Szalay Gábor (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelenül igaza van Balogh Gábornak, amikor azt mondja, hogy mindez, amivel mi most foglalkozni fogunk, ez csak pótcselekvés. De hát amikor baj van, akkor tűzoltó munkát is kell végezni; márpedig most, úgy érzem, jelentős baj van, és ezt orvosolnunk kellene. A vállalkozók közel 300 ezer főt számláló - és ebből következően igen nagy politikai, de még nagyobb gazdasági súlyt jelentő - rétege elégedetlen és elkeseredett, és már-már nyílt konfrontáció kitörése fenyeget. Minderről bárki meggyőződhet, aki kapcsolatban áll velük, aki elmegy egy-egy fórumukra, vagy aki olvasta azt az IPOSZ-felhívást, amit épp nekünk, az Országgyűlésnek címeztek, vagy olvasott más, ugyanezen elkeseredés szülte különféle petíciókat és állásfoglalásokat. Legutóbb az egyik tatabányai vállalkozó így foglalta össze jelenlegi gazdaságunkról alkotott véleményét - és most idézném -: "Uram! Ez a Kormány vállalkozásellenes! Hisz miközben szavakban a vállalkozások kulcsfontosságát ismételgeti, nekünk nem teszi lehetővé a fejlesztési célú adózatlan tartalékképzés lehetőségét, nem enyhíti óriási kintlévőségeink okozta terheinket, és ráadásul most még a Parlament segítségével tető alá hozta az 1992. évi IX. számú törvényt is, melynek célja csakis az lehet, hogy a munkanélküli maradjon munkanélküli, a nyugdíjas iparos adja vissza iparengedélyét, s valamennyire már saját lábán álló vállalkozóról még több bőrt lehessen lehúzni az egyszer lejött 150% körüli járulékfizetési emeléssel." - és itt az idézet bezárva. Hogyan lehetséges mégis mindez? Mikor még csak nem is új keletű az az axióma, hogy a magyar gazdaság felépülési folyamatának motorja, húzóereje és záloga a vállalkozó szellem és annak tárgyiasult formája, a vállalkozás? (19.00) Ezt egyformán így tudja és vallja a koalíció és ellenzéke, a politikai és gazdasági közélet minden főszereplője. Az elméletet illetően tehát igen nagy az egyeztetés. Mégis, miközben felelős kormánytényezők rendre elégedetten nyilatkoznak a vállalkozások kibontakoztatását elősegítő kedvező hitelfeltételekről, adókedvezményekről, állami garanciavállalásokról, s a Kormány vállalkozásokat serkentő gazdaságpolitikája eredményességének bizonyítékát látja igazolva mind a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági szervezetek, mind az egyéni vállalkozók számának jelentős mértékű szaporodásában, addig magukkal a vállalkozókkal elbeszélgetve azt kell tapasztalnunk, hogy ők egy teljesen más világot élnek meg. Ők kifejezetten vállalkozásellenesnek érzik az őket körülvevő gazdasági környezetet, mely a szélsőségesen magas társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettséggel, a szintén nem alacsony adókkal, az eddig érvényben volt egyéb terhek hirtelen és aránytalan megnövekedésével végső elkeseredésbe kergeti őket. Polgári engedetlenségi mozgalmat, járulékfizetés-megtagadást, utcai tüntetéseket terveznek vagy éppen szerveznek. Sokan a vállalkozói engedélyüket kívánják visszaadni, s mindezen közben vadul átkoznak mindenkit, akit sorsuk ilyetén alakulásában bűnösnek tartanak; a Kormányt, az Országgyűlést, az adóhivatalt és általában mindenkit. És ha lehet hinni az információknak, jelentős részük tényleg nem fizet - mert nem tud miből fizetni - járulékot. Hol van tehát az igazság? Miként lehetséges, hogy ugyanazon dolognak, a vállalkozások helyzetének az érintettek pozíciójától függő, ilyen szélsőségesen különböző megítélésével lehet találkozni? Úgy érzem, hogy mi országgyűlési képviselők, a Kormány illetékeseivel egyetemben, bizonyos érzéki csalódásnak estünk áldozatául az 1992. évi IX. törvény meghozatalakor. Nem vettük észre, hogy a vállalkozók tényleg tüneményes gyorsasággal szaporodó száma jelentős részben nem befutott, bevezetett, egzisztenciájában már konszolidált réteget, hanem inkább munkanélküliekből, jobb és más lehetőség híján épp kényszervállalkozóvá átalakult, megélhetésében még továbbra is fenyegetett emberek tömegét, s ezek családtagjait jelentik, akiket ha saját lábukon történő megálláshoz hozzá nem segítünk, akkor számukra csak a munkanélküliség, a szociális segély és az ellumpenesedés maradhat reális alternatívaként. Őket gyakorlatilag teljesíthetetlen követelménnyel, s még a kezdő próbálkozásukat is csírájában meghíúsító feltétellel sújtottuk mi, tisztelt Ház, amikor az 1992. évi IX. törvény elfogadásával részükre a kezdés évében ez ideig fizetett havi 1200 forint helyett 4320 forintban szabtuk meg a társadalombiztosítási járulék összegét. A vetítési alapnak a minimálbér 60%-ára történtő csökkentését javasló Csépe-Remport-Tarnóczky-indítványt ezért csak támogatni lehet. Az ésszerű, indokolt és jelentős feszültségeket semlegesíti. Ugyanez vonatkozik a módosító indítvány második pontjára is, mely ugyancsak a kezdő egyéni vállalkozók helyzetén kíván segíteni abban az esetben, ha azok nem fő-, hanem kiegészítő tevékenységként kívánnak vállalkozni. Akkor természetesen nem a TB, hanem a baleseti járulék fizetésének vetítési alapja csökkene a minimálbér teljes összegéről annak 60%-ára. Ez is ésszerű és méltányos. Amit azonban nem tudunk elfogadni indítványukból, az a 3. §, melyben a módosító indítvány hatálybalépésének napjául 1992. július 1-jét javasolják. Mi célt szolgálna, hogy egy viszonylag időben felismert rossz törvényhely három hónapig érvényben legyen, s csak ezt követően töröljük el, hogyha mindezt megtehetnénk úgy is, hogy az egyáltalán érvénybe se lépne. Mi tehát úgy gondoljuk, hogy a képviselőtársaink által előterjesztett 6058-as számú módosító indítványban foglaltak szükségesek, de nem elégségesek ahhoz, hogy a vállalkozók részére méltányos, és őket mindnyájukat érdekeiknek megfelelően ösztönző feltételeket megteremtsük. Annál több kell. S engedjék meg, hogy erről a többről új frakciótársunk, dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva mondja el mindazt, amit a Szabad Demokraták Szövetsége gondol. Köszönöm türelmüket. (Taps.)