Zsupos Lajos (MDF)
ZSUPOS LAJOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A beterjesztett privatizációs törvényjavaslat általános vitája végéhez közeledik. Kérem, engedjék meg, hogy a téma keretei között tömören véleményt mondjak. Amikor e törvényjavaslat fölött vitázunk, alapvető szempontként kell figyelembe venni azt, hogy e törvény hivatott megteremteni a piacgazdaság alapjait az úgynevezett szocialista gazdaság útján. A döntően állami tulajdonra berendezkedett gazdaságot magántulajdonra kell átállítani. Nem véletlenül mondom, hogy kell, mert enélkül a piacgazdaság nem működőképes. E meggondolásból két fontos következetetést kell levonni. Az első az, hogy gyorsan kell dönteni, mert az idő sürget, s az évek óta tartó visszaesés megállítása létkérdés. A második következtetés, aminek feltétlen tudatában kell legyünk, amikor határozunk, hogy felelősséggel kell dönteni. Annak ismeretében kell dönteni, hogy a privatizáció egyszeri és megismételhetetlen. A legfontosabb kérdés itt: kinek a kezébe kerüljön a volt állami, illetve a ma is állami tulajdon? A válasz természetesen az, hogy annak a kezébe, aki azt működtetni, aki azt hatékonyan működtetni tudja. (12.20) Ez azonban csak később derülhet ki. Ezért nem mondhatunk mást, mint azt: kapja az az illető, az a cég a vagyont, aki a legtöbbet adja érte, aki a legtöbbet fizet! E két szempont mellett van egy további rendkívül fontos szempont, mely a privatizáció lényegéből ered. Itt rendkívül összetett, sok-változós folyamattal állunk szemben, és épp ezért alapvető kérdés az, hogy milyen mélységű részletekig tartson a törvényi szabályozás. Ha túlszabályozzuk a folyamatot, akkor a sok megkötés átláthatatlanná teszi a törvényt és mértéktelenül lassítja a folyamatot. Ezen túl a kiskapukeresés számára újabb lehetőséget teremt. Ha a folyamat szabályozása felületes lesz, alulszabályozott lesz, akkor az aránytalanságot idézhet elő a gazdaságban, a tulajdonosi szerkezetben és a tulajdonviszonyokban, és ez lehetőséget teremthet a vagyonelherdálásra. A szakemberek egy jelentős csoportja a hazai privatizációt a külföldi, nyugat-európai országokban végbement folyamat analógiájaként képzeli el. Úgy gondolom, ez a nézet nem elfogadható, hazánk és a volt szocialista államok alapvetően különböznek Európától. Elég talán ilyen vonatkozásban, ha két dolgot említek meg. Az első az, hogy mi nem ismerjük a működő piacgazdaságot belülről. Az emberek nagy többségének csak ködös elképzelése van a piacról. Egy részük olyan csodatevő szernek tekinti, mely áldásos tevékenységét automatikusan magában hordozza, és termékbőséget eredményez, míg egy másik, nem kevésbé népes csoport rettegi a piacgazdaságot, mert iskolai tanulmányaiból eredően így él benne. Végül van egy harmadik csoport, mely ma talán a legkisebb: akik a valós értékeknek megfelelően a lehetőséget látják az új rendszerben a végzett tisztes munka utáni jobb életre! E törvénynek ezt a lehetőséget kell megalapoznia. A második lényegi különbség pedig anyagi természetű. Az úgynevezett szocialista bérmunkás hónapról-hónapra él, felhalmozásra nem volt módja, így tartalékai sincsenek. Ebből eredően az országban kevés a belső tőkeerő, mely képes lenne megvásárolni az állami tulajdont. Ez nemcsak magát a privatizációt lassítja, hanem egyben azt is jelenti, hogy nincs meg a nemzeti polgárság kialakulásának feltétele. Önálló, szuverén állam pedig polgárság nélkül nem lehetséges! Nézetem szerint a törvény keretében vagy e törvénnyel egyidejűleg más törvényben meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy aki tehetséget érez, az vállalkozhasson. Az elmondott két szemponton túlmenően még sok másban is különbözünk - sajnos - Nyugat-Európától, de azt hiszem, ennyi is elég lenne ahhoz, hogy a nálunk végbemenő folyamatokat másként ítéljük meg. Ha valahonnan érdemes példát venni a privatizáció esetén, az szerintem nem lehet más, mint a hazai pálya. Ezzel természetesen nem azt kívánom állítani, hogy ami eddig történt ezen a téren, hibátlan és tökéletes, csupán azt akarom mondani, hogy tanulni leginkább saját hibáinkból lehet. A saját véleményem - de a korábbi hozzászólásokból is gyakran kicsengett - , hogy a törvényjavaslatnak az a része, amely a privatizálandó vagyonnal foglalkozik, az ÁVÜ-törvény alapjában véve elfogadható. Lényegi szempontnak tartom itt azt, hogy amennyiben a privatizációt gyorsítani akarjuk - ez pedig nem lehet kétséges -, e törvény lehetőséget ad rá, hogy piaci körülmények között a költségvetés terhének növelése nélkül tehessük meg. Lényeges és sokat vitatott kérdés a privatizáció tisztasága, a privatizáció ellenőrzése. Nem egy felszólaló különböző bizottságok létrehozásában látja a megoldást. A magam részéről nem hiszek az adminisztratív eszközökben. Úgy gondolom, a legteljesebb nyilvánosság és a privatizációs eljárások egyszerűsége, átláthatósága lenne az igazi megoldás. Feltétlenül állást kell foglalni olyan értelemben is, hogy milyen mértékű legyen a privatizáció köre. A Kormány 1991-es privatizációs stratégiájával +94-re 50% alá kívánta szorítani az állami tulajdont. Ma már ez nyilvánvaló lehetetlenség! Rendkívül fontos kérdés itt az is: milyen vállalatok, üzemek kerüljenek a körbe? Szabad-e eladni, a külföldi tulajdonosnak elidegeníteni még jól működő üzemeket, gyárakat? A kérdésre adott válasz rendkívül szélsőséges. Kiindulópontot itt az kell jelentsen, hogy az állam a legrosszabb vállalkozó, ergo: addig kell eladni a vállalatot, a céget, míg értéke van! Figyelembe kell venni ugyanis, hogy az európai társult tagságunkból eredően ma még a vámkedvezményekkel ugyan ezek a cégek versenyképesek, de ha néhány éven belül azonos pozícióból kell versenyezniök a multikkal, helyzetük kilátástalanná válhat. Természetesen az lenne kívánatos, ha egyes ágazatok a nemzeti burzsoázia kezébe kerülnének, a kérdés csupán az, hogy megteremtett-e a tőke és hogyan teremthették meg ennek a feltételeit. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szóban forgó törvényjavaslat alapjaiban véve az elmondottaknak megfelel, a részletes vitában alkalmunk lesz a szükséges módosításokat megtenni, amivel én is élni szeretnék. Kérem önöket a célirányos és konstruktív együttműködésre. Köszönöm szépen a szót. (Taps.)