Hasznos Miklós (KDNP)
DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt megtizedelt Ház! (Derültség.) Nagy újsággal és nagy szenzációval nem kívánok szolgálni önöknek, éppen ezért már előzetesen bejelentem azt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elfogadásra javasolja a költségvetési törvényt, az 1992. évi költségvetést, annak ellenére, hogy elismerjük mi is azt, hogy rendkívüli időszűkében vagyunk és nagy időzavarban. Nagyon jogos az a felvetés, hogy a kiérlelt vitákra kevésbé van mód. Itt azonban valamire szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, és ez a valami az, hogy az állami költségvetés irányelveiről is tartottunk már vitát, arra vonatkozóan érvényes határozatokat hoztunk, és tulajdonképpen minden pártnak és minden koncepciónak módja volt a költségvetés irányelveinél már kifejteni a maga véleményét, amennyiben az nem illett bele a kormányzati koncepcióba. Itt már tulajdonképpen csak azt kérhetjük számon, hogy mennyiben tér el ezektől az elfogadott irányelvektől a költségvetés. Éppen ezért én egy konkrét javaslattal szeretnék élni, s ez a konkrét javaslatom az, hogy a kereszténydemokraták annak érdekében, hogy minél kevesebb módosító javaslatot kelljen a bizottságokban megtárgyalni - és ezt az önmérsékletet tisztelettel ajánlom minden pártnak, beleértve a kormánykoalíció többi pártját is -, hogy hajlandóak vagyunk egy olyan konzultációra a tárca illetékes vezetőjével, hogy a módosító javaslatainkat áttárgyalva, összefoglalnánk egyetlen egybe, és egyetlen módosító javaslatként terjesztenénk elő, amiben konszenzusra tudunk jutni. Néhány szót azért szeretnék arról mondani, hogy az irányelvekben a legfontosabbnak tartottuk az infláció megfékezését. Ez a Kereszténydemokrata Néppárt politikájának alapvető sarokpontja, éspedig a bérből és fizetésből élők és a kisemberek biztonságának a szolgálata. Éppen ezért be kell vallanom, amikor az ellenzéki politikát kezdtük a nyolcvanas években, akkor tulajdonképpen egy olyan illúzióban éltünk, hogy valaha majd, ha itt létrejön a rendszerváltás, akkor talán majd egyszer úgy fogjuk tudni csinálni a költségvetést, hogy először megnézzük, meddig terhelhető az állampolgár, a bérből és fizetésből élő ember, és valahogy megpróbáljuk, hogy ennyi hozható ki belőlük, ehhez kellene igazítani ennek megfelelő mértékben az állami kiadásokat, tehát valahol az állampolgár elviselő és teherbíróképességének nem a határán, hanem azon belül. Azóta a szakemberek fölvilágosítottak, hogy ez csak illúzió, a valóságban ilyet nem lehet csinálni, mert a világon mindenütt azt csinálják, hogy először összeadják, mibel kerül az állam, magának az államnak a működése, mibe kerül az, hogy nemcsak kormányzati munkát, hanem az egész gazdaságpolitikát is irányítani kell, és ehhez kell szabni az adókat és a kiadásokat. Hát ezt bármennyire is fájó szívvel vesszük tudomásul, de amíg nincs olyan másik csapat, amelyik ettől eltérően jobbat tudna mutatni, addig kénytelenek vagyunk ezt elfogadni. Egyetlen dolgot szeretnék még kérdésként felvetni, hogy bizonyos értelemben a gazdasági nehézségeink. az infláció egyformán sújtja a köztársaságon belül az államhatalom minden ágát, úgy az államhatalmi szerveket, mint a végrehajtó s mint az igazságszolgáltató szerveket. Mégis ha megnézzük a fejlesztési arányokat, jó, tudjuk, lenyeljük azt, hogy a bíróságokat muszáj felhozni, a bírói fizetések ma már szinte nevetségesek azt kell hogy mondjam, egy vegyesvállalati könyvelési csoportvezető megkeresi azt, amit egy bíró. Ennek ellenére azt mondjuk, jó a 30%, ami arányaiban fejlesztésre elő van irányozva, elfogadható. Azonban azt már kevésbé értjük, hogy a kormányzati 20% mellett az Országgyűlés kiadásai miért csak 12 egész valamennyi százalék. Valahogy úgy érezzük, erről is beszélni kell, nem lehetünk mindig és mindnyájan szemérmetes Erzsókok, hiszen a közvéleményben az a tévhit uralkodik, hogy ezek a képviselők - kérem -, ezek halálra keresik magukat, százezreket visznek haza. És hogyha valakinek megmondom, hogy kérem 32.500 bruttó a képviselői fizetés, akkor mindenki azt hiszi, hogy hazudunk, pedig ez nem hazugság, ez a valóság. És azt szeretném megkérdezni, hogy van-e még ebben az országban egyáltalában olyan munkakör, tisztség vagy valami, amelyben - mondjuk - 1990. májusától kezdve nem emelkedett a jövedelem semmit, és el kellett viselnie az infláció minden negatív hatását. Vagyunk itt ebben a Házban egypáran, akik úgy jöttünk ide, hogy komolyan vettük ezt a főhivatású képviselőséget. És az infláció az nemcsak a kormányzati szerveket érinti, azok kiadásait, hanem az országgyűlési kiadásokat is. Ezt nagyon szeretnénk figyelembe ajánlani, és ezt elsődleges tárgyalási alapnak szeretnénk javaslatba is hozni. A másik pedig az, hogy valamennyi tárca közül kötelességünk kereszténydemokratáknak a népjólétet előtérbe helyezni, nemcsak azért, mert ez a tárca a mienk, hanem ez eleve a politikánknak a sarkköve és alappontja. Ezért nem értjük azt, hogy miért olyan kevés a népjóléti feladatokra szánt összeg, akkor, amikor a Foglalkoztatáspolitikai Alapban sokkal lényegesebb emelkedések tapasztalhatók, de megfelelő szociális intézkedésekkel - mondjuk - a munkanélküli segély átváltható lenne a közhasznú munkavégzésre, és ez nem jelentene se munkaszolgálatot, se Gulagot. Pusztán annyit jelentene csak, hogy nemcsak egy ablakhoz kell elmenni a pecsétért, hanem netántán azokat, akiknek még ez is a szakmájuk, lehetne célorientáltan, valóban közhasznú foglalkoztatással foglalkoztatni is. Ennyit kívántam elmondani - és még egyszer annak a rögzítésével -, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt hajlandó a módosító javaslatait áttárgyalni és egy javaslatba foglalni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)