Kiss Gyula
DR. KISS GYULA munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lezárult a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. A Parlament bizottságai, valamint plenáris ülése több héten át foglalkozott e témával. A hosszadalmas és alapos vita nem volt véletlen, hiszen jogalkotásunk történetében először kerül sor arra, hogy az állam és az önkormányzatok által fenntartott intézmények munkavállalóinak, a közalkalmazottaknak a jogállását önálló törvény határozza meg. A részletes vita lezárása kapcsán elsődlegesen azokról a nagyobb horderejű kérdésekről szeretnék említést tenni, amelyek a törvényjavaslat egésze szempontjából alapvető jelentőséggel bírnak. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a vita folyamán senki sem kérdőjelezte meg az önálló tövényi szabályozás létjogosultságát, azaz azt a tényt, hogy a munka törvénykönyve mellett az állami és önkormányzati intézményekben történő munkavállalás elkülönült szabályozást igényel. A szervi hatály meghatározását több módosító indítvány túl tágan kívánta értelmezni. Ezekben a munkáltató által ellátott tevékenység kapta az elsődleges jelentőséget. Ezért a törvény hatályát ki kívánták terjeszteni olyan munkáltatókra is, amelyek közfunkciót látnak el ugyan, de nem mint állami vagy önkormányzati intézmény teszik ezt, hanem a gazdasági vállalkozás formájában működnek. Az ilyen típusú jogi szabályozás véleményem szerint azonban nem terjedhet ki olyan szervezetekre, amelyek nyereségorientáltan vagy jelentős részben más bevételekből működve közfunkciókat látnak el. A szervi hatálynál alapvetőnek tekintjük, hogy az állami és önkormányzati költségvetési intézményekre terjed ki. A szervi hatály meghatározásánál azonban a tevékenység jellege nem lehet kizárólagos ismérv. A törvényjavaslat hatálya nem vonatkozik például az elsődlegesen magántulajdonból vagy alapítványi támogatásból működő magánegyetemekre, az egyházi iskolákra, továbbá a magántulajdonban lévő egészségügyi intézményekre. A szervi hatály még abban az esetben sem terjed ki ezen munkáltatói körre, amennyiben ezek normatív költségvetési támogatásban részesülnek. A költségvetési támogatás odaítélése azt jelenti ebben az esetben, hogy az állam preferál bizonyos tevékenységeket, de ezzel még sem az állam, sem pedig az önkormányzat nem válik az adott intézmény kizárólagos fenntartójává, hanem csupán támogatója lesz annak. A vita során vitatott volt az is, hogy a munkáltató által foglalkoztatott valamennyi dolgozót tekintse-e a tövényjavaslat közalkalmazottnak, vagy éljen a munkavállalói kör tekintetében is bizonyos megszorításokkal. Ilyen korlátozás lehetett volna több indívány szerint például, hogy csak a munkáltató profilját munkájukkal érdemben megvalósítókat tekintjük közalkalmazottnak, és így minden más, a szerv által alkalmazott munkavállalóra a munka törvénykönyve vonatkozna. Ez a logika azonban ellentétes a törvényjavaslat alapkoncepciójával. Amennyiben ugyanis az elkülönült törvényi szabályozás kiindulópontjának a munkáltatók azonos pozícióját tartjuk, tévútra jutunk akkor, ha ezen túlmenően a dolgozói kör tekintetében további megszorításokat alkalmazunk a hatály tekintetében. A munkáltatók állami és önkormányzati fenntartása, költségvetési jellege valamennyi foglalkoztatottat ugyanúgy érinti. Ha tehát a törvényjavaslat szervi hatályának meghatározásánál a munkáltatók fenntartása képezte a kiindulópontot, nyilvánvaló, hogy a személyi hatály vonatkozásában a szervezeti elv alapján a törvényjavaslat a betöltött munkaköröktől függetlenül valamennyi foglalkoztatottat közalkalmazottnak kell, hogy tekintsen. Ezen belül természetesen szükséges az egyes munkakörök közötti differenciált szabályozás, amelyet a javaslat meg is valósít, elsődleges szempontként kezelve a különbségtételnél a közalkalmazottak által ellátott munkakör jellegét. Nagyon röviden szeretnék szólni a továbbiakban a törvényjavaslatnak az érdekegyeztetésre és a közalkalmazotti jogállás rendezésének jogszabályi struktúrájára vonatkozó elképzeléseiről. A munkáltatók és a közalkalmazotti érdekképviseletek megegyezési tere e vonatkozásban erősen korlátozott, ezért a kollektív szerződés sem a szabályozásnak, sem az érdekvédelemnek első számú eszköze nem lehet. Ebből következően a szabályozás alapja a több szintet felölelő jogszabályi rendelkezés, amely egyben a közalkalmazottak érdekvédelmében a hangsúlyt a kollektív vitákról és alkuról a jogszabályokra helyezi át. Ez egyben lényegi elválasztó pont a munka törvénykönyve szabályozásától, ahol egymásra épülő többszintű kollektív megállapodások képezik a jogi rendezés bázisát. Ehelyett a közalkalmazotti körben egy kötöttebb, hierarchikus renden alapuló metódus valósul meg, amely egyben jogi eszközökkel szavatol olyan munkavállalói érdekeket, melyekért a gazdaságban a szakszervezeteknek meg kell harcolniuk. Mindez egyben más módon veti fel a szakszervezetek szerepét is. Több helyütt a jogszabályban biztosított dolgozói érdekvédelem miatt főképpen a jogalkotásban elsődlegesen véleményező tárgyalópartnerként történő részvétel kap jelentőséget. A szakszervezetekkel kapcsolatban szükséges említést tenni az érdekegyeztetés országos ágazati és helyi önkormányzati szintjeiről. Problémát okozott ugyanis az érdekegyeztetésben részt vevő reprezentatív szakszervezetek támogatottságának mérése. Ennek a kérdésnek a megválaszolatlansága korántsem csak technikai gondot jelentett volna, ezért fontosnak tartom, hogy a részletes vita folyamán minderre sikerült megoldást találni. Eszerint az országos, ágazati, illetve helyi szintű érdekegyeztetésben a közalkalmazotti tanácsválasztásokon a leadott szavazatoknak legalább 10%- át megszerző szakszervezetek vehetnek részt. A 10%-os alsó határ biztosítja, hogy az adott területen működő valamennyi jelentős szakszervezet érvényesíthesse érdekeit a közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos kérdések rendezésénél. A szavazatszámlálással és a reprezentativitással összefüggő szavazatösszesítéssel kapcsolatos technikai kérdések megállapítására a Kormány kapna a törvényjavaslat szerint felhatalmazást. A munkaügyi kapcsolatok jellegéből adódóan a részletes jogszabályi rendezés mellett korlátozottabb a közalkalmazottak tekintetében a munkáltatói szintű szabályalkotás lehetősége. Ugyanakkor elvitathatatlan a helyi szabályozás létjogosultsága, hiszen számos, a közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos kérdés meghatározása a munkáltatói sajátosságoktól függ, és magasabb szinten történő jogi rendezés rugalmatlan és e vonatkozásban életidegen lenne. A közalkalmazotti szabályozással kapcsolatban alaptalan az az aggály, hogy a Kormány- és miniszteri rendeletekben történő szabályozás egyben a korlátlan rendeleti jogalkotás létrejöttét eredményezhetné. Szükséges rámutatni, hogy a rendeletek csak a törvény kifejezett felhatalmazása alapján és csak és kizárólag a törvényben meghatározott keretek között rendelkezhetnek a közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos kérdésekről. A törvényben szereplő felhatalmazásokat egyértelműen szükségessé teszi, hogy a különböző ágazatok specialitásait figyelembe lehessen venni. A munkáltatói szintű szabályozás kérdésében a törvényjavaslat alternatívát tartalmaz. Az A változat szerint munkáltatói szinten lehetséges lenne kollektív szerződés megkötése, a B változat viszont kollektív szerződés helyett közalkalmazotti szabályzat megkötését tenné lehetővé, és ez esetben a közalkalmazottak nevében nem a szakszervezet, hanem egy általuk választott közalkalmazotti tanács járna el. A már elfogadott új munka törvénykönyvével való összhang megteremtése érdekében a Kormány és a bizottságok döntő többsége is az A változatot támogatja, amely megfelel egyébként a hazai szakszervezeti mozgalom sajátosságainak is. Indokolt a törvényjavaslatnak egy olyan intézményéről is szólni, amely bár változatlan elnevezéssel, de alaposan megváltozott tartalommal került szabályozásra. Ez pedig a fegyelmi felelősség, amelynek megváltozott rendszere a korábbi szabályozáshoz képest számos garanciális elemet hordoz. Alapvető kérdés e tekintetben, hogy a munkáltató a dolgozói vétkes kötelezettségszegés esetén ne legyen kénytelen a jogi szabályozás miatt a legradikálisabb intézkedés, a jogviszony megszüntetésének alkalmazására. Ezért a fegyelmi felelősség rendszere lehetőséget teremt arra, hogy a fegyelmi vétség elkövetése esetén a munkáltató a kötelezettségszegés súlyához igazodó szankciót tudjon alkalmazni, és ne a jogviszony azonnali felszámolására kényszerüljön. A fegyelmi jogkör gyakorlása munkáltatói jog, azonban gyakorlásával kapcsolatban megszorítás az, hogy a munkáltató ezt a jogát csak egy testületen, éspedig a fegyelmi tanácson keresztül gyakorolhatja. Többen a fegyelmi tanács tagjaként kívánták látni a közalkalmazotti tanács, illetve a szakszervezet képviselőjét. Ez azonban a részvételi és az érdekképviseleti jogoknak a munkáltatói jogokkal való összekveredését, összemosását eredményezné. Ennél - megítélésem szerint - nagyobb garanciát jelent a fegyelmi jogkörnek fentebb részletezett testületi jogként való gyakorlása. Így tehát a törvényjavaslatnak mindezek alapján nem a fegyelmi felelősség intézményét kellett elvetnie, hanem azoktól a nem kívánt terhektől kellett megszabadulni, amelyek a korábbi szabályozást e témakör vonatkozásában jellemezték. A közalkalmazotti jogállás szabályozásában a nemzetközi tapasztalat alapján szerepel a munkahelyen kívüli, a munkakörökhöz, illetve beosztáshoz méltó magatartás előírása. Ezt többen támadták, mondván, minden bagatell ügy miatt felelősségre lehet majd vonni a közalkalmazottat. Az intézmény jogpolitikai célja természetesen nem ez, hanem annak kimondása, hogy a vezetőktől és olyan munkakörök betöltőitől, ahol jellemző a másokért való felelősségvállalás, a törvény más mércével ítél meg egyes munkahelyeken kívüli kötelezettségszegéseket, így például a bűncselekmények elkövetését vagy botrányt okozó magatartásokat. Szükséges megjegyezni, hogy e kérdésnek munkajogunkban komoly bírói gyakorlata is kialakult. Vitatottak voltak a törvényjavaslatnak a munkáltató képzéssel, továbbképzéssel kapcsolatos kötelezettségeire vonatkozó előírások is. E tekintetben a törvényjavaslat explicit csak azt mondja ki, hogy a munkáltatónak elő kell segítenie a közalkalmazottnak a munkakörével összefüggő képzésben történő részvételét. Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy ebben a kérdésben alkalmazni kell a munka törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely kimondja: ha a munkáltató utasította a továbbtanulásra dolgozóját, akkor a munkáltatónak nem elegendő csak az oktatásban való részvételt elősegíteni, hanem a képzéssel kapcsolatos minden költséget állnia kell, és ki kell fizetnie a közalkalmazott kieső munkabérét is. A törvényjavaslatnak mind az előkészítése, mind a parlamenti vitája során magunk is fontosnak tartottuk a szociális szempontok érvényesülését. Ezért is támogatjuk a költségvetési lehetőségek keretei között a szociális szempontból kedvezőbb tartalmú módosító indítványok elfogadását. Ilyen jellegű javaslatot többen is tettek, így például dr. Varga János képviselő úr is, aki azon túl, hogy az érdekegyeztetés körében kedvező rendelkezéseket fogalmazott meg a közalkalmazotti érdekképviseletek részére, számos, szociális tekintetben pozitív tartlamú szabályozást javasolt, például az áthelyezéssel, a felmentési idő vagy a végkielégítés mértékével kapcsolatban. Az ehhez hasonló indíványokat a Kormány általában támogatja, illetve egyetértve az indítványok alapeszméjével, a jogi szempontból pontosított csatlakozó módosító indítványok elfogadását javasolja az Országgyűlésnek. Tisztelt Ház! Mindezek alapján kérem önöket, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)