Kéri Kálmán (MDF)
KÉRI KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr és szeretett Képviselőtársaim! Meglepetésszerűen ér engem, hogy már most szót kapok (derültség) és eleve szeretném kijelenteni a következőket. Nem egy párt s nem egy frakció nevében kértem szót, hanem kizárólag mint egy öreg katona, talán Magyarország legöregebb katonája. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) És mint ilyen, szükségét érzem annak, hogy szót emeljek bizonyos dolgokról, amelyek lelkemből fakadnak, és a számba tolulnak. Hát a költségvetés! Azt kell mondjam, hogy megnyugvással veszem tudomásul, hogy többre nem képes ez az ország - megnyugszom -, mert ha még többet is követelnék, akkor az mások rovására menne. S akkor azt kell kérdezzem: kell honvédelem akkor, ha már nincs kiért a hont védeni? Be kell tehát lássam, másra is szükség van, mint a honvédelemre. De azt azért mégis csak kérhetném, hogy legyen a magyar király+ (derültség), a magyar honvédség - elszóltam magam, igenis - (derültség és taps) , de úgy vélem, hogy igen, legyen a magyar honvédségnek egy békeköltségvetése. Tudjon számolni azzal, hogy bármi is következik be az eljövendő esztendőben, ezzel konkrétan számolhat, függetlenül attól, hogy feszültségek vagy esetleg határsértések, vagy bármi is bekövetkezne. Mindaz tehát, ami a békefeladaton felül adódna, úgy vélem, az egy külön alapból menjen, és semmi köze ne legyen a honvédség békebeli működéséhez. Nem kell szót ejtsek arról, hogy milyen külpolitikai, milyen katonapolitikai helyzetben vagyunk, azt már mind hallottuk. Csupán arra szeretnék rámutatni, nincs ellenségképünk. Hogy szomszédainknál mi történik, nagyjában az ő dolguk, persze figyelnünk kell azért, hogy mi történik ott. Azt is tudnunk kell, hogy nem kell, hogy legális hadseregek törjenek reánk, nem, csak bandák, akik túlfűtött érzelmekből kifolyólag még valamit akarnak talán tőlünk. Még föl se tételezem, hogy az illető állam hadserege azokat támogatja, bár van példa rá, amikor támogatja. Tehát azt hiszem, nincs közöttünk senki, aki úgy vélné, hogy nincs szükség a honvédségre. Igen, szükségünk van egy honvédségre. Tudatában annak, hogy minekünk oly kicsi a honvédségünk, hogy bármely irányból jövő agressziót mi csak korlátoltan tudunk kivédeni, és azt is csak korlátolt időre is. Ezzel tisztában kell legyünk. Hogy nem lehet nagyobb a honvédségünk? Persze, hogy nem lehet nagyobb. Sem a fegyverzetünk más - ezt megállapítják nemzetközi szerződések is, azonkívül az ország képessége, hogy mennyire lehet ebben a honvédségben még valamit elérni. Hát, sokat nem. Korlátozva vagyunk tehát létszámban, és korlátozva fegyverekben. De - kedves Képviselőtársaim - semmilyen korlátozás nincs azt illetően, hogy hogy képezzük ki ezt a kis honvédséget, és hogy kik képezik ki. Ennek a honvédségnek a tisztjei és tiszthelyettesei - vagy bárminek nevezzem is az altiszteket - olyanok legyenek, akik igenis képesek erre, de akkor képesíteni is kell őket erre. Amikor nem látja biztosítva, hogy a honvédség biztosítja a jövőjét, amikor megélhetési gondjai vannak, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy teljes bevetéssel szentelje magát - minden rendfokozattól függetlenül - a honvédség kiképzésének olyan fokára, amit látni szeretnénk. Szeretnék röviden önöknek egy képet nyújtani. Tudom, hogy ez a szó, hogy "revízió+, sokukban visszatetszést kelt. Én viszont kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez a szó minket arra képesített, hogy képesek voltunk nappal kiképezni az embereinket és éjjel menni rejteni - az Antant ellenőrzése elől - azt az anyagot, amit meg tudtunk menteni, azt karbantartani, de eszünkbe nem jutott volna, hogy ezért hátrább tekintsük, kevésbé fontosnak a kiképzést. Nem! Kevesebbet aludtunk, de ezzel az eszmével hittük, hogy kell, tudunk képezni embereket jó magyar katonáknak. Most is kell, hogy a tisztjeinkben legyen egy eszme, amihez hozzá is kell járuljunk: függetlenül attól, hogy milyen körülmények között élnek, higgyék, mindent elkövet ez az állam, hogy emberként élhessenek, létbiztonságuk biztosítva van, de akkor kell nekik egy képet adni a jövőre is: nem kell elmenned, itt maradsz meggyőződésből, és mint katona fejted ki továbbra is a munkádat, és büszkén viseled az egyenruhádat nemcsak a laktanyában, hanem odakint is a laktanyán kívül, de úgy kell viselkedned, hogy tiszteletet élessz, és akkor tiszteletet is fogsz kapni. És ez a kiképzés - és most a szellem. Meg kell magyarázni a katonának, hogy miért kell honvédség, neki mi a kötelessége ebben a honvédségben. Mi mindent kell teljesítsen, hogy helyesen tudjon szolgálni ennek a magyar hazának, nemcsak fegyver nélkül, hanem fegyverrel is, ha a sors - sajnos - egyszer ezt megkívánja. Tudom, hogy most szembe fognak szállni velem, de ki kell mondjam: ehhez nem elég az oktatás, nem elég az, hogy a katona megtanulja a fegyvereit használni. Ó nem, többre kell nevelni! Arra, hogy akkor is használja ezt a fegyvert, ha súlyos viszonyok közé kerül. Ne csak lőni tudjon, hanem képes legyen akkor is lőni, amikor ezt a szükség parancsolja, saját védelme és így a haza védelme érdekében is. Szóval, nemcsak oktatni! Most, amikor ifjúságunk, amelyik bevonul a honvédséghez, évtizedek nevelése folytán nem olyan sokat tud a hazafiasságról, és a haza iránti áldozatkészségről, erre ezt az időt is ki kell használni, amikor fegyveres szolgálatra bevonul. És mi kell még? A fegyelem. Kérem, egy hadsereg, amelyben nincs meg az erős fegyelem - kijelentem önöknek - semmit sem ér. De a fegyelmet fenn kell tartani. Ahol fegyelmezetlenség, pláne lázadás bekövetkezik, a legerélyesebb eszközökkel le kell törni, és csak azután jön a méltányosság, keresni: miért is történt ez, és akkor jöhet a megbocsátás, de először le kell törni. (Kónya Imre: Idő!) Egy pillanat, mindjárt be fogom fejezni, igen. Úgy néznek most önök rám, mint egy vademberre. Kérem, kénytelen vagyok önöknek azt mondani, hogy nem vagyok az, és ha egyetlenegy embert találnak ebben az országban, aki alattam szolgált, aki tőlem egyetlenegy fogdafenyítést kapott, azt kell mondjam: szembesítsék velem, mert olyat nem fognak találni. A legnagyobb fenyítés a 10 nap laktanyafogság volt, de az is úgy, hogyha a szombat, vasárnap beleesett, az kivétel volt, hogy kimehessen. Igen, de ehhez meg is voltak nevelve az embereim. (Zaj.) Nos, a végére értem mind ennek + (Zaj.) + Megengedik, hogy folytassam?+ (Zaj.)+ Megengedik, hogy folytassam, uraim? (Közbeszólások: Igen!)+ Nem óhajtják hallani. Igen? Jó. Köszönöm. Ha tehát egy kiválóan kiképzett, megfelelő, lelkileg felkészített, fegyelmezett hadseregünk van, akkor azt mondom: a létszámának a háromszorosára képes harckészséget és harcképességet kifejteni. Ha pedig ez így van, és ezt elérjük, akkor nyugodtabban alhatunk: nem kell aggódnunk, hogy kis atrocitásoknál is nehézségeink lehetnek. Egy olyan hadseregnek a felkészítése tehát, mint amit vázoltam, országos érdekünk kell legyen, és akkor abban a biztonságban dolgozhatunk még a szükség idejében addig, amíg hisszük, hogy bekövetkeznek a jobb idők, és ismét képesek leszünk majd egy szebb, egy virágzó Magyarországon élni. Ezt kérem önöktől, és ezt szeretném még megérni. Köszönöm a türelmüket. (Általános taps.)