Jánosi György (MSZP)
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy tűnik, hogy a történelem most sem ismételheti önmagát. A tavalyi költségvetési vitában, amikor oktatásról, kultúráról esett szó, akkor az volt a tét, az volt a kérdés, hogy a Kormány és a kormánykoalíció betartja-e választási ígéretét, és kiemelt stratégiai ágazatnak tekinti az oktatás és a kultúra területét. A döntést, az akkori döntést mindannyian ismerjük. Így ma már más a tét és más a kérdés. Ma az igazi kérdés az, hogy a költségvetésből tudunk-e annyi támogatást biztosítani az oktatás és a kultúra területének, hogy a tavalyi döntésünk következtében elindult szélsőségesen veszélyes, negatív tendenciákat legalább megállítani tudjuk. Illúzióink természetesen nincsenek. Hiszen úgy tűnik, tavaly is, most is - legalábbis a költségvetés ezt mutatja - a Kormány egy ágazatot tekint igazán kiemelt, stratégiai ágazatnak, és ez nem más, mint az államigazgatás. Politikai szempontból ez természetesen érthető. A válságkezelés által megkövetelt erőfeszítések szempontjából azonban elfogadhatatlan. Mit mutat ez a költségvetési javaslat a közoktatás területén? A normatívák 15-16%-os átlagos növelése világosan jelzi, hogy a központi kiadások tudatos visszafogása az önkormányzatok nagyobb hozzájárulását követeli meg az oktatási feladatok terén. A központi hozzájárulás az önkormányzatok támogatásához mindössze 17%-os növekedést mutat, ami nem éri el a 23%-os előrejelzett inflációt sem. Mindezek mellett szükséges megjegyeznünk, hogy nincs garancia a törvény által sugallt önkormányzati bevételek jelentős növekedésére, mint ahogy nincs garancia - látva a gazdaság folyamatait - az infláció fékentartására sem. A támogatások reálértékének csökkenése azokat az intézményeket veszélyezteti mindezek következtében a legjobban, amelyek működtetésében az önkormányzatok részesedése fajlagosan nagyobb volt az elmúlt évben. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által adott kimutatás szerint az állam, illetve az önkormányzat részesedése a feladat finanszírozásában óvoda esetében 30% és 70% volt, általános iskolák esetében 60% és 40% volt, a középfokú oktatási intézményekben átlagosan 80% és 20% volt. A költségetési törvény mutat ugyan olyan tendenciákat, hogy kiegyenlítettebbé váljanak ezek az arányeltolódások, az inflációs folyamatok következtében és a rendkívül alacsony reálértéktartás következtében azonban ez a központi támogatás jelentősen nem fog módosítani ezeken az összefüggéseken. Milyen veszélyes folyamatokat indított el a tavalyi költségvetési döntés, és várhatóan milyen veszélyes folyamatokat fog felerősíteni az idei költségvetési törvény? 1. Mindenekelőtt a legveszélyeztetettebb területen, az óvodák területén várhatóan tovább fog erősödni az óvodák beszüntetésére irányuló önkormányzati kényszertörekvés, valamint a zsúfoltság növekedése az óvodákban, amelyeket persze demográfiai hullám egyáltalán nem tesz indokolttá. 2. Tovább fog vélhetően folytatódni az iskolákban a nagyobb létszámú osztályok kialakítása, valamint a csoportok további összevonása. 3. Vélhetően még tovább fog szűkülni az általános iskolákban a napközi otthonos ellátás, ami rendkívül súlyos szociális és pedagógiai következményeket is magában hordozó folyamat. 4. Vélhetően elmaradnak a szükséges épületfelújítási munkálatok, amelyeket persze lehet halogatni, egy idő után azonban az intézményrendszer szétesésével fenyeget ez a folyamat. 5. Vélhetően tovább fog erősödni az elmúlt hónapokban amúgy is fölerősödött tendencia, a pedagógus-munkanélküliség erősödése, hiszen a bérekből próbálják meg majd az iskolák finanszírozni a kiesett forráshiányt. Végül 6. Mindezek következtében nem lesz biztosított ismét ebben az évben az iskolák működési költsége, és mindez - mivel a dologi kiadásokból és a bérekből próbálják meg ezt finanszírozni - az oktatási színvonal csökkenéséhez fog vezetni. A normatív támogatás nem alakult át ebben az évben sem többcsatornás, valódi feladatfinanszírozássá. Megmaradt egységes fejkvótarendszernek. Ez nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe hozza a többletfeladatokat ellátó intézményeket, azokat az intézményeket, amelyek olyan feladatokat vállalnak, amelyeket a központi költségvetés normatív finanszírozásként nem támogat. Milyen ilyen nem támogatott feladatok jelentkeznek az iskolákban? Mindenekelőtt a fogyatékos gyermekek óvodai ellátása, ami teljességgel hiányzik a költségvetésből; a napköziotthonos ellátás, ami teljességgel hiányzik a költségvetésből; az egyéb szabadidős nevelés területére sorolható kulturális szolgáltató tevékenység, ami megint csak nem jelenik meg a költségvetésben. És végül nem jelenik meg önálló finanszírozási csatornaként a diákétkeztetéshez biztosítható állami támogatás, hanem az önkormányzatok számára juttatott szociális segélyekből kell változatlanul így-úgy kigazdálkodnia az önkormányzatoknak ezt a tételt. De a normatívák belső aránytalanságokat is mutatnak a közoktatás területén. Egyrészt az abszolút aránytalanságra már utaltam, ami azt mutatja, hogy az önkormányzat hozzájárulási mértéke rendkívül eltérő a különböző iskolafokozatokban. De van egy belső relatív aránytalanság is. Az általános iskolában a normál normatív támogatásnak mindössze 190%-át biztosítja a költségvetés a fogyatékos gyerekek képzéséhez, ami ha belegondolunk abba, hogy egy normál iskolában 30 fős osztálylétszám még elviselhető, a fogyatékos gyerekekkel azonban 10 főnél nagyobb csoportban nem szabad foglalkozni, akkor már világosan jelzi, hogy ez a 180-190%-os arány lehetetlen helyzetet teremt. De ugyanilyen lehetetlen helyzetet teremt az ifjúsági tagozatok számára a költségvetés, ahová azok a gyerekek járnak, akik nem tudják a kötelező iskoláztatási kor alatt befejezni a tanulmányaikat. Őnekik a munkanélküliség veszélyével is szembe kell nézni, azaz az iskolák sok tekintetben parkoltatják ezeket az ifjúsági tagozatokat. Az ő számukra a normál normatív támogatásnak mindössze egyharmadát biztosítja a költségvetés, és ez megint lehetetlen pénzügyi helyzetet takar. Hasonló alulfinanszírozottság, sőt még súlyosabb alulfinanszírozottság figyelhető meg a felsőoktatás területén is. Az ez évi várható teljesítéshez viszonyítva az intézmények működésének támogatása, illetve annak növekedése mindössze 9-11% között mozog. Azaz itt sem őrzi meg a tervezet a reálértéket. Az intézmények nyilvánvalóan nem fogják tudni a szükséges mértékben növelni a saját bevételeiket, hiába irányozza elő ezt a költségvetés. Három forrása van ugyanis a felsőoktatási intézményeknek erre. Egyrészt az intézményhasznosítás, amit tovább már az előző évekhez képest nem fognak tudni bővíteni, hiszen eddig is arra kényszerültek, hogy mindent kihasználjanak; a második ilyen csatorna a megrendelt tudományos kutatások rendszere, amellyel komolyan számolni nem lehet a jelenlegi gazdasági helyzetben; és végül a sokszor emlegetett és évek óta emlegetett takarékosság a harmadik csatorna, amelyen újabb jelentős beruházás nélkül már nem lehet javítani, hiszen ahhoz, hogy még nagyobb takarékosságra intsük az intézményeket, nagyobb beruházások szükségesek. Ismét súlyos problémák várhatók tehát a működés biztosítása terén a felsőoktatásban, ugyanúgy, mint ennek az évnek a második felében. Ezek a működtetési problémák csak a dologi és bérjellegű kiadások rovására oldhatók meg, ami tovább fogja csökkenteni, rontani az oktatás színvonalát. Végül a tudomány területéről meg kell jegyeznem: itt nem az a kérdés, hogy megőrizhető-e az állami támogatás reálértéke, hanem az, hogy milyen következményekkel fog járni a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek 400 milliós báziscsökkentése. Vagyis az a tény, hogy a kutatóintézetek a tavalyi támogatási összegnél 400 millióval kevesebbet kapnak. Itt sem növekedhetnek a saját bevételek, mert ezek a források is fokozatosan összeszűkülnek. Itt sem lehet számolni belső kutatási megrendelésekkel a gazdaság helyzete és a vállalatok, intézmények helyzete miatt. Nem lehet jelentős növekedéssel számolni a külföldi támogatások területén. Marad az állami támogatás, amely viszont radikális és tragikus báziscsökkentést irányoz elő. Milyen következmények várhatók mindezek következtében a tudományos kutatások területén? Mindenekelőtt az, hogy az alapkutatások továbbra is ellehetetlenülnek és összezsugorodnak. Azok az alapkutatások, amelyek a szellemi innováció hosszú távú alapjait biztosítják a társadalom számára. Várható az intézményhálózat összeroppanása azelőtt, hogy megszületne egy koncepcionális szerkezetátalakítás, amelyet tervbe vett ugyan a Kormány, de ezt megelőzi ez a költségvetési szűkítő politika. Harmadszor várható, hogy továbbra is leépülnek a kutatói státuszok. Eddig is komoly tényként kellett szembenézni a társadalomban azzal, hogy a legtehetségesebb, legjelentősebb kutatóink, tudományos szakembereink a szó szinte szoros értelmében külföldre menekülnek, mert ott tudják csak biztosítani számukra a megfelelő kutatási körülményeket. Negyedik következményként számolni kell azzal, hogy ellehetetlenül a szakmai utánpótlás és a tehetséggondozás folyamata a tudományos kutatás területén, ami végképp bezárja a kutatási lehetőségeket. És végül azzal kell számolni, hogy mindezek következtében a válságkezeléshez nélkülözhetetlen szellemi, tudományos innováció radikálisan összezsugorodik. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy mindhárom területen rendkívül súlyos bérfeszültségek tapasztalhatók. A tervezet 10 plusz 5%-os béremelést irányoz elő. Ez nyilvánvalóan tovább rontja a pedagógusok területén például a reálbérindexeket. Ezt a Pedagógusok Szakszervezetének a számításai alapján szeretném elmondani. Ez a reálbérindex 1989-ben még 105% volt, 1990-ben már 96,7%, 1991. év végére várhatóan nem éri el a 90%-ot. További lemaradás várható mindezek következtében az értelmiségi béreken belül a pedagógusok számára. Az anyagi ágazat és az oktatásban dolgozó szakemberek bérét összehasonlítva a különbség 1990-ről 1991-re majdnem háromszorosára emelkedett, abszolút értékben ma a különbség a két ágazat között körülbelül 8 ezer forintra tehető. Mindemellett ugyanakkor megszűnnek, vagy radikálisan korlátozódnak a szellemi munka adókedvezményei, ami lehetséges kiegészítő forrást jelentett az e területen dolgozó szakemberek számára. Mindezek alapján a Kormánynak szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy hol van az 1989-es minisztertanácsi határozat ígérete, az az ígéret, amit ez a Kormány is felvállalhatónak tartott, és amely még ebben az évben is plusz 10%- os béremelést irányozott elő az e területen dolgozóknak. Eddig csak az oktatás és a tudományos élet területén belül jelentkező negatív következményekről beszéltem. Végezetül szeretnék azokra a következményekre is rávilágítani, amelyek sokkal általánosabban, a társadalom egészét érintő negatív tendenciaként fognak megjelenni. Mindenekelőtt az önkormányzatok és az iskolák, mivel önmaguk finanszírozni nem tudják, erősödő mértékben a szülőkre fogják hárítani a terheket. Az oktatás már régóta nem ingyenes. Várhatóan még kevésbé fog azzá válni. A költségvetésben nyomát sem lehet találni annak a tendenciának, ami az európai fejlett országokban megfigyelhető. Azokban az országokban, ahol nemcsak a diákétkeztetést, nemcsak a tankönyvellátást, hanem még az írószerellátást is ingyenessé próbálják tenni. Tudom, hogy ez a jelenlegi helyzetben megoldhatatlan feladat. De az erre irányuló tendenciák elindítása elvárható lett volna ettől a költségvetéstől is. Mindez szükségszerűen fel fogja erősíteni a kulturális, művelődési esélyegyenlőtlenségeket, és a demokráciával, a kultúra demokratizálásával tökéletesen ellentétes irányban hat. A másik, rendkívül fontos negatív következmény a következő. A beterjesztett törvényjavaslat azt a réteget és azt az intézményrendszert lehetetleníti el, amely döntő szerepet játszott abban, hogy az általános gazdasági, szociális, kulturális válság mind ez ideig nem csapott át általános morális és értékválságba. Mindezt annak ellenére tette, hogy az utóbbi időben ellene is megindultak a támadások, s nem tudta elkerülni a kollektív bűnbakképzés egyre szélesebbé váló örvényét. Ha nem lehet megállítani az ellehetetlenülés folyamatát, olyan kontraszelekciós folyamatok indulnak el ezen a területen, melyek szükségszerűen fognak elvezetni a társadalom morális és értékválságának kiteljesedéséhez. Ezeket a szempontokat, ezeknek a következményeknek a végiggondolását nélkülözi ez a költségvetési tervezet. Éppen ezért elfogadhatatlan számomra. Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy nem lehet oly mértékben javítani a költségvetést, hogy mindezek a folyamatok megállíthatók legyenek. Éppen ezért a Szocialista Párt nem tudja a nevét adni ezen a téren ehhez a költségvetéshez. E folyamatokért a beterjesztőknek és a kormánykoalíciónak kell majd a felelősséget vállalnia. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)