tartaléka 10 milliárd forint: a tartalék egytizedét jelenti, tehát nem egy kis összeg. A törvénytervezet 50. §-a az előirányzatoktól való eltérés lehetőségét igaz, hogy nagyon szűk körre korlátozza - mi ezzel teljesen egyetértünk -, azonban azt írja, hogy az eltérésekből fakadó, költségvetési egyensúlyt rontó hatásokat a Kormány pótköltségvetéssel nem ellensúlyozhatja. Ha ez így van, akkor az eltérések ismételt átcsoportosításokat, eltéréseket tesznek szükségessé más további bevételi és kiadási tételeknél is. Mivel azonban itt az eltérés nincs meghatározva, a korrekciós eltérések mértéke nagyon tág határok között mozoghat. Ezek a példák, mint mondottam, egy igen rugalmasan alakítható költségvetésre utalnak, ami szemben áll a részletezettséggel. Az előző gondolathoz kapcsolódik az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások és bevételek szabályozásának néhány problémája. Így például a 26. § az ÁVÜ-ről azt írja, hogy a vagyonpolitikai irányelvekben meghatározott, a költségvetésbe bevont privatizációs bevételekből finanszírozott kiadási előirányzatát a Kormány engedélyével 50%-kal túllépheti. Mi úgy gondoljuk, ez szintén egy olyan jelentős gazdálkodási szabadság, amely az állami költségvetésben - véleményünk szerint - nem engedhető meg. Ez is egymilliárdot tesz ki tudniillik, tehát egytizede a költségvetési tartaléknak, ez egy kicsit furcsa. (Taps a bal oldalról.) Nem találjuk a tervezetben az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvénytervezetekből eredő költségvetési vonatkozásokat sem. Az erről szóló, november 19-én kelt törvénytervezet a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezelését és hasznosítását elkülöníti az ÁVÜ-től, és erre a feladatra az Állami Tulajdonosi Intézetet hozza létre, amely a tervezet szerint költségvetési szervként is működhet - ugyanakkor az ÁTI költségvetése hiányzik a költségvetésből. Szeretném megkérdezni a miniszter úrtól, hogy ez hogyan fog majd kialakulni a gyakorlatban. Talán formai kérdésnek tűnik a rendkívüli kiadások és bevételek témája, amelyet szintén érintett már egy képviselőtársunk. Erről a 32. §-ban konkrét célok finanszírozását megjelölő összegeket találhatunk. Ezek a kiadások azonban véleményünk szerint csak annyiban tekinthetők rendkívülinek, hogy 1992-ben jelentkeznek először, de feltehetőleg az elkövetkező éveket is terhelni fogják, így például az expo, a kárpótlás vagy például az elég sokat vitatott egyházi ingatlanok visszaadására fordított összeg, amely a törvény szerint tíz éven keresztül fog folyamatosan történni, tehát nemcsak +92-ben, hanem a következő években is bizonyos költségvetési támogatásra fog szorulni. Ugyanígy a szovjet csapatok által okozott környezeti károk ellensúlyozása sem egy évre, hanem több évre vonatkozik, ezért úgy látjuk, hogy sokkal jobb és áttekinthetőbb lenne, hogyha ezt nem a rendkívüli kiadások csoportjában lelhetnénk föl, hanem az egyéb fejezetekhez kapcsolnánk, és akkor tudnánk követni már az elkövetkező idők folyamán is az előirányzatok összegét. Egyetértünk azzal, hogy a központi költségvetési szervek szabad hitelfelvételi lehetőségét korlátozni kell, és ez nem zavarhatja meg az állami költségvetés tervszerűségét. Ugyanakkor lehetővé kellene tenni a költségvetési szervek szabad pénzeszközeinek értékmegőrzésére a bevételelhelyezés lehetőségei közötti választást. Ez különösen indokolt az elkülönített állami pénzalapoknál. Úgy gondoljuk, meg kellene keresni azt a megoldást, amellyel ez a lehetőség úgy biztosítja a szabad források értékmegőrzését, hogy egyben a hitelpiac indokolatlan túlkínálata is elkerülhető legyen. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)