Tellér Gyula (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság vitáinak lefolytatása után világossá váltak a pozíciók a munka törvénykönyve különböző lehetséges szabályozásaival kapcsolatban, így egyebek között az engem kiváltképpen érdeklő, és véleményem szerint a legfontosabb új munkaintézménynek tekinthető üzemi tanács dolgában is. Üzemi tanács kétféle pólus szerint szabályozható. Adhatók erős jogosítványok, létrehozható egy erős üzemi tanács, illetve adhatók gyenge jogosítványok vagy látszatjogosítványok, és ebben az esetben létrejön egy gyenge üzemi tanács. Némileg leegyszerűsítve a helyzetet, azt lehet mondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében beadott módosító indítványaim egy erős üzemi tanácsot képzeltek el, és igyekeztek létrehozni, szemben a Kormány által beterjesztett munka törvénykönyve gyenge szabályozásával, illetve gyenge üzemi tanácsával szemben. A Szabad Demokraták Szövetsége erős üzemi tanácsa a legfontosabb pontokon egyrészt köthetett volna üzemi megállapodást, másrészt igen erőteljes védelemben részesítette volna az üzemi tanács tagjait, harmadszor pedig - és ez a legfontosabb - erős jogosítványokat adott volna a munkafeltételek megszabásában, a bérezés és a teljesítménykövetelmények elveinek a megszabásában, és kiváltképpen személyügyi kérdésekben, tehát a felvétel, besorolás, átsorolás, áthelyezés, elbocsátás kérdéseiben. Ez lett volna a legfontosabb mozzanata ennek a szabályozásnak. Ezzel szemben a Kormány átal benyújtott szabályozás elsősorban, vagy főleg, vagy mondhatni kizárólag az informálódás jogait iktatja be ebbe az üzemi tanácsi intézménybe, csak ravaszul és bonyolultan teszi, hogy ezek szerteágazó jogosítványoknak tűnjenek. Arra kérem elnök urat és képviselőtársaimat, engedjék meg, hogy megkíméljem az igen tisztelt jelenlévőket attól, hogy pedáns módon módosító in-dítványról módosító indítványra, paragrafusról paragrafusra és bekezdésről bekezdésre elkezdjem elmondani, hogy mit tartalmaznak a módosító indítványaim, és hogy miért éppen azt tartalmazzák, amit tartalmaznak. Ezzel szemben valami más dolognak szeretnék a nyomába eredni, annak, hogy a gazdasági bizottsági tárgyalásokon a kétféle koncepció között miért nem jöhetett létre kompromisszum, miért nem sikerült olyan jogosítványokat találni, amelyeket mint többletjogosítványokat a beterjesztéssel szemben oda lehetett volna adni a munkahelyi dolgozói közösségeknek, illetve az őket képviselő üzemi tanácsnak, vagy miért nem sikerült elfogadtatni az erős üzemi tanács koncepcióját. Úgy gondolom, hogy messziről is meg lehet közelíteni ezt a kérdést, és azt lehet mondani, hogy talán azok, akik ennek a kérdésnek az eldöntésében részt vettek, nem látták még be azt, amit például a nyugati piacgazdaságokban beláttak, hogy tudniillik az üzem vagy a vállalat nem egyszerűen az eszköztulajdonosoknak a tulajdona, hanem voltaképpen mind a két nagy termelési tényező, a tőke vagy az eszközök, és a munka tulajdonosainak a tulajdona, és habár formális jogilag nem egyenlő pozíciót élveznek, valójában tulajdonosi jogosítványokat az őket érdeklő körben a munkának, mint termelési tényezőnek a tulajdonosai is kapnak, és voltaképpen ez a kétféle tulajdonlás együttesen alkotja a vállalatot vagy az üzemet. Azt hiszem, hogy nem ilyen magasröptű megfontolások, vagy pontosabban nem ezeknek a magasröptű megfontolásoknak a fel nem ismerése erdményezte azt a fajta üzemi tanácsi koncepciót, amit a Kormány beadott, és főleg azt a tényt, hogy nem sikerült kompromisszumot sem elérni, hanem voltaképpen az erős üzemi tanács koncepcióját - tudomásom szerint - valamennyi bizottságban leszavazták, valamennyi fontos tételében és valamennyi fontos elemében. Sokkal egyszerűbb és banálisabb magyarázat húzódik meg e mögött a tény mögött. Abban a sajátos érdekekből, hatalmi viszonyokból, elosztási viszonyokból, munkaviszonyokból szőtt erőtérben, amelyikbe az üzemi tanács intézménye belehelyeződik, és amelyik ezt az erőteret valamilyen módon szabályozza, alapvetően három - némileg leegyszerűsítve persze a dolgot -, alapvetően három szereplő van jelen. Az egyik a tulajdonos, illetve a tulajdonost képviselő menedzser, aki a munkáltatói jogokat gyakorolja. A másik a munkavállalókat képviselő szakmai szervezet, és a harmadik a munkavállalók közössége. Most azok a jogosítványok, amelyek ebben az erőtérben, vagy ebben a térben egyáltalán eloszthatók, ezek a jogosítványok történetileg el voltak már osztva, el vannak már osztva, elsősorban a munkáltatói jogokat gyakorló tulajdonos, tulajdonosi képviselő és a szakszervezetek között. Na már most, az üzemi tanács egy olyan sajátos intézmény, amelyik a harmadik szereplőnek is jogokat kíván adni. A munkavállalói közösségnek is jogokat kíván adni, függetlenül attól a ténytől, hogy tagjai-e valamelyik szakszervezetnek vagy sem. És itt a dolognak a bibéje! Tudniillik azok között a jogosítványok között, amelyek így a munkavállalói közösségnek adhatók, és a már meglévő jogosítványok között kétféle viszony van: vagy riválisai egymásnak, vagy kizárják egymást olyan módon, hogy amelyik jogosítványt az egyik szereplőnek adom, azt csak a másik szereplőtől tudom elvenni. Na már most, ebben az esetben minden olyan jogosítvány, amellyel a munkavállalói közösséget - ismétlem, függetlenül attól, hogy valamely szakszervezetnek tagjai-e ennek a közösségnek a tagjai vagy sem - felruházunk, minden ilyen jogosítvány vagy rivális jogosítványa lesz valamelyik vagy menedzseri kézben, vagy szakszervezeti kézben lévő jogosítványnak, vagy azoktól elveszi a jogosítványt és úgy adja oda a munkavállalói képviselőknek. Ezek után könnyű kiszámítani, hogy - mondjuk - például az Érdekegyeztető Tanácsban, ahol a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői ültek, melyik üzemitanács-koncepció mellett voksoltak. Nyilvánvalóan mind a két félnek az volt az érdeke, hogy gyenge üzemi tanácsi jogosítványok, illetve gyenge üzemi tanácsi intézmény szülessen. Ez is született, és ezt terjesztette be a Kormány a Parlamentnek. Igen ám, de ettől még a gazdasági bizottság dönthetett volna másképpen is. Az Érdekegyeztető Tanács döntései közvetlenül nem kötelezőek a gazdasági bizottságra, és egyetlen másik bizottságra sem, a Parlamentre sem. Azt mondhatom, hogy a Parlament helyezkedhetett volna arra az álláspontra, hogy ő a meglévő jogosítványbirtokosokkal szemben a munkahelyi közösségeknek az érdekvédelmére helyezi a hangsúlyt és oda helyezi a jogosítványokat. Hogy nem ez történt, az - úgy gondolom - bizonyos elemi politikai összefüggésekből vezethető le, hiszen azt a kormányt, amelyik beterjesztette a gyenge üzemi tanács intézményét, annak a kormánynak a hátterében ott van az állami tulajdon és ott vannak a mindmáig legnagyobb vállalati kört alkotó állami vállalati me- nedzserek, akik nyilvánvalóan valamilyen módon nyomást gyakorolhattak a Kormányra, és ezt a megoldást elfogadta a Magyar Demokraták Szövetsége és elfogadta a kormánykoalíció is. Így jött létre az a helyzet, hogy a bizottságokban kapásból le lehetett szavazni az erős üzemi tanácsi konstrukciót. Én erre, hogy úgy mondjam, előre számítottam, úgy gondolom, hogy ez a helyzet természetes logikájában benne van. Azt reméltem azonban, hogy lesz egy - hogy is mondjam csak: mindenfajta összebeszélés nélkül is előálló - természetes szövetségese az SZDSZ-nek az erős üzemi tanács koncepciójának a megvédésében, és ezáltal legalább az egyharmados szavazatarányokig el fogunk tudni jutni a bizottságokban. Ez a természetes szövetséges pedig az a párt, illetve annak a pártnak a parlamenti frakciója lesz, amelyik rendszeresen vállalja föl a parlamenti vitákban a munkavállalói érdekeknek a képviseletét. Itt is olyasmi történt azonban, amelyik nem precedens nélküli; az történt ugyanis, hogy megítélésem szerint a Magyar Szocialista Párt - amelyikről beszélek - beletörődött vagy maga is elfogadta a gyenge üzemi tanács koncepcióját, és logikai összefüggést látok a következőkben. Voltaképpen az történt, hogy azokon a pontokon, ahol az üzemi tanácsi jogosítványok vagy - általánosabban fogalmazva - ahol a munkavállalók szélesebb körének juttatandó jogosítványok ütköztek vagy versenyt támasztottak a hagyományos szakszervezetek jogosítványaival, ott konzekvensen a szakszervezetek álláspontjára vagy a szakszervezetek érdekeinek a védelmére helyezkedett a Magyar Szocialista Párt, olyasféleképpen, mint ahogy tavaly nyáron a szakszervezeti tulajdon újrafelosztásával kapcsolatos törvény vitáiban ez történt, ahol a szélesebb dolgozói érdekkörrel szemben a szakszervezeti érdekeket képviselte a Magyar Szocialista Párt. Ennek a sajátos összefüggésrendszernek az a következménye, hogy voltaképpen most a Parlamentben egyetlen egy frakció van, amelyik az erős üzemi tanács koncepcióját képviseli: ez a Szabad Demokraták Szövetségének - ebben a kérdésben furcsa módon magára maradt - frakciója. És ez egyszersmind azt is jelenti, hogyha jövőre felocsudván a magyar munkavállalók elkezdenek egy erős üzemi tanács jogosítványaiért harcolni, akkor bizony nemcsak a menedzseri érdekekkel fogják szembetalálni magukat - és esetleg mögötte azokkal a kormányzati érdekekkel, amelyek már a privatizációs törvényben is megvonták tőlük azt, hogy tulajdonosként beleszólhassanak például a privatizációs folyamatba -, hanem paradox módon a szakszervezetekkel is szembe fogják találni magukat ebben a küzdelemben. Az SZDSZ-re azonban - ezt itt nyugodtan mondhatom - számíthatnak. Amikor gondolatmenetemben ehhez a ponthoz érek, szinte hallok két megjegyzést az okfejtésemmel kapcsolatban. Az egyik megjegyzés vagy az egyik ellenvetés majd meg fogja magyarázni, hogy miért sokkal jobb az, hogyha a dolgozók nem hoznak létre saját maguknak új, közvetlen érdekvédelmi szervezetet az üzemen belül, hanem elfogadják és elviselik továbbra is azt a sajátos, monopolisztikus érdekképviseleti rendszert, amit a szakszervezetek és kiváltképp a hagyományos szakszervezetek jelentenek. Erre bizonyára majd fogunk nagyon érdekes és részletes érveket hallani. A másik dolog, amit hallok - sajnos a "lelki szemeim" kifejezésnek nincsen pandanja a hallószervünkre, ugye, ha volna, akkor azt mondanám, hogy a másik ellenvetés, amit lelki füleimmel hallok -, az egyszerűen az a nagyon divatossá vált, címkéző kifejezés, amelyik - hogyha valaki a szélesebb dolgozói közösségekre apellál vagy hivatkozik - könnyen ráragasztható az illetőre hogy: tudniillik populista. Nos, kérem szépen, ez ellen az ellenvetés ellen tulajdonképpen nem is védekezem, csak szerényen arra hívom föl a figyelmet, hogy Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, Franciaországban ilyen populista jogszabályok szervezik a munka világát, és segítenek működtetni a munkaintézményeket, olyan liberális vagy nagyjából liberális gazdaságokban, amelyek - kiváltképpen a magyarhoz képest - viszonylag jól működnek. Végezetül engedjen meg, elnök úr, egy kimondottan technikai jellegű megjegyzést, ami azonban a részletes vitának a problémavilágával kapcsolatos. Szeretnék fölszólalni egy bizonyos bizottsági gyakorlat ellen. Én a bizottságban is megteszem ezt sokszor, és nem azért jövök ide, hogy árulkodjam a bizottságra a plenáris ülésnek, hanem azért, hogyha talán többen vagyunk - bár most éppen nem sokkal vagyunk többen, mintha néhány bizottság taglétszáma volna itt -, gondolkodjunk el ezen a dolgon. Kérem szépen, a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták frakciója, más frakciók is a munka törvénykönyvének nem egyes paragrafusaihoz vagy nem egyes bekezdéseihez adták be a módosító javaslataiknak a többségét, hanem koncepcionális alapon álló csomagokat adtak be, ahol ezek a koncepciók lehettek volna - vagy kellett volna, hogy legyenek - a vita tárgyai. És azután, hogyha a koncepciók közötti vita alapján eldőlt, hogy melyik koncepciót követjük, akkor lehetett volna a paragrafusokat elkezdeni rágni és összehasonlítgatni a beterjesztett kormányjavaslattal, hogy megfelelnek-e egymásnak vagy sem. Kérem szépen, gyakorlatilag mi történt ehelyett? Ehelyett az történik, hogy a forgatókönyvekben eleve paragrafusokra trancsírozva jelennek meg a szövegek, és azok a képviselők, akik nem veszik maguknak a fáradságot, vagy esetleg a szakértelmük nincs meg hozzá, hogy felderítsék az eredetileg benyújtott módosító javaslatok vagy javaslatcsomagok alapján a koncepciókat, és az egyes paragrafusok vagy bekezdések fölemlítésekor fölidéződjön bennük az egész koncepció, és ennek alapján vitatkozzanak vagy döntsenek, azok, kérem szépen, menthetetlenül egy széttrancsírozott valamiről vitatkoznak, és úgy döntenek, és úgy köteleznek el döntéseket, amelyek az egész koncepcióra vonatkoznak, hogy közben nem tudják, hogy mi ez a koncepció. Ezen változtatni kellene. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)