Palotás János (MDF)

1992. február 17.

PALOTÁS JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem a plenáris ülésen is tömören összefoglalni azokat a gondolatokat, amelyeket ma reggel, tényleg, néhány perces időkereten belül el tudtam mondani az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság reggeli ülésén. Tudom, hogy a részletes vitában szólok hozzá, mégis, azt hiszem, hogy a többszáz vagy százas nagyságrendű módosító indítvány visszaidézése, és az ezekre való egyenkénti reflektálás nem volna előnyös, és nagyon nehezen lehetne időkeretben tartani. Én mégis határozottan hiszem, hogy ezen módosító indítványoknak a Ház általi támogatása, ha azt egy rendszerszemléletbe foglalja, mindenki számára eldönthető. Igyekszem ezért ezt a pár mondatot úgy megfogalmazni, ahogy én rendszerként képzelem el, és mindenkinek módja van eldönteni, hogy a rendszeren belül melyik álláspontot képviseli, és azt hiszem, annak megfelelően tud ezen indítványok tárgyában dönteni. Az egyik fő elem az előttünk lévő módosító indítványokban, de a kormányzati előterjesztésben is az, hogy kell-e, ha kell, milyen körben és milyen széles körben, milyen mértékben, korlátot állítani a társadalombiztosítás járulékaiban, és ennek megfelelően, természetesen, a szolgáltatásokban. Én azon az állásponton vagyok, hogy kell - tehát hogy ez nem igazán lényegi vitaelem -, hiszen az európai társadalombiztosítási jogrend ezt mutatja, de az elmúlt ősszel elfogadott - és általam azért összességében nem igazán támogatott - szabályban, ezzel a résszel egyetértve a tisztelt Ház is úgy foglalt állást, hogy a magyar társadalombiztosításnak és nyugdíjrendszernek egy kötelező biztosítási irányba kell elmozdulnia, és egy szabadon választott, tehát egy szabad biztosítási rendszerre kell alapulnia. Ha ez a gondolat igaz, akkor egyszerűen nem lehet vitatkozni azon, hogy a kötelező biztosítási szintnek egy szintet kell jelképeznie - ezt a szintet fogalmazza meg, hogy korlátot állítunk mind a járulékelvonásban, mind a szolgáltatási körben. Ennek a korlátnak a mértéke, természetesen, vitatható, de azt hiszem, hogy korlátot kell állítani. Azt gondolom, a cél csak egy esetben valósítható meg: ha a korlát állítása egységes elvként valósult meg, azaz a biztosítási díjban is korlátokat állítunk - legyen az nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás, társadalombiztosítás -, illetve a szolgáltatási oldalon is megjelenik ez. Ezért nem tudom elfogadni azokat az észrevételeket, amelyek ennek csak az egyik oldalát határozzák meg, amelyek úgy fogalmaznak, hogy "Hát igen, nem tudott a társadalombiztosítás - annak még akár trehányság oldalán is, ha jól emlékszem a költségvetési bizottság jelentésére - eleget tenni, mondjuk, a megbízásos jogviszonyok esetében annak, hogy szolgáltatást nyújtson utána, ellenben a biztosítást kiterjeszti rá, tehát a díj elvonására." A két elv csak együttesen alkalmazható, meggyőződésem szerint. Abban lehet a Ház toleráns, hogy valamely területeken, ahol eddig nem volt a biztosítási díjnak korlátja, de a szolgáltatás korlátozott volt, azonnal be tudja-e vezetni az általános elvet - azaz azt, hogy a biztosítási díjban is korlátot alkalmaz. Én elfogadom, hogy nem tud mindenhol ennek a kötelezettségnek eleget tenni az előterjesztés szintjén -, de arra felhívom a figyelmet, hogy a szabad biztosítási rendszer alapjai sem valósíthatók meg mindaddig, amíg a biztosítási díjban nem alkalmazunk korlátokat, mert a forrásától fosztjuk meg a szabad biztosítás felvállalásának lehetőségét. A kormányzati előterjesztés - ez a bizottsági vitában is többször elhangzott - nem tud eleget tenni ennek az egyébként talán céljaiban felvállalt gondolatnak, minden területen. Azt azért mindenképpen meggondolásra javasolnám viszont a Háznak, hogy a bővítését, tehát a céllal ellentétes irányú előterjesztést szabad vagy lehet-e támogatni, tehát amikor az előterjesztés olyan pontokat tartalmaz, amelyeket bevon az elvonás rendszerébe, ellenben szolgáltatást nem kínál ellene és hosszabb távon sem fog, hiszen tipikusan nem a kötelező biztosítási körbe tartozik, ezt a fajta kiterjesztést, egyszerűen elvonási költség- vagy költségigény oldaláról lehet- e támogatni. Hogy milyen gyorsan haladunk előre, az egy döntés kérdése - , hátrafelé haladni legalábbis nem volna célszerű a tisztelt Háznak. A korlát meghatározása ezért is lényeges. Ott, ahol eddig ilyen korlátot alkalmaztunk - és itt fölvetődött már több képviselőtársamtól -, az egyéni válalkozói körben és még néhány más esetben, ez a korlát eddig 240 ezer forint volt. Azt hiszem, a kötelező biztosítási szint, amikor majd korláttal, az általános elveknek megfelelően, elfogadásra kerül, valószínűleg nem 240 ezer forintos szinten kerül meghatározásra, hanem ettől valamivel magasabb szinten. Az azonban biztos, hogy a céllal szintén ellentétes irányú javaslat az, amely itt 900 ezer forintos felső korlátot határoz meg, hiszen én mondtam: ez a mai viszonyok között havi 75 ezer forintos jövedelmet von a biztosítási szolgáltatás kötelező biztosítási ágába. Azt hiszem, hogy ez komolytalan, mert ebben az esetben a biztosítottaknak, illetve nem a biztosítottaknak, hanem a foglalkoztatottaknak, a keresőknek 97-98%-át a kötelező rendszerbe vontam be a teljes jövedelme alapján - így a maradék 2%-nál mondtam azt, hogy talán elkezdhető a szabad biztosítás. Úgyhogy, biztos, hogy nem a 900 ezer forint a megfelelő szint - mármint, hogy én azt hiszem. A tisztelt Háznak a számtalan módosító indítvány közül nyilván választania kell, hogy ezt 240 ezerben, 360-ban, 480-ban, 700 ezerben vagy hol határozza meg, de szeretném, ha átgondolnák, hogy a korlátok bevezetése egyszerűen a célunkkal összhangban van, és valószínűleg nemcsak a díjtételnél, hanem a szolgáltatásnál is támogatni kellene a korlátot. Ez volt az egyik. Egy általános vita volt, és én úgy gondolom, el lehet dönteni, ha valaki ezt a filozófiát elfogadja, ha támogatni tudja. A másik az, hogy tárgyévi jövedelem alapján kell a biztosítási díjat fizetni vagy az elmúlt év jövedelme alapján - ami egyetlen körben, az egyéni vállalkozói körben maradna meg az előterjesztés területén. Szeretném elmondani, hogy a leglogikusabb egy harmadik eset lenne, hiszen a biztosításnak, ha kötelező biztosításról beszélünk, függetlennek kellene lennie a jövedelemtől. Azt mondom, egy ilyen típusú, nagyságrendű biztosítás az, amit a társadalom kötelező jelleggel biztosít, ennek megfelelően, ennek a biztosítási díjtétele, amit a keresettel, a jövedelemmel rendelkező a jövedelméből fizet meg, a keresettel nem rendelkező pedig az ennek megfelelő társadalmi forrásokból fizet meg: a munkanélküli után a foglalkoztatási alapból, a szociális helyzetük alapján indokoltaknál pedig a költségvetési vagy önkormányzati forrásból kell ezt a díjtételt meghatározni. Nincs tehát szoros összefüggés a jövedelem és a kötelező biztosítás között - hiszen a jövedelemnek majd a szabad biztosításban lesz igazi szerepe. Ez 1992-ben valószínűleg tényleg nem vezethető be, tehát az 1992-es évre marad a kettő: a tárgyévi vagy az elmúlt évi bázis. Ebből a kettőből nyilván a tárgyévi a jobb. Túlzottan bizonytalan a társadalom jelenlegi jövedelemstrukturája, tehát ha van jövedelmem, tudok fizetni társadalombiztosítási járulékot - most függetlenül a mértékétől -, ha nincs jövedelmem, akkor sem tudok, ha törvény írja számomra elő. Márpedig számtalan olyan - például - egyéni vállalkozó lesz ebben az évben az országban, akinek tavaly volt jövedelme, és ebbe a körbe tartozik, aki egy éven belül tönkremegy - 30-40%-ra lehet nyugodtan becsülni - , azaz idei nem létező jövedelméből ezt aligha fogja tudni teljesíteni, tehát számunkra ez a visszamutató megoldás igazából nem tűnik megalapozottnak vagy átgondoltnak. Mégis én elfogadtam az előterjesztő azon állítását, ami sajnos a gyakorlatban igaz, nem képes sem a törvényt átdolgozni ennek megfelelően, sem az ellátási rendszert az egész társadalombiztosításban egyik napról a másikra ennek az új elvnek a számítási modelljeit átvezetni nem lehet. Ebben az esetben fennmarad az egyetlen lehetőség, az egyéni vállalkozói körben megmarad az elmúlt évi jövedelemre való vetítési alap. Akkor viszont szeretném, ha a tisztelt Ház látná, hogy ez a kényszer még egy kényszert tartalmaz. Lévén, az elmúlt évre vonatkozik, az elmúlt év jövedelmére, az elmúlt év jogszabályaira vonatkozik, és a szolgáltatást is az elmúlt év jövedelme alapján kapja. Ebből adódóan nem vezethető be az 1992-es törvényben azonnali hatállyal, hogy a 240 ezer forintos díjtételen változtassunk. Hiszen az elmúlt évben a jövedelem képzésének minden szabályát, az egész döntési mechanizmusát a vállalkozásnak egy hatályos jogszabály alapján hozta meg, amelyben úgy dönthetett, hogy az ott képződött jövedelmének 240 ezer forintos szintje lesz a következő évben számára egy járulékfizetési kötelezettség. Hangsúlyozni szeretném, hogy a szolgáltatást is az elmúlt évi jövedelme alapján kapja, tehát az a gondolat, hogy azonnali hatállyal ezt a korlátot emeljük föl; ez egy pénzügyi kötelezettség visszamenő hatályú terhelése, amely megítélésem szerint alkotmányossági aggályokat is felvet, és ezt az alkotmányügyi, törvény-előkészítő bizottságban - én úgy éreztem - képviselőtársaim többségében el is fogadták és támogatták. Azaz szó lehet a 240 ezer forintos határ megemeléséről, a tisztelt Ház döntési jogán belül, hogy ez milyen mértékű, de meggyőződésem, hogy csak oly módon - lévén az elmúlt évi jövedelemre és azon alapján nyújtott szolgáltatásra vonatkozik -, hogy 1993. január 1-jétől lép életbe ez a megemelt korlát a szabályon belül. Hát ezt szerettem volna a tárgyévi, elmúlt évi jövedelmekre és magára a korlátok meghatározására elmondani. Bánffy képviselőtársam megrázó gondolatokat mondott el a kultúra területére és a megbízásos díjakra kiterjesztett társadalombiztosítási járulékkötelezettségre. Miután nekem is az ő baráti köréből számtalan barátom van, illetve az adott területet viszonylag jól ismerem, szeretném képviselőtársaimnak azt a részét megerősíteni, hogy körülbelül az a hatás várható, amit képviselőtársam elmondott. Szakmailag az indokrendszerét nem tudom támogatni, még akkor se, ha ugyanarra a végeredményre fogunk jutni, mert végül is nem ez a mérvadó abban, hogy társadalombiztosítási járulékot fizetünk vagy sem. A költségvetést kell akkor újragondolni, a kultúrának a támogatottságát kellene újragondolni. Amiért mégsem szabad - és teljesen egyetértek képviselőtársammal, és erre módosító indítványomban is utaltam, a tisztelt Ház bölcsességére bízva természetesen ennek a döntését - a megbízási díjat kiterjeszteni a társadalombiztosítási kötelezettségre; ez kettős. Mind a kettőre utaltam. Egy, mert nem jár érte szolgáltatás. Tehát egy olyan típusú bővülés, amely nem előre, hanem visszafelé mutató, mert soha nem fog utána járni szolgáltatás, tehát ha megvalósítjuk a társadalombiztosítási koncepciót, nemcsak most nem jár, hanem logikája szerint soha nem jár a megbízási viszonyban, és eddig nem terjedt rá ki ebben az egy kategóriában a társadalombiztosítási kötelezettség, tehát a rossz irányba való ellépést szerintem a Ház nem támogathatja. Hogy miért nem fog soha kiterjedni rá a szolgáltatás, ha mi európai társadalombiztosítási rendszert alkotunk? Egyszerűen azért, mert a megbízási jogviszony tipikusan egy kiegészítő tevékenységre és nem egy alaptevékenységre utal. Tehát a kötelező biztosítási rendszert a jövedelemképzésnek az alaptevékenység - egy főfoglalkozású, vagy főfoglalkozású vállalkozói jogviszony - teremti meg. Nyilván ott kell ennek a forrásoldalát tenni, és egy alkalmi fizikai munkával, vagy egy megbízásos jogviszonnyal, egy kiegészítő tevékenységgel, egy mellékfoglalkozással tipikusan nem ebben a kötelező első körben vannak a biztosítottak, hanem ez már az a fajta jövedelemszerzés, amelynél a biztosítottra kell bízni a jövőben is, hogy ebből kíván-e magánbiztosítást kötni vagy sem. Tehát a jövőre nézve sem hiszem, hogy abba az irányba kellene elmozdulni, hogy bevonjuk a szolgáltatási körbe, mert ez nem tartozik a kötelező biztosítás körébe. Eddig meghatározott nagyságrendű megbízási díj esetén nem terhelte társadalombiztosítási járulék, ezért ez egyértelműen az ősszel elfogadott törvényünkkel ellentétes kiterjesztés. Ugyanez vonatkozik az osztalék jellegű jövedelmek társadalombiztosítási vonzata alá hozásában, amennyiben az az osztalékból nem a tulajdonosi jogosítvány alapján, hanem valamilyen más jogcímen kerül kifizetésre. Szeretném elmondani - azt hiszem, ezt a pelenáris ülésen is mondtam, mármint hogy az általános vitában is mondtam, meg kell, hogy erősítsem -, hogy a társadalombiztosítás személyi jogviszony. Én azt hiszem, hogy ezt nem szabadna magyarázni. Személyhez kötődött jogviszony. A társaság társaságiadójával adózott jövedelme az már nem a személy személyes közreműködésének a következménye, hanem az már egy társasági jövedelem, amelynek a felosztásáról a társaság - mint egésze - szabadon döntött. A közvetlen munkavégzésért a társaság szabályai szerint, a költségelszámolás szabályai szerint történnek a jövedelemkifizetések, és nyilván az ehhez kapcsolódó járulékfizetés. Egy társaság által képzett jövedelemből bármilyen jogcímen kiosztott jövedelem már nem az egyéni biztosítás kategóriájába tartozik, az már pontosan olyan, mintha értékpapírként kapta volna, tulajdonosként kapta volna, vagy más módon. Többek között jellemző erre a jövedelemre, hogy a társaság egész tevékenysége nem függ tőle. Tehát ha valaki például beteg lesz, attól még az egész társaság jövedelmező lehet, és a jövedelméből kaphat mint tulajdonos, vagy más jogcímen jövedelmet, tehát nincsen egy kieső jövedelem, amit majdan a szolgáltatási oldalon az ezután fizetett járulék miatt értelemszerűen szolgáltatásra is ellentételezni kellene. Ezért nem tartom jogosnak, hogy az ilyen osztalékjellegű adózott jövedelemből való jövedelemnél szintén kitágításra kerül sor. Tehát nem arról van szó, hogy még nem sikerült a racionális irányba ellépni, hanem megint a szabállyal ellentétes irányú lépésre kerül sor. Én zárógondolatként szeretnék csak Fekete Gyula képviselőtársam egy-egy gondolatára reflexiót mondani. Szeretném elmondani, nálam aggályos az alkotmányosságban olyan elvonás, ami után nincs semmilyen szolgáltatás, és ha ez törvényi erővel és kényszerelvonásként jelenik meg, én bizony úgy gondolom, hogy az állampolgári jogon, a társadalmi szolidarítási elven a legkisebb jövedelműeknek, az elesetteknek, vagy akinek nem képződik keresettel elég jövedelme, az azoknak nyújtott minimál szolgáltatási szintjének a meghatározása, az igenis az alkotmánnyal összhangban lévő pozitív diszkrimináció. Viszont olyan típusú elvonás, ahol kényszerben vonnak el, és semmilyen társadalmi juttatás nem kapcsolódik hozzá, az viszont egy negatív diszkrimináció. A pozitívot engedi meg az Alkotmány, a negatívot nem. Tehát nem tartom elfogadhatónak, hogy elfuttassunk szolgáltatás nélkül felfelé bármilyen jövedelmet, most mindenfajta szakmai racionalitás nélkül, amint az előbb elmondtam, hogy ezáltal megfosztódik a forrása a képződő jövedelemnek. Igenis, ez az adópolitikának a feladata, ez egy társadalmi kötelezettségvállalás. A biztosítás - beleértve a társadalombiztosítást is - a kockázatmegosztási elven működik, s nem pedig az egyértelműen díjfizető és az egyértelműen jutalmazott körnek az egymással való szembeállításában, hanem egy kockázatmegosztásban, ami azt jelenti, hogy amilyen módon biztosítom magamat, olyan módon kapom a biztosítási szolgáltatást, de biztos, hogy kapom. Tehát az ilyen irányban való módosítás azt hiszem, hogy talán nem kellően átgondolt. Egyetlen mondat azért még tisztelettel, elnézést kérek a Háztól - kizárt dolog, hogy ilyen hosszú lettem volna -, egyetlen mondatot mégis csak mondanom kell. Tisztelettel kérem, ne vegye támadásnak egyetlen bizottság sem, tehát sem a szociális, egészségügyi bizottság, sem a költségvetési; az alkotmányügyi bizottság még a tárgyalásokat folytatja. Nekem nagyon fontos volna, mint képviselőnek, hogy az egyes bizottságok véleményénél tudjam, hogy a bizottságnak mi volt az indíttatása. Tehát nagyon zavaró, azt hiszem legalábbis, ha mondjuk a költségvetési bizottság a szociálpolitikai megközelítésből hozza az elutasító vagy támogató elveit, mert neki azt kell mondani, hogy bírjuk-e azt gazdaságilag alátámasztani, amit az előterjesztő vagy a módosító indítvány tartalmaz. Mert ha valamit a költségvetési bizottság utasít el, akkor én azt hiszem, hogy az gazdaságilag rossz, pedig lehet, hogy ő csak a szociális filozófiája miatt utasította el. Fontos a másik oldal is. Számtalan olyant érzek én a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság elutasításaiban, ahol ők azért utasították el a módosító indítványt, mert annak tartalmával ugyan egyetértettek, de nem látják a költségvetési alátámasztását. Én azt gondolom, akkor tájoltak engem mint tudatlan képviselőt ebben a témában rendesen, ha ezt az indítványt a szociális bizottság támogatja, a költségvetési bizottság meg nem támogatja. És én a kettőből tudni fogom, hogy szakmailag jó volt az előterjesztés, de esetleg idő előtti, mert nincs forrásoldala. Míg ezzel ellentétesen születnek a bizottsági döntések, azt hiszem, hogy számos képviselőtársammal én is bajban vagyok, amikor értékelnem kell szavazásomkor a bizottság álláspontját. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)