Kőszeg Ferenc (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a részletes vita szabályainak megfelelően a benyújtott módosító indítványaim indoklásához hozzákezdenék, engedjék meg, hogy néhány mondattal némely általános érvényű kérdésről is szóljak. Az általános vita megnyitásakor elhangzott, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a költségvetési törvénytervezet általános vitára bocsátását egyhangúlag megszavazta. Ez némi feltűnést keltett akkor, hiszen a bizottságok egy részében a többség, azaz nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a kormánypártokhoz tartozók közül is számosan az általános vitára bocsátás ellen szavaztak. Én a magam részéről, de e tekintetben talán Mécs Imre képviselőtársam nevében is szólhatok, azért szavaztam a vitára bocsátás mellett, mert idén a bizottságunk - tehát a nemzetbiztonsági bizottság - a múlt évihez képest sokkal részletesebben, és főként írásos tájékoztatást kapott mind a katonai, mind a polgári biztonsági szolgálatok költségvetésének részleteiről. Igenlő szavazatunk nem jelentette sem azt, hogy a bizottság tájékoztatását minden tekintetben kielégítőnek tartjuk, sem azt, hogy a költségvetési előirányzattal egyetértünk. Az utóbbiról a megjegyzéseimet a Gaál Gyula, Kuncze Gábor és Soós Károly Attila képviselőtársaimmal közösen benyújtott módosító indítványaink ismertetésekor fogom indokolni. Ami az első kérdést illeti - mint mondtam -, valóban részletesebb tájékoztatást kaptunk a költségvetés belső megoszlásáról, de a felhasználás tartalmi indokoltságát továbbra sem áll módomban felelősen megítélni. Megtudhattuk például, hogy hány gépkocsit használ a Nemzetbiztonsági Hivatal és mennyibe kerül ezeknek a benzinfogyasztása, de hogy indokolt-e ennyi gépkocsit üzemeltetni, hogy valóban ennyit kell-e futniok, azt nem tudhatjuk megítélni. A költségvetés tartalmi indokoltságának ilyenfajta mérlegelésére egyébként véleményem szerint a többi bizottság sem lehet képes, hiszen ehhez a Ház rendelkezésére álló néhány hét semmiképpen sem elegendő. A nemzetbiztonsági bizottság sem lehet képes, hiszen ehhez a Ház rendelkezésére álló néhány hét semmiképpen sem elegendő. A nemzetbiztonsági bizottság helyzetét azonban tovább nehezíti két dolog. Egyrészt minden más bizottságban van a felmerülő szakkérdésekhez értő pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, oktatási szakember, a mi bizottságunkban viszont titkosszolgálati szakértő tudomásom szerint nem akad. Ezen aligha tudunk változtatni. Ellenben megoldható és így megoldandó volna a szolgálatoktól független szakértők alkalmazása. A dilemma jelenleg az, hogy a nemzetbiztonsági bizottság zárt ajtók mögött ülésezik, minden keletkező dokumentuma államtitok, tehát ha még találnánk is olyan szakértőt, ami nem könnyű, aki segítségére tudna lenni a bizottságnak, illetve a bizottságban képviselt pártoknak, például a költségvetés tartalmi kérdéseinek mérlegelésében, akkor sincs jogunk hozzá, hogy megosszuk vele a tudomásunkra hozott információkat, holott a bizottság által gyakorolt tartalmi ellenőrzés itt különösen fontos volna, hisz ellentétben más területekkel a biztonsági szolgálatok vonatkozásában a dolog természeténél fogva nem érvényesül a nyilvánosság kontrollja, illetve ha érvényesül, az már régen rossz. Hadd tegyem hozzá: ha van megjegyzéseimnek kritikai éle, az nem kizárólag a Kormány felé vág. Megjegyzéseim önkritikus természetűek is. A tájékozatlanságnak az is oka, hogy nem tudunk elég jól kérdezni. Azt ugyanis el kell mondanom, hogyha konkrét kérdést tettünk fel, arra hiteles, kimerítő választ kaptunk mind a szolgálatok vezetőitől, mind az illetékes miniszterektől. Akár a bizottság fordult levélben Boross vagy Gálszécsy miniszter urakhoz, akár csak magam intéztem a bizottság egy tagjaként írásbeli kérdést Gálszécsy miniszter úrhoz, a válasz mindkettőjüktől tárgyszerű és teljeskörű volt. Hadd hozzak szóba még egy kérdést, mielőtt a tulajdonképpeni indítványomra rátérnék, de azt hiszem, hogy meg kell tennem. Karácsony előtt Szokolay Zoltán képviselőtársunk, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke bejelentette, hogy januárban lemond képviselői mandátumáról. Mindannyian tudjuk, volt már példa arra e Házban, hogy valakit alaposan gyanúsítottak ugyanazzal, amivel Szokolay Zoltánt (Bekiabálás: Költségvetés!) , de volt képviselő, akire ennél sokkal súlyosabb gyanú árnyéka vetült. A gyanúba kerülteknek azonban eszük ágában sem volt lemondani. Egyre inkább úgy tűnhetett, hogy ebben a mi szabadon választott Parlamentünkben az erkölcsi aggálynak igen csekély a súlya. Szokolay Zoltán az első, aki egy morális ügyből kemény, egzisztenciálisan is súlyos következtetést vont le. Ez olyannyira szokatlan, annyira meglepő volt, hogy még találgatások is kezdődtek, és felmerült a gyanú, a vád, hogy a lemondás igazi oka más, ez csupán ürügy, és emögött valami súlyosabb ok rejtőzik. Úgy gondolom, nem illendő egy ilyen komoly elhatározással kapcsolatban teret engedni a spekulációknak. (Bekiabálások: Ügyrend!) Engedtessék meg, hogy ezt a kérdést elmondjam, azt hiszem, ennek van olyan fontossága és morális súlya, hogy erről beszélhessek. (Bekiabálások: Költségvetés!) Mindjárt rá fogok térni. Úgy gondolom, nem illendő egy ilyen komoly elhatározással kapcsolatban teret engedni a spekulációknak. Szokolay Zoltán bejelentését úgy kell elfogadnunk, ahogy az elhangzott és el kell ismernünk, képviselőtársunk döntésével egy kicsit helyreállítani Parlamentünk megrendült tekintélyét. Mi itt a Ház színe előtt többször is vitába keveredtünk egymással, így éppen egy éve például a nemzetbiztonsági költségvetés kapcsán. Annak ellenére azonban, hogy politikai, világnézeti kérdésekben szöges ellentétben állunk egymással, a bizottsági munkában korrekt, kollegiális kapcsolatban voltunk. A bizottságban Szokolay Zoltán zárójelbe tette pártelkötelezettségét és ebben a szellemben vezette például alelnökként több hónapon át igen korrekt módon a bizottság munkáját. Azt gondolom - elnézést ezért a kitérőért -, ezt érdemes volt elmondani, fontos volt elmondani, és ha Szokolay Zoltán valóban távozik a Parlamentből, ez a közöttünk levő igen éles szemléleti különbségek ellenére mégiscsak megjegyzendő, és azt gondolom, az ügynek vannak általános tanulságai, amelyeket azt gondolom, mindannyian komolyan kellene hogy vegyünk. (Általános taps.)