Fodor András Attila (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Többen elmondták már, hogy valóban nagy jelentőségű törvény megalkotására készülődik az Országgyűlés, hisz az ország lakosságának egy igen tekintélyes részét érinti ez a szövetkezeti törvény. Többnyire azonban a mezőgazdasági szövetekezetekre gondolnak képviselőtársaim, amikor felszólalnak, és a módosító indítványok többsége is e tárgyban kerül benyújtásra. Én azoknak az érdekében és nevében szólnék, akik lakásszövetkezetekben élnek, hisz ez is milliós nagyságrendű tömeget érint.Én úgy érzem, hogy a törvénynek a lakásszövetkezetekre vonatkozó része elnagyolt. Avval a jószándékkal készült ugyan, hogy az alapszabály-készítőkre bízza a lakásszövetkezetek jövendő sorsát, mégis a jelenlegi kollektivista tulajdonszemléletet rögzíti és konzerválja.
Ennek a szövetkezeti törvénynek egy igen fontos momentuma, hogy dönt a vagyon sorsáról, gazdát ad a vagyonnak. Ám ezt a lakásszövetkezeteknél nem teszi meg, holott a lakásszövetkezeteknél, lévén nem termelő típusú szövetkezetek, igen jól elkülöníthető az, hogy vajon kinek a pénzéből létesült. Hisz itt a vagyon tulajdonképpen nem gyarapodik olyan formában, mint egy gazdálkodó típusú szövetkezetnél. Éppen ezért ez lehet a vagyon nevesítésének - és nem abban az értelemben használom ezt a szót, ahogy a mezőgazdasági szövetkezeteknél -, tehát ez lehet a vagyon nevesítésének az alapja, az, hogy kinek a vagyonából jött létre.
Köztudott, hogy miközben állandóan hangoztatták azt, hogy a szövetkezeti tagság önkéntes, nálunk a hatvanas-hetvenes, de még a nyolcvanas években létrejött szövetkezeteknél is valamifajta kényszer űzte-hajtotta az embereket a szövetkezetekbe; vagy valós fenyegetés, erkölcsi-fizikai kényszer, vagy pedig egy olyan kényszer, hogy például nincs lakásuk, nincs hol lakni, és a lakásszövetkezet az a forma volt, amelyikben viszonylag jó hitelfeltételekkel lehetett lakáshoz jutni. Tehát ezt a kényszert is vegyük figyelembe, amikor a lakásszövetkezetekről beszélünk.
Éppen ezért benyújtottam néhány módosító indítványt a lakásszövetkezetek vagyonának a nevesítése tárgyában, és külön örülök, hogy az államtitkár urat itt üdvözölhetem; neki adresszálnám elsősorban, mert a minisztérium részéről nem kaptam támogatást eddig.
Mivel a lakásszövetkezetekben - ahogy mondottam volt - igen jól megállapítható az, hogy a szövetkezeti vagyon kinek a pénzéből jött létre, kinek a vagyonából jött létre, 3559-es számon adtam be a törvény 104. §-ára vonatkozó indítványt, amelyben azt szeretném elérni, hogy az a vagyon, az a lakás, ami a tagok pénzéből jött létre, kerüljön a tagok tulajdonába, azt nevesítsük meg, hogy az a tag tulajdona. És az a közös használatú része egy-egy építménynek, ami most közös, oszthatatlan szövetkezeti tulajdon, az pedig az építményben lakó tagok közös tulajdona legyen. Ami egy nagy különbség a jelenlegi szabályozással szemben, hisz ha csak azt a szövetkezetet veszem alapul, amelyikben én is lakom, és amelyik a választókerületemben van 2300 taggal, ott minden lépcsőház és lift annak a 2300 tagnak a tulajdona. Az én általam javasolt esetben pedig azoknak a tagoknak a tulajdonába kerül, akik használják.
És ha itt bérleménykiadásra kerül sor, akkor azok a tagok élvezik, természetesen a szövetkezet közös elszámolásában, ennek a bérleménynek a bérleti díját, akiknek a tulajdonába került, nem pedig eltűnik a nagy közös szövetkezeti süllyesztőben.
Én ezt egy olyan fontos javaslatnak érzem, hogy azért szólaltam fel tulajdonképpen, hogy e mellett lobbyzzak, hiszen nem szégyellem megmondani, hogy egy milliós nagyságrendű tömeg vagyonának a sorsáról van szó, és nem tartom szégyennek, hogy e mellett kiálljak.
Egy másik fontos és neuralgikus pontja a lakásszövetkezetek életének az, amikor a közös költségek elszámolására kerül sor. A törvényjavaslat két szélsőséget - azt kell mondanom, hogy két szélsőséget - javasol ennek a megoldására, hisz azt mondja, hogy a közgyűlés jogosult ennek az eldöntésére; pótköltségvetésre vagy pótbefizetésre kötelezheti a közgyűlés a tagokat. De a második bekezdésben megengedi azt, hogy az igazgatóság is elrendelhet ilyen befizetést.
A második megoldás ellen eleve tiltakozom, hisz az igazgatóság általában alkalmazottakból áll. Az igazgatóság ne írjon elő pótbefizetést a tagok számára. Ez arra ösztönzi az igazgatóságot, hogy a rábízott vagyonnal gyakorlatilag felelőtlenül gazdálkodjon, vagy legalábbis nem érzik eléggé annak a felelősségét, hogy a tagok vagyonával felelősen gazdálkodjanak. Én egy közbülső megoldást javasolnék. Lakásszövetkezetben nagyon nehéz összehívni a közgyűlést. Amióta én - nyolc éve - a lakásszövetkezet tagja vagyok, egy közgyűlést tartottak, az alakuló ülést, azóta ott még közgyűlés nem volt. Részközgyűlések összehívása természetesen lehetséges, de az sem okoz kisebb nehézséget, mert állandóan a határozatképességgel van baj. Én ezt a küldöttgyűlés hatáskörébe adnám, és éppen ezért nem értek egyet Sipos Imre képviselő úrnak azzal a feltevésével, hogy töröljék el a küldöttgyűlés intézményét, hisz pontosan az ilyen nagy szövetkezeteknél, mint a lakásszövetkezetek, ott egyszerűen lehetetlen a működés küldöttgyűlés nélkül. Ha szövetkezetekről beszélünk, ha már egy ilyen egységes szövetkezeti törvény van, ne csak mezőgazdasági szövetkezetben gondolkozzunk, értsük meg, hogy van más típusú szövetkezet is. A lakásszövetkezet egy teljesen más forma, és nem tud küldöttgyűlés nélkül működni.
Egy másik módosító indítványommal szeretném a kiválás intézményének a fenntartását, nemcsak az átmeneti időszakra, hanem a szövetkezeti törvény hatálya alá eső végleges időszakra, amikor új vezetőség új alapszabállyal megalakult, és a szövetkezeti törvény hatálya alatt működik. A minisztérium képviselője a bizottsági vitán azzal utasította el indíványomat, hogy Nyugaton sincs kiválási intézmény a szövetkezeteknél. Kérem szépen, ez az összevetés alapvetően helytelen. Nyugaton nem kényszerrel hozták létre a szövetkezeteket; ezért kezdtem a bevezetőben a beszédemet azzal, hogy Magyarországon a szövetkezetek vagy fizikai, vagy erkölcsi, vagy pedig gazdasági kényszer hatására jöttek létre. Azok a szövetkezetek valóban önkéntesen jöttek létre, és ha önkéntesen jönnek létre szövetkezetek, nem biztos, hogy tényleg szükség van a kiválás intézményére. Tudom, az átmeneti időszak lehetőséget biztosít a kiválásra. De tessék csak belegondolni, a mi életünkben az utolsó három év micsoda változásokat hozott, egyszerűen nem tudjuk figyelemmel kísérni. Azok a szövetkezeti tagok, akik a történelem viharában és a mindennapi gondjaiktól terhelten élik az életüket napról napra, egyszerűen nem tudják követni ezeket az eseményeket, és nem biztos, hogy egyáltalán tudomásukra jut az, hogy módjukban lenne kiválni. Én ezért javasolom a kiválás intézményének a megtartását a későbbiekre is. Legalábbis addig - azt gondolom, ez évtizedes időszakot ölel fel -, amíg azt mondhatjuk, hogy most már valóban csak önkéntes alapon működnek Magyarországon szövetkezetek.
Szeretném a jegyzőkönyvet korrigálni: az együttes jelentés 115. oldalán, a 177. pontban a javaslatomhoz a bizottsági vitán, az alkotmányügyi bizottság vitáján szóban egy szövegpontosítást kértem, mégpedig ott, hogy felsorolva azt, hogy milyen okból lehet a szövetkezetből kiválni, oda még azt is szeretném beírni, hogy: vagy más célból; tehát hogy egyidejű belépés vagy más célból a szövetkezetből kiválhat.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, tisztelt képviselőtársaimat, hogy azokra az emberekre való tekintettel, akik a lakásszövetkezetekben élnek, támogassák a módosító indítványaimat. Megköszönöm a figyelmüket. (Taps.)