Palotás János (független)
PALOTÁS JÁNOS (független): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Valóban eltelt egy újabb hét, és sorrendben a hatodik indítványt terjesztem a Ház elé. Természetesen ez a hatodik eltérő abból a több mint hatvanas csomagból, amely tényszerűen megállapította, hogy milyen alkotmánysértések jellemezték a Kormány eddigi kétéves munkáját. Erről, gondolom egyébként, hosszabban a parlamenti ülésszakunkon majd szó lesz. Most azonban nem akármilyen indítvány van napirenden, hanem egy olyan, ami a személyijövedelemadó-törvény egyik megsértésére, az Alkotmánybíróság által kimondott megsértésére utal rá. A személyi jövedelemadó egy olyan törvény, amely gyakorlatilag valamennyi magyar állampolgárra kihat, valamennyi magyar állampolgárt megszólít. Ennek egy passzusáról mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a kormányzat által előterjesztett, majd a kormánykoalíció többsége által megszavazott törvényi hely alkotmányellenes. Nem egy nehéz kérdésben mondta ki az alkotmányellenességet, s éppen ezért az indítványom fontosságát szeretném a miniszterelnök úr néhány héttel ezelőtt, a Magyar Parlament azt hiszem, ez évi nyitó napján elmondott gondolatai és érvrendszere alapján elemezni. A személyijövedelemadó-törvény vonatkozó, s képviselőtársaim előtt lévő alkotmányellenes része egy visszamenőleges hatályról, az állampolgároknak egy többlet-adófizetési kötelezettségének visszamenőleges bevezetéséről szól, ezt tette volna, ez valósult volna meg, ha az Alkotmánybíróság nem semmisíti meg az indítványt. Ez nem nehéz szakmai kérdés, tisztelt képviselőtársaim. Ez olyan, amit nem lehet véletlenül elrontani. Ez egy olyan gondolat, ahol ha az egyik fél az alkotmánysértést elköveti, ezt csak szándékosan teheti. Főként akkor szándékosan, ha a 60-as csomagban közel 10 hasonló eset van, többedszer fordul elő. Visszamenőleges hatállyal bemutatni az állampolgároknak, hogy itt kérem, a következő időszakban én vagyok az úr. A visszamenőleges hátrány alkalmazásán keresztül tehát az egész magyar társadalom került megszólításra. Én azt gondolom, hogy erre különösen oda kell figyelni az elkövetkező időszakban. Az összes eddigi indítványt a tisztelt Ház nem vette a napirendjére. Az elmúlt héten elmondott, az indítványomhoz kapcsolt gondolataim után reagálásra került sor. Ez megerősítette bennem, hogy az indítványokat fenn kell tartani. Na nem annak a személyeskedő része, úgy gondolom, hogy arra sem akkor, sem most nem fogok reagálni, ez a társadalom lényegesen értelmesebb, lényegesen jobban felismeri a politikusok valós szándékát, úgy gondolom, hogy ezt pontosan el tudják helyezni, annak a gondolatnak a személyeskedő súlyát. Két szempont azonban megerősített, hogy az indítványsorozatot fenn kell tartani. Az egyik az, hogy Kónya Imre reagálása rámutatott - igaz, csak az ötödik alkalommal -, hogy meg lehet szólítani az érintetteket, ki lehet belőlük hozni, hogy reagáljanak. Ez úgy gondolom, nagyon fontos, mert már egy picit korábban elbizonytalanodtam. Ez arra utal, hogy az érintett személy nem reménytelen, csak nagyon nehéz eset. A másik gondolat az egyik mondatából vezethető le, amiért fönn kell tartani. Az pedig úgy szól, hogy ezek az indítványok vélhetően a hasznos parlamenti munkától vonják el az időt, erre a Parlamentnek nagyon nagy szüksége lenne, arra, hogy a kormánykoalíció az ő feladatát, a nehéz és társadalomirányító feladatát végezhesse a hátralévő időszakban, hiszen rengeteg törvényalkotás vár rá. Én azt gondolom, hogy Kónya Imrének ez a felvetése egy túlzott optimizmusra utal. Nem vagyok benne biztos, hogy nem lehetett volna vagy nem kellett volna az új parlamenti demokráciánkban is használni azt az évszázadok során az üzleti életben bevált szokást, hogy míg például egy részvénytársaság élére általában 3-4 évre választják meg a vezetőket, az első alkalommal, a megalakuláskor azonban csak egy évre adnak bizalmat. Csak egy évre, mert az egy év elég arra, hogy rájöjjünk, ismét meg kell gyorsan erősíteni, és most már gondolkodhasson távlatokban, vagy pedig alkalmatlan egy ilyen feladat ellátására, és 4 év az üzleti életben, ott, ahol az emberek a saját vagyonukat kockáztatják, túlzottan sok, nem megengedhető. Azt gondolom, hogy az elmúlt évek, az elmúlt két év bebizonyította már, hogy nem biztos, hogy ennek a társadalomnak, akár a gazdaság szereplőinek, akár az állampolgároknak szükségük van azokra a törvényekre és jogszabályokra, amelyeket ez a kormánykoalíció terjesztene a tisztelt Ház elé. Azt gondolom, hogy a gazdaságnak sem kellenek azok a gazdasági törvények, amelyek átpolitizálva a politikai hatalmat akarják visszahozni, repolitizálni a gazdaságban, s az állampolgároknak sem biztos, hogy kellenek azok a törvények, amelyek számtalan alkalommal és rávilágítva az állampolgárok magánéletébe kívánnak az elfogadhatónál lényegesen mélyebben beavatkozni. Én azt hiszem, az elkövetkező két év valóban veszteség lesz, de nem akkor, ha ez a kormánykoalíció túl kevés törvényt fog megalkotni. Valószínűleg nagyobb lesz a kár, ha túl sokat. E parlamenti indoklásomra készülve vagy magamban megfogalmazva eszembe jutott egy, a közeli hetekben vagy napokban majd megjelenő publikáció, amely magyar miniszterelnökökről szól, és amelyben az egyik miniszterelnökünkről annak idején egy olyan mondat hangzott el, amely ma számos politikusra illik - s a társadalom majd személyesíteni fogja tudni az én mondatomat -, azaz számos, sajnos, számos olyan politikusunk van ma a közéletben, akiről elmondható, hogy úgy beszél, mint egy óriás, ellenben úgy cselekszik, mint egy törpe. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)