Pál László (MSZP)

1992. április 26.

PÁL LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoport vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Szemben Németh Béla zárszavával, én indító szavaimban szeretném elmondani, hogy a törvényjavaslatot nem javasoltam általános vitára sem, és úgy érzem, hogy ha ebben a formájában elfogadjuk, akkor nem teljesül Siklós Csaba miniszter úrnak az a vágya, hogy hoszszú távra érvényes távközlési törvényünk legyen. Tehát nem olyannak értékeljük ezt a törvényt, mint elődei közül azokat a régebbieket, amelyek több évtizedet meg tudtak élni. Több okom van arra, hogy ezt állítsam, bár hozzáteszem, hogy rendkívül kemény parlamenti bizottsági képviselői munkával van mód arra, hogy ennél szerencsésebb, sikeresebb változatot hozzunk össze ebből a törvénytervezetből. Az első problémakör, amivel foglalkozni szeretnék, ez maga a törvényi környezet. Közvetlenül a távközlési törvény legalább három másik törvényhez csatlakozik: - egy negyedik lenne a posta, de azt most nem említem - a koncessziós törvényhez, a frekvenciagazdálkodásról szóló törvényhez és a rádió-, illetve televízióműsor-szórásról szóló törvényekhez. A koncessziós törvénnyel való kapcsolatának egy részét az előző napirendi pont keretében tárgyalta az Országgyűlés, és törvényre emelte azt, hogy az az alapelv, hogy az alaphálózat kizárólag állami tulajdonban működtethető, az kerüljön ki a Polgári Törvénykönyvből és a koncessziós törvényből. Döntés született erről. Hadd mondjam el, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet ezen döntés ismeretének a hiányában készült, és ahogy Katona Kálmán képviselő úr, az előző napirendi pont előadójaként elmondotta, egy alapvető változást hajtottunk végre a koncessziós, illetve Polgári Törvénykönyveken, ezt követően ezt az alapvető változást keresztül kellene tudni vezetni az előttünk fekvő távközlési törvényen is, bár elismerem, helyenként vannak olyan rugalmas fogalmazások benne, hogy ez is beleérthető, meg az is, dehát képzeljék el, milyen törvény az, amelyik minden változatra alkalmas lehet anélkül, hogy konkrétan leírná a teendőket. Hozzátenném továbbá azt, hogy a koncessziós törvényünk számos további megkötést is tartalmaz a távközlés vonatkozásában. Így, hogyha előveszik a jelen törvénytervezet 3. § (1) bekezdését, ott van egy felsorolás, amelyik leírja, hogy mely tevékenységek végezhetők kizárólag állami vállalkozás, illetve koncessziós jog osztogatása alapján. Én azt hiszem, hogy ezek sem fognak megélni egy nagyon hosszú időtávot, hiszen csak olyan témát, mint az adatátviteli szolgáltatások, illetve a személyhívó szolgáltatás, vagy akár a közcélú, mobil rádiótelefon-szolgáltatás egyaránt ma már feszegetik a koncessziós jogok határait. Feltételezem, abban az esetben, ha egy gyorsabb fejlődést, egy gyorsabb külső tőkebefektetést várunk ezen a területen, akkor itt nagyobb szabadságfokot kell majd engedni a vállalkozóknak. Ami a műsorszórási, illetve a távközlési törvények összefüggését, tehát a frekvencia- és rádió-, televíziótörvények, valamint a távközlési törvény öszszefüggéseit illeti, itt arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a törvényben rendkívül nagystílűen szerepel az az elv, hogy az országos közszolgálati rádió- és televízióműsor, valamint a regionális műsorok szétosztását és szórását e törvény alapján kell engedélyeztetni. Ez az engedélyeztetési eljárás szembekerül teljes mértékben azzal a mechanizmussal, azzal az algoritmussal, amelyet a médiákról szóló törvény tervezete tartalmaz, és így az összhangot azt hiszem, csak úgy lehetne megteremteni, hogyha kimondanánk, hogy ezek a műsorszórással összefüggő jogok nem a távközléshez kapcsolódó jogok, ha egyáltalán ez a távközlési törvény nem foglalkozna a műsorszórás kérdéseivel. Való igaz, hogy valamilyen műszaki értelemben és a magyar hagyományok értelmében a műsorszórás technikája, és mondjuk azt, a rádiótávközlés technikája közel állnak egymáshoz, ettől függetlenül a társadalomban elfoglalt szerepük, és ennek megfelelően a hozzájuk kapcsolódó kötelezettségek és jogosítványok egészen másképpen alakítandók, ezért szerintem a törvények közötti összhangot, különösen a szellemük közötti összhangot úgy lehet megteremteni, hogyha ebből a törvényből elhagyjuk a rádió- és televízióműsor szórására, szétosztására vonatkozó szabályokat. Elhangzott már korábbi, képviselőtársaim által elmondott hozzászólásokban is az a dilemma, és miniszter úr is utalt erre, hogy a távközléspolitikáról szóló kormányelőterjesztés, illetve a távközlési törvény különböző módon kerülnek a Parlament elé. Volt előttünk egy tervezet, amelyik a magyar Kormány távközléspolitikai koncepcióját tartalmazta, 4548-as szám alatt megkaptuk együtt a törvénytervezettel, ezt a tervezetet azonban, ezt a távközléspolitikai koncepciót tudomásunk szerint - és ez hivatalos bejelentésként hangzott el a bizottság ülésén - a Kormány nem tekinti aktuálisnak, új változatot dolgoz ki, és majd az újat előterjeszti. Tehát abban a furcsa helyzetben vagyunk, amikor a Parlament nem ismeri a távközléspolitikát, a távközlésfejlesztés stratégiáit, de törvényt alkot róla. A dolog megint csak rendkívül furcsa, hiszen a távközlés fejlesztéséhez igazodó törvényt kéne csinálnunk. El kéne fogadni a Parlamentnek azt a stratégiát, amelyet belátható időn belül az ország elé távközlésfejlesztésben tűz, és hogy ezt a stratégiát teljesíteni lehessen, ezt kéne szolgálnia a törvénynek. Ezzel szemben most csinálunk egy törvényt és bízzunk benne, hogy majd belefér minden stratégiai változat. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az a bizonyos koncepció, amelyet ma nem tárgyalunk, azért tartalmaz egy néhány dolgot, amelyikről tudni kell. Tudni kell arról, hogy például az évezred végéig ez a koncepció előirányozza körülbelül 550-600 milliárd forint beruházását a távközlés területén Magyarországon. Ez a nagyságrend önmagában egy olyan szám, amiről azt hiszem, hogy felelősen a Parlament nélkül dönteni nem lehet. Ha mi elfogadjuk ezt a jelen távközlési törvényt, ettől kezdve szabad keze van a szereplőknek a piacon, akkor kialakulhat egy olyan helyzet, hogy 600 milliárd forintos számlát hagyunk az elkövetkező évekre - gondolom - az utódainknak. Hozzáteszem, hogy nem ez az egyetlen ilyen számla, hiszen mondjuk az útalapról folynak a tárgyalások, az útalapnál is körülbelül egy 350 milliárd forintos beruházás érdekében születik meg az a konstrukció, amelyikről tárgyalunk a Parlamentben, bár magát a 350 milliárdos fejlesztést nem fogjuk itt jóváhagyni. Ez a két tétel már együttesen 1000 milliárd forint - és folytathatnám, mert más témák is vannak napirenden. Tehát nem mindegy, hogy koncepció ismeretében fogadunk el törvényt vagy koncepció ismeretének a hiányában fogadunk el törvényt. Én megértem a Kormánynak azt a szándékát, hogy nagyon taktikusan hagyja, hogy mi törvényről tárgyaljunk, és ő utána olyan koncepciót fogad el, amilyet kíván, de azt hiszem, hogy ez nem a legjobb megoldás, és talán nem a legjobb együttműködési módszer a Parlamenttel. A következő kérdéskör, amit meg szeretnék említeni, ez szintén alapvető kérdés: mennyire kívánunk piacot, mennyire nem kívánunk piacot, monopóliumot akarunk, vagy hol akarjuk oldani a monopóliumot. Az előttunk fekvő tervezet ebből a szempontból rendkívül érdekes. Úgy tűnik, hogy mindenre lehetőséget ad, megadja azt a lehetőséget is, hogy az elkövetkező években egyedül a MATÁV szerepeljen a magyar távközlési piacon, esetleg egy néhány részterületen, de tényleg nagyon kis részterületen társszereplőkkel, de megadja azt a lehetőséget is, hogy nagyon sok komoly befektető működjön és jelenjen meg a magyar távközlés piacán. A törvénytervezet mindenre jó. Azt hiszem, ha valaminek a legkisebb közös többszörösét keressük vagy a legnagyobb közös osztóját találjuk meg, akkor nem csináltunk egyértelmű helyzetet a magyar törvényalkotási helyzetben. A legkisebb közös többszörös azt jelenti, hogy minden belefér, és a legnagyobb közös osztó azt jelenti, hogy ez mindennek megfelel. De egyik sem stratégia, egyik sem politika. Hát egy ilyen törvénytervezet van előttünk. Azt hiszem, nem vagyok egyedül abban - többen látták tegnap a televízióban este a vitát, én ezt nem láttam, csak hallottam, hogy mintha ott sem lett volna teljesen egységes az álláspont ebben a tekintetben -, hogy nem tudom eldönteni, hogy fog alakulni, ha ezt a törvényt elfogadjuk, Magyarországon a távközlési befektetés. Egy biztos: ha a MATÁV egyedül marad a piacon - és erre a törvény lehetőséget nyújt, majd elmondom később, hogy miért -, ebben az esetben a fejlesztés üteme lassúbb lesz, mint amilyet szeretnénk. Talán lassúbb lesz annál is, mint amilyen 1988 és 90 között már volt, hiszen nem az első hároméves távközlési program van kidolgozás alatt, hanem tudomásom szerint legalább a második. Tehát biztos, hogy nem felel meg a magyar társadalom igényeinek az, hogy egy ilyen lassú fejlődést fogadjunk el. Tehát a MATÁV, mint egyetlen szereplő, nem megoldás. Ugyanakkor nem szeretnénk azt, hogyha ezt a piacot elvinné a piaci verseny, elvinnék a további szereplők, és letarolnák a magyar résztvevőket. Bár a törvény elméletileg erre is lehetőséget ad, megpróbálom bebizonyítani, hogy ez így van; majd erre is visszatérek. Abban az esetben, ha ráengedünk mindenkit a magyar piacra, akkor perceken belül számolhatunk azzal, hogy a nagyon jól profitáló távközlési fejlesztések érdekében komoly befektetők jelennek meg Magyarországon, és a MATÁV, a magyar tulajdonú vállalat háttérbe fog szorulni. A magyar tulajdon itt többek között azért is nagyon fontos, mert azt tudjuk, hogy a külföldi befektetők ehhez nagyon értenek: hogy ne itt képződjön a nyereségük, tehát ne itt kelljen utána adózni. Tehát nem lenne hátrány, ha a továbbiakban megfelelő magyar érdekeltséggel működne a magyar távközlési rendszer. De nem döntöttünk abban a kérdésben sem - és itt is mindenre lehetőséget ad az előttünk lévő szö-veg -, hogy hogyan is legyen a Budapest kontra vidék, a nagy felhasználó kontra kis felhasználó kérdés. Hiszen előttünk van az a probléma, és minden távközlési befektető előtt ott áll az a probléma, hogy természetesen szeretné elvinni azokat a piacokat, ahol nagy értékű szolgáltatásokat nagy mennyiségben vesznek igénybe, szemben azokkal a piacokkal, ahol ez nincs meg, tehát egy Szabolcs-Szatmár megyei befektetés biztos, hogy sokkal rosszabb, mint mondjuk egy iparkörzetben. Nem akarok Budapesten kívül mást megnevezni, mert hátha megszűnik iparkörzet lenni a közeljövőben. De erre a kérdéskörre nem ad választ ez a jelen törvénytervezet. Minden lehet. Korábbi hozzászólásokban szó volt már arról, hogy érdemes lenne törvényi szinten szabályozni a keresztfinanszírozások lehetőségét, a kevésbé fizető piacok megtámogatásának lehetőségét. Jelenleg a törvényben ez nincs előttünk. Ígéretet tettem arra, hogy bebizonyítom, hogy az előttünk lévő szöveg mindenre alkalmas, ennek megfelelően szerintem semmire. A mindenre alkalmasságot bizonyítja az, hogy valamennyi döntés, ami ebben a törvénytervezetben szerepel, állami döntés marad, az állam - adott esetben a Kormány, a miniszter vagy a megfelelő főhatóság által képviselt állam, körülbelül huszonöt olyan pontja van ennek a törvénytervezetnek, amiből kiderül, hogy a fejlesztési koncepciótól kezdve, a gócpontok kijelölésén keresztül, a szabványok megállapításán át az árképzésig és az elosztási viszonyokig - szemben azzal, amit Németh Béla mondott, más módszerekre is lehetőséget ad a törvény - mindenben a hatóságok kezében marad a döntés. Tehát amikor itt arról beszélünk, hogy piacgazdaságot szeretnénk megvalósítani a távközlésben, én attól félek, hogy nem gondoljuk eléggé komolyan. Az az érzésem, hogy számos ügy van, ahol nem szükséges a hatóságoknak, a kormányzatnak a döntése, rá lehet bízni a szereplőkre. A szereplőknek ebben a tekintetben segítséget kell nyújtani, esetleg szervezeti formákat kell ajánlani, nem feltétlenül fölülről szervezett módszerekkel, egyeztetési fórumokat kell működtetni, és meghallgatni. A szereplők képesek egymással megállapodni. És nem feltétlenül a lakosság ellenében, sőt az esetek nagy részében a konkurrencia vitáiban a legjobb kompromisszumok jönnek létre, amit a lakosság később érezni fog. Tehát nem feltétlenül szükséges hivatali döntéseket hozni olyan kérdésekben, ahol a szolgáltatók és a fogyasztók képviselői egymással meg tudnak állapodni. Hozzáteszem, hogy azok a nemzetközi tapasztalatok, amelyekre itt többször utalás történt, egytől egyig alátámasztják, hogy gyakorlat a világban az, hogy nem a hatóság dönt, hanem ezek a szervezetek. Hát jó lenne, ha ezt a gyakorlatot mi is alkalmaznánk, és ennek megfelelően tényleg hagynánk, hogy működjön a piac ott, ahol képes működni. Fent kell tartani tehát néhány ponton a kormányzat, a miniszter, a hatóság szerepét, de számos ponton ezt a törvényben el kellene felejteni. Van ebben a törvényben egy nagyon érdekes elem, amire én szeretnék nagyon röviden külön kitérni. Ez összefügg az előbb hozott döntésünkkel, tehát azzal, hogy az alaphálózatot a koncessziós törvényekből és a Polgári Törvénykönyvből "kipucoljuk". Ez az az elem, hogy két évig bizonyos monopóliumot eleve belefogalmaz a törvénybe a tervezet a MATÁV számára. Ez a két év sok szempontból értékelhető, én egy kicsit sajátosan szeretném értelmezni, de azt hiszem, hogy erről már képviselőtársaim ismernek, hogy ezt az értelmezést előhozom akkor, ha erre módom van. Ez a két év nemcsak arról szól, hogy időt ad a MATÁV-nak a megerősödésre. Ez nemcsak arról szól, hogy módot ad a magyar hatóságoknak arra, hogy fölkészüljenek a törvényből eredő esetleges új szerepükre. Ez a két év arra is módot ad, hogy elkenjük azt a bűnt, amit elkövettünk másfél évvel ezelőtt egy bizonyos telefontender kapcsán, amely telefontenderben azok győztek, akiknek veszíteniük kellett volna, és azok vesztettek, akiknek győzniük kellett volna, és amelyik telefontenderre egy olyan szerződésrendszer jött létre, amely hároméves időszakra garantálta, hogy odaadjuk a magyar piacot a győzteseknek. Hát ha egyszer garantáltuk, akkor nem mondhatjuk azt, hogy most született egy törvény, amely szabadságot biztosít Magyarországon a szereplőknek, és ezért viszavesszük tőlük az odaadott jogot. Szeretném fölhívni arra a figyelmet, hogy van mód a megoldásra. A mód az, hogy a győztesek nem teljesítették, amit vállaltak, amit átadtak, azt a valóságban nem adták át. Van olyan telefonközpont, amit üzembehelyeztek, jelentették az üzembehelyezését, és a sokezer vonalból, aminek működnie kéne, csak néhány száz működik, de azt mondják, hogy ez már működés. Számolják ki, hogyha néhányszáz vonalnak a költségeire kéne vetíteni a sokezer vonalnak a költségét, mennyivel drágább volt számunkra ez a játék, mint amennyi normális lett volna. Tehát nem teljesítették a kötelezettségeiket. Miniszter úr nekem azt mondta január 21-én egy interpellációmra adott válaszában, hogy abban az esetben, ha nem teljesítenek, akkor élni fognak a szankció jogaival, ha kell, fölmondják a megállapodásokat. Én azt hiszem, hogy ha ma fölmondják a megállapodást, akkor nincs szükség arra, hogy a törvényben egy ilyen két évet mesterségesen szerepeltessünk. Végül egy utolsó gondolatkör. Kinek is jó ez a törvény? Hát én úgy érzem, hogy eléggé senkinek nem jó. Nem jó eléggé a fogyasztónak, mert ebből a törvényből nem derül ki a gyors fejlődésnek a lehetősége, amit szeretnénk ebben az országban és ezen a szakterületen. Nem jó eléggé a MATÁV-nak. Úgy érzem, hogy a MATÁV, ha meg is tudja tartani a monopolhelyzetét, amire ő természetszerűleg érzésem szerint törekszik, mégsem lesz elégedett, mert ebben az országban mindenki őt fogja szidni. És még valami: nem hiszem, hogy a MATÁV vissza fogja tudni fizetni a monopolhelyzet megtartása esetén azt a körülbelül - általam újságokból kivett számok alapján olvasott - 200 millió dollárnyi hitelt, amely hitelekről eddig szerződéseket aláírt. Ez egy ilyen lassú fejlesztés mellett és egy monopolfejlesztés mellett nem fizethető vissza szerintem. Nem jó a hazai kisbefektetőknek, beleértve az önkormányzatok által szervezettársulásokat. Nem jó, mert teljes bizonytalanságban hagyja őket, a hatóság kénye-kedvére hagyja őket, és tulajdonképpen egy ilyen szerkezetben, ha a MATÁV elég erős lesz a hatóságnál, akkor mindig kívül rekesztheti őket a fejlesztéseken. Ugyanakkor nem jó a külföldi befektetőknek sem, nem lehetnek biztosak abban, hogy Magyarországon a folyamatos fejlesztési lehetőségeik meglesznek. Csepegtetni fognak, mert egy piacon ott kell maradni, de hogy komoly befektetéssel nem élnének egy ilyen törvény elfogadása esetén, abban biztos vagyok. Hát mindezt figyelembe véve talán a hatóságnak jó, de ebben sem vagyok egészen biztos. Köszönöm szépen. (Taps.)