Haraszti Miklós (SZDSZ)

1992. június 9.

HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Valóban ezek a kétperces felszólalások érzékeltetnek valamit abból a szaharai forróságból, amelyben a jégkunyhó aggályos, és ez önmagában valóban elegendő kellene legyen ahhoz, hogy olyan kétharmados szabályokat alkossunk, amelyben a média senkié, és ezért mindenkié, és lemondjunk kölcsönösen, minden politikai erő, minden politikai hatalmi ág, erről a befolyásolásról. Ez önmagában elegendő kellene hogy legyen. Ehhez képest az Alkotmánybíróság tegnapelőtt valóban valami egészen újat mondott, ahogy Hack Péter ezt felidézte. Kutrucz Katalin ezt a merőben új dolgot, amely nem más, mint annak a kimondása először a magyar demokrácia történetében, hogy az államnak és a politikai erőknek nem lehet közük a médiához, és csak ekkor valósulhat meg a sajtószabadság; és hogy a sajtószabadság fogalmába beletartozik szervesen ez a függetlenség a politikai erőktől, ezt Kutrucz Katalin azzal véli vitathatónak, hogy az Alkotmánybíróság azt mondta: önmagában az a tény, hogy az állam egy rendezésben nevesítve van egy törvényben, hogy a Kormány egy rendezésben nevesítve van egy törvényben vagy akár felügyeleti jog elrendezésében a Kormánynak szerepe van, ez önmagában nem alkotmányellenes. Én nem vagyok jogász, úgy olvastam, és hogyha a jogászok tiltakoznak ez ellen, szóljanak, ez azt jelenti, hogy formai kifogása nincs ez ellen az Alkotmánybíróságnak, tartalmi annál inkább. Azt mondja, semmi kifogásom formailag az ellen, hogy a Kormánynak ezekben a rendezésekben szerepe legyen, ha az a Kormány elég erősen ellenőrizve van, hogy tartalmilag ez semmiféle befolyást nem jelent a számára. És ez a tartalmi kifogás a 74-es kormányhatározat ellen azt hiszem, félreérthetetlen üzenet, itt a jogászi szofisztikának - azt hiszem - nincs helye. A másik, amit mondani szeretnék, az, hogy Kónya Imre azt állította, hogy elegendő idő volt a médiatörvényben a konszenzus kialakulására. Énnekem is ez a véleményem, én is azon az optimista állásponton voltam - Kulin Ferenccel és másokkal együtt -, hogy az utolsó pillanatban történt meg a médiatörvény beterjesztése, annak ellenére, hogy a Kormány visszalépett a pártok között kialakult konszenzustól, hogy még mindig helyre lehessen hozni a kétharmados törvényhez illő konszenzust. Azonban mi történt? Hankiss- és Gombár-meghallgatások történtek és most nagyon szerény kifejezést használtam, amikor meghallgatásról beszéltem, ez elvett két hetet a bizottsági munkából, ezalatt szó nem volt a médiatörvényről, így döntött a bizottság bölcs többsége. Utána egy héten egyszerűen nem is ült össze az a munkamegbeszélés, az a hatpárti munkamegbeszélés, amelyen erről lehetett volna beszélgetni, két újabb alkalommal összeült, és itt mindössze azt az üzenetet hallottuk, hogy nem engedünk abból az álláspontból, amely most a Kormányé, és amely visszalépés a kialakult konszenzushoz képest. Ilyen körülmények között valóban nem mással állunk szemben, mint azzal a parlamentarizmus, Csurka István által az előbb védett parlamentarizmus szempontjából hallatlan esettel, hogy a kormánykoalíció most szavazásra óhajt hajszolni egy olyan álláspontot, amelyről ugyanakkor bevallja, hogy az elfogadásához szükséges kétharmados támogatás a Parlamentben nem áll fenn. Kialakult egy kétharmados egyetértés, a Kormány ettől visszalépett, most pedig követeli, hogy szavazzunk erről annak ellenére, hogy minden felszólalás védi azt a jogot, hogy a kétharmados egyetértéssel nem rendelkező törvény keresztülmenjen, illetve azt az álláspontot. Én azt gondolom, hogyha valami merénylet a parlamentarizmus szelleme ellen, ha valami a Parlament tudatos kudarcra járatása és+ (Közbeszólás: 4 perc!)+ egyben lejáratása, akkor ez az.