Gaál Gyula (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Azt a feladatot kaptam a Szabad Demokraták Szövetségének frakciója részéről, hogy foglaljam össze a költségvetési törvénnyel kapcsolatos álláspontunkat, és a módosító indítványainkban testet öltő elképzeléseinket a költségvetés lehetséges jövő évi helyzetéről. Meg kell hogy mondjam, hogy ez egy igen nehéz feladat számomra, nemcsak azért, mert a szabad demokraták képviselőcsoport tagjaként, immáron 28 órája folyamatosan részt veszek a Parlament munkájában és kicsit gyűröttebb vagyok, de azért is igen bonyolult ez a feladat, mert úgy kell összefoglalnom ezt a vitát, hogy nem kaptam rá lehetőséget, hogy meghallgassam a képviselőtársaim részletes vitában kifejtett álláspontját. Olyan vitát kellene most összegeznem, amelynek nem lehettem részese. Nem azért nem, mert nem kívántam volna részese lenni, hanem azért, mert a költségvetési bizottság végig, éjszaka párhuzamosan ülésezett a Parlament plenáris ülésével és ezért nem volt alkalmunk több költségvetési bizottsági tag képviselőtársammal együtt részt venni ebben a vitában. Most pedig olyan képviselőtársaim számára kellene elmondanom a véleményünk összegzését, akik most nincsenek jelen. Tehát egyetlenegy dolog nyugtat meg ebben a dologban, hogy a nyilvánossághoz talán mégis eljutnak valamilyen módon ezek a gondolatok. Az, hogy ilyen helyzetbe kerültünk a költségvetés részletes vitája során, hogy úgy beszélgetünk egymással, úgy próbálunk tárgyalni egymással nagyon fontos kérdésekben, az év legfontosabb belpolitikai döntésében, amelynek során a Kormány felhatalmazást kap a Parlamenttől arra, hogy az állampolgárok nehezen kiizadt adóforintjait elköltse - ez azt mutatja számomra, hogy ez a Kormány egy dologban semmiképpen sem különbözik a régi kommunista rendszerben működő elődeitől, abban nevezetesen, hogy a látszatok megteremtése sokkal fontosabb számára, mint az események tényleges tartalma. Ez a költségvetés ugyanis két értelemben is csak látszat: Egyrészt azért, mert látszólag rendes időben fogadjuk el, noha tudjuk mindnyájan azt, hogy már így is elkéstünk attól az időponttól, amit az Alkotmánybíróság a határozatában megjelölt. Így sem áll módunkban olyan módon döntést hozni a költségvetésről, hogy ez megfelelő időben nyilvánosságra kerüljön. És azért sem feleltünk meg ennek az elvárásnak, mert ez a költségvetési javaslat nem ment át azon a tárgyalási folyamaton, ami általában szokásos egy demokratikus ország felelős parlamentjében. Ez a költségvetés formai értelemben tehát semmiképpen sem az a költségvetés, amelyre a Kormány öntudattal tekinthetne, jogos öntudattal a nemzetközi közvélemény előtt, és amelyet ez az Országgyűlés, mint egy mélytengeri kagylóba belekerült parányi idegen testet, szívós munkával igazgyönggyé formálhatott volna. Ebben a hektikus és összezsugorított tárgyalási menetben ez egy idegen test marad a Parlament asztalán, és az Országgyűlés kormánypárti szervezete nem megnemesíteni akarta ezt, ami bekerült valahogy ide a burkába, hanem minél előbb kilökni magából. Ez így van akkor is, ha a tárgyalási rendet megnehezítve kormánypárti képviselő társaink több módosító indítványt nyújtottak be a törvényjavaslathoz, mint az ellenzéki képviselők, hiszen ezeket a módosító javaslatokat sem a plenáris ülésen, sem pedig a bizottság ülésén, ahol alkalmam volt részt venni, nem kívánták indokolni, nem kívánták megvédeni, és nem kívánták megvitatni velünk, hogy valóban érdemben tudjunk dönteni ezekről a kérdésekről. Ez volt tehát a formai oldala a kifogásaimnak, de tartalmi értelemben is azt állítom, hogy csak látszólag az ez a törvény, ami. Mindenekelőtt utalni szeretnék arra, hogy olyan szerkezeti változások zajlottak le, vagy olyan szerkezeti változásokat hajtottak végre a törvényjavaslat beterjesztői, amelyek tulajdonképpen összehasonlíthatatlanná teszik ezt a költségvetési törvényt azzal a költségvetéssel, amelyet idén valósítunk meg, amelynek holnap jár le az érvényességi ideje. Összehasonlíthatatlan a legfontosabb adatokban; például abban az adatban, amely a közvélemény számára igazán megfogható, és jelent valamit, tehát a költségvetés hiányának főösszegében. Két okot is szeretnék felhozni, amiért igaz ez az állításom. Az egyik az, hogy az idei költségvetésben nem szerepeltek privatizációs bevételek, míg a most tárgyalt javaslatban igen. Ez 35 milliárd forinttal módosítja a költségvetés egyenlegét, pozitív értelemben. A másik az, hogy megváltoztak a költségvetéssel kapcsolatos elszámolási szabályok, és bizonyos kiadási-bevételi összegeknél nem ugyanarra az időszakra vonatkozó pénzügyi folyamatokat testesít meg az a költségvetési törvényjavaslat, amelyről most tárgyalunk, mint a jelenlegi, amelyben most élünk. A ma éjszakai bizottsági ülésen hangzott el számszerűsítve az Állami Számvevőszék képviselőjétől, hogy ez a szerkezeti változtatás a költségvetésben az ő számításaik vagy bizonyos értelemben természtesen becsléseik alapján 20 és 40 milliárd forintos összeggel módosítja a költségvetés egyenlegét. Ha ennek az összegnek csak az átlagos középértékét veszem, és azt mondom, hogy ez a 30 milliárd forint az előbbi 35 milliárd forintos privatizációs bevétellel együtt, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kétszer akkora költségvetési hiányról tárgyalunk, mint ami a számoszlopok végén megjelenik, mint ami az idei költségvetésben szerepelne egy ilyen szerkezet mellett. Ez tehát azt jelenti számomra, hogy semmiképen nem nevezhetjük tartalmi értelemben ezt a költségvetést olyan nyugodt optimizmust megalapozó költségvetésnek, amilyenként a Kormány beállítja. Nem igaz tehát, hogy a hiány mérséklődnék, vagy akár a GDP-hez mért arányában jelentősen visszaesnék. Egyértelműen az következik belőle, hogy egy krízisköltségvetéssel állunk szemben az idén is, nagyon szigorúan vett krízisköltségvetéssel, amiből az következik, hogy ennek a tárgyalása a legnagyobb gondosságot és odafigyelést igényelte volna mind a Kormánytól, mind a Parlamenttől az elmúlt hetekben. Az SZDSZ ezzel a felelősséggel készült a vitára és saját módosító indítványai elkészítésére. Arra törekedtünk tehát, hogy összeállítsunk egy olyan javaslatköteget, amelyet a frakció egésze fel tud vállalni, és amellyel semmiképpen sem az a célunk, hogy a költségvetés helyzetét megnehezítsük, hanem az, hogy olyan javaslatokat tegyünk, amelyek egyenlegüket tekintve nem rontanak ezen a költségvetésen, de nem változtatnak azon a költségvetési hiányösszegen, amelyet a Kormány finanszírozhatónak, elfogadhatónak ítélt erre az évre. Ezért javaslataink összege durván 14,5 milliárd forintra rúg; mind a megtakarítási javaslataink, mind azok a javaslatok, amelyekben arra tettünk indítványt, hogy mire lenne célszerű elkölteni ezt az általunk megtakarítani javasolt összeget. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lennénk tudatában annak, hogy nagyon sok olyan tétele van ennek a költségvetésnek, ahol sokkal komolyabb odafigyelésre vagy segítésre lenne szükség, sokkal komolyabb költségvetési támogatásra lenne szükség, csak tudomásul vesszük azt a helyzetet, hogy a lehetőségek meddig terjednek, és milyen keretek között vállalhatunk felelősséget a javaslatokért. Röviden szeretném ismertetni, összefoglalni, hogy mik azok a megtakarítási javaslatok, amelyeket módosító indítványainkban megfogalmaztunk, és mik azok a célok, amelyekre fordítani kívántuk ezeket az összegeket. A források között elsősorban az államigazgatás működési kiadásainak a csökkentésére tettünk javaslatot, nem generális értelemben, hanem bizonyos tételeknél konkrétan megnevezve, hogy hol tekintjük pazarlónak ezt a rendszert, de tulajdonképpen elégtétellel vagy megelégedéssel fogadjuk azt, hogy a Kormány az első javaslatra elvállalta, hogy generálisan, saját hatáskörében 1 200 millió forinttal csökkenteni fogja a központi államigazgatás támogatására szánt összegeket, tehát nyilván itt a Kormány is úgy ítélte meg, ahogy mi megítéltük ebben a formában, hogy itt valóban megtakarításokra van lehetőség. A másik olyan forráscsoport, ahol megtakarításokat indítványoztunk, a költségvetésben sok helyen megjelenő túlzott tartalékolási törekvés. Ez több értelemben is megfigyelhető a költségvetési javaslatban. Mindenekelőtt azt jelenti, hogy több fejezetnél, több címen komoly lényeges tartalékelőirányzatok jelennek meg a költségvetésben a költségvetés általános tartalékaként megjelölt 10 milliárd forinton kívül. Csak két jelentős tételt engedjenek meg, hogy megemlítsek! Az egyik a Belügyminisztériumnál a normatív támogatások tartalékaként megjelölt összeg, ahol szintén sikerült kompromisszumra jutni, egyezségre jutni a Kormánnyal a tárgyalások során, és elfogadta, hogy azt a másfél milliárd forintot onnan fel lehet szabadítani a költségvetés más fontos céljaira. Másik, szintén másfél milliárd forintos tartalék megszüntetésére tettünk javaslatot a kereskedelemfejlesztési alapnál. Ezzel sajnos, nem sikerült eredményt elérnünk. Ez továbbra is ott van, továbbra is úgy szerepel ebben a költségvetési javaslatban, hogy jövő év, 1992. december 31-én maradjon ebben az alapban másfél milliárd forint, amelyet nem kíván senki sem elkölteni 1992- ben, nem terveztek be semmilyen kiadásra, amely maradványként van betervezve, de mégis csak jó a Kormány megítélése szerint - számunkra érthetetlen módon -, hogy ha erről a Kormánynak egyetlen minisztere rendelkezik, és nem a Kormány rendelkezésére áll más célok érdekében. A harmadik, amit szeretnék kiemelni mint megtakarítási forrást: a párhuzamos finanszírozások megjelenése a költségvetésben. Ez több vonatkozásban is érvényesül a különböző társadalmi szervezetek támogatásától kezdve egészen addig, hogy különböző minisztériumok részére van a törvényjavaslatban ugyanolyan célra viszonylag jelentős, több mint egy milliárdos összeg rendelve, és ebben is szerettünk volna rendet teremteni. Itt megint azt kell mondanom, hogy majdhogynem sikerrel jártak a Kormánnyal való tárgyalások ezeken az éjszakai bizottsági üléseken. Az történt ugyanis, hogy a befektetési alap és a másik oldalon a Pénzügyminisztériumnál megjelenő hasonló célú költségvetési forrás közül az egyik felszámolását a Kormány elfogadta, tehát nem marad meg ez a párhuzamos és így ezért pazarló finanszírozási forrás a költségvetésben. Tehát sikerült ebben a kérdésben eredményt elérni. Ez is az egyik forrása a másik oldalon megjelenő túlköltekezések finanszírozásának. Végül hadd említsem meg a negyedik javaslatkötegünket, amely megtakarításokat irányzott elő. Ez a különböző kormányzati szintű beruházási előirányzatok területe. Úgy ítéljük meg, hogy éppen azért - ahogy elmondtam beszédem bevezetőjében -, mert itt egy krízisköltségvetésről van szó, amelyben igazából sokkal szigorúbb feltételek fogalmazódnak meg, sokkal keményebb tények vannak belerejtve a számok mögé, mint ami megjelenik éppen a szerkezeti módosulás miatt -, indokolt, hogy a legnagyobb gondossággal és a kormányzati kiadások terén a legnagyobb takarékoskodással járjunk el. És most arról szeretnék beszélni, hogy nagyjából ilyen költségvetési csoportokba sorolható előirányzatokon e megtakarítani javasolt, nem egészen 15 milliárd forintos összeget a Szabad Demokraták Szövetsége mire javasolja a Kormánynak elkölteni? Három nagyobb csoportot szeretnék itt is megjelölni. Az egyik, amire az SZDSZ véleménye szerint fokozott figyelmet kellene fordítani a következő években: az oktatáspolitika, az oktatási költségek állami támogatása. Ennek a csomagnak a keretében nemcsak emelni kívántuk, hanem újra visszaállítani kívántuk a 2 éve megszüntetett bölcsődei normatívát, az önkormányzati normatív támogatást, hogy a bölcsődei ellátott gyerekek után kapjanak támogatást, Ezt 36 ezer forinttal javasoltuk megteremteni gyermekenként. A második lépcsője ennek az oktatási csomagnak az, hogy az óvodára, az óvodafenntartásra a Kormány által javasolt, gyermekenkénti 19 000 forintos támogatás helyett 28 000 forintot javasoltunk felhasználni. Az általános iskolai tanulók után a Kormány javaslatában szereplő 35 000 forintos tanulónkénti támogatással szemben 40 000 forintot kívántunk felhasználni. Ez bár látszólag nem túl nagy emelési arányt jelent, mégis javaslatunknak legnagyobb tételét jelenti; bő 5 milliárd forintot ebből a nem egészen 15 milliárdból, amit az előbb megtakarításokként felsoroltam. Ezen kívül a diákotthonok fenntartására tanulónként a tervezett 59 000 forint helyett 63 000 forint felhasználását javasoltuk. Támogatáscsomagunk másik, nem kevésbé fontos területe a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódik. Úgy ítéljük meg, hogy az előttünk álló évben mind a szolidaritási alap, amely a munkanélküli segélyek kifizetésének forrása -, mind a foglalkoztatási alap, amely a munkanélküliség megelőzésére, illetve a már bekövetkezett munkanélküliség megszüntetésére felhasználható pénzeket tömöríti össze, elégtelen az előttünk lévő költségvetési javaslatban; és azzal az előirányzattal, lényegében alig változó, nagyon minimális mértékben növekvő előirányzattal, amelyet a Kormány javasol, nem érthetünk egyet, hiszen olyan mértékű munkanélküliség-növekedés várható ebben az évben, amely azt jelenti, hogy körülbelül megduplázódik a munkanélküliek száma. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az éppen meglévő munkanélkülieket valamilyen módon támogatásban kell részesíteni és egzisztenciájuk fenntartásában támogatni kell őket, hanem azt is jelenti, hogy a munkanélküliség megelőzésére szánt összegek, illetve a munkanélküliség kezelésére szánt összegek is jelentősen növekedni fognak. Ilyenek például az átképzési programokra felhasznált összegek. Ilyenek a részmunkaidős foglalkoztatás biztosítására előirányzott összegek, vagy ilyenek azok a pénzek, amelyek arra szolgálnak, hogy már munkanélkülivé vált emberek vállalkozókként lehetőséget kapjanak arra, hogy megpróbáljanak önálló egzisztenciát teremteni. Erre a foglalkoztatáspolitikai csomagra megtakarításainkból 2 milliárd forintot indítványoztunk elkölteni. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy ebben sem sikerült megegyezni a Kormánnyal. Valamilyen csodában bízva Kormányunk úgy gondolja, hogy nem lesz szükség a foglalkoztatáspolitikai alap megemelt összegére. A harmadik lényeges területe módosító indítványainknak, ahol javulást kívántunk elérni: a szociálpolitika. Erre külön önálló javaslatot készítettek ezzel foglalkozó képviselőtársaim, ahol a szociálpolitikai rendszer működőképességének és továbbfejlesztésének javítására teremtették meg a lehetséges kezdeti lépéseket, amelyek minden bizonnyal később úgy is meg fognak jelenni a kapcsolódó törvényekben. Itt talán módunk, lehetőségünk lett volna, hogy bizonyos első lépéseket megtegyünk. Sajnos, ebben sem sikerült konszenzusra jutni a Kormánnyal. Ezen kívül két olyan tételt szeretnék még megemlíteni, ami nem kapcsolódik konkrétan semelyik csomaghoz, önmagában él. Az egyik az, hogy a községek támogatására szánunk a Kormány által biztosított személyijövedelem- adókiegészítéshez képest egy emeltebb összeget, lakosonként 4 300 forint helyett 4 600 forintot - azért, hogy a városok és a községek közötti támogatásbeli különbség valamilyen módon szűküljön, és azért, hogy megint csak egy lehetséges reformkoncepció első néhány lépését meg lehessen tenni, át lehessen alakítani az önkormányzati finanszírozási rendszert olyan értelemben, hogy minél inkább önjárók, önellátók lehessenek az önkormányzatok egyfelől, ne az A-tól B-ig terjedő normatívákon keresztül, mesterkélten támogassa a Kormány, az állam az önkormányzatok működését, ugyanakkor a saját lehetőségekben meglévő differenciákat valamilyen módon a társadalmi szolidaritás mégis próbálja kezelni és kiegyenlíteni. Az utolsó tétel, amelyet említeni szeretnék: mindenképpen indokoltnak tartjuk, hogy az új Duna-híd megépítésére jelentős előirányzat szerepeljen a költségvetésben. Ebben valamelyest közeledett a Kormány álláspontja és a mi álláspontunk. A Kormány is elfogadott egy összeget, ha nem is azt, amit mi indítványoztunk ebben a kérdésben. Én tehát összefoglalóként azt szeretném leszögezni, hogy képviselőcsoportunk törekedett arra, hogy ha már az következett be, hogy ilyen módon, ennyi idő alatt, és egy ilyen rendszerű, vagy rendszerében nem igazán változó költségvetés került a tisztelt Ház elé, akkor próbáljunk meg olyan értelmű indítványokat tenni, amelyek ezen a lehetséges kereten belül képesek javításokat elérni. Semmiképpen sem azt kértük számon a Kormányon - amikor arról beszéltünk, hogy nem dicsekedni való a költségvetése -, hogy nem egy gazdag Télapó, aki mindenkinek bőségesen tud hullajtani a puttonyából és mindenki igényeit és kívánságait ki tudja elégíteni. Természetesen nem ez volt az elvárásunk! A mi elvárásunk az volt, hogy biztosítsa a létező közösségi fogyasztási rendszerek működőképességét, hogy megjelenjenek benne az államháztartási reformkoncepció elemei és abba az irányba érezhető elmozdulás történjék, és az, hogy egy ilyen kiélezett helyzetű évben, amikor a jövő évi költségvetést tárgyaljuk, akkor valóban alaposan, bőven megfontolva az egyes tételeket és minden fillér létjogosultságát, alapos és tárgyszerű vitára legyen lehetőség. Mivel végül is ebben nem sikerült igazán áttörést elérni és az általam felsorolt indítványaink többségében nem sikerült kompromisszumot sem találni a Kormánnyal, ezért nyilván ki kell jelentenem: nem állt módunkban, hogy elfogadjuk ezt a költségvetési törvényjavaslatot! Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)