Kupa Mihály (MDF)
DR. KUPA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! 1990 novemberében alkotta meg az Országgyűlés az árak megállapításáról szóló törvényt. Ez a piacgazdasági normarend megteremtésének egyik fontos állomása volt. Az árak piaci elveken nyugvó meghatározása akkor nem szenved csorbát, ha törvény garantálja az ár kialakításában az eladó és a vevő szabad megegyezését, és ugyane törvény rögzíti a hatóságok kivételes beavatkozási lehetőségeit mind az eszközök, mind pedig az áru és szolgáltatási kör tekintetében. E törvénnyel vált igazán befejezetté a magyar árliberalizálás folyamata. A korábbi évek ilyen irányú lépései - törvényi garanciák nélkül - mindig magukban hordozták a visszafordíthatóság veszélyét. A működés tapasztalatai kedvezőek. A piaci alkalmazkodás javult, számottevő áruhiány az elmúlt évben nem volt. Az árak, igaz inflációs közegben és emelkedés mellett, de egyre inkább a kereslet és kínálat törvényszerűségeit tükrözik. Első ízben következett be, hogy alapvető élelmiszerek árai hatósági beavatkozás nélkül csökkentek. Természetesen nagyon sokféle tényező hatásának köszönhető az, hogy a szabad árak mintegy 900s részaránya mellett az infláció az 1991. I. negyedévi kritikus hullámot követően megnyugodott, és a további hónapokban az árszint már csak szolid növekedést mutatott. Nem igazolódtak tehát azok a pesszimista jóslatok, hogy a további árliberalizáció az infláció gyorsulását hozza magával. Tisztelt Ház! Mi teszi szükségessé a mostani módosítást? A hatályos törvény melléklete az 1990. évi piaci, pénzügyi, tulajdoni feltételek szerint jelölte ki a hatósági áras termékeket és szolgáltatásokat, a legmagasabb vagy legalacsonyabb ár alá sorolást, és az ármegállapító szervet: a minisztériumot vagy a települési önkormányzat képviselő testületét. A piaci feltételek azonban - mint említettem - nagyon lényegesen változtak. A Kormány ezért részletes szakmai elemzés alapján javasolja egyrészt a hatósági ármegállapítás alá vont árukör szűkítését, másrészt az önkormányzatok ármegállapító hatáskörének némi bővítését. A törvényjavaslathoz csatolt szakmai tájékoztató részletezi a változások megfontolásait, bázisát. Ezek közül csak néhányat emelnék ki. A lakossági szénellátásban korábban tartósan voltak olyan bizonytalansági elemek, amelyek a hatósági árral kifejezett védelmet indokolttá tették. Ez évben megszűnt a szilárd tüzelőanyagoknál és a többi háztartási energiahordozónál az ártámogatás. Az import szinte korlátlanul jöhet be. A bányák értékesítési gondokkal küszködnek. A lakosság minden eddiginél megfontoltabban dönt energiavásárlásainál. A legmagasabb hatósági ár fenntartása tehát szükségtelen. A szabad áraktól a piaci alkalmazkodás javulása várható, tehát az áralku, a forgalmi költségek csökkentése, a kisebb települések ellátása. A Kormány és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége sztrájkbizottsága között a közelmúltban lezajlott tárgyalásokon a bányászat képviselői is a szén árának liberalizálását kérték. A tejnél - mind a felvásárlásban, mind a kiskereskedelemi eladás esetén - az úgynevezett legmagasabb ár van érvényben. Ebben a fogyasztót védő elemek vannak túlsúlyban. Az 1991. évi tejtúltermelés tanulsága az, hogy árvédelemre elsősorban az agrártermelő szorul. Ezt fejezi ki a legalacsonyabb ár megállapítására vonatkozó javaslat. A tejtermékek többségének fogyasztói árát már eddig is a piac szabályozta. Most a 2,80s zsírtartalmú tehéntej ármaximálásának megszüntetésével ez teljes körűvé válik. A termelők védelme érdekében - és ezt szeretném hangoztatni - fennmarad a felvásárlási minimálár rendszere mindaddig, amíg az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény be nem lép, és be nem lép az úgynevezett védőárak vagy küszöbárak rendszere. Tehát a termelő oldaláról a védelmet továbbra is szeretnénk biztosítani, és nagyon szeretnénk, ha a nem hatósági tejtermékeknél bekövetkezett áremelésekből talán a termelők is részesednének. Az önkormányzati hatáskör bővítését jelenti, hogy a távhőszolgáltatás díjait a törvényjavaslat szerint a jövőben a települési önkormányzat képviselőtestülete állapítja meg. Ezt a feladatot 1991 előtt a megyei árhatóságok végezték, 1991-től tulajdoni és egyéb hatósági feladatok tisztázatlansága miatt a törvény az ipari és kereskedelmi minisztert nevezte meg felelősként. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium nemcsak a múlt év júniusi, hanem az októberi árrendezést is végrehajtotta. Ezzel a távhőszolgáltatásnál megszűnt az ártámogatás, és megszűnt az országosan egységes árrendszer. Az árak alapvetően a ráfordításokat fejezik ki. Az októberi árrendezés tapasztalata, hogy a kormányzati szervek nem vizsgálhatják kellő alapossággal településenként egyidejűleg a költségviszonyokat, a műszaki megoldásokat, a szociális szempontokat és az érdekeltségi ellátási feltételeket. Ha a szociális problémákhoz az állam pénzügyi segítséget nyújt - mint ahogy ezt tette 1991-ben és teszi ez évben is -, úgy az önkormányzatnál jobban, felelősebben és hatékonyabban az ármegállapítást senki sem végezheti. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a Kormány a felülvizsgálatot elvégezte - hangsúlyozom: jórészt praktikus megfontolásokból kiindulva -, természetesen szembesült néhány nagyobb, szélesebb horizontú felvetéssel is. Ezek jórészt túlmutatnak az ártörvény keretein. Vitathatatlan és sajnálatos, hogy hiányzik a fogyasztók jogait, érdekeinek védelmét elrendező törvény, és ehhez kapcsolódóan a megfelelő szervezetek. Szerencsére Lotz Károly és Katona Kálmán képviselőtársaim kezdeményezése és munkája nyomán ez rövidesen az Országgyűlés elé kerül, mármint a fogyasztói érdekvédelmi törvénytervezet, és remélem, hogy mihamarabb elfogadásra kerül és belép a gyakorlatba. Másrészt, a korábban túlzott, monopolizált és állami koordinációval átszőtt piacon, valószínűleg elkerülhetetlenül, azok a kapcsolatok is meglazultak vagy hiányoznak ma, amelyek különböző szakmák érdekeit koordinálhatnák, képviselhetnék. Egy piaci infrasturktúra jellegű problémával is szembe kell tehát néznünk - pontosabban annak a hiányával. Ezt nem lehet egyik napról a másikra - és főként nem állami kezdeményezéssel - létrehozni: az érdekek előbb-utóbb önszerveződéssel is létrehozzák a szükséges koordinációt, és ehhez az állam meg kívánja adni a szükséges segítséget. Természetesen a felsorolt két hiányosság érinti az árviszonyokat, de nem lehet indok arra, hogy valamilyen árszabályt hozzunk a probléma megoldására, mert nem árkérdésről van szó. Amikor kiegyensúlyozott árviszonyok megteremtésén munkálkodunk, mindig szem előtt kell tartani, hogy célunk a szociális piacgazdaság megteremtése, és nem a szocialista piacgazdaságé, amely az árszabályozás és -ellenőrzés kiterjedt rendszerével operált, kevés hatékonysággal és nagyon nagy költséggel. A szociális piacgazdaság a piaci árakat nem vagy csak kivételesen korlátozza, a piac működésével együtt járó szociális feszültségek enyhítésére viszont megfelelő programmal rendelkezik. Egyet kell értenünk Wolfgang Harbrecht német professzorral, akinek a közelmúltban megjelent cikke szerint a szociális piacgazdaságban mindenki a saját érdekei szerint tervez és tevékenykedik, a gazdaság központi koordináló eleme a szabadon kialakuló ár. Ugyanakkor az állam és az önkormányzatok adhatnak szociális segélyt az árak ellensúlyozására, és gondoskodhatnak a munkanélküliek ellátásáról - sőt, kötelességük is, hogy előmozdítsák a jövedelmek elosztásánál a társadalmi igazságosság érvényesülését. Ezt kívánjuk érvényesíteni magyarországi gyakorlatunkban is. A rend kedvéért szeretnék egy technikai kérdést is fölvetni: a törvényjavaslatot még a múlt év novemberében nyújtottam be, ebben a hatályba lépés időpontjaként 1992. február 1-je szerepelt. A hatályba lépés tényleges időpontja a mostani országgyűlési tárgyalásoktól függően alakulhat - én szerényen február 15-ét javasolnék tisztelt képviselőtársaimnak. Kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot tárgyalja meg, és lehetőség szerint támogassa. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)