Rott Nándor (KDNP)
DR. ROTT NÁNDOR (KDNP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már az eddigi hozzászólásokból is nyilvánvalóvá vált, hogy egy rendkívül bonyolult kérdést rendkívül nehéz körülmények között és példa nélkül kell végrehajtania az országnak - s jogi kereteket szabni ehhez az Országgyűlésnek. Hasonló gazdasági folyamat nem játszódott le ekkora, totális méretekben Európában - de azt hiszem, sehol a világon -, és hangsúlyozni kell, hogy ennyire súlyos gazdasági körülmények között. Csak üdvözölni lehet azt, hogy - bármennyire vitatható részleteiben, bármennyire kétséges megoldási módozataiban - végre a Ház elé került egy ilyen privatizációs törvénycsomag. A három törvény közül - nyilvánvaló - a tartósan és az ideiglenesen állami tulajdonban maradó állami vagyonról rendelkező két törvény a legfontosabb. Itt nagyon komoly jogi kétségek merülnek fel a tekintetben, hogy vajon helyes-e az a megoldás, mely szerint a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon körét és egyes konkrét vállalatait kormányrendelet szabályozza. Csépe Béla, igen tisztelt képviselőtársam, már utalt rá, hogy a Kereszténydemokrata Néppártban az volt a többségi vélemény, a frakcióban, hogy helyes ez a megoldás. Meg kell mondanom: nekem kétségeim vannak e tekintetben. Ha végignézzük a nyugat-európai jogállamok gyakorlatát, akkor az államosítások általában törvényhozási úton történtek. És ami itt a tartósan állami tulajdonban maradó vagyonnak a státusmeghatározását illeti, ez gyakorlatilag egy második államosítás, hiszen amikor elvileg a vagyon nagyobbik részét privatizáljuk, akkor az a döntés, hogy melyik az a vagyontömeg, amelyik tartósan állami tulajdonban fog maradni, ténylegesen, gyakorlatilag egy államosítás - még akkor is, ha amúgy is állami tulajdonban lévő vagyonról van szó. Ez egy teljesen formális megközelítés, hogy "nem történik semmi, hanem csak állami tulajdonban marad". Valójában, lényegileg ez egy államosítás. Megfontolásra lenne érde- mes ezért, hogy vajon nem törvényben, tételesen kellene-e meghatározni ennek a vagyonnak a körét. Megítélésem szerint ez csak látszólag csökkenti a Kormánynak a hatókörét - valójában ezzel a Kormányra egyébként háruló felelősség is csökkenne. Több képviselőtársam is hangsúlyozta - és én is csak ezt tudom tenni -, hogy az egyik legbizonytalanabb tényező ebben az egész processzusban az állami vagyon értéke. Ez egyaránt érvényes a tartósan és az ideiglenesen állami tulajdonban maradó vagyontárgyakra. A vagyon értékének a kétes volta legalább két körülményből származik. Az egyik az - ahogy itt több képviselőtársam megjegyezte -, hogy nincs ezekről a vagyontárgyakról, illetőleg a vállalatról mint vagyonösszességről megbízható nyilvántartás - sem a vállalatnak nincs, sem a statisztikának; nincs olyan szervezet vagy szerv Magyarországon, amelyiknek pontos, megbízható adatai lennének a vállalati vagyonról. A könyv szerinti érték általában teljesen irreális, üzleti, forgalmi érték pedig egyszerűen nem alakulhatott ki, mert azért olyan mértékű forgalom, amiből pontosan - vagy legalábbis piaci biztonsággal - meg lehetne állapítani az értéket, nincs. Dr. Vona Ferenc képviselőtársam ennek a vagyonértékelésnek egy nagyon kritikus, allergikus pontjára hívta fel a figyelmet. A vállalatok tartozásállománya annyira - úgyszólván - felmérhetetlen, hogy ebből mennyi a tényleges tartozás és mennyi az a tartozás, ami a körbetartozásból ered. Ez a vagyonérték forrásoldalát teljesen megbízhatatlanná teszi. Akkor, amikor az állam tulajdonosként jár el, igazság szerint már régóta meg kellett volna tervezni, végre kellett volna hajtani a vállalati tartozások tisztázását, ennek a körbetartozásnak a felszámolását. Az utóbbi időben különböző gazdasági szakértőktől olyan jelzéseket is kaptam, hogy a banki sorbanállás, és az ebben megmutatkozó körbetartozás mellett még van egy olyan tartozásállomány is, ami benyújtatlan számlákban mutatkozik - mert hogy a kétes kintlévőségeiket ne növeljék, a vállalatok szándékosan visszatartanak számlákat. Egyes szakértők megítélése szerint ez legalább olyan összeg, mint a körbetartozásé, mint a sorbanállások összege. Ez annyit jelent, hogy a vállalati vagyon forrásoldala olyan mértékben bizonytalan, ami az egész privatizáció értékelhetőségét és a vagyonvédelmet alapjaiban ássa alá. Ezért ennek a kérdéskomplexumnak a megoldása során külön figyelmet kellene szentelni - és intézkedések sorozatára lenne szükség - arra, hogy a vállalati vagyon pénzügyi oldala rendeződjék, és valamelyest megnyugtatóbb képet kaphassunk. Több képviselőtársam is fölvetette, és valóban az a helyzet, hogy ebben a privatizációs csomag- ban a feladatkörök elhatárolása eléggé tisztázatlan. Az Állami Vagyonkezelő Rt., illetőleg az Állami Vagyonügynökség felett felügyeletet gyakorló miniszteren keresztül, gondolom, fog érvényesülni a kormányellenőrzés. Ugyanakkor azonban az esetek nagy részében szerepet kapnak a szakminisztériumok is. Ez kísértetiesen emlékeztet egy ilyen kettős alárendeltségre, ahol egyfelől valamiféle, ma még eléggé tisztázatlan központi gazdaságpolitikai érdek érvényesítődik, másfelől azonban változatlanul fönnmarad a tárcáknak az érdekeltségkomplexuma, ami nagy és komoly szerepet játszott abban, hogy a gazdaság ebbe a csődbe került, amiben van. Ez a kettős kormánykapcsolat távolról sem tekinthető megnyugtatónak, és ezért ebben a törvényben, vagy ezekkel kapcsolatos más jogszabályokban ezt feltétlenül tisztázni kellene. Ez nagyon szorosan összefügg a vagyonvédelemmel is. A kormányellenőrzés nélkül sem a privatizációs folyamatban, sem a tartós állami vagyon tekintetében nem megnyugtató a helyzet. A törvény maga ugyan a kezelői jogokat megállapítja, és a kezelői kötelezettségeket, beleértve ebbe a szakértői felelősséget is, amikor kvázi kezelőként járnak el, de ezek nincsenek szankcionálva. Nem lehet ekkora értékekkel, ekkora vagyonnal való gazdálkodást kizárólag anyagi szankciókkal érvényesíteni. Mindenütt, a világ valamennyi piacgazdaságának és demokráciájának a törvénykönyvei ismerik az ezzel kapcsolatos vagyoni bűncselekményeket, például a hűtlen kezelést. Elképzelhetetlen egy ilyen szituációban egy ilyen komplikált, felelősségteljes feladatokat szétosztó törvénynek a végrehajtása, hogyha emögött valamelyes büntetőjogi felelősség nem jelenik meg ultima ratioként, végső eszközként a vagyonvédelem biztosítása érdekében. Sokszor fölvetődik a kérdés, hogy gyors-e ez a privatizáció, vagy lassú. Sokan a vagyonvédelem érdekében azt kívánják, hogy lassúdjék le ez a privatizáció, hogy közben jobban figyelemmel lehessen kísérni a vagyon sorsát, és jobban meg lehessen védeni a vagyont. Egy tényezőre azonban ezzel kapcsolatban fölhívom a figyelmet. Sajnos, ennek a vagyonnak az anyagi állapota, a fizikai állapota, éppen ennek a jelenlegi helyzetnek az átmenetisége miatt napról napra romlik, napról napra mennek tönkre gyárak, berendezések elavulnak, a csődhelyzetbe került vállalatok képtelenek a pótlásra, ennek az egész privatizációs folyamatnak a további elnyújtása, a továbbhúzása az annyit is jelent, hogy közben a vagyon pusztul, és ha ezt az urak, elnézést, hát nem az urak, hanem hogyha ezt az ország tovább fogja húzni, akkor olyan mértékben fog a vagyon pusztulni, hogy a végén nem lesz mit privatizálni. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)