Tellér Gyula (SZDSZ)

1991. december 17.

TELLÉR GYULA (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az aktív és passzív foglalkoztatáspolitika finanszírozására szolgáló két alapról, a Foglalkoztatási Alapról és a Szolidaritási Alapról szeretnék néhány szót szólni, de kiváltképpen a Foglalkoztatási Alapról. Röviden az volna a sommázata a mondandómnak, hogy a Foglalkoztatási Alap kevés, a Szolidaritási Alap pedig roskadozik a növekvő munkanélküliség miatt ránehezedő súlytól. Ennek a megállapításnak különleges jelentőséget ad vagy adnak azok a becslések, amelyeket a jövő évi munkanélküliségről hallunk. Félek kimondani, nehogy úgy tűnjön, mint hogyha dobálóznék a számokkal, négyszázezer, ötszázezer, hatszázezer - ki tudja pontosan, hogy mekkora lesz a munkanélkülieknek a száma. Na már most azt hihetnénk, hogy a két alappal kapcsolatban az a helyzet állt elő, ami sok országban és sok alkalommal előállt, hogy tudniillik optimista módon és helyesen az aktív foglalkoztatáspolitikára helyezve a hangsúlyt tervezték meg az alapokat, az alapok nagyságát, aztán bekövetkezett a nem várt munkanélküliség, és a passzív foglalkoztatáspolitikának, a munkanélküliek segélyezésének az alapja elszívta, elvonta a pénzt az aktív foglalkoztatáspolitikától. Ennek a dolognak azonban csak az egyik fele igaz. Kétségtelen - és ezt tudhatjuk az előttünk fekvő, vitában lévő fogalalkoztatási törvény módosításából is -, hogy a Szolidaritási Alap csakugyan roskadozik a ránehezedő súly alatt. Ami a Foglalkoztatási Alapot illeti, erre vonatkozólag azonban már más a helyzet. Hogy pontosan mi, azt három szomorú vagy talán nem túlzás azt mondani, hogy megdöbbentő számnak az idézésével tudnám illusztrálni. Az egyik az, hogy a Foglalkoztatási Alap, amelyik az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket van hivatva, vagy lett volna, vagy volna hivatva finanszírozni - tehát átképzést, korengedményes nyugdíjaztatást, részmunkaidős foglalkoztatást, munkahelyek fenntartásához való hozzájárulást és más aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket -, nos erre az 1991-es költségvetés 12,6 milliárd forintnyi összeget tartalmazott. Az idő előrehaladott voltára tekintettel engedjék meg, hogy mellőzzem azokat a számításokat, amelyeket itt magamnak elkészítettem, hogy mire elég, vagy pontosabban mire nem elég, vagy nem lett volna elég ez az alap, tekintetbe véve a munkanélkülieknek a számát. De még ennél is meghökkentőbb, hogy ebből a 12,6 milliárdos alapból is 1,6 milliárd forint voltaképpen a Szolidaritási Alapot finanszírozza olyanformán, hogy a költségvetési intézményeknek a Szolidaritási Alaphoz való hozzájárulását, járulékát fedezi 1,6 milliárd forint. Tehát voltaképpen ennyivel kisebb az alap, hogyha levonjuk - én nem vagyok olyan jó fejszámoló, mint itt sokan, egy kicsit gondolkodom -, a 12,6 milliárdból marad 11 milliárd durván. Most jön a harmadik szám, amelyik még megdöbbentőbb. Az, hogy ebből az alapból 1,9 milliárd forintot nem használtak föl. Vajon nem volt szükség erre az 1,9 milliárd forintra, ezért nem használták föl? Hát ezt ugye nem hihetjük. Itt valamilyen más problémának kell lenni. Hogy pontosan micsodának? Talán intézményi vagy jogi akadályai volnának vagy lettek volna ezen alap felhasználásának? Ide idézek egy személyes jellegű emlékemet. Nagyon sajnálom, hogy Schamschula államtitkár úr nincs itt, mert éppen ő a másik szereplője a történetnek. Egy televíziós szereplésben vitatkoztunk róla, hogy a foglalkoztatáspolitikának mi volna az igazi megoldása. Én azt hittem csak, hogy vitatkozunk. Kifejtettem, hogy szerintem az aktív oldalát kell a foglalkoztatáspolitikának előtérbe helyezni, és csak ez lehet hosszú távon a megoldás. Kiderült, hogy egyetértünk ebben a dologban. Most hogyha ezt az egyetértést összehasonlítom azokkal a számokkal, amiket itt elmondtam, akkor nem tudom, hogy maradhatott majdnem 2 milliárd forint az aktív foglalkoztatáspolitika amúgy is igen kevésre vett és más célokra felhasznált összegekkel még csökkentett összegéből. Hát ugye tűnődhetnénk ezen a dolgon, hogy vajon a munkaügyi kormányzatnak ilyen kicsiny befolyása van a foglalkoztatási színvonalra, vagy - félek felvetni, hogy - talán nem is úgy van, hogy az aktív foglalkoztatáspolitikát tekinti a munkaügyi kormányzat igazán fontosnak. Ha most megnézzük az 1992-es költségvetési előirányzatokat, akkor hajlunk arra, hogy ezt a második értelmezést fogadjuk el, vagy legalábbis én hajlok rá. 13,5 milliárd forintot irányzott elő a költségvetés az aktív foglalkoztatáspolitikára egy olyan helyzetben, amikor feltehető, hogy a munkanélküliek száma - amelynek alapján az idei Foglalkoztatási Alapot megállapították - megduplázódik, tehát legalábbis meg kellene duplázódnia az aktív foglalkoztatáspolitikát finanszírozó eszközöknek is. Ehelyett a pontos számot, amit a költségvetési tervből idézni tudok, tehát egyrészt 13,5 milliárd az aktív foglalkoztatáspolitikára, tehát a Foglalkoztatási Alapra és 1,9 milliárd, ez a maradvány, amelyik az el nem költött idei alapból hozzákerül ehhez, az összesen 15,4 milliárd forint. Igen kevés. Azt mondhatjuk, hogy igen kevés. Egy dolgot tudok ehhez hozzáfűzni, hogy szerintem legalábbis meg kellene duplázni a ténylegesen elköltött részt, tehát a 9 milliárd forintot meg kellene duplázni 18 milliárd forintra. A Foglalkoztatási Alapot ki kellene egészíteni, és ezt javaslom, ez a propozíciónk, hogy egészítsük ki 18 milliárd forintra. Ennek a kiegészítésnek - ez 2,6 milliárd forint - a következő forrásait javaslom. Egyrészt az állam vagyon utáni részesedésének a kulcsát 1%-kal megemelnénk, ebből bejönne 800 millió forint; másrészt hogyha a Miniszterelnökség fejezetén lévő kiadásokat csökkentenénk - én hajlamaim szerint leginkább a rendőri ezredek költségvetéséből vennék le -, ott is össze lehetne szedni 800 millió forintot, tehát ez 1 milliárd 600 millió forint, és ezenkívül úgy gondolom, hogy a termelőiár-kiegészítésből és -dotációból is le lehetne venni 1 milliárd forintot; ebből kijönne a foglalkoztatáspolitikai alap előbb említett feltöltése. Őszintén sajnálom, hogy Schamschula államtitkár úr - aki az előbb még itt volt - nincs itt. Engedje meg Szabó Tamás államtitkár úr, hogy azért Schamschula államtitkár úr helyett megszólítsam, úgy is, mint aki korábban abban a székben ült, és akihez voltaképpen elmondhatom ugyanazt a propozíciómat, amit az előbb mondtam. Itt kevesen vagyunk, magunk között vagyunk, alig figyel valaki. Az előbb körülnéztem: Szelényi Zsuzsa képviselőnő titkos naplójába jegyezgetett, Szűrös képviselő úr Pál képviselő úrral diskurálgatott, most úgy olvassa az újságot, ahogy én szoktam, amikor ő beszél az elnöki pulpitusról. (Derültség.) Az ország szeretve tisztelt, legöregebb katonája az előbb még bóbiskolt, most már figyel. (Derültség.) Elnézést kérek, szóval azt hiszem, hogy magunk között vagyunk, senki se figyel ide, úgyhogy nyugodtan mondhatom: egy paktumot ajánlok. Fogjunk kezet, fogjunk össze ebben az ügyben, és mentsük meg az aktív foglalkoztatáspolitikát. Érjük el, hogy a jogi és intézményi akadályok elháruljanak! Ebben persze inkább a kormányzat tud tenni valamit, mint amennyit én; és azt a 2,6 milliárd forintot mentsük meg, csapjuk hozzá a foglalkoztatáspolitikai alaphoz a siker reményében. (Taps. - Közbeszólás: Megadjuk!)