Kupa Mihály (MDF)

1992. május 18.

DR. KUPA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartási törvényjavaslatot a Kormány lassan egy éve terjesztette a tisztelt Ház elé. Azóta nemcsak a törvényjavaslat vitájának, de az idei költségvetés előkészítésének, tárgyalásának is meg kellett győznie a kétkedőket, hogy a törvény alapvető garancia a demokratikus közállapotok szempontjából. Az adófizetők pénzével való gazdálkodás újraszabályozása elengedhetetlen, enélkül a bizonytalanság, a bizalmatlanság, az eljárási viták állandósulhatnak, amire az utóbbi időben már volt nem egy példa. Ezek a viták elvonhatják a figyelmet az érdemi kérdésektől, ezért az eljárási keretek hosszú távra szóló rögzítése kivétel nélkül minden résztvevő érdeke. Ahogyan már tavaly augusztus 27-én tartott expozémban is elmondtam, ez a törvényjavaslat gazdaságtörténeti jelentőségű, mert ez nem lehet az első törvény Magyarországon, amely átfogó igénnyel szabályozza az államháztartás gazdálkodásának valamennyi viszonyát. A körülményekhez viszonyítva valószínűleg nem is tekinthető túlzottan hosszúnak az előkészítés időszaka. Ezt a törvényt nevezték már számlaösszesítési útmutatónak, illetve semmit sem mondó kerettörvénynek. A törvényjavaslat összetettségét ezek a szélsőséges nézetek is mutatják. Természetesen nem tartalmazhat minden részletszabályt, ezért elfogadásával nem érhet véget a költségvetési rendszer korszerűsítésének munkája. A törvényjavaslat vitája jól tükrözte az eltérő érdekviszonyokat, amelyek már az előkészítés során is megmutatkoztak. A sokszor heves viták abból a szempontból is hasznosak voltak, hogy az önök előtt fekvő javaslat egy középutas megoldást tartalmaz. A törvényjavaslat lényeges vitapontjait szeretném bemutatni. Az első a "Költségvetési gazdálkodás" fejezethez benyújtott MSZP- és FIDESZ-javaslatok véleményem szerint a két szélsőséget képviselik. Az MSZP javaslatai gyakorlatilag visszatérést jelentenének az 1989-90-es teljes liberalizmushoz - vállalkozási tevékenység terjedése a költségvetési szférában, az előirányzatok szabad felhasználása és átcsoportosítása. A FIDESZ javaslatainak egy része viszont rendkívül szigorú költségvetési gazdálkodáshoz vezetne, miszerint például egy átlagos költségvetési intézmény költségvetése több száz, az Országgyűlés által is jóváhagyott, szigorúan kötött előirányzatból állna. Azt hiszem nem titok, hogy az előkészítés során a költségvetési intézményeket képviselők nem fogadták kitörő örömmel szigorító javaslatainkat, de úgy vélem, valamennyi költségvetési intézmény pénzügyi vezetője megerősítené, hogy ilyen nagyszámú kötött előirányzat mellett - amelyek csak az Országgyűlés jóváhagyásával lennének átcsoportosíthatók - a feladatellátás, a gazdálkodás gyakorlatilag megbénulna. Hagyományos vitapont volt a helyi önkormányzatok és az államháztartási törvény viszonya. Erre vonatkozólag a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Gaál Gyula képviselő úr nyújtott be módosító indítványcsomagot, mely szerint az államháztartási törvénynek nem kell foglalkoznia az önkormányzatokkal. Ezt a Kormány nem fogadhatja el, mivel a több mint kétharmados aránnyal elfogadott 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról a következők szerint rendelkezik. A költségvetés összeállításának részletes szabályait az államháztartásról szóló törvény, a finanszírozási rendjét és az állami hozzájárulás mértékét az állami költségvetési törvény határozza meg. (91. § (2) bekezdés.) Ebből egyébként még az is következik, hogy az államháztartási törvény szükségességét a tisztelt képviselők közel két éve igen nagy arányban még egyszer elfogadták. Az államháztartási törvényben szereplő javaslatok - összhangban az önkormányzati törvény szellemével - semmilyen módon nem korlátozzák az önkormányzatok szabadságát, és csak eljárási kérdésekben alakítanak ki egységes gyakorlatot az önkormányzatoknál. Központi helyet foglalt el a vitákban az állami feladatok kérdésköre, és itt ismételten megerősíthetem, hogy az állami feladatok körét, részletes tartalmát a pénzügyi finanszírozással együtt nem lehet egyetlen törvénybe beépíteni. Egy ilyen törvény áttekinthetetlenül hosszú, több ezer oldalas jogszabály lenne, és feleslegessé válnának az egyes nagy törvények - például az Alkotmány erre vonatkozó előírásai - vagy a részterületek törvényei, mint az oktatási, honvédelmi, egészségügyi és így tovább. Az államháztartási reformmunkák gerincét ezért az állami feladatok e törvény elfogadása utáni tételes felülvizsgálatának kell képeznie. Itt tisztán kell látni, hogy az újraszabályozás az állami garancia és a részvétel szűkítését jelenti a legtöbb területen. Vitatott volt az Országgyűlés és a Kormány közötti hatáskörök tisztázása. Nem állítom, hogy könnyű volt egy olyan törvényt előkészíteni, amelyben a Kormánynak saját magát kellett korlátoznia, és arra vigyáznia, hogy a költségvetési gazdálkodásban a túlzott liberalizmus vagy szigorúság csapdájába se essék bele. Az államháztartási törvény szoros összefüggésben van az Állami Számvevőszékről szóló törvénnyel, amelyre vonatkozó törvényjavaslatot az ad hoc bizottság tavaly május óta szintén a tisztelt Ház elé terjesztette. A két törvényjavaslat között két ponton van olyan érintkezés, ahol feltétlenül konszenzusra kell jutni. Az egyik a költségvetés előzetes ellenőrzésének kérdése, ahol a hatályos Alkotmány az Állami Számvevőszék számára előírja, hogy előzetesen vizsgálja meg az állami költségvetés megalapozottságát. Ez a lehetőség az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemben nem befolyásolta a költségvetési vitát, viszont az Állami Számvevőszéket olyan politikai vitákba sodorta, amelynek valószínűleg ők örültek a legkevésbé. (16.40) Felmerültek olyan javaslatok is, amelyek az előzetes ellenőrzés teljes megszüntetését célozták. Annak ellenére, hogy az Állami Számvevőszék egyik fő feladata a Kormány ellenőrzése, mégis egy olyan közbülső megoldás elfogadását javaslom önöknek, amely szerint az előzetes ellenőrzés továbbra is fennmaradna, de csak szabályszerűségi és törvényességi kérdésekre terjedne ki. Ez a javaslatunk az Állami Számvevőszék vezetőinek teljes támogatását élvezi, ezért bízom benne, hogy a tisztelt Ház is elfogadja. A másik probléma az Állami Számvevőszék ellenjegyzési jogosultsága. Ez olyan végrehajtási jogkört jelentene, amely véleményünk szerint nem egyeztethető össze az Állami Számvevőszék jogállásával, ezért egy enyhébb tájékoztatási kötelezettség előírását javasoljuk a Kormány számára. Így az Állami Számvevőszék megkapja az ellenőrzéshez szükséges információkat. Ezzel a javaslattal is egyetért az Állami Számvevőszék vezetése. Az államháztartási törvényre irányuló módosító indítványokat Csépe Béla és Gaál Gyula képviselőtársaim nyújtották be, és ezeket a bizottságok egyhangúlag támogatták, persze mi is elfogadjuk. A tavalyi költségvetési vita alapján javasoljuk elfogadni azokat az indítványokat, amelyek az eljárási határidőket hozzák előre. Ily módon az eredeti javaslatnál két hónappal hamarabb, már június 30-ig megkapnák a tisztelt képviselők a költségvetési irányelveket, míg a végleges költségvetés két héttel korábban, szeptember 30-ig kerülne benyújtásra. A törvényjavaslathoz egy országgyűlési határozattervezet is kapcsolódik, amely igen hevesen vitatott. Például az alkotmányügyi bizottság egyértelműen leszavazta ezt az országgyűlési határozattervezetet, feleslegesnek, szükségtelennek, és az Országyűlés és a Kormány viszonyát zavarónak tartja, de egyéb észrevételek is elhangzottak. Figyelembe véve ezeket az észrevételeket és ezt a fogadtatást, bár a határozattervezetnél - miután előterjesztő vagyok - igennel fogok szavazni, de nem fogok megsértődni, hogyha a tisztelt Ház ezt a határozattervezetet nem fogadja el. Az államháztartási törvény elfogadása után a munka nem állhat meg, és több részterületen további szabályozásra is szükség lesz. Mindenképpen központi helyet kap az új információs rendszer, illetve a meglévő továbbfejlesztése, és még idén a tisztelt Ház elé kerül a kincstári vagyonról szóló törvény is. Ez a törvény nem végállomás, nem maga a reform, csak kereteket teremt a költségvetési rendszer hatékonyabb működéséhez. A reform alapvető kérdései a következő időszakban kerülnek önök elé, amikor a szakmai szaktörvényekről kell majd dönteniük, oktatásról, egészségügyről és így tovább. Ezekben a kérdésekben már nem a fiskális szempontok az elsődlegesek, hiszen az államháztartási törvény megfelelő keretet ad. A pénzügyi szakemberek feladata az lehet, és a tisztelt Házé is, hogy olyan törvények kerüljenek elfogadásra, amelyek költségvetési fedezete tartósan megteremthető. Az államháztartási reform hosszú folyamatának végén remélem, hogy egyre inkább eleget tudunk tenni majd annak a követelménynek, amelyet mintegy 70 éve Magyary Zoltán professzor megfogalmazott. Idézem: "Az államháztartás irányítása tehát az ország egész sorsára kiható jelentőségű. E fontosságánál fogva az a kívánatos, hogy ne ötletszerű legyen, a mindenkori erősebb vagy hangosabb érdekeknek kielégítéséből álljon, hanem nagy körültekintéssel, messze kitűzött célokkal és a gazdasági élet szakadatlan folytonosságával számolva történjék." Tisztelt Ház! Nagy örömömre szolgál, hogy annak a költségvetési reformmunkának, ami 1988 tavaszán kezdődött el, és az államháztartási törvényt eredményezte egy rendszerváltás után, megváltozott formában, kivételesen a munka kezdője, a munka megszavaztatója is lehet előterjesztője és remélem, végrehajtója. Kérem, fogadják el a törvényt. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)