Kátay Zoltán (MDF)

1992. március 15.

DR. KÁTAY ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt jelenlévő és rám figyelő Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Elnök úr a mai részletes vita elején Balás képviselőtársamat úgymond megintette, hogy nem a témához szól hozzá. Én igyekszem - bár meggyőződésem szerint ő is a témához szólt hozzá - ugyancsak a témához szólni. Egy mentségem van, hogy az általam elkövetett 9 módosító indítvány ellenére egyetlenegy szót az általános vitában nem szólaltam meg, következésképpen menjünk szépen sorban ezeken. Mielőtt azonban ezt megteszem, engedjék meg, hogy azért mégis mondjak valamit. Jogász létemre nagyon egészségügyi családból származom, és egészségügyi hozzátartozóimat azzal szoktam bosszantani, hogy MoliŐre mondása szerint: "Irígylem az orvosokat, mert sikereik látványosak, sikertelenségeiket elfedi a föld." No, ez miránk nem igaz, tisztelt Országgyűlés, ezért se el nem fedi a föld, se le nem nyeli sem a munkáltató, sem a munkavállaló, tehát akkor, amikor egy - ha jól tudom - 213 §-ból álló törvényhez 500-on fölüli, 550 módosító indítvány érkezik be, akkor talán azokban nem mindenre kell vagy nagyítóval kell keresni a Kormány részéről azt, hogy igent mond, hanem talán - kérem miniszter urat, figyeljen oda mondandómra és az egyes bizottságok szakértelmét nem vitatva hiszek abban, hogy a gazdasági bizottság - ahogy az előadója elmondotta - nem rendelkezik ilyen értelmű szakértelemmel, hiszek abban, az alkotmányügyi bizottság tele van elméleti és gyakorlati munkajogászokkal, de talán mégis érdemes lesz egy-két dologra odafigyelni, kezdem tehát az elsővel. Az első módosító indítványom, amely sajátos módon - összebeszélés nélkül - találkozott Paszternák László és dr. Katona Béla képviselő úr módosító indítványával, röviden is indokolható lehetne, de ebben vagyok a legnehezebb helyzetben, csak erről fogok kicsit hosszabban beszélni. Arról van ugyanis szó, hogy a Kormány által benyújtot törvénytervezet 19. § (3) bekezdése a szakszervezeteknek, tehát az érdekképviseleti szerveknek az élet- és munkakörülmények tekintetében a bíróságok és más hatóságok előtt való, történő képviseleti jogát le akarja szűkíteni a szakszervezeti tagokra. Ez ellen be lehet nyújtani úgy is módosító indítványt, ahogy azt az idézett képviselőtársaim tették, lakonikus egyszerűséggel, az előterjesztő nem olvasta el az Alkotmány 4. §-át, amellyel tökéletesen ellentétes az előterjesztés. Engedjék meg, hogy ne olvassam föl, az biztosítja az érdekképviseleti szervnek valamennyi munkavállalóra és valamennyi munkáltatóra, szövetkezeti tagra kiterjedő képviseleti jogát. Én azonban azt hiszem, aki ebben dolgozott mint szakember, az nem vette figyelembe az Alkotmánybíróság még 1990. április 23-án hatályba lépett határozatát sem, amely e törvényhelyet, amelyet én visszamódosítani javasolok, és megfelel a jelenlegi munka törvénykönyv 15. § (2) bekezdésének, ebben a vonatkozásban alkotmányosnak találta, és csupán azt helyezte hatályon kívül, hogy külön meghatalmazás nélkül bárkit is képviseljenek. Jönnek azonban a pragmatikus szempontok, mert utánanéztem, és tudom, hogy dőlt el az Érdekegyeztető Tanácson ez a kérdés. Tudom azt, hogy a munkáltatók valahogy nem gondolták végig vagy nem ismerték, hogy mi ennek a lényege. Nos, ha a túloldalról idéztethetik nem egyszer a Biblia, akkor innen is idéztethetik az a mondat, hogy "a dolgok lényege: annak története". Ahogy ez a 67. évi II-esbe bekerült, az egy külön történet - ezt felejtsük el. De kérem, 1974 óta kísérleti jelleggel, 1976 óta országosan működnek jogsegélyszolgálatok, ahol ingyenesen kaphatnak a dolgozók - és épp a munkáltatók költségtérítése mellett - segítséget. És ez valamennyi munkáltató és valamennyi dolgozó érdeke. Ezt nem belátni+ - számomra furcsa. De ha nem látjuk be, és rosszul fogalmazzuk meg a munka törvénykönyvét, ettől még az Alkotmány hatályos marad. És továbbmegyek: ne csináljunk már, kérem, olyan törvényt, amit egy gyakorló jogász két perc alatt kijátszik! Tudniillik, egyszerű a dolog. A legfelsőbb bíróságnak van ezzel kapcsolatban egy állásfoglalása: a meghatalmazás aláírásának napja az irányadó. Ne akarják már elérni, hogy tanult kollégáim egy napra léptessenek be valakit szakszervezeti tagnak. Mert ezt érjük el vele, amennyiben a módosítás nem kerül elfogadásra. Ígértem, hogy gyorsabb leszek. Furcsa dolog, hogy Debrecenen keresztül jutott el hozzám a Magyarországi Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége országos elnökségének az illetékes tárcákhoz eljuttatott kérése. Itt azonban a kérés tágabb, amit benyújtottunk, és amit a szociális bizottság támogat, és pontosított formában jelenik meg az együttes jelentésben - ami azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozónak a külön jogszabállyal meghatározott körben csak az úgynevezett "rendkívüli felmondással" lehessen felmondani. Itt azért el kell mondanom, hogy ez a fogalom: "megváltozott munkaképességű", egy kicsit olyan, mint a "kontár" fogalma, ami alatt mást ért a laikus és mást a jogász. A laikus azt mondja, a kontár az, aki nem ért hozzá, a jogász meg azt, hogy akinek nincs iparengedélye. A "megváltozott munkaképességű" két kategória a magyar munkajogban: az egyik kategória, amikor valakinek valóban megváltozott a munkaképessége - ahogy ezt a köznyelv is, úgymond, hívja -, a másik pedig, amikor valaki például eleve vakon született. Kérem, ezekről az emberekről is szó van: ezeket szándékosan alkalmazzák a munkáltatók. De vigyázzunk ezekre az emberekre! És ha miniszter úr hivatkozott expozéjában, még 1991. október 28-án arra, hogy az úgynevezett szocialista tervgazdálkodásra alapuló törvény helyett egy, a modern, a szociális piacgazdaságra alapuló törvényt akarunk hozni, akkor mind ebben a kérdésben, mind más kérdésben javaslom, vegyük ezt figyelembe. Nagy tisztelettel kérem az előterjesztőt - és igyekszem felgyorsítani mondandómat -, olvassa el a hatályos nemzetközi magánjogi törvényt, mert a benyújtott törvénytervezet 1. § (2) bekezdése ezzel ellentétes. Egyébként megjegyzem, hogy ellentétes a munkavédelmi szabályokkal is - erről szól a 4882-es szám alatt beterjesztett törvénytervezetem 1. pontja. A 2. pont egy apróság, számomra érthetetlen is: azt sugallja a törvénytervezet - és ezen módosításommal sem értett egyet a Kormány -, hogy minden munkaviszonyra vonatkozó szabályt törvényben kelljen szabályozni. Én azt mondtam, hogy az alapvetőt. Egyébként hadd mondjam, hogy maga a törvénytervezet, mondjuk a 203. § (3) bekezdése vagy a 35. § - és lehetne még sorolni - is ad egyéb ilyen jellegű dolgokat, tehát felhatalmazásokat. Ami a törvényjavaslat 15. § (1) bekezdését illeti, itt a szervezkedési jogról van szó. Egy érdekes gondolatjelet tartalmaz: "a külön törvényben meghatározott feltételek szerint". Én őszinte tisztelettel hadd hívjam fel az előterjesztő figyelmét az Európai Szociális Charta I. rész 5. cikkére és a 11. cikk (2) bekezdésére. Ha ezt összeveti ezzel és az általam szintén kifogásolt 19. § (2) bekezdésével, akkor arra kell rájönnie, hogy itt nemzetközi jogi normákat sértő beterjesztés történt, ami azonban könnyen korrigálható. A további kérdéskör, ami egészen meglepő a számomra, hogy az előterjesztés a terhes nőnek arra az esetre, amennyiben a munkáltató a saját hibájából nem tud neki munkát adni, állásidőt kíván fizetni. Aki valamit is ért a munkajoghoz, az pontosan tudja, hogy az állásidő egy vállalati kategória: arra a pár órára szokott vonatkozni, amikor nincs munka - és nem arra az öt-hat hónapra, ameddig egy dolgozó nő terhes. Hát ennyire antiszociálisak nem lehetünk már, kedves Képviselőtársaim, hogy ilyen jellegű törvényt hozzunk! Sajátos eset, hogy a törvénytervezet a 10 fő alatti munkáltatónál dolgozót hozza hátrányosabb helyzetbe a 175. §-sal, holott munkavédelmi felügyelőségi vizsgálatok bizonyítják, hogy ott a legtöbb a baleset - következésképpen azt a szigorító szabályt, ami a munkáltatóra vonatkozik, pontosan ott kiengedni, ahol erre a legnagyobb szükség lenne, valószínű, inkább csak elírása a tervezetnek. Ugyanígy elírása lehet az is, hogy - mi be kívánjuk hozni a vállalkozókat - a törvénytervezetben a 188-192. §-okban - tehát ahol a vezető állású dolgozókról van szó - azt minden munkáltatóra ki akarja terjeszteni. Nemcsak a magánvállalatokra, hanem a külföldiekre is. Kérem, vigyázat! Le van írva a módosításban, hogy hová szabad ezt kiterjeszteni. Ne csináljuk már mi egy munka törvénykönyvével, hogy itt, ahol nem kell, hátrányba hozzuk a magánvállalatokat: például meghatározzuk, hogy másodállást nem végezhet, vagy a többségi külföldi tulajdonra mi hozzunk olyan szabályt, ami egy dologra jó csak - hogy esze ágába se jusson Magyarország határaira betenni a lábát. Az egyes módosító indítványokkal kapcsolatban tisztelettel felajánlom az előterjesztőnek: megjelent Budapesten 1989-ben "A Magyarország által ratifikált nemzetközi munkaügyi egyezmények". Ennek 57. és 58. számú egyezményét az előterjesztés - és itt próbáltam segíteni - több ponton, egész egyszerűen sérti. Rövidre fogva már, mert látom az időt: két csatlakozó módosító indítványra szeretném egyfelől Lotz Károly képviselőtársam, másfelől Boros képviselő úrék figyelmét felhívni. Mindkét módosítás olyan, ami semmi másra nem irányul, mint egy szakszerűbb megfogalmazásra: a "dolgozó" helyett "munkavállaló", a "családtag" fogalmát nem ismeri a magyar munkajog+ Azt hiszem, képviselőtársam ezzel egyet fog érteni, mint ahogy azt hiszem, Boros képviselő úr és társai is belátják - mondok egy példát: itt a készenléti szolgálatokról van szó -, hogy nemcsak ott helyes differenciálni, hogy lakásán vagy a munkahely által kijelölt helyen tölti a készenlétet, hanem bele kell tenni azt is, hogy a munkáltató engedélyével előzetesen bejelentett más helyen. Egyszerűen fogalmazva, kérem, az orvos lehet úgy is készenlétben, hogy megadja az én telefonszámomat és ott van az én lakásomon. Akkor hány százalékot fog kapni e szerint az előterjesztés szerint? De eljutottunk már oda is, hogy van egy ilyen kis csipegője, ami a Börzsönyből behívja, ha arról van szó, ha előzetesen engedélyt kapott, hogy ide menjen. Elnök Úr! Részemről kész a leltár. Erről eszembe jut József Attila legutolsó verse, amelynek legutolsó két sora úgy fogalmaz, hogy "Íme hát kész a leltár, éltem, s ebbe más is belehalt már." Én azt hiszem, mi valamennyien úgy szeretnénk élni, hogy se a dolgozók, se a munkavállalók ebbe ne haljanak bele. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)