Soós Károly Attila (SZDSZ)

1992. január 20.

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége a most benyújtott törvényjavaslattal számos ponton egyetért. Az alább elmondandó okokból megszavazni mégsem tudjuk ezt a törvényjavaslatot, és talán a leglényegesebb mondanivalóm a törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy mi annak örülnénk, ha nem egy ilyen - tulajdonképpen eléggé apró - módosításról kellene most itt vitatkozni, hanem elkészült volna már az agrárpiaci rendtartás, és akkor egy lényeges konstrukciós átalakítást lehetne ezen a törvényen eszközölni. Tudniillik a törvényben előírt mezőgazdasági minimálárak - mint olyanok - nem a legszerencsésebb intézményt alkotják. Miről is van itt szó? Hát, arról, hogyha ilyen minimális árak vannak előírva, akkor a vásárló egyszerűen megteheti, és természetesen meg is teszi azt, hogy bizonyos mennyiségen fölül nem vásárol föl, és akkor a termelő nyakán marad az áru, ami elég szerencsétlen dolog. Ehhez képest korszerűbb és számos külföldi országban gyakorolt eljárás az, amikor védőárat vagy küszöbárat határoznak meg. Ez a küszöbár nem a vásárlót kötelezi, hanem az államot kötelezi arra, hogyha az ár az alá akar süllyedni, akkor intervenciós vásárlásokkal be kell avatkoznia. Ez az, ami megfelel a termelő érdekeinek, sokkal inkább mint a minimálár, ami - mint mondtam az előbb - bizonyos veszélyekkel jár, és ez felel meg végső soron a fogyasztók érdekeinek is, mert akkor termelési biztonság keletkezik, ami hosszabb távon nyilván kedvezően befolyásolja a fogyasztó szempontjából is az árakat. Tehát ez a fő problémánk ezzel a törvényjavaslattal. Na most, azért még néhány dologra itt rá szeretnék mutatni. Talán egy pozitívumával kezdeném a törvényjavaslatnak, ez pedig a közszolgálati rádió és televizió műsorszórási díjának a rögzítése. Amikor a Parlament meghozta ezt a törvényt 1990 nyarán, akkor ez a bizonyos díj liberalizálásra került. Tulajdonképpen a képviselők nem is nagyon realizálták, hogy ez a díj liberalizálásra került, miután ez a törvény csak azokat az árakat és díjakat sorolja föl, amelyek nincsenek liberalizálva, és az embernek nem jut hirtelen eszébe, hogy akkor most mi is az, ami nincs benne, mert az túl sok ahhoz. Ez egy elég szerencsétlen liberalizálás volt. Ugye, ez egy abszolút monopolizált kapcsolat - én nem is mondanám ezt piacnak -, ahol ugyanis van egy közszolgálati rádió meg egy közszolgálati televizió, és akkor az megalkuszik a Műsorszóró Vállalattal arról, hogy mennyiért sugározza a műsorát. Hát, itt az alku föltételei, a szabadár-alakulás föltételei a legcsekélyebb mértékben sem állnak rendelkezésre. Mindkét oldalon monopóliumok vannak. Ez a piaci alku természetszerűleg csakis azzal a következménnyel járhatott, hogy az érintett intézmények a Kormányhoz és a Parlamenthez jártak kérni ezeket a szerveket arra, hogy: ugyan, avatkozzanak már be annak érdekében, hogy a másiknak az igényei ne legyenek olyan túlságosan nagyok, illetve az anyagi áldozatkészsége legyen egy kicsit nagyobb. Tehát nagyon helyes, hogy ezt a szerencsétlen liberalizálást most a Parlament megszünteti. Nyilvánvaló, hogy ezen a területen, ahol monopóliumok vannak, ott az árakat szabályozni kell. A Szabad Demokraták Szövetsége általában helyesli az árak liberalizálását, de ezen a területen ez nyilvánvalóan nem volt gyakorolható. Ugyanakkor viszont azt tapasztaljuk, hogy most valami hasonló, mint ennek a műsorszórásnak a szabadára, látszik bekerülni a törvénybe; tudniillik azzal, hogy kikerül az energetikai szén árának a szabályozása a törvényből. Kérem, az energetikai szénnek, én nem hiszem, hogy komolyan lehetne állítani, hogy piaca van Magyarországon. Ilyen szenet alig lehet importálni, és ennek megfelelően itt kis számú vevő, kis számú eladó áll szemben egymással a piacon. Nos, az nekünk nagyon határozott meggyőződésünk, hogy a magyar szénbányászat leépítése, valamifajta teljes leépítése elképzelhetetlen. Ez különféle gondokat jelentene, egyebek között nagyon komoly foglalkoztatási gondokat, méghozzá bizonyos régiókban, ahol tehát nem segít az, hogy másutt esetleg kedvezőbb foglalkoztatási lehetőségek vannak. Emellett azt is figyelembe kell itt venni, hogy Magyarország amúgy is rendkívül erősen importfüggő energia tekintetében: az atomenergetika alapanyagait importáljuk, olajat importálunk, áramot is importálunk. Ezt a függőséget tovább növelni nem lehet. Tehát itt célszerű egy szénbányászat- fönntartási politikát folytatni, és vállalni kell természetszerűleg ennek a következményeit. Ebből azonban nemigen következik az, hogy ezt az árat liberalizálni kell. Valószínűleg nem ez a helyes megoldás. Ebben a vonatkozásban nem ez a helyes megoldás. Körül lehet nézni különféle országokban; ugye, például a Német Szövetségi Köztársaságban, ahol van széntermelés is, meg szénimport is, ott a szén importára Lengyelországból 90 márka, a belföldi termelésű szén ára 226 márka - ha jól tudom -, és a kettő közötti különbséget a német költségvetés téríti - ezt úgy hívják, hogy Kohlen-Pfennige, ami nem a kancellár nevéből, hanem a szénből van, tehát a helyes magyar fordítása, ha nálunk bevezetnék, akkor nem "Antall-fillérek", hanem "szénfillérek" lenne. És ezzel a támogatással hidalják át azt a problémát, hogy a belföldi szénbányászat drágább. Lehet például ilyen megoldáson gondolkodni, de mindenképpen egy olyan megoldáson kell gondolkozni, tisztelt Ház, amelyik nem azzal a következménnyel fog járni, hogy itt lesz egy szabadnak nevezett ár, amelyik minden lesz, csak szabad nem lesz, hanem mindig a minisztériumhoz járnak a bányák is meg az erőművek is, hogy megkérjék a minisztériumot, hogy: ugyan, győzze már meg a másikat, hogy a szabadárnak nem így, hanem amúgy kellene alakulnia. Az ilyen szabadárak informális beavatkozásokkal, ez a 70-es évek gyakorlatát idézi - ugye, az informális árellenőrzést; emlékszünk erre, még Csikós Nagy Béla annak idején kitalálta a gazdaságpolitikai diplomácia kifejezést is. Ezen azt kellett érteni, hogy megfenyegették az igazgatókat, hogyha emelik az árat, akkor kirúgják őket. Azt hiszem, hogy ehhez a módszerhez nem kellene visszatérni. Tehát hogyha valamilyen árat tényleg az állam határoz meg, akkor az legyen úgy benne a törvényben. Na most, én azzal persze tisztában vagyok, hogy a szénimport liberalizálva van, és természetesen annak az ára is szabad. Nem hiszem, hogy kifogásolható lenne a lakossági szénárak liberalizálása, tekintve, hogy ezen a piacon elég jól alakul a verseny, és tulajdonképpen a lakosság is csak jobban jár azzal, hogyha ott az árak liberalizálva vannak. A probléma helyes megközelítése talán az adott pillanatban az lehet, hogyha - épp a szénbányák védelmében - itt egy minimálárat vezetünk be, és a Szabad Demokraták Szövetsége most ezt fogja javasolni, tehát az energetikai szeneknél egy minimálárat vezetünk be, ami legalábbis a viták egy részét megelőzi. A további megoldás pedig nyilván további közös gondolkodás függvénye kell hogy legyen. Hogyha megvalósul az, ami most - amennyire én tudom - ismét fölmerült, hogy a bányákat és az általuk ellátott erőműveket egy szervezeti egységbe vonják - mármint külön-külön régiók szerint -, akkor ez a kérdés veszít a jelentőségéből, és akkor talán nem is érdemes túl sok időt tölteni ennek a további szabályozásával. De ha nem valósul meg, akkor ezen a területen további gondolkodás lesz szükséges. Most még egy problémájáról szeretnék a törvényjavaslatnak beszélni. Ez pedig a tejár liberalizálása, a tej fogyasztói árának a liberalizálása. Természetszerűleg a fogyasztók széles körét mindig nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy egy árat liberalizálni kell, különösen akkor, hogyha fönnáll az ár emelkedésének a veszélye. És tényleg nagyon nehéz megmagyarázni mindazokat az előnyöket, amelyek egy ilyen liberalizálással együtt járnak, a forgalom kedvezőbben fog alakulni, a minőség javulni fog, a termelői, kereskedői érdekeltség javulni fog. De azért az adott esetben én azt hiszem, hogy nemcsak a fogyasztókat, hanem tulajdonképpen még közgazdászokat vagy szociális kérdések iránt érdeklődő vagy - ahogy szokták mondani néha - érzékeny közgazdászokat is nehéz lehet ennek a változtatásnak a helyességéről meggyőzni. Én még emlékszem, hogy alig néhány nappal, mint két évvel ezelőtt, amikor az előző kormány liberalizálta a húsárat, akkor a Magyar Demokrata Fórum egyik budapesti szervezete óriási tüntetést szervezett - amelyik egyebek között ide a Kossuth térre is elérkezett - ennek az intézkedésnek a kapcsán, és Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum elnöksége nevében követelte bizonyos alapvető árak befagyasztását. Hát ehhez képest lehetne meglepőnek mondani ezt az intézkedést, ami most történt, és azért egy ponton tényleg meglepő is. Kérem, a tejfogyasztás, mint ismeretes, a társadalom bizonyos rétegeinél az utóbbi időben már csökkent, és fönnáll a veszélye annak, hogy ez tovább fog csökkenni. Ezzel együtt azt, hogy itt végső soron mégis liberalizálni kell az árat, mi el tudjuk fogadni, de nem feltétlenül azonnal és nem feltétlenül a további feltételek megteremtése nélkül. Ugye, itt egy olyan tejfajtának az árliberalizálásáról van szó, amelyet fogyasztanak. Eltérő ez a kenyérár liberalizálásától; a kenyérár esetében a fehér kenyér árát liberalizálják, annak pedig az eddigi árrögzítése gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyan kenyér már nincs, csak a többit gyártják, mert nem érdemes azon az áron árulni. Ezzel szemben a fogyasztott tejnek 40a tartozik ebbe a 2,80s zsírtartalmú kategóriába, és azért az nem mindegy, hogy ez a viszonylag olcsó tej most meg fog-e drágulni és mennyivel fog megdrágulni. Végülis itt azt a megoldást kellene alkalmazni - és mi ezt fogjuk módosító javaslatként előterjeszteni -, hogy ez az ár az év közepétől kerüljön csak liberalizálásra. Az indoklás az, hogy a Kormány ígérete szerint jóval azelőtt beterjesztésre és így vélhetően a Parlament által elfogadásra kerül a szociális törvény. Úgy gondoljuk, hogy a szükséges szociális kompenzáció, ami elfogadhatóvá teszi a szegényebb néprétegek számára ezt az áremelést, az kell. Tehát mi azt szeretnénk, hogy addig a tejár ne kerüljön liberalizálásra. Én közgazdász vagyok, én tisztában vagyok ennek a hátulütőivel. De azért azt el szeretném mondani, hogy ezek a hátulütők eddig is érvényesültek. Tehát most ne abszolutizáljuk ezt a néhány hónapot. Tudom, hogy ez a forgalmazás szempontjából következményekkel fog járni, forgóeszközhiány van a kereskedelmi vállalatoknál, stb., stb. Azt gondolom, hogy ezt mégis vállalni kell. A szociális törvényt meg kell hozni. Ha már eddig meghozta volna a Parlament, akkor most nem lenne probléma - nincs meghozva. Mi azt kérjük, hogy addig ne legyen tejár-liberalizálás, amíg a szociális törvény nincs meghozva. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)