Iványi Gábor (SZDSZ)
IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek belügyminiszter úrral, amikor azt mondja, hogy ebben az igen nehéz helyzetben nagy szükség van arra, hogy megpróbáljuk csendesíteni, csillapítani az indulatokat, azonban azt gondolom, hogy szükség van arra is, hogy becsületesen megvizsgáljuk azt a helyzetet, amelyben Kétegyháza és Tura talán az utolsó figyelmeztetés a számunkra. (15.20) "Forr a világ bús tengere", és mi nem egy ilyen világról álmodtunk, amely a felbomló terrorbirodalom helyén e pillanatban fortyog. Mi megújulásban, békében, az alapvető emberi jogok maradéktalan érvényesülésében reménykedtünk, sóvárogtuk a csaknem elérhetetlent, amikor "nép népre többé kardot nem emel és hadakozást nem tanul". Oroszok és ukránok, üzbégek és azeriek, moldávok, szerbek, horvátok, bosnyákok, a sor - jaj - korántsem teljes, ölik és üldözik egymást, mindenütt az a sátáni hamisság kísért, hogy az erősebb nemzet boldogulásának legfőbb akadálya a jelen lévő, saját egyéni vonásait feladni nem hajlandó, gyöngébb nemzetiség. Képviselőtársaim, hol és mikor kezdődnek a háborúk, évtizedek vagy évezredek szorgalmával felépített otthonok barbár szétrombolása, megalázott és gyászoló nők és gyerekek végeláthatatlan gyászmenete, menekült hada, a legutolsó divat szerint öltözött fiatalok szétlőtt és felpuffadt tetemeinek látványa? Hol és mikor kezdődik ez a borzalom? Jakab levele szerint a háborúk tulajdon szívünkből indulnak el, mikor nem tudjuk elképzeléseinket a dolgok egyszerű, emberi útján érvényesíteni, és akkor méltatlan eszközökhöz nyúlunk. Engedjenek meg egy-két kiragadott példát. Jól emlékszem, Jugoszlávia felbomlása és a rettenetes belháború megkezdése előtt valamelyik újság közölt egy fotót a még egységes parlament egyik üléséről, az egyik horvát, szerb - nem tudom, milyen nemzetiségű - képviselő hozzávágta a táskáját társához. Az ország egységének megőrzésén fáradozó Havelt leköpték és megdobálták. Vajon a béke, a tolerancia szigete maradt-e ebben a felfordult világban Magyarország? Sikerült-e csírájában megfékeznünk, megfognunk a gonosz indulatokat? Hányan zajongtak és morogtak, amikor az Alkotmánybíróság kifejezetten szakmegfontolások alapján egy sereg, már általunk meghozott törvényt elutasított, melyek az erő, a többség tárgyalásra és megegyezésre való képtelensége miatt születhettek csak meg? A tömegtájékoztatási eszközök feletti befolyás megszerzéséért egyesek e falak között is minden eszközt képesek voltak és hajlandók voltak felhasználni. Gyűlölettől áthatott szidalmak és támadások hangozhattak el az ország legfőbb méltósága ellen. Csoda-e, ha mindez bátorítást jelentett randalírozó, erőszakoskodó fiatalok számára? Túlzást és az ügyek felfújását kiáltották sokan, mikor emez említett fiatalok külföldieket vertek meg. Csodálkozhat-e bárki, hogy a Jurta Színház igazgatója, aki hosszú időn át zavartalanul folytathatott uszító tevékenységet, gyilkosságba keveredett? Még mindig nem volt elég. Utalok azon irományok tessék-lássék, kétértelmű elítélésére is, amelyek kisebbségek ellen is izgattak, és erőszak alkalmazását sürgették olyan ügyekben, melyek megoldhatók lennének megegyezéssel, tárgyalásokkal. Hogyan juthatnánk ki ebből a helyzetből? Mindenekelőtt ebben az utolsó pillanatban ki kell mondanunk, hogy elutasítunk mindenféle erőszakos megoldást. Másodszor: óriási a felelősségük a képviselőknek itt, ebben a Házban, hiszen ahogy ők állnak hozzá bizonyos kérdésekhez, ez minta lesz azok számára, akik egyszerűbb ügyekben, saját szűkebb pátriájukban próbálják elintézni vitás kérdéseiket. Nagyon kíváncsian várom és szorongva, érintett is vagyok a dologban, hogy a jelen lévő egyházak, amelyek az antiszemitizmus kérdésében eddig hallgattak, és más szörnyűséges dolgokban, amelyek elkezdődtek, hogy ezekben az ügyekben felébredve talán segítséget jelentenek majd ezeknek az indulatoknak a lecsendesítésében. Mindenki összefogására szükség van, és legfőképpen arra, hogy ráébredjünk: most, ebben a pillanatban talán még megállítható mindaz, ami elkezdődött, jaj, ne kelljen később keserűen sírnunk és mentegetőznünk és a felelősséget másokra hárítanunk. Ezért én most ennek a két szörnyűséges ügynek a kapcsán hadd kérjem képviselőtársaimat annak a konszenzuskeresésnek, annak a minimumnak az elfogadására, követésére, amely nélkül nincsen demokrácia, nincs emberi élet, és mi szeretnénk megmaradni ebben a térségben a békesség szigeteként, szeretnénk példát adni, ha kell, mások számára is. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a bal oldalon.)