Tompa Sándor (MSZP)
TOMPA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Időközben megpróbáltam megszámolni a jelenlévőket: harminchárman vagyunk - a frakciónk létszáma ennyi, ha teljes a létszám+ (Közbeszólások a jobb oldalról.) Azokban a módosító javaslatokban, amelyekről szólni kívántam, tényleg, semmi esély, hogy az egyharmados vagy annál valamivel erősebb támogatottságot túl tudjam szárnyalni. Ennek ellenére teszek egy kísérletet, és a jelenlévők figyelmébe ajánlom azokat a módosító indítványokat, amelyeket 4606-os számon képviselőtársaimmal nyújtottunk be az előttünk fekvő munka törvénykönyvéhez. A megközelítésem, illetve a megközelítésünk az volt, hogy ebben a dokumentumban - amely az előttünk álló időszak meghatározó törvénye lesz, és sokat fogják forgatni mind a két fél részéről, munkaadók, munkavállalók - olyan törvényt kellene alkotni, amely időtálló, amelyet nem kell havonta- kéthavonta módosítani, az éppen bekövetkező változásoknak megfelelően. Ez vezérelt bennünket akkor is, amikor azokat a minimális garanciákat igyekeztünk pontosítani vagy olyan értékekben meghatározni azokat az előírásokat, amelyek a munkavállalók számára jelentenek komolyabb garanciát, jelentenek védelmet bizonyos csoportok számára. Igyekeztünk az esélytelenségeket javítani, kiegyenlíteni, igyekeztünk azokat a minimális garanciákat megfogalmazni, amelyek a munkavállalók és a munkaadók esélyegyenlőségét garantálhatnák. Ez nem minden esetben nyerte el a bizottságok támogatását - éppen ezért teszek ebben a késő esti órában is kísérletet arra, hogy megnyerjem a jelenlévőket, illetve rajtuk keresztül a frakciók támogatását. Ezzel kapcsolatban - bár már elment az ülésről - Gali Ákos képviselőtársunk felvetette az ilyen fajta módosító indítvány-csomagnak azt a problémáját, hogy esetleg túlszabályozzuk, illetve lemerevítjük, a munkaadó számára riasztóvá tesszük ezeket a szabályokat, amelyekről majd szólni szeretnék. Szeretném azonban egyrészt azt a figyelmébe ajánlani, hogy itt nem két egyenlő félről van szó, amikor különböző garanciákról beszélünk, hanem kiszolgáltatottabb helyzetűnek ítéljük a munkavállalókat, és ezért próbáljuk egyértelműbbé tenni ezeket a megfogalmazásokat. Másrészt, arra is gondolni kell e törvény vitája kapcsán, hogy a munkaadó számára is egy szociális biztonságban élő munkavállalóra van szükség. Ez még a mi mai gyakorlatunkban nem mindig nyer teret, azonban ha a nyugati példákat figyeljük, azt hiszem, jól nyomon követhető, hogy egy stabil, kiegyensúlyozott háttérrel rendelkező munkavállaló komolyabb szerepet vihet az adott munkaadó kapcsolatrendszerében, és sokkal inkább lehet számítani az ő együttműködésére, munkájára. Nagyon röviden azok közül a módosító javaslatok közül, amelyeket ebben a 4606-os számmal jelzett csomagban benyújtottunk. Az egyik ilyen, ami egyik részében ugyan elnyerte a bizottságok támogatását, arról szól, hogy ha egy munkavállalót más munkahelyre, más munkáltatónál ideiglenesen rendelnek ki, ezt írásban kell vele közölni. A hozzá fűzött második kiegészítésünk, illetve bekezdésünk, amelyben azt kívántuk pontosítani, hogy ez az írásos kirendelés mit tartalmazzon és milyen részleteiben szabályozza a kirendelt munkavállaló tevékenységét, már nem nyerte el a bizottságok támogatását. Remélem, sikerül eziránt is felkelteni az érdeklődésüket. Módosító javaslataink egy részénél azt a jelenséget figyelhettük meg, hogy vagy a gazdasági bizottság, vagy az alkotmányügyi bizottság támogatja és ajánlja a Ház figyelmébe, esetenként még az előterjesztő is egyetért, azonban, legnagyobb meglepetésünkre - és ezek szociális jellegű javaslatok, pontosítások voltak - maga a szociális bizottság nem támogatta. Érdekes volna ennek az okát megkeresni, hogy vajon milyen megfontolásból nem tették ezt - majd teszek erre is utalást. A következő ilyen a törvényjavaslat 132. §-ának (6) bekezdésében a különböző pótszabadságok összeadhatóságáról igyekszik rendelkezni, pontosabban úgy fogalmaz az eredeti, hogy "egymás mellett is megilleti a mukavállalót". Ezzel szemben mi azt a megfogalmazást ajánlottuk a figyelmükbe, hogy "összeadódva" jár. Lehet, hogy ez értelmezésbeli probléma. Mi úgy gondoljuk, hogy a munkavállaló számára ez az egyértelműbb, ha a különböző jogcímen járó pótszabadságok összeadódnak, és összeadódik azzal az alapszabadsággal is, amit a munka törvénykönyve meghatároz. A 134. §-sal kapcsolatban szintén volt egy módosító indítványunk, amely egyharmados támogatást élvezett. Ennek kapcsán elég részletesen indokolta álláspontját Lotz Károly képviselőtársam. El tudjuk fogadni azt az érvelést, illetve azokat az arányokat, amelyeket ő ott megfogalmazott. Szintén nem nyerte el a bizottságok támogatását a 74. § (1), illetve (2) bekezdéséhez tett módosító indítványunk, amelyben azt szerettük volna pontosítani, hogy ki a munkáltató. Nemcsak a szervet, hogy ki képviseli a munkáltatót, hanem azon belül a személyt is szerettük volna pontosítani. Azt hiszem, nem kell különösebben indokolni, hogy a munkavállaló számára lényeges dolog az, hogy tudja, kivel áll szemben személy szerint is, ki az ő tényleges munkáltatói jogokat gyakorló partnere. A 109. §-hoz, amelyben különböző, még-még fegyelmi büntetések és annak különböző részleteit kívántuk szabályozni, pontosítva beadtuk a mai nap folyamán az 5286-os számon, nem új módosító javaslat, hanem pontosításnak számít. Ebben tulajdonképpen a fegyelmi büntetés elnevezést hátrányos jogkövetkezménnyel járó intézkedésre cseréltük és így talán el fogja nyerni az illetékes bizottságok támogatását, illetve az előterjesztő támogatását is. A 122. §-ban a napi munkaidő 6 órát meghaladó részére mi legaláb 20 perc munkaközi szünetet javasoltunk. Ezt egyharmados támogatással sem illették az illetékes bizottságok. Úgy gondolom, hogy ez a javaslat is figyelmet érdemelne a Ház részéről és ajánljuk a támogatásukba. Szintén egy ilyen javaslat, amely a 123. § (2) bekezdését próbálja egy picit pontosítani, illetve egy nagyobb pihenőidőt biztosít a munkavállaló számára a lejárt munkaidő és a legkövetkező munkakezdés között. 9 órára kívánjuk ezt a pihenőidőt feljavítani. Nem támogatták a bizottságok, bár megjegyzem, ez igazából a munkaadó számára - akár állami vállalat, akár magántársaság - nem jelent semmit, hogy mennyit fog odahaza pihenni, mert nem az ő terhére fog pihenni, hanem a saját egészsége és végső soron a munkáltatója hasznára. Nagyon lényeges javaslatnak tartottuk a 143. § (7) bekezdéséhez tett pontosításunkat, amely úgy szólt, hogy a kötelező legkisebb munkabér mértékét rendszeresen felül kell vizsgálni - így szólt az eredeti javaslat, mi azt mondtuk, hogy "legalább évenként". Többé-kevésbé ez a mai gyakorlat is, hogy az infláció mértékének megfelelően felülvizsgálják évi rendszerességgel, ezt szerettük volna ebben a törvényjavaslatban, illetve remélhetőleg hamarosan törvényben is pontosítani és egyértelművé tenni, hogy addig, amíg ilyen magas inflációs rátával számolunk, ez az év eleji vagy az év meghatározott szakaszában sorra kerülő aktus törvényben szabályozott legyen. Az előbb említettem, hogy van néhány olyan javaslat, amelyet a szociális bizottság nem támogatott, ilyen például a 105. § (5) bekezdése, amelyik úgy szól, hogy nem kötelezhető beleegyezése nélkül más helységben végzendő munkára a nő terhessége meghatározott hónapjától. Szerettük volna azzal kiegészíteni, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalóra is terjedjen ki ez a szabály. Érdekes módon a szociális bizottság sem támogatta, nemcsak a többi bizottság állt el ettől. Végezetül néhány olyan módosító indítványra szeretném felhívni a figyelmüket, amelyet pontosítás gyanánt terjesztettünk a Ház elé, az 5282-est és 5283-ast, amely a felmondás indokai között, illetve a felmondás indokaként megfogalmazza, hogy a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartással, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet egy pontosítás, egy korábbi, a 4606/11-es számú módosító indítványunkhoz. Remélhetőleg így ebben a formában már nagyobb támogatásra tarthat számot. 5278-as szám alatt szintén egy újabb pontosítást tettünk, amely a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos. Arról van szó, hogy a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetében is illesse meg a dolgozót meghatározott időtartamra az átlagkeresete, tehát a felmondási időre, amely a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén is járna a dolgozónak. És az utolsó, az 5285-ös számú pontosító indítványunk, amely szintén ma került kiosztásra. Abban az esetben tisztázza, illetve pontosítja a munkavállaló végkielégítésre való jogát, amikor a rendes felmondás lejárta előtt kéri a munkavégzés alóli felmentését, illetve a munkaviszony megszüntetését a munkavállaló. Erre a közbülső időre is szeretnénk, ha végkielégítés járna, illetve ha ez jogértelmezésben egyébként így van, akkor ezzel a pontosítással lehetne egyértelművé tenni a későbbiekben a törvény végleges szövegében. Köszönöm szépen a figyelmüket és abban a reményben, hogy nem szóltam társaim nevében is eredménytelenül, támogatni fogják a jövő heti végszavazásnál. Köszönöm figyelmüket és türelmüket. (Taps.)