Ábrahám Tibor (SZDSZ)
DR. ÁBRAHÁM TIBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Igen Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az 1992. január 6-án megjelent Magyar Közlöny 2. számában a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úr 1/92. számú rendelete, amely intézkedik az ivóvíz- és csatornadíjak mértékéről. E rendelet mellékletének 25. pontja a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat - központja Budaörs - részére ivóvízdíjként 42,90 Ft-ot, csatornadíjként pedig 31,20 Ft-ot állapít meg köbméterenként. Ez így összesen 74,10 forint/köbmétert jelent. Ez az összeg Nagykőrös város vonatkozásában is, de egész Pest megyében is irreálisan magas, a korábbi, az 1991-es 39,90 forint/köbméter díjnak mintegy kétszerese, ami csak még tovább növeli a lakossági terheket. Még 1991. augusztus 2-án a Magyar Közlöny 87. számában megjelent az 1991. évi XXXIII. törvény, amely az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szól. A vizek, közcélú vízlétesítmények és vízközművek átadásáról a 15-20. §-ban rendelkezik e törvény. E törvény egyébként múlt év szeptember 1-jével lépett hatályba. Sajnos, annak ellenére, hogy Nagykőrös város önkormányzata még tavaly ősszel úgy döntött, hogy az itt lévő vízművet önállóan kívánja üzemeltetni az önkormányzati törvény értelmében - mondom, ennek ellenére - a megyei vagyonátadó bizottság a tulajdon és működtetés jogáról még mind a mai napig nem döntött. Tudomásom szerint ilyen és hasonló problémák az országban másutt is léteznek, tehát az eset nem egyedi, hanem, úgy gondolom, példa értékű. Ezek után kérdéseim a következők: 1. Miért nem lehet az adott önkormányzatnak gyorsan és zökkenőmentesen megkapnia a megyei vagyonátadó bizottságtól a tulajdon és működtetés jogát, hiszen, azt hiszem, könnyen belátható, hogy a túlzott vállalati általános költségekkel nem terhelt helyi vállalat sokkal kedvezőbb víz- és csatornaműdíjakat tudna megállapítani, mint az - idézőjelben - megyei érdekeket képviselő anyavállalat? Erre a tulajdoni igényre Nagykőrös városa még múlt év november 12-én testületi határozatot hozott. 2. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úr már idézett rendelete azt jelenti-e, hogy ezen megyei szervezeti vállalatok - más néven, mondjuk ki: monopóliumok - továbbra is megmaradnak, és így a +91. évi XXXIII. törvénnyel szemben az önkormányzatok nem kaphatják meg a településükhöz tartozó műtárgyak tulajdoni és működtetési jogát? Miért kell így az önkormányzatokat hátrányos helyzetbe hozni? 3. A jogi ellentmondáson túl, amely a jogszabályokból egyértelműen következik - nevezetesen hogy az egyik formálisan fenntartja a megyei vállalatokat, és központilag írja elő az ivóvíz- és csatornadíjakat, míg a másik törvény, az önkormányzati törvény szellemében lehetőséget adna az önkormányzatok számára, hogy önállóan működtessék a vízkezeléssel kapcsolatos műtárgyaikat - miért kell a lakosságot központilag újabb többletköltségek kifizetésére kötelezni, amikor egy jogilag is járható úton anyagilag kedvező helyzetet lehetne teremteni? 4. A megyei érdekek védelme végsősoron a lakosságot sújtja. Miért kell ilyen monopolisztikus megyei szerveződésű vállalatokat életben tartani, milyen érdekek szólnak emellett a lakossági érdekekkel szemben? Befejezésül: addig, amíg intézkedés nem történik a vízműtárgyak tulajdoni és működtetési jogának átadásáról az önkormányzatok felé, a törvénykezés anomáliájából a költségvetés magára vállalja-e az így keletkező lakossági többletterheket, vagy azoknak egy részét? Várom válaszát. (Taps a bal oldalon.)