Vass István (SZDSZ)
VASS ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Elnök Úr, Tisztelt Ház! Egy pár mondat erejéig szeretném elmondani, hogy miért érzem az általánosnál, az átlagnál is nagyobb jelentőségűnek ezt a törvényt. Az a szükséges átalakulás, átalakítás, ami a gazdaságban is folyik, az állam tulajdonosi szerepének csökkenése, a gazdaság központi irányításának megszűnése, a privatizáció és a magántulajdonra épülő piaci viszonyok kialakítása következményekkel és emellett áldozatokkal is jár. Következik ebből az, hogy az állam munkáltatói szerepe csökken és a munkakapcsolatok ezért az új tulajdonosok kedvezőbb, meghatározó helyzetben levő kis rétege és a munkavállalók óriási tömegei között intézményesülnek. A növekvő és egyre kezelhetetlenebbé váló munkanélküliség a munkaerőpiacon túlkínálatot mutat a munakerőt illetően. Ez a munkavállaló kiszolgáltatottságát csak fokozza. Bár tudni tudhatja, látni láthatja a Kormány és mi is ezeknek a nagy tömegeknek a nehéz, kínos helyzetét, de igazán nem érezheti és nem is értheti. Ezt csak ők érzik saját maguk a bőrükön. Nagyon jól emlékszem, hogy a rendszerváltás és a választási kampány idején arról beszéltünk, hogy egy olyan társadalmi-gazdasági rendet akarunk megteremteni, ahol nemcsak tulajdonosként, hanem munkavállalóként, munkásként is tisztességgel, becsülettel, biztonsággal és egyre növekvő jólétben lehet majd élni. Most tehát az lenne a feladatunk, hogy ezeket a törvényeket hozzuk meg, amik erre garanciát nyújtanak. Ebből a szempontból tartom kiemelkedő jelentőségűnek a munkatörvényt, amely ugyan nem az egyedüli, amelyik a munka világának viszonyait, a munkakapcsolatokat szabályozza, de mégiscsak valamiféle alaptörvény kellene, hogy legyen, a hozzá csatlakozó járulékos törvényekkel együtt kellene szabályoznia a jogokat, kötelességeket, a munka világának a viszonyait. Éppen ezért úgy érzem, hogy az átlagnál is nagyobb odafigyelést igényelt volna mind a törvény előterjesztője, mind a Kormány részéről, mind pedig a Parlament vezérkara és az egész Parlament részéről mind a beterjesztés, mind a tárgyalás folyamán. Nekem az az érzésem, hogy ami október óta húzódik, ami itt folyik, az nem igazán alkalmas mód arra, hogy ezt a komoly, ezt a nagy fontosságú törvényt alaposan és kellő odafigyeléssel tárgyalhassuk, és ebből tényleg egy olyan törvény szülessen, ami kifogástalan. Mint ahogy annyiszor, most sem sikerült a Kormánynak egy alapvetően nem támadható törvénytervezetet a Ház elé terjesztenie. Ez itt sok hozzászólásban megnyilvánult, elhangzott, komoly kritikák érik ezt a törvényjavaslatot. Véleményem szerint vannak kidolgozatlan részek ebben a törvényben, ilyenek a szakszervezetekkel foglalkozó, a sztrájkjoggal foglalkozó rész, az érdekegyeztetéssel foglalkozó rész. Elképzelhető az is, hogy mindez ebben az egyetlen törvényben legyen szabályozva, de akkor alaposan, átfogóan, részleteiben is kidolgozva szabályozni kellene ezeket a viszonyokat. A másik megoldás az lenne, hogy ezeket külön törvényben szabályozzuk, akkor viszont így kellett volna hozzáfogni. Ezért nem igazán értem, hogy valójában milyen szándék van emögött, hogy miért alakult ez így. Vannak a törvényben félreérthető, félremagyarázható, szabadon értelmezhető megfogalmazások, amelyek bizony a kedvezőbb helyzetben lévő munkáltatók számára visszaélésekre is lehetőségeket nyújtanak. Nincsenek kellő garanciák sem ebben a törvényben, sem a kapcsolódó más törvényekben arra, hogy a munkavállalók számára biztosított jogosultságok tényleg megvalósulhassanak, azokkal élni is lehessen. Lehetne példákat sorolni, de talán egyet említenék, a véleményhez, illetve a tájékozódáshoz való jogot, a munkáltató tájékoztatási kötelezettségét, amit a munkatörvény, a már most meglévő régi munkatörvény is előír, és deklaráció szinten ugyanúgy megjelenik ebben a törvényben. Ugyanakkor teljesen formálissá silányodik, ha közben megszületnek alacsonyabb rendű jogszabályok, kormányrendeletek, amelyek ezt a gyakorlatban nem teszik lehetővé, hogy érvényesíteni lehessen. Utalnék itt arra, hogy van egy kormányrendelet, a 19/1991. IX. 12. számú kormányrendelet, amely arról rendelkezik ugyan, hogy a vállalatok átalakulásánál, privatizálásánál a munkaadónak előírja a tájékoztatást az átalakulással, a privatizálással kapcsolatban, de ugyanakkor mindjárt hozzá is fűzi azt, hogy amennyiben a tájékoztatás elmarad, akkor sincs semmi akadálya az átalakulásnak vagy a privatizálásnak. Az ilyenfajta rendelkezések teljesen formálissá, jelentéktelenné silányítják a törvénynek a már meglévő rendelkezéseit. Azt hiszem, a most készülő munkatörvény 108. §-ában foglaltakat, amelyek azt jelentik, hogy a munkaadó beavatkozhat még a munkavállaló munkahelyen kívüli életébe, munkahelyen kívüli viszonyaiba is, azt nyugodt lelkiismerettel visszautasíthatom mind a magam, mind a munkavállalók nevében. Ez már az emberi jogokat is sérti, teljesen elfogadhatatlan. Végezetül én megfontolásra ajánlanám Tellér Gyulának azt a javaslatát, hogy azokat a kidolgozatlan részeket, amiket már említettem, talán el lehetne hagyni ebből a törvényből, és azokat esetleg más törvényekben részletesen, precízen szabályozni. Azon túl a járulékos törvényeket hozzá kellene igazítani ehhez az alaptörvényhez. A szabálysértési kódexben foglalt szankciókat talán meg lehetne emelni, talán személyre szólóan is ki lehetne szabni a munkáltatók által való visszaélések kapcsán, ami visszatartaná őket attól, hogy ne vegyék figyelembe a törvény által is előírt jogosultságokat. Amennyiben ez nem így történik, akkor ott maradunk, ahol voltunk, ha vannak is a törvénynek előremutató, új részei, bizony sok tekintetben ugyanolyan nehéz, kiszolgáltatott helyzetben maradnak a munkahelyeken a munkások, a munkavállalók, mint eddig voltak. Köszönöm. (Taps.)