Schiffer János (MSZP)
DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Jegyzőkönyv! Először Seszták László két megjegyzésére szeretnék reagálni. Ő azt mondta - és sajnos kevesen vagyunk, nem tudunk reagálni -, hogy egyik képviselőtársunk csúsztatott. Hát szegényke nem volt itt, nem tud reagálni. Nem az ő csúsztatását szeretném korrigáltatni Seszták Lászlóval, csak Seszták László is csúsztat, ha így fogalmazunk. A Szocialista Párt nem mondta azt, hogy a kárpótlást abba kell hagyni, meg kell szüntetni. Ha figyelte volna Seszták László a sajtótájékozatót és a vezérszónokunkat: azt mondtuk, hogy a kárpótlás kapcsán a 92-es évi kifizetéseket kell felfüggeszteni és ez nagyon lényeges különbség. A másik kérdés, amit szeretnék pontosítani: itt a demokráciáról és az igazgatásról beszélt Seszták László. A demokráciához nemcsak a központi igazgatás tartozik hozzá, hanem az önkormányzatok igazgatása is, s amikor az önkormányzatok növekedtek, abból a természetszerű demokratikus fejlődésből növekedtek, hogy a mesterségesen összehozott települések szétváltak - úgy hiszem, ezt a Kereszténydemokrata Párt is támogatta, hogy önálló önkormányzatok jöjjenek létre, és ezek az önálló önkormányzatok megteremthessék a saját igazgatásukat is. Abban én most nem szeretnék vitát nyitni, hogy 2% vagy hány százalék a létszám, nem a létszám az érdekes, hanem az erre fordított összegek. Visszatérve a költségvetéshez: már amikor az irányelvekről volt szó, akkor is kételyeim voltak, hogy van-e egyáltalán értelme ennek a dolognak. Az irányelvek vitája is úgy folyt le, hogy nem volt igazán nagy érdeklődés, nem kísérte a Kormány részéről sem nagy izgalom azt, hogy mi hangzik el az irányelvek vitájában. És most sem látom azt, hogy nagy érdeklődését tanúsítana a Kormány, illetve az Országház ennek a költségvetésnek a vitája kapcsán. Kételyeimet fokozta az is, amikor az irányelvek vitájánál itt egy páran szóltunk arról, hogy a humán szféra az irányelvekben is elég mostohán jelenik meg. Többen beszéltünk a kistigrisekről, mire Kupa miniszter úr zárszavában azt mondta, hogy hát igen, vannak kistigrisek, de mi ne hasonlíthassuk magunkat hozzájuk, ott már négyezer éve becsülik a kultúrát. Hát az ebből való következtetés akkor az, hogy egy pár száz évig nekünk itt nyugton kell maradnunk, mert míg utolérjük őket, még ha gyorsult is a fejlődés, akkor is hosszú idő van addig, míg összemérhetjük magunkat és a humán infrastruktúrába ruházhatunk be. Azt is mondta miniszter úr a zárszó kapcsán, hogy azokon a területeken becsülete van a munkának - nem tudok vitatkozni -, és azt is mondta, hogy ott nem BMW-ket vásárolnak, hanem az oktatásra fordítják a pénzt. Körülnéztem a környezetemben, hogy ki volt az, aki a gyermek iskoláztatása helyett BMW-t vagy egyéb márkás autót vásárolt. Ilyet nem találtam, de egy dolog eszembe jutott. Körülnézek a Parlament körül, egyre több szebb nyugati kocsi álldogál, s látom beleülni a különböző kormánytisztviselőket. És ez a párhuzam nekem adódik annyiban, hogy a kormányzat is szép kocsikat vásárol, és nem annyira az oktatásra fordítja az energiát. (Közbeszólások: Nem vásárolta!) Reményem, hogy itt a humán infrastruktúráról is szó fog ejtődni, csökkent akkor, amikor egy igen erős kudarcpropagandával találtam magam szembe. Ez pedig a honvédség állapotáról szólt. Képviselőtársainak elvitték és megmutatták a szétesett harckocsit, az el nem sülő gránátokat - sajtóban is megjelent. Éreztem, hogy itt a honvédségről lesz szó, a humán területről kevésbé. Mégis azt reméltem, hogy zárszavamban, az irányelvek részletes vitájánál azt mondtam, remélem, fülekre találnak majd azok a megjegyzések, amelyek ezt a területet érintik, hogy mégis lesz ennek visszhangja. Ezt arra alapoztam, hogy mind a Kormány, mind az MDF a kultúrát, a humán területet stratégiai ágazatnak minősítette. Erősítette ezt a költségvetési törvény preambulumának olvasata kapcsán, az elején, mikor arról volt szó, hogy kiemelt területnek tartja a költségvetés a foglalkoztatási gondok enyhítését. Ha ez így igaz, hogy a humán terület, az oktatás egy stratégiai ágazata, akkor úgy gondolom, ez nem oldható meg anélkül, hogy a képzés, átképzés feltételeit javítsuk, és hogy javítsuk azoknak a feltételeit, akik e képzést,átképzést folytatják, tehát a pedagógusok bérén javítsunk. Ha komolyan gondolják a fejlődést, a fejlesztést, az emberi tényező fejlődését, akkor a kulturális terület elmaradását nem lehet konzerválni. De ha megnézzük a számokat, itt már nem konzerválásról van szó, hanem kemény leszakadásról. Hogy ne a kulturális tárcát említsem, három tárcának a számaiba néztem bele, hogyan arányul a tárcán belül az oktatás és az igazgatás kérdése. A Belügyminisztériuban az oktatási intézmények bérei 20-30%-kal vannak lemaradva az igazgatási bérektől. A honvédelemnél ugyanez 50%-kal mutatható ki, és amikor Kéri Kálmán képiselőtársunk beszélt arról, milyen fontos a katonák nevelése, képzése, akkor ez valahol ellentmondásban van, hogy pont a képzők, nevelők maradnak le így a minisztérium irányítási létszámához képest. A Népjóléti Minisztériumban is az egyetemek, az orvosegyetemek bére 30%-kal marad el a népjóléti igazgatástól. Úgy hiszem, ezek a számok eléggé jól mutaják azt, hogy milyen tendencia érvényesül. És ha megnézzük ezt az országos összehasonlításban, a központi költségvetés bérarányait és az oktatás, művelődés, tudomány területét, hasonló arányokat láthatunk. Az oktatás 15,7%-kal van lemaradva a központi költségvetés bérarányaihoz képest, a művelődés 12,3-del, a tudomány pedig 18,2-del alacsonyabb. És az, hogy ennyire alulfinanszírozott a bér ezeken a területeken, eredményezi azt, hogy ezeknél az alulfinanszírozott intézményeknél az intézmények ahhoz, hogy a dolgozóik követni tudják nagy távolból az inflációt a bérekkel, ezért kénytelenek a dologi kiadásokhoz nyúlni, a dologi terhére növelni a béreket, ami tovább eredményezi azt, hogy a humán infrastruktúra intézményei egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Ha figyelembe vesszük azt a tendenciát, amelyik a 92-es költségvetésnél ennek a területnek, tehát a kulturális területnek a növekedését mutatja, ami 18,3%, és ezt ráépítjük az ez évi, úgymond, 2%-kos növekedésre, akkor azt lehet mondani, hogy a boldog dinamikus stagnálás éveit magunk mögött hagyhatjuk és a 90-es évek színvonalának 75%-ára visszasüllyedt terület a dinamikus ellehetetlenülés állpotába fog lépni. Azt lehet megállapítani ennek alapján hogy ez a költségvetés - az 1992. évi költségvetés - a nyomor költségvetése a kulturális intézmények számára. És ha azt is hozzátesszük, hogy nemcsak a számok nyomorítják ezeket az intézményeket, hanem a különböző, most készülő jogszabályok szabályozásai is, akkor még lehetetlenebb helyzetbe kerülünk. Itt volt szó a lobbykról. Ugye, valamelyik nap az adótörvény kapcsán az a lobby, amely a művészeti alkotók 35%-os adóztatása érdekében szólt, elmondta azt, hogy mit jelent ez a kulturális terület szmára. Ez azt jelenti, hogyha ezt az új adórendszert vezetik be, akkor 20-25%-kal fog emelkedni a kulturális intézményeknek az ilyen típusú szolgáltatások igénybevétele, tehát vagy azt teszik az intézmények, hogy 25%-kal kevesebb művészt foglalkoztatnak, kutatót foglalkoztatnak, stb. vagy pedig 25%-kal - ami nagyon nehezen tehető meg - kevesebbet fizetnek részükre. Ugyanilyen szabályozási probléma az adótörvényeknél az alapítványok kérdése. Sokszor hangzott el az, hogy alapítványok vesznek át költségvetéstől terheket különböző területeken. Az alapítványok forrásaival kapcsolatban azért, mert bizonyos félreértések vannak, vagy nemcsak félreértések, hanem szabálytalanságok, ezért en bloc az egész alapítványi területen egy bizalmatlanságot fogalmazunk meg, az azt eredményezi, hogy az alapítványok még kevésbé tudnak segítséget adni a kulturális, művelődési, művészeti területen. Ugyancsak ellentmondásos az államháztartási törvény szigorítási tendenciája. Egyik oldalon a költségvetés azt mondja, hogy növelni kell a bevételeket, ha már nem tudunk többet adni, ugyanakkor az államháztartási törvény beterjesztett koncepciója a bevételek, a vállalkozás lehetőségeit szűkíteni akarja. Akkor, amikor a művelődés területén legtöbb intézménynél, vagy jelentős számánál az intézményeknél a saját bevétel 50% fölött van. Nem tudom, hogy pontosan milyen célt szolgálnak az ilyen disszonáns szabályozások. Kupa úr egy tv-nyilatkozata kapcsán azt mondta, hogy ma Magyarországon ilyen gazdasági ügyekben ő írja a forgatókönyvet. Ha végignézem ezeket a törvényeket, akkor nem tudom, hogy milyen az a forgatókönyv, hogy a végszavakra vannak-e válaszok, azt, hogy a különböző fejezetek kapcsolódnak-e egymáshoz, nem tudom, hogy melyik szereplő hol van, vannak-e szereplők, milyen színpadon játszanak. Ha ilyen forgatókönyv készül, abból legtöbbször nem szokott film készülni, vagy ha készül film, akkor az nem igazán míves alkotás. Ha a költségvetést és a kapcsolódó törvényeket nézzük, és elhisszük azt, hogy a Kormánynak a kultúra stratégiai ágazata, akkor csak egy következtetést lehet levonni, azt, hogy ez a stratégia a megsemmisülés stratégiája. És ehhez a+