Király Zoltán (független)

1992. március 30.

KIRÁLY ZOLTÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én úgy gondolom, hogy a lakbérek dolga is olyan kérdés, olyan ügy, amely az elmúlt évtizedek feszültségeit hordozza magában, azok meg nem oldottságát hordozza magában, és amelyek mára eléggé komoly és elmérgesedett viszonyt jelentenek bérlők és bérbeadók között, lett légyen szó magántulajdonú vagy önkormányzati tulajdonú bérleményekről. Nem az első és nem egyedi eset az, amelyre azonban most kell választ találni és megoldást találni. Az elmúlt máfél-két hónapban több alkalommal megkerestek választókerületemben polgárok azzal a gonddal, hogy a lakástulajdonosuk jelentős mértékben felemelte a lakásuk bérleti díját. Egy konkrét szegedi példát hadd említsek meg: ez az összeg az eddigi havi 630 forintról 1992. január 1-jétől 25 000 forintra emelkedett. De gondolom, nemcsak szegedi példa ez, hiszen ha jól tudom, a 168 órából hallhattunk budapesti példákat is, ahol ugyancsak 20, 30, 50 és 70 ezer forintos új lakbérekről esett szó. Hadd tegyem azonban hozzá, hogy az általam említett példában a nyugdíjas házaspár havi jövedelme 19 ezer forint mindössze, tehát jóval alatta marad az újonnan megállapított lakbérnek. Nos, a lakásbérletekről és a mostani nagymértékű lakbéremelésekről egy jogszabály rendelkezik, amely lehetőséget ad ezekre, ez pedig az 1990. évi 13- as számú minisztertanácsi rendelet, amely kimondja, hogy 1992. január 1-jétől a bérbeadó és bérlő szabad megállapodása határozza meg a bérleti díjakat. Ugyanakkor némileg ellentétben a Parlament által tavaly meghozott és az árakról szóló törvénnyel, amely arról szól, hogy nem önkormányzati tulajdonú, tehát a magántulajdonban levő bérlemények lakbérét is az önkormányzatok határozzák meg, úgy gondolom, nem kell különösebben jellemeznem, hogy ez elég komoly feszültségeket jelent, hiszen nem lehet tudni, hogy most valóságosan ki a lakbér valódi megállapítója. Én ezért tehát az első kérdést úgy tenném fel a miniszter úrnak, hogy jogszerűnek tartja-e a példában is említett mértékű és egyáltalán nem egyedi lakbéremeléseket. Vagyis ki erre a jogosult? A minisztertanácsi rendelet alapján a bérlő és a bérbeadó együttesen, avagy az önkormányzatok? Nyilvánvalóan persze ennek az éremnek másik oldala is van, hiszen a kényszer-bérbeadók, tehát a magánlakás-tulajdonosok az elmúlt évtizedekben nem tudtak valóságos béreket megállapítani, valóságos béreket bekasszírozni, és ily módon nem tudtak eleget tenni a lakásfenntartás és a lakásrenoválás kötelezettségeinek sem. Hadd említsek erre is egy példát. Az interpelláció benyújtása után kaptam erről is több információt, és csak egyet említek jellemzőként. Egy 1957 óta lakóval bíró tulajdonos mára már - miközben korábban sem volt elegendő jövedelem ahhoz, hogy rendben tartsa és fizesse a lakás teljes költségeit -, mára már kisnyugdíjasként eleve képtelen lenne erre. Ám itt ellentmondásos számok is közkézen forognak, hogy vajon mekkora lakásmennyiséget érint ez a gond. A kényszer-bérbeadók lakástulajdonosának egyesülete szerint összesen 1000 ilyen lakásról van szó. Kupa miniszter úr egy interjúban - ha jól tudom - mintegy 7000 ilyen lakásról beszélt. Egy belügyminisztériumi anyagban 30 ezer ilyen lakásról olvastam. A KSH adatai szerint 60 ezer ezek száma, míg az adóhivatal 80 ezret tart - tudtom szerint - számon. Vagyis miután rendezetlen ez a díjtétel, illetve, hogy ki ennek a jogosult megállapítója, elképzelhető, hogy minimálisan 1000, de lehet, hogy éppen 80 ezer pereskedés indul majd, hiszen az érvényben lévő polgári törvénykönyv rendelkezése szerint ha a bérlő és a bérbeadó nem tudnak megállapodni a díjtételben, akkor bírósághoz fordulhatnak, és el tudom képzelni, hogy ez meg is fog történni a jövőben. Van egy másik része is az interpellációmnak és másik kérdése is, amely arra vonatkozik, hogy az Alkotmánybíróság 5/1991. számú határozatával megsemmisítette azt a 19/1990-es minisztertanácsi rendeletet, amely az állami, illetve önkormányzati tulajdonú lakások lakbérének megfizetésének támogatásáról rendelkezik. A jogszabály megsemmisítése egyúttal azzal is járt, hogy a rászoruló bérlők központi költségvetési forrásból történő támogatásának a lehetősége is megszűnt. Miközben tehát megszüntet egy diszkriminációt az Alkotmánybíróság, azonközben rendezetlenné vált ugyancsak, hogy akár a magántulajdonú, akár az önkormányzati tulajdonú lakások, felemelt bérű lakások bérlői számára van-e központi költségvetésből támogatásra lehetőség. Én tehát emiatt is kérdezem a miniszter urat, hogy készült-e az alkotmánybírósági határozatra is figyelemmel, s ha igen, mit tartalmaz a lakbérek szociális támogatására vonatkozó koncepció. Annál is inkább kérdezem ezt, miután úgy tudom, hogy egy 3006/1991. számú kormányhatározat előírta a népjóléti és a pénzügyi tárca számára ennek elkészítését az elmúlt év, tehát +91 júniusáig. És általánosságban is szeretném tehát megkérdezni a miniszter úrtól, mit kívánnak tenni, hogy mind a magántulajdonú, mind az önkormányzati tulajdonú lakások - ez utóbbiaknál várhatóan az év második felében 500s lakbéremelés történik -, hogy az ebben lakók, akik már épp megéltek kellő áremelkedést, épp megéltek kellő kisjövedelmet ahhoz, hogy újabb terhet magukra tudjanak venni, szóval hogy ellehetetlenülésüket megakadályozzuk. Vagyis mi a határ - kérdezem -: az elviselhetőség, a megfizethetőség - avagy a csillagos ég+ Köszönöm szépen. (Taps.)