Gadó György (SZDSZ)
GADÓ GYÖRGY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Karácsony előtt egy-két nappal talán ideje, hogy magamba szálljak, és destruktív ellenzéki helyett a konstruktív államépítőt próbáljam megtalálni lelkem mélyén. (Gyér taps az MDF oldalán.) Ha destruktív ellenzéki volnék, azt mondanám, hogy a szóbanforgó törvényjavaslat, miképpen Frajna Imre is rámutatott, voltaképpen csak egyetlen célt követ: egy költségvetési hiányt óhajt befoltozni olyan módszerrel, amilyen éppen a keze ügyébe esik. Úgy is mondhatnám - még mindig destruktív ellenzékiként -, hogy egy jogellenes módszerrel, mert hiszen egy olyan rétegre terheli rá e hiány pótlásának kötelezettségét, amely réteget már a társadalombiztosítási járulék igen tetemes százalékú kirovásával a kelleténél jobban amúgy is megterhelt. Tehát nem jogszerű az effajta további terhelés, amennyiben a korábbi terhelés a másik oldalon csökken.De ezt már elmondták előttem mások! Ha még mindig destruktív ellenzékiként ezt rövidebben és keményebben akarnám megfogalmazni, mondhatnám azt is, hogy ez egy államilag szentesített, de legalább is szentesítésre váró rablás. Azt is hozzátehetném, hogy a mai napon e műfajból már láttunk egyet. Visszautalhatok a gépkocsi-, illetve a gépjárműadóra, ami tulajdonképpen szintén nem volt más, mint egy államilag szentesített rablás.
Elegendő, ha utalok azokra, a kormánypárti oldalról is elhangzott megállapításokra a gépkocsiadó vitájában, amelyek szerint a gépkocsi-tulajdonosokat már vagy hatféle jogcímen amúgy is megvágja az állam. Ez egy hatodik vagy hetedik jogcím, ami tulajdonképpen csak azt szolgálja, hogy azt a költségvetési hiányt, amely különböző kiadások kapcsán előállt, valami úton-módon, ürüggyel a gépkocsi-tulajdonosok nyakába varrja. Ez tehát szintén egy államilag szentesített rablás, illetve most már sajnos a törvényhozás kormánypárti többsége által is szentesített rablás.
Ezt diktálja az a felismerés, amelyet én mint amolyan destruktív ellenzéki, sajnos kénytelen voltam kialakítani magamban. Azonban, ismétlem, belátom, hogy a konstruktív szellemet így karácsony előestéje táján időszerű feléleszteni köreinkben, és ezért én csatlakozom Kulin Sándor képviselő társamnak ahhoz az álláspontjához, miszerint valami megoldást itt találni kell. Ez a megoldás nem feltétlenül az, amit ő proponált a tíz napra redukált úgynevezett betegszabadsági intézménnyel, hanem lehet valami más is, ami - szerény megítélésem szerint - nem kevésbé törvényes, de azt hiszem, nem is inkább az, mint az előttünk fekvő törvényjavaslat által diktált megoldás.
És itt szeretnék rámutatni arra a szubjektív, avagy alanyi tényre, hogy én nem vagyok vállalkozó, ezzel szemben kopasz ember vagyok. Ezt azért mondom, mert rá szeretnék mutatni arra, hogy nem hazabeszélek, amikor azt mondom, hogy a vállalkozókat nem szabad, mert törvényesen nem lehet ez ügyben továbbterhelni; akkor nyilvánvalóan nem hazabeszélek. Amikor viszont azt mondom, hogy például a kopasz embereket esetleg meg lehetne terhelni egy ilyenféle adóval - vagy nevezzük bármilyen illetéknek -, akkor szintén nem hazabeszélek, mert magam ellen is beszélek. Ámde miért ne lehetne a kopasz emberekre rálőcsölni ezt az adót? Nem tudom ugyan, hogy a statisztika rendelkezik-e adatokkal arra nézve, hogy hány kopasz ember van ebben az országban, de attól tartok, hogy csaknem annyi, mint vállalkozó, vagy talán még több is. De ha nem volna elegendő, akkor ki lehetne terjeszteni ezt az adót, mondjuk, a protézist használókra. Nincs különösebb jogcím arra, hogy miért éppen őrájuk, miért éppen a vállalkozókra. Miért ne a biciklistákra? Úgyhogy kérem, azt méltóztassék megfontolni, hogy ez a törvényjavaslat a maga önkényes és jogszerűtlen mivoltában miért éppen a szóbanforgó társadalmi csoportot célozza meg, amikor még iksz más társadalmi csoport is kínálkozik az áldozat ilyetén szerepére.
Ezt az adventi békesség szellemében szíves megfontolásra ajánlom. Köszönöm szépen. (Taps.)