Haraszti Miklós (SZDSZ)
HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, Elnök úr, doktortalanul ugyan, de nagyon megtisztel. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tájékoztatási törvények megteremthetik, de el is temethetik a szabadságot. Ezért rendelkezik úgy Alkotmányunk, hogy a sajtó, a rádiózás, a televíziózás dolgait kétharmados többséggel, vagyis a mindenkori ellenzék bevonásával, általános egyezkedéssel lehet szabályozni.Kevés nagy rendszerváltó törvény maradt hátra, mely teljesen új fejezetet nyit, emberhez méltóbb életminőséget teremt. Ilyen a héten tárgyalásba vett adattörvény például, amely megvédi magánéletünket és ugyanakkor kinyitja előttünk az általunk eltartott hivatalokat. Ilyen a médiatörvény, amelynek preambuluma kimondja: a sajtószabadság gyakorlati érvényesítése, a rádiózás, televíziózás függetlenítése a cél!
De hogyan lesz életminőség a média függetlenségéből? Vajon nem csupán politikusok és újságírók közötti hajcihő-e a médiaháború, amelynek - ha akarjuk és jól csináljuk -, állítom: ez a törvény békeszerződésévé válhat!
A rádióra és a televízióra figyelő, különböző pártállású kedves honfitársainkat, akiket még érdekelnek a közügyekről folyó viták, nem kell meggyőznünk arról, hogy nem mindegy, tárgyilagos ismertetésben kapják-e a híreket és vajon minden hírt megkapnak-e? Amiért fizetnek: a televízió, a rádió őket szolgálja-e avagy csupán a mindenkori kormánypolitikát és kormányideológiát? Vajon válogathatnak-e, mit látnak, hallanak, avagy helyettük döntenek? Elegendő választék lesz-e az éterben, ahogyan az újságok között a standon? Azokat kell meggyőznünk ezzel a törvénnyel, akik már elvesztették a hitüket, hogy a tájékoztatás más is lehet, mint hatalmi eszköz.
A törvénynek meg kell hoznia a politikától való szabadságot is. Ezt várják a rádióra, televízióra már nem figyelő honfitársaink, akik remélhetőleg csak átkapcsoltak a médiaháború elől a szomszédba, vagy éppenséggel az óceán túlsó partjára a kábelek és a műholdak segítségével, és várják, mikor kapcsolhatnak vissza egy magyar nyelven versengő, ezerszínű, szórakoztató műsorkínálatba, egy tárgyilagos, értük élő és tőlük függő hírvilágba, a saját községük, városuk, vidékük vagy éppenséggel érdeklődési körük, vallásfelekezetük, kisebbségük életébe?
Mindehhez nem elég - tisztelt Ház - a Magyar Rádió három, és a Magyar Televízió két csatornája. Kétpillérű rendszert kell kiépítenünk, a közmédia és a magánmédia kettőssége léphetne a mostani egyoldalú állami kínálat helyébe. A társadalom ismét egyszer előbbre tart, mint a politika, országszerte száz felé közelít a helyi stúdiók száma, amelyek a törvény startjelére beruházókra, nézőkre és hallgatókra vágynak és várnak.
Reális lehetőség van arra, hogy viszonylag gyorsan meginduljon egy hirdetésekből eltartott szórakoztató, országos harmadik televíziócsatorna. Reális lehetőség van arra is, hogy az ország sűrűn lakott vidékein körzeti műsorok induljanak, amelyek szintén hirdetésből tartják el magukat. Megnyílik a lehetőség a korszerű technikai eljárások alkalmazására, magyar nyelvű műholdas programok sugárzására, amelyek természetesen az egész magyar nyelvterületet kiszolgálhatják. Ugrásszerű fejlődésnek indulhatnának a kábeles és más elosztó rendszerek. Ha a Magyar Televízió a kettő közül valamelyik csatornáját műholdra bízná, és földi frekvenciákkal csak ott segítené a vételt, ahol a mai kábelrendszerek még nem eléggé fejlettek, a felszabaduló földi adóhálózaton a vállalkozók további lehetőségeket kaphatnának.
A kétpillérű rendszer nem vetné el a magyar rádiózás majd 70 éves és a televíziózás 35 éves eredményeit, hanem beépítené őket a modern világgazdaság környezetébe és nem utolsósorban az új magyar demokráciába! Lehet, hogy ez az utóbbi a nehezebb? A Magyar Rádió még a Magyar Királyság idején született, a Magyar Televíziót a Népköztársaságtól kaptuk. Ez most a Köztársaság rádió-televízió-törvénye kell hogy legyen, ehhez kell méltónak lennie.
Mint láttuk, a tájékoztatás szabadsága és függetlensége a kulcsszó. Ez egyaránt áll az eddigi állami médiára, amelynek közszolgálativá kell válnia, és az újonnan kialakuló médiabirodalomra, melyet a társadalomnak saját erejéből kell megteremtenie a maga tetszése szerint. A szabadság mindkettőnél a mindenkori politikai hatalomtól és a gazdasági összefonódások hatalmától való függetlenséget jelenti, ami persze másképp és másképp valósul meg a két területen. Cserébe azért, hogy a közszolgálati médiatörvény garantálta módon közpénzt kap, s lényegében adószerű díjakból, esetleg költségvetési céltámogatásokból tartják fenn, csupán magas színvonalú, pártatlan tájékoztatással, a vélemények sokszínűségének bemutatásával, a kultúra, az ismeretterjesztés iránti kötelezettségekkel tartozik, s nem szolgálatokkal - politikai szolgálatokkal!
A magánmédia esetében nemcsak az egyes állomások pártatlanságáról, s némi kulturális és tájékoztatási minimumról kell gondoskodni, hanem arról is, hogy a kialakuló piac egészében nyitott, manipulálatlan legyen. Nyilvános és normatív pályázati rendszerben kell elnyerniök az engedélyeket; biztosítani kell, hogy a szükséges felügyelet és ellenőrzés örvén később se kérdőjelezhesse meg senki a függetlenségüket. Ehhez elsősorban magának az engedélyező és felügyelő szervnek a függetlenségét kell garantálni!
Megfelel-e ezeknek a feladatoknak a törvényjavaslat? Majdnem! De az a kis hiány hatásában óriási lehet! Nem tagadom, csalódással érzékeltük, hogy a másfél évi közös munka, a konszenzusépítés után a Kormány által megfogalmazott végső szöveg éppen ezeken a döntő pontokon minden értesítés nélkül eltért a kialakult kompromisszumoktól, holott a közmédia ügyeiben valódi kompromisszum született, hiszen két mereven eltérő elképzelés csapott össze valóban - ahogy Kulin Ferenc és Balázsi Tibor mondta -: az állami szerepvállalás és az államtalanítás!
(10.20)
Nos, ez az első eset tudomásom szerint az új demokratikus Parlamentben, hogy a politikai erők megegyeztek: egyenlő és viszonylag alacsony jelenlétet biztosítanak a mindenkori kormányerőknek és a mindenkori ellenzéknek a közmédiában és a törvényben mindenütt, ahol a politika egyáltalán szerephez jut. De megállapodtunk abban is, hogy a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót megszabadítjuk az évente ismétlődő és természete szerint elkerülhetetlenül politikai alkudozássá váló költségvetési kényszertől. Ehhez képest a végleges javaslatban a költségvetési intézményekhez jut vissza a szöveg, ami az egész közalapítványi szerkezetet, ezt a meglehetősen bonyolult, önállósítási manővert, megoldást fölöslegessé teheti, és a közrádiót és a köztévét visszavetheti a népköztársasági kőkorszakba; az ÁVÓ kőkorszakba.
Sajnos, bajba jutott a kompromisszum a Rádió és Televízió Hivatallal is. A törvényjavaslat hatpárti egyeztetései során az egyik legfontosabb megoldás volt, hogy a médiaengedélyeket kiadó Rádió és Televízió Hivatal - RTH - viszonylagos autonómiát élvező különleges hatóság legyen, elnöke nem lehet kormányhivatalnok a szó mindennapi értelmében. Az eredeti MDF-javaslat szerint az RTH elnökét a miniszterelnök nevezi ki és menti fel, az RTH pedig a Kormány alá tagolt államigazgatási szerv.
Ezzel állt szemben az ellenzék kétharmados országgyűlési választásról és ellenőrzésről szóló javaslata. A kettő között igyekezett kompromisszumot találni a Kormány elé került konszenzusos szöveg, amelyet a Kormány sajnos az utolsó pillanatban megváltoztatott; gyakorlatilag mindent megtartott, amit kapott, és visszavett mindent, amit adott. A kompromisszum szerint a kormányfő megkapta az RTH-elnök kiválasztásának és kinevezésének jogát. De a hivatal autonómiájának növelése céljából a miniszterelnök - az RTH társadalmi tanácsa egy olyan szerv, amelyben természetesen a kormánypártok képviselői is helyet foglalnak - ennek a társadalmi tanácsnak a kétharmados támogatását elnyert pályázók közül választhat a kompromisszum szövege szerint; s ugyanilyen fontos, hogy a miniszterelnök csupán a társadalmi tanács kétharmadának egyetértése esetén mentheti fel a kinevezettjét.
Ezt a szöveget az utolsó pillanatban egy miniszterelnöki vétóval egészítették ki, amely szerint a miniszterelnök mindig új pályázatot rendelhet el, és egyszerűen kihagyták azt a bekezdést, amely szerint az RTHTT jóváhagyó határozata esetén mentheti fel a miniszterelnök a kinevezett elnököt. Tehát a miniszterelnök addig vétózhat most - a mindenkori miniszterelnök -, amíg a mindenkori elnököt meg nem találja, aki esetleg az ő ízlését, egyedül az ő ízlését fejti ki; és hangsúlyoznom kell, hogy egy ilyen törvénynek, tisztelt Ház, hosszú időre kell szólnia. És akkor menti fel, amikor akarja. Ez bizony, tisztelt Ház, egy vétóval több és egy garanciával kevesebb az elfogadhatónál. Nem fogadhatjuk el, hogy bármely mostani vagy jövendő Kormány a rádiók, televíziók engedélyezését és ellenőrzését uralhassa. Remélem, másfél évi konszenzusépítés nem volt hiába, és a Kormány megtalálja a módját, hogy visszatérjen a megegyezéshez, a Rádió és Televízió Hivatal különleges státuszához.
Megnyugtatóak számomra Kulin Ferenc itt elhangzott szavai, remélem, ebben a szellemben tudunk dolgozni.
Vannak más politikai természetű problémák is, például a kinevezési rendről szóló törvény, amelyet annak idején ideiglenesnek szánt az Országgyűlés; csak indokolásában utal arra, hogy a kinevezésben a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek konszenzust kell teremtenie a pártatlanság és a sajtószabadság érdekében. Ha a törvényjavaslat szerinti módon külön törvényben hagyjuk a kinevezést, nem építjük be a szövegbe, és nem tesszük világossá, hogy itt konszenzuskényszerről van szó, mint mindenütt a törvényben, akkor csak állandósítjuk a mai izgatott vitákat, amelyekre a társadalomnak egyre kevésbé van szüksége a nem éppen rózsás helyzetében.
A megoldás az lehetne, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök változatlan jogosítványai mellett kétharmados véleményezési jogosítványt kapna a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriuma. Állítom, hogy ez növelné a Rádió és a Televízió működőképességét, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a mostani kinevezési törvény még azt is lehetővé teszi, hogy akár ne is ismerjék, kik lesznek azok az alelnökök, akiket kineveznek melléjük. Én nem hiszem, hogy bárki ebben a Házban szívesen lenne olyan intézmény vezetője, amelynek nem válogathatja meg a legfőbb munkatársait, vagy legalábbis nem hallgatják meg a tanácsát ebben.
Szaporítani kellene a közmédiában az újságírói véleményszabadság garanciáit is.
Egy szót kell ejtenem a külföldi részvétel és a magyar kultúra támogatásának összefüggéséről. Helyeseljük a monopóliumok korlátozását, legyen az külföldi vagy magyar. De a külföldi tulajdonlás törvényben javasolt korlátja elriaszthatja a beruházásokat. Európai ég van fölöttünk, a műholdak jóvoltából már most is homályos jelentésű a külföldi tulajdon fogalma, s ha valóban az Európai Közösség felé haladunk, akkor nemsokára értelme sem lesz ennek a megkülönböztetésnek. Nálunk működnek majd ezek az állomások, magyar nyelven, s ezeket éppúgy nem lehet majd elvinni hazánkból, mint egy épületet, amit itt húztak fel, vagy egy darab földet.
Annál fontosabb viszont - s remélem, ebben mindnyájan egyetértünk -, hogy a műsoraik ténylegesen gyarapítsák vagy legalábbis segítsék a magyar kultúrát, támogassák a nagy múltú hazai filmgyártást. Az SZDSZ ezért a külföldi tulajdonlás korlátainak beépítését javasolja, ugyanakkor támogatja a magyar kultúrára vonatkozó százalékos előírásokat és a hazai gyártási kötelezettséget. Módosító indítványban fogjuk javasolni, hogy a játékfilmidő 15%-a magyar gyártási kvóta legyen. (Rövid szünet. Haraszti Miklós keresi a papírjait.)
Tisztelt Ház! Itt elkeveredett egy lap, megpróbálom emlékezetből pótolni.
Vannak olyan szakmai problémák a törvényben - Kulin Ferenc is utalt ezekre -, amelyek nem politikai okokból, de az előzőekhez hasonlóan veszélyeztethetik a törvény sorsát. Lényegében a politikai jellegű problémák céltalanná, ezek a szakmai jellegű hiányosságok viszont értelmetlenné tehetik a törvényt.
Az egyik legfontosabb probléma - amire Kulin Ferenc is utalt - az átmenet tisztázatlansága. Bebizonyosodott, hogy a mostani törvényi rendelkezések szerint két-három éven belül nem tudna fölállni független kereskedelmi rádiózás, tévézés, és két év ez a csúszás a közmédia esetében. Azt szeretnénk, hogyha ezen a problémán - ahogy egy másikon is, nevezetesen a frekvenciatörvénnyel való összefüggés problémáin, és egyáltalán, tisztelt Ház, minden problémán, amely ebben a törvényben előfordul - különleges eljárással haladnánk tovább. A bizottsági munkát kell folytatnunk. A bizottsági munkát, a bizottsági konszenzusépítés fonalát kell fölvennünk, ugyanis ha a módosító indítványok tömege fog zúdulni a Házra, akkor akár a véletlen folyamán is összekuszálódhat és tönkremehet a törvény kényes szövete. Ezt a munkamódszert javasoljuk, és akkor reményünk lesz a sikerre.
Bizonyos vagyok benne, tisztelt Ház, hogy a szabaddemokraták, az ellenzék pártjai a közös sikerért fognak dolgozni. Kérem önöket, az összes képviselőt, hogy minden frakcióban együtt és külön-külön ezt kívánják önök is, a közös sikert, amely csak mindnyájunké lehet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)