Ungár Klára (Fidesz)

1992. szeptember 7.

UNGÁR KLÁRA (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr. Valóban, ahogy elnök úr említette, a múlt tanév végén a lakáspolitikának egy kicsi szegmensét, a bérlakás-szabályozást a Parlament napirendre tűzte. Az első általános megjegyzésem ehhez kapcsolódna, azaz hogyan szervezi a Ház, illetve a Ház elnöksége a Ház munkáját, érdemes-e egy hosszú nyári szünet előtt bármilyen új törvényt napirendre tűzni, amikor másik tíz még a mai napig a részletes vitánál tart, illetve a bizottsági tárgyalásoknál. Gondolom, a kérdés magában rejtette a választ. Nagyon nehéz - azt gondolom - az összes állampolgárnak, és ez esetben egyébként az önkormányzatok is erősen érintettek, tehát nagyon nehéz az önkormányzati képviselőknek is nyomon követni egy vitát, ha 2-3 hónapos szünet van közötte. Kizártnak tartom, hogy az MDF vezérszónokának beszédére vagy az SZDSZ vezérszónokának beszédére túl sokan emlékeznének ma az érdeklődők között. (Tréfás megjegyzések az SZDSZ padsoraiban.) Remélem, hogy a kétperces reagálásokra az elnök úr majd egyébként módot ad. A törvénytervezet nagyon hosszú időt váratott magára, és a sajtóban, különböző sajtótájékoztatókon azt hiszem, minden párt elmondta azt a véleményét, hogy ez egy egységes lakáskoncepciót nem helyettesít. Ezért arról, hogy a kormányzat az elmúlt két évben mit tett eme területen, illetve milyen adósságai vannak, én most nem is beszélnék hosszan, mert azt hiszem, nagyon sokféleképpen, a sajtón keresztül ezt a kritikát megkapták, és nagyon remélem, hogy jogosnak is érzik. Nem tűnik jó megoldásnak, hogy először az öröklakások, a magántulajdonú lakások hiteléhez nyúlunk hozzá - ami egyébként helyesen, időben, a +90. évi költségvetésnél történt -, majd eltelik majdnem két év, és akkor kezdünk a bérlakás-szabályozásba. De ennek ellenére örömmel üdvözöljük, hogy egyáltalában, ha a nyár végén is, de itt van a képviselőházban az önkormányzati bérlakásokról szóló törvénytervezet. Nagyon sokszor elmondtuk már, hogy nincsen lakáskoncepciója a törvénynek, de ennek a törvénytervezetnek azért van koncepciója. Méghozzá azt a nagyon egyszerű dolgot mondja ki, hogy a kormányzat, a költségvetés kivonul a lakásépítés, a lakáshoz jutás feltételeinek megteremtéséből. Ez természetesen szó szerint nincs egy ilyen törvénytervezetben benne, de kiolvasható belőle. Kiolvasható abból az egyébként általam támogatott jogi felfogásból, hogy az önkormányzatok kapták meg tulajdonba ezeket a lakásokat, ezt az igen nagy lakásállományt. Tehát az önkormányzatoknak kell a későbbiekben dönteni számtalan kérdésről ezzel kapcsolatban. Az első legfontosabb - az hiszem legfontosabb - állítása a FIDESZ- frakciónak az, hogy az önkormányzatoknak és a kormányzatnak is helye és dolga van a lakáshoz jutás, a lakásépítés, a lakásfenntartások rendszerében. Ezért az a javaslatunk, hogy a címzett és céltámogatások rendszerébe a lakásépítés, lakásfelújítás kerüljön bele. Javaslatunk lényege a következő. Ez az egyetlen olyan pénzügyi módja, pénzügyi technikája a költségvetésből való pénzhez jutásának, ahol az önkormányzatoknak ebben a pillanatban, a jelenlegi szabályozás szerint a beruházásokhoz szükséges összeg felét le kell tenni, a beruházások várható időtartamát és költségét le kell tenni a TÁKISZ-on keresztül a Belügyminisztérium asztalára. Tehát itt, ha úgy tetszik, megpántlikázott pénzről van szó, amihez automatikusan a költségvetés a másik felét hozzáadná. Fel lehet tenni a kérdést, miből lesz az önkormányzatoknak pénzük ehhez a lakásépítéshez, lakásfelújításhoz? Természetesen az elidegenítésből, a törvénytervezetben szereplő úgynevezett vételi joggal való élésből - illetve a bérlők élnének majd a vételi jogukkal, megvennék az önkormányzati lakást -, és az ily módon az önkormányzatokhoz befolyó összeg állna rendelkezésre további lakások építésére, illetve azon létező tömbök, lakások felújítására, amelyek önkormányzati kézben maradnának. Azt hiszem, hogy ez egy jobb megoldás volna annál, mint ha rákényszerítenénk az önkormányzatokat kényszertársulások, lakásalapok létrehozására. Azt gondolom, hogy ez egy olyanfajta pozitív ösztönzés, amely az önkormányzatoknál dolgozó, az önkormányzatokban jelen levő képviselők politikai felelősségére is és politikai szándékaira is apellálna. Tehát azzal a szándékkal találkozna, hogy az önkormányzati képviselők nap mint nap ott ülnek az irodájukban és jönnek az emberek és azt mondják, nincsen lakásuk, oldják meg ezt a problémánkat. Tehát, ha az önkormányzatokban kimondódna, hogy kötelességeik vannak, és tudnák, hogy a kormányzat is, a mindenkori költségvetés is részben ott áll mögöttük, azt gondolom, hogy ez mind a Kormánynak, mind az önkormányzati képviselőknek - ha úgy tetszik -, a Parlamentben jelen levő összes pártnak a későbbiekben a választói előtt a helyzetét könnyítené, illetve a választóiknak nyújtott ígéreteikkel könnyebben tudnának elszámolni. (18.30) A másik általános érvényű megjegyzésem - ami tulajdonképpen a törvényben természetesen megtalálható azért paragrafusszám alatt is, de mégis külön kell említeni - az a tény, hogy ez a bérlakás-állomány gyakorlatilag vagy a nagy része Budapesten található, és ebben a pillanatban Budapesten számtalan helyen a szabályozás 22, illetve 23 részre osztja ezt a várost. Én azt hiszem, hogy ez egy olyan súlyú probléma, illetve egy olyan kérdés, ahol most már egységes szabályozásra lenne szükség. Nagyon nehézkessé teszi az itt élő emberek dolgát is, illetve tulajdonképpen a kerületi önkormányzatok dolgát is nehézzé teszi például az a tény, hogy az egyiknek földterülete van vagy telke van, a másiknak meg pénze van építésre, ez nagyon nehézzé teszi azt a szándékot is, ami a budapesti kerületekben megtalálható, hogy új lakások épüljenek, a régi lakásokat fel lehessen újítani, hogyha 23 vagy 22 féle szabályozással találkozunk. A fővárosi törvény azt mondja, hogy a lakáshoz jutás feltételeit a főváros szabályozza. Ettől kezdve egy jogértelmezési problémával állunk szemben, a lakáshoz jutáson a cserét értjük-e vagy a vétellel szerzett lakást is értjük- e? A törvénytervezet a csere szabályozását továbbra is Budapestnél hagyná, ellenben az elidegenítést a 22 kerületre 22 változatban. Javaslatunk az, hogy Budapesten egy egységes szabályozás valósuljon meg, és a budapesti önkormányzat adná tovább a vételi joggal kapcsolatos jogosítványokat. Ezek ebben a pillanatban tudniillik gyakorlatilag nincsenek a törvényben. A vételi jog szabályozása a jelenlegi törénytervezetben: mind a kamatmentességről, mind a törlesztőidőről határozna ez a törvénytervezet, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatok mozgásterét - akár fővárosi, akár kerületi szinten nézzük - gyakorlatilag minimálisra szorítja. Az egy jogi álláspont, amit most szeretnék önökkel közölni: én azt hiszem, hogy a tulajdonnal való rendelkezés az önkormányzati alapjog. Én nem tartom ezt nagyon nagy bajnak. Ebből egyszerűen csak az a tény következik, hogyha az önkormányzatoknak meg akarjuk határozni, hogy a tulajdonukat hány éves részletre idegenítsék el vagy milyen kamatfeltételekkel, vagy egyáltalán elidegenítsék vagy sem, ehhez a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Nem tartom egy nagy problémának, csak tisztázni kell ezt a jogi kérdést. Ezért a frakciónk a törvénytervezetben megfogalmazott vételi joggal egyetért. Szeretnénk mi is, hogyha a bérlakásokban élő emberek minél nagyobb hányada jutna ahhoz a lakáshoz, amiben lakik, és azt is tudjuk, hogy nagyon különböző megoldások vannak várostól, illetve kerületektől függően. Ellenben azt a jogát az önkormányzatoknak - és mondom: én most ezt Budapestre értem - azt a jogát, hogy meghatározzák hány éves kamatmentességet adnak, hogy hány éves törlesztőrészletet szabnak meg, illetve a környéken kialakult forgalmi értékhez képest menynyire tekintik leromlottnak, romlottnak, elhasználtnak, amortizálódottnak egy-egy épület, egy-egy lakást, azt gondolom, hogy ezt a helyi önkormányzatoknak kell megoldani, és ez az ő joguk is. Nem szeretném korlátozni őket eme jogosítványaikban. Szeretnék egy másik vagy egy harmadik általános problémát felvetni, és ez az átmenet kérdése. A jelenlegi törvénytervezetben sok-sok számot találunk - egy évet, fél évet, öt évet - arra vonatkozóan, hogy gyakorlatilag az átmeneti idő, amíg egy, a piacgazdasághoz illő, méltó, a bérlő és bérbeadók közötti piaci viszonyok kialakulnak, erre a törvénytervezet nagyon hosszú időt hagyna. Borzasztó nagy a veszélye annak, hogy senki se fogja tudni, hogy milyen joga van, és senki se fogja tudni, hogy ki mit szabályozhat. A benne lakó emberek nem fogják tudni, hogy mihez van joguk, hogy az önkormányzati képviselők nem fogják tudni, hogy most ők vagy a jegyző szabályozhat, nem lesz világos, hogy a polgármesterek vagy a bizottságok döntenek-e vagy a lakásosztályok még. Ezért a javaslatunk a következő: az átmeneti időt maximum fél évben határozzuk meg, és ez alatt az önkormányzatok kötelesek legyenek ezt az egyébként tényleg nem kevés rendeletet megalkotni, amelyre ez a törvénytervezet most csak javasolja, később majd kötelezi őket, hogy meghozzák. Én azért vagyok ilyen bizakodó, mert én tudom, ott ahol vannak kapcsolataink, ahol fideszesek vannak az önkormányzatban, ott tudom, hogy megvannak ezek a rendeletek, sok helyen egyébként élnek is ezekkel a rendeletekkel: Pécsett, Szekszárdon, Székesfehérváron, Nyíregyházán. Azt mondja Wekler képviselőtársam, hogy ahol SZDSZ-esek vannak a képviselőtestületben ott is, tehát ezek szerint nyugodtak lehetünk, hogy mindenhol készen állnak az önkormányzatok arra+ (Derültség.)+, hogy a már kész vagy már tulajdonképpen használt rendelettervezeteikkel, rendeleteikkel az e törvénytervezetben számukra kirótt kötelezettségeknek eleget tegyenek. Nagyon röviden szeretnék a bérletről, a bérlői jogviszonyról beszélni, hiszen azért ennek a törvénytervezetnek a nagyja, vagy a legnagyobb része a bérlői jogokkal kell, hogy foglalkozzon. Általában a bérlői jogok szabályozása csökken, kevesebb mint a jelenlegi joganyagban. Ez még pozitívum is lehetne, hiszen ez egy deregulálási folyamat. Azért nem tartom ebben a pillanatban ezt egy pozitívumnak, mert az az önkormányzat lesz kénytelen szabályozni, amely önkormányzat egyben tulajdonos is. Az az önkormányzat fogja szabályozni a bérlői, bérbeadói jogviszonyt is, amely egyébként abban érdekelt azt hiszem, hogy egyben a tulajdonával és a vagyonával gazdálkodjon, aki abban érdekelt, hogy a szociálisan egyre rosszabb helyzetben lévő embereket lakáshoz juttassa, aki abban érdekelt, hogy szigorúbb feltételeket kössön ki, mint amelyeket a bérlők igényelnének. Itt egy olyan konfliktus van beépítve ebbe a törvénytervezetbe, ami egy módon oldható föl azt hiszem, hogyha élve azzal a jogunkkal, hogy a Parlament hozza a törvényeket, a bérlői, illetve bérbeadói jogokat pontosabban, finomabban szabályozzuk. Mondanék egy példát: utal a szöveg egy helyen a határozott idejű bérletre, ellenben nem tudjuk azt meg, hogy hogyan lehet határozott időre bérleti szerződést kötni. Tehát tulajdonképpen a törvényalkotók tudják, hogy van ilyen, de sem tiltva, sem megengedve nincs a törvény normaszövegében benne, ami azt jelenti, hogy olyan viták lehetségesek a későbbiekben, amiket érdemes lenne elkerülni. Én támogatom, szeretném hogyha határozott idejű bérlet lenne, azt szeretném, ha benne is lenne a törvény szövegében ez mint lehetőség. Még egy problémát szeretnék említeni, és ez a lakáscsere kérdése. Abban a pillanatban, amikor különböző önkormányzatok szabályoznak különbözőképpen olyan feladatokat, amelyeket eddig hatóság intézett, és amelyek, még ha rendeletileg, de egységes szabályozás alá kerültek, abban a pillanatban előállhat az az eset, hogy nagyon nehéz Miskolcról Budapestre költözni, vagy egyáltalán egyik önkormányzatból a másikba, mert különbözőképpen szabályozott a lakáscsere. Ezt a problémát nem lehet úgy föloldani, hogy a lakáscserét részletesen szabályozzuk. De van egy másik megoldási javaslat, amit a törvénytervezet jegyez, és ez a következő: az önkormányzatnak egy jogosítványa legyen; a lakásba újonnan bekerült bérlővel új szerződést köthet. Tehát ne legyen semmilyen taxatív felsorolás arra vonatkozóan, hogy amikor köteles az önkormányzat beleegyezni, hanem mindig köteles legyen beleegyezni. (18.40) Csere pedig legyen szabadon, viszont az új önkormányzatban lakó és az önkormányzat között az új szerződés kötése lehetséges legyen. Ebből nem következik, hogy hátrányos szerződést fog az önkormányzat kötni, hiszen lehet, hogy egy nagyobb család költözik a lakásba és kisebb lakbért fog megállapítani, vagy nagyobb szociális juttatást, de az is lehet értelemszerűen, hogy magasabb lakbért fog megállapítani, illetve a szociális segélyeket le fogja szállítani, hogyha egy jobbmódú család költözik oda. Ez sem lesz egyszerű, hiszen minden lakáscsere ettől a pillanattól kezdve egy úgynevezett négyes csere lesz, ahol két-két új szerződést kell majd kötni a két önkormányzat, illetve a két új lakó között. De azt gondolom, hogy ezek azok a kérdések, amelyek az önkormányzati lakásban lakó embereket ebben a pillanatban foglalkoztatják, és ezek azok a kérdések, amelyek miatt számtalan tévedés is napvilágot látott erről a törvénytervezetről, és nagyon sok félelem is felmerült ezzel kapcsolatban, például az erről szóló tévéműsorokban vagy rádióműsorokban lehetett ezt hallani. Nagyon köszönöm a figyelmüket. (Taps.)