Kovács László (MSZP)
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A meglehetősen rövid téli szünet idejére esett egy megemlékezés, amely az ott elhangzott beszédek miatt meglehetősen nagy visszhangot kavart a sajtóban és a közvéleményben.Az esemény, amelyről a Hadtörténeti Múzeumban emlékeztek meg, a szovjet csapatok 1943. január 12-i voronyezsi áttörése volt.
Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a Szocialista Párt egyetért a megemlékezéssel. Egyetért azzal, hogy kegyelettel kell megőrizni valamennyi áldozat emlékét. Hangsúlyozottan áldozatokat említettem és nem hősöket, ugyanis meggyőződésünk, hogy bár egyénenként és a történelmi összefüggésekből kiragadva hajthattak végre és nyilván hajtottak is végre hőstetteket, de egészében és összességében azok, akik ott voltak, áldozatok voltak, áldozatai egy bűnös döntésnek. Nem önként mentek a Don-kanyarba, hanem kényszerből. Kényszerből mentek a katonák és még inkább kényszerből mentek a munkaszolgálatosok, akik nem azért mentek oda, hogy lapáttal harcoljanak a bolsevizmus ellen, hanem azért, mert odaküldték őket, odahurcolták őket zsidó voltuk vagy antifasiszta meggyőződésük miatt, és akik sorait nemcsak a szovjet fegyverek tizedelték, hanem saját keretlegényeik is.
Nem könnyű vitatkoznom az ott elhangzottakkal, a Hadtörténeti Múzeumban elhangzottakkal, két okból sem. Egyrészt, mert nem vagyok a kérdés avatott ismerője, nem vagyok történész. A másik ok, hogy tudomásom szerint mindmáig nem jelent meg az ígért teljes, hiteles szöveg.
Az elsőn nem tudok segíteni. A másodikon annyiban igen, hogy szándékosan egy olyan lapra, egy olyan lapban megjelent tudósításra hivatkozom, amely a Kormányhoz közelállónak minősíttetik, az Új Magyarországra. Az Új Magyarország szerint miniszterelnök úr beszédében azt mondta, hogy részkérdésekben lehetett volna ügyesebb az akkori magyar vezetés, de nincs recept arra, hogy lett volna más megoldás is, s ebben a nehéz helyzetben csak a "teszem, amíg tudom" eszméje segíthetett.
Én úgy gondolom, hogy volt más eszme is. Teleki Pál miniszterelnök tragikus sorsa azt mutatja, hogy volt "teszem, amíg a lelkiismeretemmel összeegyeztethető" eszme is. Van példa a "teszem, amíg tudom"-ra is, csak egészen más tartalommal. Ezt mutatja Bajcsy-Zsilinszky Endre példája, akinek neve ma már elhangzott ebben a teremben.
Ezt mutatja azoknak az ellenzéki pártoknak a magatartása, amelyek politikai örökösének - megnyugvásunkra - éppen miniszterelnök úr minősítette a mai kormánykoalíció pártjait az elmúlt év november 12-én egy interpellációra adott válaszában. És a "teszem, amíg tudom" eszméje vezette az antifasiszta ellenállás megannyi ismert neves és névtelen harcosát. És tegyük hozzá, más utat választott a visegrádi hármak másik két tagja is, Varsó és Prága, noha geopolitikai helyzetük lényegében nem különbözött Magyarország geopolitikai helyzetétől.
Az elhangzott beszéd két rosszat, két szörnyű realitást említ, a német nácik uralmát és a szovjet csapatok közelségét. No de ez a második éppen hadbalépésünk okán vált kényszerítő realitássá.
A beszéd fölvet egy harmadik lehetőséget, egy halvány reménysugarat, időt húzni, amíg az angolszász csapatok ideérnek. Csakhogy az események kronológiája nem igazolja ezt a törekvést, hiszen Magyarország már 1940. november 20-án csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. És még egy hetet sem várt, hogy hadbalépésével kövesse Németország hadbalépését a Szovjetunió ellen.
S még egy dolog. A várva várt angolszászok csak ellenségként jöhettek volna Magyarországra, hiszen 1941. december 6-án Magyarország már hadban állt Angliával, december 12-én pedig az Amerikai Egyesült Államokkal is hadban állónak nyilvánította magát.
Meggyőződésem, hogy a hadbalépést utólag nem lehet igazolni azzal a negyvenéves történelmi zsákutcával, amelybe Magyarország a Jaltai Egyezmény jóvoltából került, és nem lehet igazolni a bolsevizmus bűneivel sem. Nyilván ezzel függ össze, hogy tudomásom szerint egyetlen német vezető, legyen bár kormányzó uniópárti, liberális vagy ellenzéki szociáldemokrata és zöld, nem hivatkozott arra, hogy a hitleri Németország harca a Szovjetunió ellen a bolsevizmus ellen vívott igazságos harc lett volna. És nem hiszem, hogy egy fasiszta Európa vagy Közép-Kelet-Európa jobb lett volna, emberségesebb lett volna, demokratikusabb lett volna, mint egy bolsevik uralom alá került Közép- és Kelet-Európa.
A II. világháború végtére is nem a bolsevizmus ellen folyt, hanem a fasizmus ellen, és ebben a háborúban Magyarország akkori vezetése a fasizmus oldalán az antifasiszta koalíció ellen lépett hadba. S rögtön hozzáteszem, mélységesen egyetértünk miniszterelnök úr azon kitételével, hogy nem a nép a bűnös, hanem a vezetés.
Miben látom az ilyen értékelés veszélyét, túl azon, hogy hamis mítoszokra építi a hazafiasságot? Legalábbis két dologban. Az egyik, hogy olyan folyamatot indíthat el, amiben nincs megállás. Szándéka ellenére biztatást adhat olyasfajta értékeléseknek, hogy akár a nyilas uralom sem volt más, mint az erőforrások totális mozgósítása a bolsevizmus elleni harcban, háborúban.
Az ilyen értékelés árthat Magyarország nemzetközi megítélésének általában és árthat Magyarország kapcsolatainak konkrétan. Nem árthat a magyar-szovjet kapcsolatoknak immár, de árthat a magyar-ukrán vagy a magyar-orosz kapcsolatoknak és árthat Magyarország és más szomszédai kapcsolatának is, hiszen ne feledjük, szomszédaink közül többen nem velünk azonos oldalon álltak, és ezt honorálta számukra a párizsi békerendszer is.
Befejezésül, tisztelt Ház, két megjegyzést. Az egyik: egyetértünk azzal, hogy szükség van hazafiságra, hiszen nem jó demokrata az, aki nem jó hazafi. Szükség van nemzeti öntudatra és nemzeti büszkeségre, de nem mindegy, hogy mire vagyunk büszkék. Szerencsére a magyar történelemben nagyon sok olyan esemény található, amelyre joggal lehetünk büszkék, de úgy gondolom, hogy II. világháborús hadbalépésünk, ami mérhetetlen pusztítást okozott az országnak, a nemzetnek, amely szentesítette azokat a területi és etnikai veszteségeket, amelyeket az I. világháború eredményeként szenvedtünk el, ez nem tartozik ezen események sorába.
Másik megjegyzés. Valóban baj, ha egy nép nem tud örülni. De hogy örülni tudjon, ahhoz nem a múltat kell átfesteni, hanem a jelent és a jövőt kell jobbá tenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)