Szabó Iván (MDF)
DR. SZABÓ IVÁN ipari és kereskedelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Mádai Képviselőtársam! Nagyon könnyen tudok a második kérdésre válaszolni, hogy kinek higgyünk. Sajnos, egy negatív értelmű állítással tanácsolnám Mádai képviselőtársamnak, hogy kinek ne higgyen: a Vasárnapi Kurírnak, amelyiknek a január 19-i számában jelentek meg ezek az állítólagos interjú nyilatkozatok. Nem mindenkinek a nevében tudok nyilatkozni, de hogy én azt mondtam volna, hogy attól drágul, azt biztos hogy nem mondtam. Egészen mást mondtam, de aki akarja megnézi. Győrffy Miklóssal a televízióban történt nyilatkozatomra hivatkozással vissza lehet nézni, nekem is megvan a magnószalagom. Azt hiszem, a kérdés második része azonban sokkal érdekesebb és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy erről néhány gondolatot váltsunk. Úgy gondolom, hogy nem személyes hitvallást mondok akkor, amikor arról kell szólnom, hogy általában a piacgazdaságban elismerem, hogy az ár alapvetően nem a lakossági szociálpolitikának és nem az iparirányításnak az eszköze. Azonban akkor, amikor már ez a demokratikusan megválasztott Parlament 1990. november 19-én elfogadta az árakról szól LXXXVII. törvényt, amelyik a villamos áramnak a díját legmagasabb hatósági árként rögzítette, elismerte, hogy egy átmeneti időszakban a villanyenergiának az ára nem kifejezetten és kizárólagosan piaci kategória az átmeneti Magyarországon. Ez a hivatkozott törvény ennek a villanyáramnak a hatósági ár megállapítására az ipari és kereskedelmi minisztert jelölte felelősként. Mint az képviselőtársaim előtt bizonyára ismert, pillanatnyilag ezt a funkciót én töltöm be. Ennek következtében azt is el kell, hogy mondjam, hogy a hatósági ár megállapításában milyen tényezők játszanak be, és mi az, ami ezek után és mikor várható. Kétségtelen tény, hogy egy dolgot nem hagyhatunk figyelmen kívül, ez magának a villamosáram-termelőknek és -szolgáltatóknak a működőképes követelmények között tartása. Tehát egyszerűen nem arról van szó, hogy a Villamos Műveket állami dotációból kívánjuk fönntartani, a működőképességükhöz szükséges áramdíjaknak be kell oda folyni. Azonban nem tagadhatjuk, hogy pillanatnyilag a piaci viszonyok olyan szociálpolitikai feszültségeket kelthetnének és olyan iparpolitikai problémákat, amelyek megkérdőjeleznék az ipar hosszú távú működését Magyarországon, ha ebben a pillanatban átállnánk egy piaci szituációra. Korábbi nyilatkozatok, és ebben igaz, hogy az MVMT részéről volt egy olyan jellegű megnyilatkozás, hogy a magyar áramdíjak nincsenek arányban az európai díjakkal, nevezetesen fordított az arány Magyarországon, a lakossági díjak mélyen alatta vannak az önköltségi árnak, míg a termelői árak magasabbak. Európában ez mindenütt fordítva van. Elhiszem, hogy pusztán racionalitás okából egy Villamos Művek Tröszt arról beszél, hogy ezeket az árarányokat, ha Európába be akarunk menni, helyre kell állítani. Azt hiszem, a kérdés annyiban bonyolultabb, hogy Európában a termelékenységi szint az ipari termelésben sem azon a szinten van, mint Magyarországon, és ennek következtében a bérek sem azon a szinten vannak, mint Magyarországon. Ha szívem szerint felelek, azt mondom, az arányokat helyre kell állítani. Hogy ez 2, 3 vagy 5 év, nem tudom, egyidejűleg azonban a termelékenységi arányokat is a normális felé kell közelítenünk, és ennek a lépésnek a döntő megtétele akkor lesz lehetséges, amikor a lakosságnak a bevételei és jövedelmei is azokhoz a piaci viszonyokhoz közelítenek, amelyek Európában fönnállnak. Kétségtelen tény az is, hogy pillanatnyilag vannak olyan iparágak, éppen a képviselő úrnak is a közeli körzetében, éppen az inotai alumíniumkohó, amelyik az ipari ár emelése esetén képtelen lenne az üzemben maradásra, míg a jelenlegi vagy ennél olcsóbb energiaáraknál nyilvánvalóan az átmeneti időszak átvészelhetővé válna. Ezért azt kell, hogy mondjam, mindamellett, hogy bizonyos okok indokolttá tennék a termelői áraknak és a fogyasztói áraknak is az emelését, kijelenthetem, hogy biztosan nem következik be ez ennek az évnek az első felében. Azt is hozzá kell tennem, hogy végképp szeretném eloszlatni azt, hogy ha erre egyáltalán sor kerül, ez semmiképpen nem függ össze a Bányász Szakszervezettel történő kormánymegállapodással, ugyanis annak az árakra gyakorolt hatása nem éri el a 2%-ot, ez semmiképpen nem indokolna áremelést. A valós áremelési igény körülbelül 20% körül mozog, ez valóban tény, azonban hogy ezt a kormányzat mikor fogja meglépni, az valamennyi tényezőnek: a működőképességnek, a szociálpolitikának, az iparpolitikának, és még hozzáteszem: a privatizációnak is a kérdése, mert az is tagadhatatlan, hogy elektromos beruházásokhoz külföldi tőkére szükségünk van, de külföldi tőkét addig nem tudunk bevonni, amíg az eszközarányos nyereség a villamosiparban az európai átlagszint alatt mélyen helyezkedik el. Egyetlenegy dolgot tudok mondani, hogy mindezeknek a tényezőknek együttes mérlegelésével ha és amennyiben elkerülhetetlen az elektromos áramnak az emelése a második félévben, valamennyi tényező hatásának ismertetését meg fogom az emeléskor tenni a tisztelt képviselők valamennyijének írásban tájékoztatva, hogy mi, miért és minek következtében következik be. Egyébként addig adják meg azt a bizalmat, hogy csak a legszükségesebb lépést tesszük meg. Egyébként is a Parlament kezében van a döntés, hiszen ha úgy érzik, hogy rosszul élek a törvény adta felhatalmazással, mód van itt is - mint egyéb árakat - liberalizálni, de azt hiszem, hogy ettől pillanatnyilag Isten mentse meg az országot az elektromos energia tekintetében. Kérem tisztelettel képviselőtársaimat és a Házat, fogadja el a válaszomat. (Taps.)