Kulin Ferenc (MDF)

1992. május 12.

DR. KULIN FERENC (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szükségképpen ugyanazokról a kérdésekről fogok szólni, amelyekről Balázsi Tibor előadásában már hallottunk. Egy sajátos nézőpontból világítanám meg ezeket a kérdéseket, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának nézőpontjából.Hadd kezdjem azzal a megállapítással, hogy ennek a törvénynek a jelentősége messze túlmutat a médiaügyön. Nem egyszerűen arról van szó, hogy törvényi szabályozást kívánunk biztosítani a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az újonnan induló kereskedelmi rádiók és televíziók számára, hanem kísérletet teszünk tulajdonképpen a lehetetlen megvalósítására, kísérletet teszünk arra, hogy véget érjen egy áldatlan viszálykodás az ellenzéki pártok és a kormánypártok között. Olyan felügyelet alá kerüljenek a médiumok, amelyek minden parlamenti csoport, politikai erő számára elfogadható garanciákat adnak a tekintetben, hogy a médiumok semlegesen, pártatlanul, függetlenül működnek.

(9.50)

Ezt az alapelvet deklarálja a Magyar Demokrata Fórum is, deklarálja minden koalíciós párt és természetesen minden ellenzéki párt is.

Hogy miért alakult ki ilyen hosszantartó vita mégis ezekről a kérdésekről, annak okairól szeretnék néhány szót szólni. Balázsi Tibor úgy jellemezte az ellenzék és a kormányzópártok közötti vita okát, hogy míg ez az ellenzék elsősorban az államtalanításra, a Kormánytól való függetlenítésre törekszik - mármint a médiumok függetlenítésére -, a kormányzópártok értékszempontokat tartanak a legfontosabbnak, kulturális és szellemi értékvédelemre rendezkednek be. Én ezt egy picit módosítanám, és azt mondom, hogy az alapvető konfliktus itt nem államtalanítás és értékvédelem között van, hanem a közszolgálati és kereskedelmi médiumok szabályozásának, irányításának alapvető technikai kérdései körül zajlottak és zajlanak.

Két nagyon fontos alapelv ütközik egymással. Az egyik a működőképesség elve, amit nagyobb hangsúllyal mi, kormányzópártok és az MDF képviseltünk, és valóban a másik oldalon megjelent az államtalanítás elve, amelyik viszont a mi megítélésünk szerint abban a tiszta formájában, ahogyan a szabaddemokraták és a fiatal demokraták képviselői ezt hangoztatták és szerették volna megvalósítani, abban a formában a működőképességet veszélyeztetné.

Én nem akarok itt részletekbe menni, mindenkinek a fantáziájára bízom azt, hogy - teljesen függetlenül a magyarországi médiaháborútól, pusztán elméletileg - ennek a két követelménynek az egyeztetése logikailag mennyire lehetséges. És azt hiszem, nyilvánvaló, hogy egymást nagyon-nagyon nehezen megvalósító, egymás megvalósulását nehezen megvalósító, egymás megvalósulását nehezen megengedő elvekről van itt szó, hiszen hogyha olyan testületek, bizottságok felügyeletére, hatáskörébe utaljuk a médiumokat, amelyek a parlamenti kétharmados többség elve alapján működnek, tehát konszenzuskényszerrel működnek, akkor nem tudunk elvi garanciákat adni a tekintetben, hogy a működőképesség mindenkor biztosítva legyen.

Mindaddig, amíg a legapróbb hétköznapi kérdésekben kétharmados szavazattöbbséggel kell dönteni, addig nincs rá biztosíték, hogy ez a kétharmados szavazattöbbség minden helyzetben megszületik, következésképpen az a veszély fenyegetheti a médiumokat, hogy nincs irányítási lehetőség. Ezt a logikai ellentmondást tudomásul véve, tudomásul kellett vennünk azt a fajta politikai adottságot és kényszerhelyzetet is, hogy az Alkotmány leszögezte, lefektette azokat az alapelveket, amelyek szerint itt a legfontosabb kérdésekben igenis kétharmados szavazattöbbséggel kell megszületnie ennek a törvénynek, függetlenül attól, hogy ezek a legfontosabb kérdések a 150 vagy 155 paragrafuson belül mennyiségileg mit jelentenek. A legfontosabb kérdésekben kétharmadról van szó.

Ha tehát van egy ilyen késztetés, sőt kényszer, hogy nekünk meg kell kísérelnünk, akkor csökken a logikai ellentmondás jelentősége, és vállalkoznunk kell a lehetetlenre, meg kell próbálnunk olyan törvénytervezetet átvinni a Parlamenten, amely a két alapelvnek valamiféle kompromisszumára épül.

Éppen ezért, mert ez az egész törvénytervezet ezt kísérli meg, én magát a törvényjavaslatot nem úgy értelmezem, mint aminek a megvalósulása vagy elfogadása esetén valami rendkívüli jelentőségű győzelmet aratott volna a Parlament saját maga fölött, hanem úgy értelmezem, mint egy kísérlet kezdetét. Ennek a törvénytervezetnek az elfogadása nyithatná meg azt az időszakot, amikor újfajta stílusban, újfajta tárgyalási modorban, egyezkedési modorban közelíthetnének egymáshoz a kormányzó és ellenzéki pártok, kiiktatnák az érintkezésükből azokat az elemeket, amely elemek ma lehetetlenné teszik a közszolgálati médiumok semleges és pártatlan működését.

Mi a Magyar Demokrata Fórum nézőpontjából ennek a törvénytervezetnek a tétje? Úgy is feltehetném a kérdést, hogy mennyiben érdekelt, miért érdekelt a Magyar Demokrata Fórum abban, hogy ez a törvény megszülessen. Érdekelt azért, mert nem érdeke, hogy a jelenlegi állapot fennmaradjon. Nem érdeke, hogy szabályozatlan legyen a médiumok világa. Nem érdeke, hogy mindennapos viták tárgya legyen az, hogy egy politikai vitaműsor vagy egy hírműsor vajon a kormányzópártok iránti lojalitás szellemében született-e. Ezt az irritáló tényezőt szeretném kiiktatni a politikai munkánkból, ezért tehát elsősorban elvi szempontból vagyunk érdekeltek.

De érdekeltek vagyunk azért is, mert a médiumok - elsősorban a közszolgálati médiumok - világán belül beindult folyamatok olyan tendenciákat jeleznek, amely tendenciák annál nehezebben lesznek visszafoghatók, megfordíthatók, minél később születik meg a médiatörvény.

Mit értek ezeken a kedvezőtlen tendenciákon? Azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a rendszerváltás utáni helyzet nemcsak abban az értelemben új helyzet, hogy végre pártok közötti megállapodás alapján lehetne, kellene szabályozni a médiumokat, hanem abban a tekintetben is, hogy korszakfordulót jelent a rendszerváltás utáni állapot a televíziózás és a rádiózás tekintetében, forradalmasodik a rádiózás és televíziózás egész világa, új műsorszolgáltatók tucatjai, esetleg százai fognak megjelenni a médiapiacon. Ezeknek nagy része nem közszolgálati médium lesz, hanem kereskedelmi médium lesz, éppen ezért alapvető érdekünk, hogy nagyon világosan, egyértelműen megkülönböztessük egymástól a közszolgálati médiumok feladatait, lehetőségeit, jogait és a kereskedelmi médiumok feladatait és jogait.

Amit kedvezőtlen tendenciának neveztem, az éppen az, hogy az elmúlt két esztendőben ennek a kétfajta profilú televíziózásnak és rádiózásnak az elemei már szinte szétválaszthatatlanul összebonyolódtak, összegabalyodtak, a közszolgálati televízióban és rádióban jelentek meg - hozzáteszem szükségképpen, érthető módon - a kereskedelmi televíziózásnak és rádiózásnak a mozzanatai, mert hiszen azt a lendületet, azt az igényt visszafogni, visszatartani nem lehetett, amit egyfelől a piac médiumokkal való szolgálata, másfelől pedig a médiumoknak a piacelvek szerinti működése jelentett vagy követelt.

Éppen ezért a törvény tehát olyan kategóriákat állít fel, amely kategóriák segítségével mind a médiumok gazdálkodásában, mind műsorpolitikájában világosan, egyértelműen elhatárolódnak ezek a funkciók.

Hadd szóljak néhány szót arról, hogy hogyan vettük, miként vettük figyelembe a médium törvénytervezet értékelésénél azokat a mintákat, amelyek alapján ez a törvény megszületett.

(10.00)

Itt azokra a sokszor szóba került nyugati törvényekre, jogi szabályozásokra utalok, amelyek alapjául szolgáltak - mint mondom - a törvénytervezet kidolgozásának.

Ha statisztikát végeznénk az európai közszolgálati televíziók irányítási rendszeréről, akkor arra az eredményre jutnánk, hogy ezekben a televíziókban többnyire kormányzati erők, kormányzati szervek játsszák az irányítás, a politikai ellenőrzés szerepét. A legtöbb nyugati televízió - legalábbis papírforma szerint - ilyen elven működik, és csak néhány országban tettek kísérletet arra - Finnországban, Németországon belül a bajoroknál, Svájcban többek között -, hogy abban a szellemben, abban az értelemben államtalanítsák vagy függetlenítsék a médiumokat a kormányzati tényezőktől, amilyen szellemben ez a törvény megkísérelte ezt a függetlenítést. Vagyis a mintákra való utalást azért tartom fontosnak, hogy világos legyen mindnyájunk előtt, hogy amikor a magyar rádió és televíziótörvény tervezetében egymással súrlódó, ütköző érdekként jelenik meg a kormányzat jelenlétigénye és a Kormánytól való függetlenítés igénye, ez nem valami egészen speciális magyar állapotokat tükröz, hanem ennek a két igénynek, két törekvésnek nyomát találjuk az európai televíziózásban is.

Akármelyiket követnénk tehát, nem lehetne azt mondani, hogy a magyar televíziós törvény elmarad, eltér, évtizedekkel kullog az európai televíziózás gyakorlatában kialakult normák mögött. Vagyis nem hivatkozási alap, nem abszolút hivatkozási alap a nyugateurópai televíziózás gyakorlata.

Szeretném, hogyha a vitában, a későbbi vitákban ezt ki is iktatnánk, és nem kiragadott példákra hivatkozva próbálnánk hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon alátámasztgatni saját érveinket. Vállaljuk fel saját érdekeinket, saját értékszempontjainkat, és ezek mentén folytassuk majd le a vitát.

Nem szólhatok a médiatörvény-tervezetről általánosságban sem anélkül, hogy ezt a sajátos nézőpontot is ne nevezném meg, amely a bizottsági munkámon belül különös hangsúlyt kapott, és amelyet a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja is rendkívüli fontosságúnak ítélt. Tulajdonképpen, ha nem lenne politikailag ennyire feszült a légkör, akkor ezzel kellett volna kezdenem.

Azzal kellett volna kezdenem, hogy ebben a törvénytervezetben milyen garanciákat látunk arra, hogy az újrainduló magyar televíziózás és rádiózás vajon kellőképpen védelmezi-e a magyar kulturális értékeket és érdekeket. Ez az alapkérdés. Hiszen nyilvánvaló, hogy a nagyobbrészt külföldi tőkével beinduló médiumok - új médiumok - olyan mennyiségű kulturális termékkel - idézőjelben mondom, hogy "kulturális termékkel", mert nagyon alacsony színvonalú kulturális termékkel - fogják elárasztani az országot, hogy joggal nevezhetjük az első számú feladatnak azt, hogy ebben a helyzetben a törvény hosszú távon teremtsen biztosítékokat a magyar szellemi és kulturális érdekek védelmére.

Mit jelent a kulturális érdekvédelem? Nem pusztán azt, hogy megfelelő műsoridőben jelenjenek meg magyar irodalmi alkotások, színházi produkciók, a magyar filmgyártás korábbi termékei, hanem azt is jelenti, hogy ennek a törvénynek lehetőség szerint kereteket kell biztosítania arra, hogy a Magyarországon létrejött szellemi kapacitásokra támaszkodó, szellemi értékekre támaszkodó filmgyártó kapacitás, tehát műszaki és technikai bázis is felhasználható legyen, beépíthető legyen, bemozdítható legyen a törvény megszületése után. Ez is szellemi értékvédelem, hiszen a magyarországi, magyar alkotóknak a foglalkoztatását jelenti.

E tekintetben a törvény paragrafusai tükrözik mind az ellenzék, mind a kormánypártok által elfogadott elvet, miszerint itt nagyon szigorú kvótákkal kell ezt az érdekvédelmet biztosítani. De tükrözi még azt a problémát is, hogy ezek a kvóták sem a magyar kultúra szempontjából, sem a bejövő külföldi tőke képviselőinek a szempontjából nem megnyugtatók. Itt még a részletes vita során nagyon komoly ütközések várhatók.

Hadd utaljak csak nagyon röviden arra, hogy azt a megállapodást, miszerint a közszolgálati televíziókban a magyarországi gyártású produkcióknak 51%-ot kell legalább kitenni, és ezzel együtt az európai gyártásúaknak 70%-ot, a kereskedelmi televízióknál a magyarországi gyártásúaknak 30, az európaiaknak 55%-ot kell kitenni, ez már a kétfajta érdeknek, a piaci, a gazdasági érdeknek és a kulturális érdekek ütközésének az eredményeként született.

Mi most vitaalapnak elfogadhatónak tartjuk ezeket a kvótákat - mondom a Demokrata Fórum képviseletében -, de nyitottak vagyunk még arra, hogy ezekről a kérdésekről tovább vitatkozzunk.

Nagyon röviden, befejezésül, hadd utaljak arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum hogyan képzeli el ennek a törvénytervezetnek a vitáját, a további vitáját.

Balázsi Tibor is utalt már rá, felidézem újra: az ellenzék képviselői megnevezték azokat a pontokat, ahol elfogadhatatlannak látják ezt a törvényt.

Legfontosabb kérdésként a kereskedelmi rádiókat és televíziókat irányító, pontosabban a kereskedelmi médiumok engedélyezését szabályozó törvényi pontot látják, ahol is a miniszterelnöknek a kinevezési joga mellett olyan visszahívási joga is van, amit feltétel nélküli, korlátozások nélküli beavatkozási lehetőségnek ítél az ellenzék.

Mi akceptáljuk azt, hogy ezen a ponton nem jött még létre mindkét fél számára elfogadható megállapodás. A továbbiakban nyitottak vagyunk ezt a kérdést tovább vitatni. Előre jelezve azt, hogy természetesen ebben a vitában mi változatlanul a saját szempontjainkat szeretnénk megértetni az ellenzékkel, és szeretnénk, hogyha eljutnánk olyan pontra, ahol a függetlenítés, az államtalanítás igénye és a mi alapelvünk valahol közös nevezőre jut.

A másik kérdés ugyancsak nagyon fontos, azt hiszem, hogy e tekintetben különösebb vitákra nem lesz szükség: olyan passzust kell tartalmazni az átmeneti rendelkezéseknek, amely passzusban megnyugtató módon rendeződik a törvény végrehajtásának az ütemezése. Nem engedhető meg, hogy egy, remélhetőleg még a nyáron elfogadott törvény után még másfél évig húzódjon a törvény alapelemeinek a gyakorlatba való átültetése.

(10.10)

Itt tehát nagyon meg kellene rövidíteni ezt az időszakot.

Végül hadd szóljak a kétharmadosság kérdéséről. Én most az általános vita kezdetén ezt a vitát formális vitának tartom. Tudniillik az ellenzék tudja: teljesen függetlenül attól, hogy ebben a törvényben mely pontok nevezhetők meg az Alkotmányban leírt tételek szerint kétharmadosnak és mely pontok nem - minden pontján úgy mentünk végig, hogy kerestük a pártok közötti konszenzus lehetőségét, és nem állítható az, hogy az általunk egyszerű többséget igénylő pontokon kevesebb konszenzus, kisebb értékű konszenzus jött volna létre, mint a kétharmados pontokon, sőt azt mondanám, hogy változatlanul a kétharmadot igénylő pontoknál maradtak meg a legélesebb ellentétek.

Következésképpen azt javasolnám, hogy az általános vitának ebben az induló szakaszában ezt a kérdést ne vitassuk. Megítélésem szerint ezt a kérdést vagy le kell venni a napirendről azért, mert ki fog derülni, hogy nem tudunk megegyezni az alapkérdésekben, vagy pedig megegyezünk az alapkérdésekben, és teljesen lényegtelen, másodrangú vagy sokadrangú kérdéssé fog válni, hogy technikailag hogyan szabályozzuk a végszavazást, vagyis sokkal nagyobb lenne a megegyezés esélye, ha előbb azt tisztázzuk, hogy miben tudunk megegyezni, miben nem! Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)