Pál László (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megkímélem önöket attól, hogy a nálam leírt bányatörténeti és bányajogtörténeti ismertetést megtartsam, hiszen az említett Miksa-féle szabályozások után II. József szabályozásait is ismertethetném, és eljuthatnék végül én is az 1960-as, ma érvényesítendő és most módosítandó szabályokig, de úgy érzem, hogy nagyon korrekt és kellő ismertetést kaptunk az első hozzászólásokban a bányajog történetéről Magyarországon. A napirendre tűzés során Kormányunk - miniszter úr kezdeményezésére - kérte, hogy egy rendkívüli eljárást alkalmazzunk a törvény megvitatása során, és én úgy érzem, hogy nem volt alaptalan a kérés. Nem fogadta ugyan el a Parlament, de mégsem volt alaptalan a kérés, mert egy olyan törvénnyel állunk szemben, amelyik lehet hogy ebben a formájában, ahogy kezünkben van, elfogadható és talán nem is biztos, hogy rossz törvény lenne az elkövetkező évek során. Tartalmaz szinte minden olyan kérdéskört, amely kérdéskörrel egy bányatörvénynek foglalkoznia kell, korrektek benne a megfogalmazások és többé- kevésbé megvan az összhang az érvényes további törvényeinkkel. Tehát mondhatnám azt, hogy egy jó tervezet van az asztalon, viszonylag kis munkával is eljuthatnánk a végére. Mégsem fogom egészen ezt mondani, nem azért, mert ezt költői kérdésként mondtam el, hanem azért, mert számos olyan kérdés létezik azonban, amit nemcsak ezen a módon lehet szabályozni, ami a jelenleg kezünkben lévő törvényben szerepel - erre utalt Szűcs István is, Szalay Gábor is -, hanem más megoldások is előtérbe kerülhetnének. Tudom, hogy voltak szakmai viták, és a szakmai viták elvezettek eddig a törvénytervezetig, de azt is tudom, hogy maradtak elvarratlan szálak és lehet, hogy a parlamenti munkában - a bizottsági és plenáris munkában - szükség lesz ezeknek a szálaknak az elvarrására, tisztázni kellene, hogy joggal maradtak-e ezek a szálak most nyitottan vagy sem. Én egy néhány ilyen kérdésről még fogok beszélni. Hozzá szeretném tenni azt, hogy a bányatörvénnyel kapcsolatban van egy társadalmi várakozás, és ezt a társadalmi várakozást egyik változat esetén sem fogjuk tudni kielégíteni. Nem fogunk tudni a bányászoknak, a bányászatnak a napi problémáira választ adni, sőt a holnapiakra sem biztos. Ha ezt a törvényt elfogadjuk vagy amikor ezt a törvényt elfogadjuk, akkor egy új fejlődési irányt szabunk meg, bár magunk sem fogjuk tudni pontosan, hogy merre vezet ez az irány. Új szabályozási elemeket, főleg tulajdonjogi elemeket vezetünk be, és hogy ezek az új tulajdoni elemek hogy fogják alakítani hosszabb távon a bányászatunk sorsát, ezek csak előre prognosztizálhatók, minden prognózis pontatlanságával, lehet, hogy nagyon nagy pontatlansággal. Erre még utalni fogok a későbbiekben. Nem szeretnék most a bányászatunk sorsával sem részletesen, sem általánosságban foglalkozni, többek között azért sem, mert a törvény sem erről szól. Tehát tudnia kell a közvéleménynek, hogy mi most nem a magyar bányászok sorsáról, nem a bányák sorsáról, nem az elkövetkező 8-10 év magyar bányászatáról hozunk törvényt, hanem azokról a szabályokról, amelyek szerint bányák működhetnek, bányák alakulhatnak vagy szűnhetnek meg az országban. Ezek szabályok, általános szabályok vagy többé-kevésbé általános szabályok. Nem fogják megfogalmazni a szabályok azt, hogy a szénbányászat leépülése folytatódik vagy nem, vagy milyen ütemben és meddig, nem adnak választ ezek a szabályok arra, hogy lesz-e uránbányánk vagy nem lesz uránbányánk, hogy Recsket meg fogják-e egyszer a bányászat céljaira nyitni vagy nem fogják megnyitni, nem fogalmazzák meg azt, hogy a timföldbányászattal, a bauxitbányászattal mi történik a jövőben. Tehát nem adnak választ sem a kormányzat, sem a vállalkozók tevékenységére az elkövetkező években, és ennek megfelelően sajnos, a bányászaink ebből a törvényből nem fogják tudni kiolvasni saját jövőbeli életüket. A törvény tartalmának fő kérdéseiről főleg Szűcs István tartott egy ismertetést, ebbe szintén nem mennék bele, tehát nem is szükséges az általános vitában, viszont feltennék egy jó néhány olyan kérdést, ahol úgy érzem, hogy azokat a bizonyos szálakat, amelyekre utaltam, el kellene varrni. Ezek egy része már szintén elhangzott az eddigi vitában, elsőként én is kiemelném azt az alapkérdést, hogy valóban helyes-e az, hogy 1992-ben törvényt alkotunk és törvényben erősítjük meg a bányakincsek kizárólagos állami tulajdonjogát. Én azt hiszem, hogy ebben a kérdésben érdemes lesz vitatkozni - ha nem is annyira plenárisan, akkor bizottságban -, érdemes megfontolni mindazt, amit Szalay Gábor elmondott például az osztrák bányatörvények és az osztrák tulajdonviszonyok kapcsán, de ugyanezt meg lehet nézni német vagy egyéb más országokban alkalmazott szabályozások alapján is. Én úgy érzem, hogy itt két véglet között csapongunk, amely két véglet közül az egyik véglet az 1960-as magyar bányatörvényben is rögzített, nem kizárólag magyar véglet, amelyik minden földbéli kincset az állam tulajdonában hagy, és a másik véglet, amelyik semmit. Amelyik azt mondja, hogy a tulajdonos az, akinek joga van bányászkodni, és utána azt tesz a bánya termékeivel, amit kíván. A két véglet között számos megoldás létezik. Erre volt példa az itt elhangzott osztrák példa is, és én elképzelhetőnek tartom, hogy nekünk is érdemes lenne egy köztes megoldásban megállapodnunk, már ebben a stádiumban is. Lehet, hogy ez a polgári törvénykönyv módosítását is igényelné, de azt hiszem, ha meg tudunk állapodni, ha ebben látjuk a jobb perspektívát, akkor érdemes lenne ezt a módosítást végrehajtani, más törvényeken is keresztülvezetni. Csak példaképpen hadd mondjam el, hogy a jelen törvény értelmezéseiből az is kialakulhat, ami ma nincs. A bányászatnak olyan ágai, mint a kavicsbányászat, a homokbányászat, a kőbányászat, azokra ugyanúgy igaz ez a törvény, mint a szénbányászatra vagy az uránbányászatra, azok is állami tulajdonban lévő javakkal foglalkoznának, kivéve, ha a felszíni bányászatnak abba a körébe tartoznak, amiben bizonyos liberalizációt megenged a szöveg. Én azt hiszem, hogy ne tegyünk pontot most ennek a kérdésnek a végére, próbáljanak meggyőzni bennünket az előterjesztők, hogy miért ezt a változatot fogadták el. Én megpróbálom meggyőzni az ellenkező véleményemről az előterjesztőket. Szalay Gábor elmondta, hogy az osztrák bányatörvény, mely néhány bányatermékre terjeszti ki a monopólium, az állami monopólium jogait. Nekem az a jelenlegi érzésem, hogy helyes lenne, ha Magyarországon a monopoljogok a szénhidrogének kitermelésére, kutatására, tulajdonjogára terjednének ki, esetleg a fémércek tulajdonjogára, az urán tulajdonjogára, és mint magyar különlegességre, sajátosságra, a bauxitbányászatra. Az összes többi területen egy ennél liberalizáltabb megoldásnak a megvizsgálását mindenképpen ajánlom a tisztelt előterjesztők és különösen a tisztelt Országgyűlés figyelmébe. A második ilyen nagy kérdéskör, amit érdemes megvitatni, ez a csővezetékek kérdése. Szalay Gábor utalt arra, hogy kakukktojásnak nevezik egyesek a törvényben ezt a témát. Én vagyok az egyes, én vagyok az, aki felálltam, hogy azt megkérdezzem: nem kakukktojás-e véletlenül a csővezetékek szerepeltetése a bányatörvényben? Természetesen van benne logika. Nem alaptalan az a kérdés, hogy gázt kitermelni gázvezetékek alkalmazása nélkül lehetetlen. A kettő összefügg. De az is igaz, hogy a nem gáz típusú termékek esetében nem feltétlenül csövön történik a szállítás, és nemcsak a Magyarországon bányászott gáz vagy akár más szénhidrogéntermékek szállítása történik csővezetéken. Importot is bonyolítunk ezen a vezetékrendszeren, és az is igaz, hogy a csővezeték ugyanúgy tartozik a túlsó végén lévő berendezésekhez vagy rendszerekhez vagy vállalkozásokhoz, nemcsak az innensőhöz. Tehát nemcsak a bányához tartozik, hanem az elosztáshoz is, és csak gondoljanak bele tisztelt képviselőtársaim abba a kérdésbe, hogy amikor a gázelosztási rendszerek privatizációja kerül napirendre, akkor hogyan fogunk a csővezetékeinkkel elszámolni, illetve hogyan fogjuk a csővezeték- fejlesztési kérdéseket a privatizáció során kezelni. Feltehetnénk azt a kérdést, ahogy itt elhangzott egybehangzóan Szűcs István, illetve Szalay Gábor részéről, hogy érdemes lenne felvenni a kőolajtermékek vezetékeinek a kérdését is ebbe a törvénybe. (18.20) Hogyan fogunk olyan kérdésekkel szembenézni, ahol a bányászat meg sem jelenik? Mert a kőolajtermékek egy része különböző vegyipari üzemek között mozog, semmi köze a bányászatnak, mint technológiának, mint kitermelési területnek az ilyen típusú vezetékekhez. Elismerem azt, hogyha nincs benne a törvényben a vezetékek kérdése, akkor lyuk van az életrajzon. De úgy érzem, ha benne van, akkor egy új típusú lyukat keletkeztetünk az életrajzon, és ahány problémát megoldunk, ugyanannyit szülünk is. A következő kérdés, amit szeretnék felvetni, szintén elhangzott már az általános vita eddigi szakaszában, a koncessziós megoldások túlsúlya a törvényben. Több oldalról szó volt róla, én azokkal a felvetésekkel egyetértek. Kiegészíteném még egynéhány szemponttal. Az egyik szempont az - és ezt látjuk más területeken is, nem az ipari, kereskedelmi tárcához tartozó területeken is -, hogy az állam bajba fog kerülni akkor, ha csak koncessziós megoldásokat alkalmazhat valamely területen. A koncessziós megoldások túlsúlya hihetetlen erős szervezeteket fog igényelni, amelyek a koncessziós pályázatokat kiírják. Bányászat esetében a pályázatok előkészítése önmagában hatalmas feladat, de a kiírás, az elbírálás, a szerződéskötési rendszer és egyebek terhelni és lassítani fogják a folyamatot. Azt hiszem, átestünk a ló túlsó oldalára, és sajnos - ezt többször el kellett már mondanom ebben a Házban, megint elmondom - nem jó koncessziós törvényt fogadtunk el, és uszályába kerültünk a saját rossz, legalábbis hibás törvényeinknek. Nem vagyok koncesszióellenes; vannak olyan bányák, ahol a koncessziós megoldások helyesek, de számos területen - az az érzésem - nagyon komoly gazdálkodási problémával fogunk szembekerülni koncessziós kötöttségeink miatt. Lehet, hogy rosszul értelmezem a szöveget, de hadd mondjam el, az én olvasatomban nem koncessziós bányák nyitására a jövőben nem lesz mód Magyarországon. Ha ez a helyes olvasat, akkor ebből az is következik, hogy csak kiemelkedően gazdaságos bányákra lehet koncessziós partnert szerezni. Csak olyan bányák esetében tudnák koncesszióba adni a tevékenységet, ahol a gazdaságos, nyereséges tevékenység hosszabb távon feltétlenül biztosítva lesz. Sajnos a magyar adottságok közepette nincs mód arra, hogy ezt széles körben felvállaljuk. Van jó néhány, főleg szénhidrogén-bányászati lehetőségünk, ahol feltételezem, hogy minden további nélkül találunk koncessziós partnereket; a szénbányászat jövőjét illetően az ellenkező az érzésem. A jelenlegi szénbányák közül nagyon kevés olyan van, amelyiknek a koncesszióba adása biztosítaná a bányászatot, és biztosítaná azt, hogy Magyarország szénellátásában a magyar széntermelés kellő súllyal szerepeljen. Nagyon kicsi erre az esély. Szűcs István, ugyan más vonatkozásban, 40 milliárdos adósságáról beszélt a bányászatnak. Én azért azt hadd vetítsem ki, hogy aki kimondottan nyereséges szénbányászatot Magyaroszágon hosszú távon feltételez, az téved. Tehát erre speciális szabályokra lesz szükség, ezt a koncesszió nem oldja meg, nem lesz rá vevő. Tehát javaslom, hogy a kérdést ilyen szempontból szíveskedjünk még megvitatni. Ha mindenki meg van győződve, hogy ez a helyes megoldás, én tudomásul fogom venni, de hozzáteszem, én nem vagyok meggyőződve róla. Még egy kérdéskört vetnék fel a megvitatandó, megvitatható kérdések sorából, a vízügyekkel kapcsolatos szabályokat. Úgy érzem, hogy a bányával összefüggő vízgazdálkodás kérdését ez a törvényjavaslat viszonylag egyszerűen elintézi, és azt mondja, a vízügyi szabályok, vízügyi törvények és vízügyi hatóságok jogkörében kell, hogy a bányavíz-gazdálkodás történjék. Óva intem attól a tisztelt Házat, hogy ezt ilyen egyszerűen intézzük el. A bányavíz-gazdálkodás nagyon sok esetben alapvető technológiai kérdés, legalább a bányán belül a kiemelés folyamatáig. Összefügg a vízháztartással, de inkább úgy érzem, ez a megoldás - ami a törvénytervezetben szerepel - kicsit divatszülte és a környezetvédelem felerősödését szolgálja. Nem vagyok környezetvédelem-ellenes, de ha túlzásba esünk, vagy esnek a vízügyi hatóságok, számos esetben a vízgazdálkodási követelményeken keresztül az egész bányászkodás felszámolását eredményezheti a tevékenységük. Itt az egyensúlyt biztosítani kell a különböző hatósági jogkörök megfelelő elosztásával, és javaslom, hogy erre térjünk ki. A bányászat felügyeletével, a törvényjavaslatban szereplő hivatali szervezettel kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést tenni. Emlékszünk rá, ez a Parlament módosította már a Bányaműszaki Főfelügyelőségnek a jogállását. Lehet, hogy nem így hívták pontosan, de az az érzésem, mintha ez lett volna a neve. Ennek a bányaműszaki felügyeletnek, bányabiztonsági felügyeletnek a közvetlen hatásköre, kinevezési jogköre és elszámolási jogköre korábban a miniszterelnökhöz volt rendelve. Módosult a jogállás, és átkerült az ipari tárca vezetőjének irányítása alá. Többen vitatkoztunk már akkor is, hogy ez helyes-e vagy sem. Ha jól értem Szalay Gábor itt elmondott véleményét, Szűcs Istvánnal közösen az a javaslatuk, hogy az ellentmondásosságát annak, hogy a tárca vezetőjéhez tartozik az új bányahatóság, ezt úgy oldjuk fel, hogy a Parlamentnek tartozzék beszámolással a hatóság vezetője. Az ellentmondás abból származik, hogy a hivatalnak rendkívül keményen kell szolgálnia a bányabiztonságot. Mindenkivel és minden napi érdekkel szemben ezt kell szolgálnia. Az összes bányabaleset, bányaszerencsétlenség ügye megmutatta azt, hogy milyen fontos a függetlensége egy ilyen típusú felügyeletnek, és talán azt is, hogy tulajdonképpen darabra is és tragédiára is sok, de összességében arányaiban viszonylag kevés bányabalesetünk volt, az abból származott, hogy viszonylag független, kívülálló, megfelelő kritizálási jogokkal és követelmények állításának jogával rendelkező felügyelettel rendelkeztünk. Amellett, hogy a miniszter irányítása alá került a felügyelet, most ez a törvényjavaslat, sajnos, rossz irányba továbblép. Egybe kívánja olvasztani a bányabiztonsági felügyeletet ellátó szervezet működését egy gazdaságirányító szervezet működésével; azzal a szervezettel, amelyik a koncesszió kiírásával, odaítélésével foglalkozik majd. Nagyon-nagyon kérem a Kormányt, hogy ezt fontolja meg még egyszer. Úgy érzem, csak arról van szó, hogy lesz egy ilyen funkció az országban - méreteivel már az előbb vitatkoztam -, de hol kell ezt a funkciót ellátni? Hogy eldugjuk a minisztériumból, hogy ne növekedjék a minisztérium apparátusa, kirakjuk egy hivatalba, ettől nem lett az ügy olcsóbb, csak legfeljebb szebb lesz az optikája, amikor a költségvetési vitát folytatjuk a Parlamentben. Ne tegyük meg! Maradjon inkább a tárca hatáskörében, bővüljön inkább a tárca létszáma annyival, amennyivel kell, de ne vonjuk össze egy szervezetbe a rövid távú gazdasági érdekekben és az abszolút kemény biztonságfelügyelet érdekeiben érdekelt két szervezetet. Ne vonjuk össze! Ha lehet, fontolja meg a minisztérium az álláspontját, és ne azt a félmegoldást alkalmazzuk, amire képviselőtársaim javaslatot tettek, hanem nagyon korrektül válasszuk ketté ezt a két funkciót a bányabiztonság jövője érdekében. Még egy szervezeti kérdés van eldugva az anyagban, és Szűcs István bevezető gondolataiban szólt is erről. Kétféleképpen említette meg, én úgy éreztem, két szólása között ellentmondás is van. De nem ismerem pontosan, mi jár a fejében. Ez a kérdés a földtani szolgálatként említett kérdés. Az előterjesztett javaslatban a földtani szolgálat kisbetűkkel, definíció nélkül szerepel. Szűcs István egyszer azt mondta, hogy hát majd a Központi Földtani Hivatal alapítványi formába megy át, annak keretében fog működni. Egyszer pedig azt mondta, hogy a kérdés még nincs megoldva, miniszter úr jelezte felé, hogy erről még folynak a tárgyalások. Úgy érzem, ezt a kérdést jó lenne tisztán, nyíltan, és nem a háttérben elintézni. Lehet, hogy vannak hisztérikus gondolatok is, de azt hiszem, vannak nem hisztérikus, komoly érvek amellett, hogy a Központi Földtani Hivatal vagy bármilyen más néven futó szervezet jogállásáról a geológiai tevékenység helyes kezelésének megfelelő funkciók szempontjából tárgyaljunk. Az alapítványi forma számomra nem tiszta. Úgy érzem, hogy az ország geológiai kincseinek felmérésével, feltérképezésével, alapkutatásaival kapcsolatos funkciókat igenis költségvetési alapon kell végezni. Különösen, ha azt a koncepciót vesszük figyelembe - amelyikkel az előbb már kicsit vitatkoztam -, hogy minden föld alatti kincs állami tulajdonban van. Különösen ebben az esetben, de ettől függetlenül is, az ország ásványvagyonát csak egy ilyen állami szervezet ismerheti meg. Az alapítványi forma nem tartozik elszámolással, sőt át tud menni fokozatosan vállalkozási jellegbe, és félreviheti az ásványvagyonnal való gazdálkodás kérdését. (18.30) Én ezért javaslom, hogy szintén nyílt tárgyalásokban foglaljunk állást arról, hogy mi a sorsa a Központi Földtani Hivatalnak. Az utolsó kérdés, amit mondanék: nem terjesztettük be még a módosító indítványainkat. Elő fogjuk terjeszteni. A szellemét körülbelül érzékelteti mindaz, amit eddig is elmondtam. Érzékeltetni fogják további hozzászólóink is. Én azt hiszem, hogy az eddigi megnyilatkozások alapján számíthatunk arra, hogy a Kormány nyílt lesz ennek a törvénynek a további egyeztetéseiben. Szabó Iván miniszter úr az expozéjában utalt is erre, és én remélem, hogy ez így is lesz. Amennyiben ez így lesz, akkor én azt javasolnám, ha mód van rá, akkor először vitatkozzunk, és utána adjunk be csak módosító indítványokat, mert csak azért nem szeretnénk módosító indítványokat írni, hogy mindenképpen vita lehessen belőle. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)