Vass István (SZDSZ)
VASS ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Interpellációm eredetileg a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetségének felkérésére a Keleti pályaudvar és a budapesti vasútigazgatóság között másfél éve folyó áldatlan vitáról szólt volna, de a vasút mára kialakult helyzete és a vasúton egyre fokozódó feszültségek, amelyek személyi ellentétekre vezethetők vissza, több más szakszervezet megkeresésére is a következőket mondatja most el velem. Mindenekelőtt egy-két tény, egy-két adat a vasútról. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció szerint az úgynevezett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a vasutat kiemelkedő módon fejlesztendőnek tartotta - nagyon helyesen ugyan, de az ambiciózus tervek soha nem teljesültek. 1980-ig a vasút működése és gazdálkodása viszonylag kiegyensúlyozott volt, ám az évtizedek mulasztásainak a felszámolására így sem került sor. A nyolcvanas évekre már az állami támogatás radikális leépítése, az önfinanszírozás, a nagy elvonások, a fejlesztések ellehetetlenülése jellemző. A vasúti pályák korszerűsítő felújítása például 1970-75 között még 342 km volt évente átlagban, ám 1981-90-ben már csak 230 km, így 2132 km vágány felújítása egyszerűen elmaradt. Az üzletpolitikai szempontból hátrányos súlyos elégtelenségek, a rendre elmaradó ráfordítások miatt, egyre csak fokozódtak. Így mindmáig a kétvágányú pályák hossza messze elmarad még a közép-európai átlagtól is. Nagyon magas a kistengely-terhelésre engedélyezett vonalak aránya. Nagyon rossz a sebességek mutatója. A 100-120 km-es sebességre engedélyezett pályák csak 39%-át teszik ki a hálózatnak. Túlkoros, felújítatlan, 90-140 éves műtárgyak teszik lehetetlenné az európai szintű közlekedést. Például a hídépítés jelenlegi üteme mellett csak a lemaradások behozására 30 év kellene. A villamosításban a valamikor tervezett 4-500 kilométer ötévenkénti ütem helyett 1986-90 között csak 314 km vonalszakaszon történt meg az üzemfelvétel. A vasút épületeinek is siralmas az állapota. A felújítási lemaradás legalább öt év. A közmű jellegű állóeszköz-állomány a végletekig elavult. Nagy a vízveszteség, és a szennyvizek jelentős része a talajba szivárog, szennyezve a környeztet. Tisztelt Miniszter Úr! Az Ön által is ismert adatokat lehetne vég nélkül sorolni, de sajnos erre nincs idő. Sok-sok vasutassal együtt nekem azokkal az elvtársakkal van bajom, akik az eltelt években a Magyar Államvasutakat, kiszolgálva a hatalom rossz politikáját, ebbe a siralmas helyzetbe juttatták. Ugyancsak baj van azokkal az urakkal, akik most, a lassan működésképtelen MÁV élén a saját maguk által tönkretett vasút megreformálásán fáradoznak. Akik képtelenek tisztelettel szóba állni és szót érteni a vasutasokkal. Akik most leépítenek, csökkentik a munkabért, akikben nem bíznak a vasutasok. A nagy baj az, hogy ezek a személyek, a volt elvtársak és a mai urak ugyanazok. Tisztelt Miniszter Úr! Ön valamikor 1990-ben azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy a vezetésben új arcokra van szükség, olyan emberekre, akik nem voltak részesei a korábbi gazdasági hanyatlásnak. Kérdezem Önt, hogy komolyan gondolta-e akkor ezeket a szimpatikus szavakat? Ha igen, mikor kívánja érvényesíteni ezt az elképzelését a MÁV-nál? Mikor lesznek a vasútnak olyan vezetői végre, a Keleti pályaudvar állomásfőnökétől kezdve a vasútigazgatóságokon át egészen a vezérigazgatóig, akik megfelelnek ennek a jogos igénynek? Köszönöm. (Taps.) (15.30)