Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDOLNA (MSZP): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt nagyon könnyű helyzetben van akkor, amikor tavalyi álláspontját kell összevetni a most kialakult helyzettel. A szocialista frakció ugyanis ellenezte a XXVIII-as és XXIX-es törvények meghozatalát, és ma is nyugodtan vallhatjuk, hogy a mostanra kialakult, valóban nem könnyen feloldható helyzet egyenes következménye az akkor hozott rossz döntéseknek. A Szocialista Pártnak akkor is és most is a szakszervezetekkel kapcsolatos törvényjavaslatokról szakmai és politikai szempontból egyaránt eltérő, kisebbségben maradó véleménye volt. A szakmai kifogásaink annak idején részben az eltelt idő eseményei által, részben az Alkotmánybíróság döntésével megerősítést nyertek. Hiszen az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a társadalmi szervezetek életébe és vagyoni helyzetébe történő utólagos beavatkozás nem alkotmányos, és a szakszervezetek esetében ezt az Alkotmánybíróság egy sajátos társadalmi, történelmi helyzetben csupán indokoltnak tekintette. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság nem vizsgálja - nem is dolga -, hogy a törvényben előírtak megvalósíthatók-e, van-e olyan jogszerű és racionális út, amelyen a XXVIII-as törvény előírásai a napi gyakorlatba, a jogalkotásba és a jogalkalmazásba átültethetők. Megítélésünk szerint változatlanul megoldatlanok, sőt részben megoldhatatlanok azok a kérdések, amelyekre annak idején, egy évvel ezelőtt a szakmai vitában felhívtuk a figyelmet. Elmondtuk, hogy teljesen tisztázatlan, hogy milyen szervezet a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet. Ennek a szervezetnek a működésképtelensége a mi véleményünket igazolta. Elmondtuk, elfogadhatatlan, hogy a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezetbe diszkriminatív módon csak egyes szakszervezetek küldhessenek képviselőket. Ezt az álláspontunkat igazolta az Alkotmánybíróság döntése. Elmondtuk, hogy a törvény nem teszi lehetővé annak az értelmezését, hogy mely szervezeteket nevezünk szakszervezeteknek, tehát mely szervezetek között kell majd a majdani szakszervezetek közötti választáson választani. Hozzáteszem, hogy az Alkotmánybíróság valamennyi érintett szervezetet a szakszervezetek közötti választás alanyának tekinti; erről annak idején mi elmondtuk, hogy több ezer szervezetről van szó. Következésképp a szakszervezetek közötti választás az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: ha a törvényt komolyan vesszük - és itt következik a magyar közmondás, hogy: aki másnak vermet ás, maga esik bele -, nem történhet másképp, mint úgy, hogy minden érdekképviseleti szervezet tagságát, mindenkit, aki a szakszervezeti vagyon létrehozásához tagdíjával hozzájárult, és magukat az érdekképviseleteket egyenlő jogokkal kell felruházni. Az eddig benyújtott, általunk ismert előzetes alternatívák közül nincs egyetlen egy se, amelyik akár megközelítőleg is meg tudna felelni az Alkotmánybíróság által előírt alkotmányos elvárásoknak. Végül harmadszor. Még mindig szakmai kérdés a számunkra, hogy teljesen tisztázatlan a szakszervezetekkel kapcsolatos törvényhozásban a kormányzati felelősség. Az előző tervezet is tavaly ilyenkor önálló képviselői indítványként került a tisztelt Ház elé. Az a közlés, amellyel az államtitkár úr meglepte a Parlamentet, enyhén szólva furcsa, hiszen az Alkotmánybíróság kötelezővé teszi a törvényhozó testület számára, hogy szüntesse meg a XXVIII- as törvény alkotmányellenességét. Hogy a munkaügyi tárca úgy gondolja, hogy máskor bevált művésznevét használva megint Tóth Tihamér képviselőtársunk nevén nyújtsa be azokat az indítványokat, amelyek ezt az alkotmányellenességet megszüntetik, erről én személyes véleményt mondhatnék, nem hiszem, hogy fontos lenne; viszont mindenképpen a kormányzati munka stílusára jellemző, hogy az Alkotmánybíróság határozatának teljesítését a Kormány személyes képviselői felelősségű feladatnak tartja. A másik kérdéskör már nem szakmai, hanem politikai, de úgy gondolom, hogy egy általános vitában politikai észrevételeknek is helyük lehet. Meggyőződésünk, hogy a Kormány a szakszervezetekkel való együttműködésben elutasította a rendszerváltás logikájának megfelelő egyetlen lehetséges megoldást. (16.20) Azt tudniillik, hogy tudomásul vegye, hogy a szakszervezetek - és most az Alkotmánybíróság állásfoglalásából idézek - "+politikai és szociológiai értelemben új szervezetek, következésképp a rendszerváltás logikájában a Kormánynak egyetlen lehetséges feladata lenne, tudomásul venni ezeknek a szervezeteknek a létezését, együttműködni velük, hogy az Alkotmány szellemének megfelelően valamikor létrejöhessen Magyarországon a szociális piacgazdaság, és az ahhoz nélkülözhetetlen társadalmi partnerség." Úgy tűnik, hogy e helyett a tudomásulvétel helyett a Kormány egy dilemmával küszködik: nem tudja eldönteni, hogy a hozzá hűséges szakszervezetekkel menedzselje-e a gazdasági átmenetet, vagy próbáljon meg megszabadulni minden szakszervezeti szerveződéstől. Utalnak bizonyos jelek arra, hogy ez a második változat még kedvesebb volna a Kormánynak, mint az előző. A Kormány keresi az ürügyet arra, hogy ne kelljen a szakszervezetekkel tárgyalnia, és úgy tűnik, egyre határozottabban az az érdeke, hogy a szakszervezetek egymással ne egyezzenek meg. Ha nem lehet őket megosztani, akkor kész tények elé kell őket állítani, például úgy, hogy a szakszervezetek egymás közötti tárgyalásában még nem megérett helyzetben döntésre kényszerítjük a Parlamentet. Mile Lajos képviselőtársam felszólalása azt bizonyítja, hogy mesterségesen szított szakszervezeti ellentétekre gyorsan adódik a kormánypárti megoldás például úgy, hogy a módosító indítványokban a szakszervezeti tárgyalásoknak elébe menve gyorsan megszülessen egy egyszerű többségi döntés. Természetesen a Szocialista Párt sem gondolja azt, hogy ebben a helyzetben a kéztördelésen túl más megoldást, más megoldási lehetőséget megfogalmazni nem lehet. Mi úgy véljük, hogy most a törvényhozásnak azt kell elvégeznie, ami a dolga. Ez pedig alapvetően két dolog. Az egyik, hogy ki kell küszöbölni azt az ellentmondást, amelyik már egy túlhaladott határidő következtében a törvényben előállt, tehát módosítani kell a törvényben előírt határidőket. A másik feladata pedig a törvényhozásnak az, hogy tegye alkotmányossá a XXVIII-as törvényt, az Alkotmánybíróság határozata alapján változtassa meg a XXVIII-as törvénynek azokat a pontjait, amelyeket az Alkotmánybíróság az Alkotmánnyal összeütközőnek talált. Ugyanakkor természetesen ezzel nem oldódik meg a szakszervezetek közötti választás, illetve a szakszervezeti vagyon megosztásának egész problematikája. Nem tartjuk a helyzetet érettnek arra, hogy bármilyen egyéni képviselői indítványcsomaggal ezt az egész kérdéskört megpróbáljuk máról holnapra megoldani. Azt viszont indokoltnak és szükségesnek tartanánk, hogy a Kormány nyújtson be egy országgyűlési határozattervezetet, amelyben megtervezi a XXVIII-as törvényben előírtak végrehajtásához szükséges törvényhozási lépéseket, és ezeket a lépéseket egyezteti az érintett szakszervezetekkel. Ez nem csak a szakszervezetek és a Kormány jó viszonyának a kérdése, végső soron ettől a kormányzati magatartástól függ a munka világának a békéje, de végső soron talán a társadalmi béke is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)