Tellér Gyula (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehezen tudok ellenállni annak az ingernek, hogy hozzászólásom elején arra a helyzetre ne vonatkozzam, amelyikben éppen vagyunk. Engedjék meg, hogy két vagy három mondatot mondjak bevezetőként. Az egyik dolog, hogy komolyan gondolom és igen komoly és fontos dolognak tartom azt, amiről beszélni szeretnék. A másik dolog, hogy az, amit mondani szeretnék, nem tehet arról a sajátos helyzetről, pszichológiai helyzetről és időpontról, amiben elhangzik. A harmadik dolog, hogy igyekszem a helyzethez alkalmazkodni, és a mondanivalómat nem az eredetileg szánt részletességgel - bár igen szerteágazó témáról van szó szerintem -, hanem inkább csak nagy vonalakban ismertetni. Két módosító indítványhoz kapcsolódik a mondanivalóm. Az egyik az SZDSZ módosítócsomagjában szereplő 4423-as számú csatlakozó módosító indítvány, a másik pedig Rott Nándor képviselő úrnak a 4106-os szám alatt beadott módosítósorozatából a 8. pont. Szorosan kapcsolódik ezekhez a módosító indítványokhoz, illetve pontosabban a mögöttük rejlő problémához egy félelmem, ami régóta fölmerült már bennem, és amit szeretnék megosztani képviselőtársaimmal. Ez a félelmem a magyar gazdasági fellendüléssel kapcsolatos, és körülbelül azt tartalmazza, hogy nézetem szerint lesz magyar gazdasági fellendülés, lesz viszonylag hamar ilyen fellendülés. Ez a viszonylag hamar, megérzéseim vagy véleményem szerint, néhány évben mérhető időtáv, de - és a félelmem ezzel kapcsolatos - ez a gazdasági fellendülés nem fogja tudni integrálni a magyar társadalom egészét, hanem a társadalomnak egy jelentős része ezen az integráción kívül fog rekedni, és hosszú időn keresztül kívül fog rekedni ezen az integráción. És alig merem megmondani, de a félelmeimben ez a kívülrekedő része a társadalomnak az egyharmadot eléri, sőt meg is haladja. Tehát ez azt jelenti, hogy lesz 6-6,5 millió ember számára egy viszonylag jól működő gazdaság, benne azok számára, akik az integrációba befértek, meglehetős jó jövedelemszerzési és mozgáslehetőséggel, és ugyanakkor a társadalom másik 3-3,5 milliója kívül fog rekedni ebből. Sajnos azok a gazdasági és kiváltképpen azok a társadalmi folyamatok, amelyeknek részesei vagyunk, ezt a félelmemet nem cáfolni, hanem inkább igazolni látszanak. Nemcsak a munkanélküliség kérdésére gondolok, hiszen a munkanélküliséget felfoghatnánk úgy, mint a gazdasági szerkezetváltásnak egy szükségszerű velejáróját, és amilyen mértékben sikerül az új gazdasági struktúrákat kiépíteni, olyan mértékben szívná fel ez az új gazdaság a korábban munka nélkül maradottakat. Valójában azonban úgy érzem, hogy a társadalomnak egy jelentős része nem készült fel vagy a jelenlegi felkészültsége nem elégséges ahhoz, hogy ebbe a korábbinál sokkal nagyobb követelményekkel fellépő új integrációba bekerüljön, hogy beküzdje magát ebbe az integrációba, hiszen itt lesz a döntő fontosságú különbség, hogy nem kinyúl ez az integráció az egyénért és behúzza, ahogyan a teljes foglalkoztatás rendszere tette ezt a szocializmusban, hanem komoly erőfeszítéseket kell tenni az egyénnek azért, hogy bekerüljön. Ehhez nemcsak szakképzettségre vagy tudásra van szükség, hanem olyan személyiség tulajdonságokra, amelyeknek nem a kialakulását, hanem éppen ellenkezőleg, az elvesztését segítette elő az elmúlt társadalmi rendszer. Ez a félelmem, ami a hátterét képezi annak a javaslatnak, amelyet az előbb elmondott sorszámú csatlakozó módosító indítványban tettem. A javaslat lényege, hogy erősítsük, amennyire lehet, az aktív foglalkoztatáspolitika eszközrendszerét, és az ehhez szükséges forrásokat igyekezzünk bővíteni, olyan formában, hogy ezzel az érintettek - tehát a munkáltatók, a munkavállalók, a helyi önkormányzatok, illetve bizonyos mértékig az állam képviselője - elősegíthessék a munka nélkül maradottak problémáinak a megoldását, és elsősorban ne a passzív oldalon, bár most kényszerűen a passzív oldal van előtérben, hanem az aktív oldalon, vagyis magyarán szólva ne a már munkanélkülivé váltaknak a segítése és esetleg az újra foglalkozáshoz juttatása legyen a fő formája ennek a bizonyos szociális hálónak - vagy sokféleképpen nevezhetjük -, hanem éppen ellenkezőleg, a munkahelyek lebomlásának a meglassítása, illetve olyan kedvező tendenciáknak az elindítása, amelyik ezt a folyamatot kiegyenlítetté teszi, tehát a lebomló munkahelyekkel egyenlő sebességű munkahely-felépülési folyamatok is indulhassanak meg. A költségvetés általános vitájában volt módom elmondani azokat a számokat, amelyek a Munkaügyi Minisztériumnak, vagyis a költségvetés XVI. fejezetének a 9. címszám 1-es és 2-es alcímszámán jelennek meg. Nem akarok különösképpen újra ezekkel a számokkal foglalkozni, csak röviden annyit jegyzek meg, emlékeztetve azokat, akik az akkori felszólalásomat hallották, hogy igen kevés összeg állt ebben az esztendőben a foglalkoztatási alap rendelkezésére, de sajátos módon annak ellenére, hogy fontos lett volna ennek a kevés eszköznek is a felhasználásra, különböző okokból, és annak ellenére, hogy a munkaügyi kormányzat illetékes képviselői maguk is aktív foglalkoztatáspolitika mellett tették le a voksukat nyilvánosan, mégsem sikerült ennek az alapnak az elköltése, mintegy 2 milliárd forint elköltetlenül maradt, a tényleges elköltés összesen 9 milliárd forint volt az eredetileg kiírt 12,6 milliárd forint helyett. Ennek többféle oka van, nem akarok ezekbe az okokba mind belemenni, de kétségtelen, hogy az idei munkanélküliséghez képest esetleg kétszeres vagy még többszörös munkanélküliség, ami az elkövetkezendő évben fenyeget - nem azt mondom, hogy várható, mert nem várjuk, de fenyeget -, legalábbis az idén ténylegesen elköltött összegnek az arányos megnövelését igényli, ami 18 milliárd forint körül van. Megint nem akarom a számokkal untatni a tisztelt jelenlévőket, de ez azt jelenti, hogy a költségvetésben előirányzotthoz képest mintegy 2,6 milliárd forintnyi többlettel kellene számolni a foglalkoztatási alapba. Megjegyzem, hogy a módosító indítványaim ennek a 2,6 milliárd forintnak a forrásait is megjelölik, és így nem lóg ez a forrás a levegőben. Egy sajátos ördögi kör veszi körül ezt a problémát. A sajátos ördögi körnek a lényege vagy a két fő pólusa a következő. Nem tudjuk elkölteni a pénzt, mert az intézményrendszer és a jogrendszer, amelyik az elköltésnek a formáit, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöknek a formáit rögzíti, ez rosszul van beállítva, vagy nem elégséges módon van beállítva, és ennek következtében nem lehet elkölteni a pénzeket. Viszont ha emiatt kevés pénzt irányzunk elő, akkor egy következő lépésben hiába változtatnánk meg a jogrendszert, és hiába tennénk alkalmassá az intézményrendszert és a jogrendszert együttesen több pénznek az elköltésére, hát nem volna pénz, hiszen nem tudtunk előre pénzt kihasítani erre a célra. Ezt az ördögi kört nézetem szerint a források oldalán kell és lehet megtörni. Ezért indul ki a javaslatom nem a jogrend megváltoztatásából, hanem a forrásoknak a biztosításából, mert ha ez sikerül,akkor utána a jogrendet és az intézményrendszert megfelelően adaptálni ehhez a funkcióhoz sokkal könnyebb feladat és sokkal inkább lehetséges feladat. Ez a félelmem, hogy a gazdasági integráció úgy fog alakulni, ahogy azt bevezető mondataimban mondtam, ijedelemmé változott, amikor Rott Nándor képviselő úrnak ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatos módosító indítványát elolvastam, aki az én gondolkodásmódommal némileg ellentétben - nem állítom, hogy szöges ellentétben, de némileg ellentétben - azt javasolta, hogy a foglalkoztatási alap 13,5 milliárd forintos előirányzatából 3 millió forintot vegyünk el és maradjon csak 10,5 milliárd forint, a szolidaritási alap 10,2 milliárd forintos összegéből pedig 2 milliárd forintot vegyünk el, és maradjon csak 8,2 milliárd forint. Meg kell mondanom, hogy az indoklásában ő ezeket az összegeket, tehát ezt az 5 milliárd forintot, amit így begyűjt, foglalkoztatáspolitikai célokra akarja használni, elsősorban közmunkák végeztetésére, illetve a környezeti károk elhárítása közben teremthető, vagy ilyen célból teremthető munkaalkalmakra kívánja fordítani. Nézetem szerint ez a fajta átcsoportosítás a pénzeknek újabb fel nem használásához, vagy elpazarlásához vezetne. Túlságosan nagy összeget csoportosítana át erre a célra. Ráadásul nem is lehet a szolidaritási alap 10,2 milliárd forintjából akár csak egyetlen fillért is átcsoportosítani, hiszen ez a költségvetési tétel voltaképpen a költségvetési intézményeknek a szolidaritási alappal szembeni befizetési kötelezettségeinek a fedezete, és hogyha megbízunk a Kormány mögött lévő szakértőknek a számolási tudásában, akkor ők nyilván jól számították ki, hogy erre az összegre van szükség. Tehát ebből az összegből nem lehet elvenni. Ami pedig a másik 3 milliárd forintot illeti, úgy gondolom, hogy azoknak az intézményeknek a csatornáiban kell ezt az összeget továbbmozgatni, amely intézmények már most is az érdekelteknek a részvételével használják fel ezeket az összegeket, tehát a munkáltatóknak, a munkavállalóknak, a helyi önkormányzatoknak és bizonyos értelemben az állami szerveknek a részvételével döntenek ezeknek az összegeknek a sorsáról. Annyit kívánok megjegyezni még - buzdítva magunkat, buzdítva képviselőtársaimat -, hogy ne sajnálják ezt az összeget ettől a céltól. Azzal akarom befejezni a gondolataimat, hogyha ezt az összeget megszavazzuk, akkor az nem az ellenzéknek lesz a diadala és a nyeresége, nem azért van, hogy az ellenzék jól járjon, mert kapott a saját módosítási koncepciói számára egy ekkora összeget. Nem is a Kormánynak lesz - sietek hozzátenni - a diadala, vagy nem a Kormány céljait szolgálja ez, hanem annak az elkövetkezendő, ki tudja hány százezer - ismét mondom, nem merem kimondani a számokat, nehogy dobálózásnak tűnjön -, annak az 500 ezer, 600 ezer, vagy ki tudja, hány százezer munkanélkülinek a javát szolgálja ez az összeg, akin aktív foglalkoztatáspolitikával kell segíteni. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a javaslatot, amelyet egyébként - úgy gondolom - a munkaügyi kormányzat is támogat. Mindenesetre a gazdasági bizottságban a munkaügyi kormányzat jelenlevő szakértői, amennyire ezt a Kormány által benyújtott költségvetéshez kapcsolódó fegyelem engedte, jelezték, hogy ők bizony szívesen vennék ezt az összeget, és ugyancsak fontosnak tartanák, a gazdasági bizottság pedig megszavazta ennek az összegnek, illetve ennek a módosító indítványnak az előirányzatait. Végül, talán még két megjegyzést fűzök a dologhoz. Az egyik az, hogy amit mondtam, semmiképpen sem értendő úgy vagy semmiképpen sem jelenti azt a szándékaink szerint, hogy én a Rott képviselő úr által kitűzött célokat, a környezetvédelmet, illetve az ezzel kapcsolatos közmunkákat nem tartanám fontosnak vagy nem tartanám elérendő célnak, de úgy érzem, hogy jelentőségbeli és nagyságrendi diskrepancia van, eltérés van a megajánlott források és a célnak a megvalósíthatósága között. Ez az egyik dolog. A másik dolog pedig, hogy örömömre Rott képviselő úr közölte velem a folyosón, hogy az egyik részét a módosító indítványának visszavonta. Gondolom - ezt nem sikerült biztonsággal tisztázni -, hogy ez a szolidaritási alapra vonatkozó rész, ahol voltaképpen úgyse lehetett volna semmit se elvinni. Kérem Rott képviselő urat és a többi képviselő urat és képviselőnőt, hogy gondolják meg az általam elmondottakat és ne elvegyenek a foglalkoztatási alapból, hanem igenis tegyék hozzá azt az általam javasolt és nézetem szerint szerényen javasolt 2,6 milliárd forintot. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)