Békesi László (MSZP)
DR. BÉKESI LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1991. évi költségvetési zárszámadás értékelését négy szempont alapján végeztük el. Az első a törvényjavaslat információtartalma, a második a tavalyi esztendőben folytatott kormányzati gazdaságpolitika és annak összevetése a gazdaság tavalyi teljesítményeivel, a harmadik a Parlament által jóváhagyott költségvetési előirányzatok teljesítése, és végül a negyedik a Kormány költségvetési gazdálkodásának törvényessége. Az első szempontról: a beterjesztett zárszámadási törvényjavaslat és mellékletei rendkívül sok, minden eddiginél több információt tartalmaznak, hallatlan nagy munkával voltak előállíthatók, és minden munkát elismerés kell hogy kísérjen. Ez még akkor is igaz, hogyha természetesen a rendkívül nagy adattartalmú zárszámadás sem hiánytalan, ha igaz, hogy nem sikerült ezt az óriási adattömeget úgy rendszerbe rakni, hogy könnyen áttekinthető legyen, és ha az Állami Számvevőszék jelentését figyeljük, akkor az is igaz, hogy persze hiányosságai is vannak a bemutatott adatoknak. Az igazi probléma az, hogy ennek a hallatlan nagy munkának rendkívül alacsony a hatékonysága. S nem elsősorban azért, mert méltatlanul kései időpontban tárgyalja a beszámolót a Parlament, hiszen ma már szeptember 14-e van, hanem elsősorban azért, mert a +92-es költségvetés módosítási javaslatairól, illetve a +93-as költségvetési irányelvekről szóló beterjesztett kormányzati előterjesztések azt bizonyítják, hogy a +91-es költségvetésből levonható tapasztalatok hasznosítására változatlanul nem kerül sor. Az igazi probléma ebben rejlik. Ami a bemutatott információk hiányosságait illeti, koncepcionálisan igazán egy problémacsoportot érdemes megemlíteni: rendkívül nagy kár, noha többször szóltunk már róla, hogy a +91-es zárszámadás sem tartalmazza az állami vagyonmérleget, nem mutatja be a privatizáció és a vagyonmérleg kapcsolatát, illetve az állami adósság és a vagyonmérleg kapcsolatát. Ennek hiányában hallatlanul nehéz megítélni, mindössze a folyó költségvetés és a privatizációs bevételek közötti viszonyról van szó, hallatlanul nehéz megítélni, hogy az elmúlt esztendő költségvetési gazdálkodása, illetve a privatizációs gyakorlat végül is az állami vagyon nettó gyarapodásához vagy csökkenéséhez vezetett, milyen politikát és milyen hatékonysággal érvényesített az adósságmenedzselésben a Kormány. Mindent összevetve a zárszámadás információtartalma, ezzel együtt is, számunkra az említett hiányosságok mellett elfogadható. A második szempont, az értékelés második szempontja a +91-es kormányzati gazdaságpolitika, a gazdaságpolitikai prognózisok és a gazdaság tényleges teljesítményei közötti viszony. Első rálátásra is teljesen nyilvánvaló, hogy óriási a szakadék a kormányzati gazdaságpolitikai célok, prognózisok és a reálgazdasági teljesítmények között. Egyetlen olyan reálgazdasági mutató sincs, amely végül is az eredeti prognózisok közelébe került volna. Az eltérések messze túl vannak a hibahatáron. Hallatlanul nehéz persze ilyen típusú prognózisokat végül is megalapozottan készíteni, az eltérések többé- kevésbé törvényszerűek, ilyen mértékű eltérések azonban megengedhetetlenek. Nem most derültek ki ezek az ügyek, kiderültek a költségvetés vitája során, a kormányzati gazdaságpolitikai program tartalmának ismertetése során, és hát persze a tapasztalatok nyomán év közben is. A recesszió tovább mélyült, durván tovább mélyült 1991-ben, a negatív folymatoknak nem a mérséklődése, hanem az erősödése következett be. A nagy aggregált egyensúlyi mutatók, illetve aggregált mutatók tekintetében tovább folytatódott a reálszféra teljesítményeinek, illetve a pénzügyi szféra eredményeinek a merev szétválása. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy bármennyire is örvendetes az egyensúlyi mutatók jelentős részének javulása, melyek közül a külső egyensúlyi mutatókat érdemes kiemelni, a belső egyensúlyban nincs javulás, ezek nem hatékonyság- vagy teljesítménynövekedés következményei, hanem sajnos a recesszió talaján többé-kevésbé törvényszerűen következtek be. Ami itt pozitívum, az legfeljebb egyetlen dolog, hogy ilyen körülmények között a többé-kevésbé következetes monetáris gyakorlat és politika nem engedte, hogy az egyensúlyi viszonyok fölboruljanak a recesszió folyamatában. A GDP csökkenése elképesztő mértékű, minden elképzelést és minden eddigi prognózist vagy minden tapaszatalatot messze meghalad. Sajnos, sem a beruházásokban, sem a belső fogyasztás összetételében, sem a készletek alakulásában, sem a piaci pozíciók alakulásában nincs olyan előrelépés, amelyből az elkövetkezendő rövid távban meg lehetne alapozni reálisan egy gazdasági növekedést. Ez nyilvánvalóan majd a +93-as költségvetési koncepció vitájának értékeléséhez tartozó gondolat. Itt mindössze annyit szeretnék lerögzíteni, hogy az az eltérés, ami a gazdaságpolitikai program és a gazdaság valós teljesítményei között mutatkozik, az az egész kormányzati gazdaságpolitikát elfogadhatatlanná teszi számunkra. Azt kell sajnos megállapítani, hogy - most már +92-t is figyelembe véve - második esztendeje valójában nem néz igazán szembe a reálgazdaság valódi teljesítményeivel, lehetőségeivel a kormányzat. Ez alapvető hiba. A harmadik szempont a jóváhagyott költségvetési törvény teljesítése. Az összesített számok ismertek a Ház előtt, a költségvetési törvény összesített előirányzataival szemben 56 milliárd forinttal kevesebb bevétel, 20 milliárd forinttal kevesebb kiadás, s ennek eredményeként 36 milliárd forinttal nagyobb deficit. Az eltérés itt is túl van a hibahatáron. Ez még önmagában véve talán nem lenne drámai. Az igazi probléma az, hogy ezek a várható eredmények nagyrészt a tervezés periódusában, a megalapozatlan, irreálisan optimista gazdaságpolitka nyomán nagyrészt előre láthatók voltak. A bevételek csökkenése egyértelműen a recesszió következménye, s ezen még az sem változtatott semmit, hogyha a recesszióval rendkívül szorosan összefüggésbe hozhatók a fizetési fegyelem lazulásával kapcsolatos hátraléknövekedések és bevételi elmaradások. A költségvetés kiadási oldalán az eredeti tervtől eltérő 20 milliárd forintos csökkenésből két nagy tényező, a gazdálkodó szervezetek támogatása, illetve a nemzetközi fizetési kötelezettségek teljesítése végül is nem aktív kormányzati tevékenység eredménye, hanem automatizmusok következménye. (19.30) Egyetlen területen van az eredetileg tervezett kiadási előirányzatoktól kisebb teljesítés kormányzati döntés következményeként, ez pedig a beruházások 7 milliárd forinttal kisebb teljesítése, ami nyilvánvalóan az egyensúlyjavítás szándékát szolgálta, kár, hogy éppen olyan területen, ahol a gazdaság fejlesztése és fellendítése szempontjából a legnagyobb szükség lenne valamiféle szerény növekedés elérésére. Ha mindezeket összerakjuk - és tovább nem bonyolódom a részletes elemzésbe -, akkor a következő konzekvenciák vonhatók le: A költségvetési és a gazdasági fejlődés aszinkronja növekedett 1991-ben. Az állami túlköltekezés nem csökkent, hanem növekedett az elmúlt esztendőben. Az eddig elhalasztott, különböző okok miatt elhalasztott államháztartási érdemi reform sajnos bumerángként üt vissza. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, egyre drágább és egyre nehezebb lesz az érdemi lépéseket végrehajtani ezen a területen. Kétségtelen, hogy a kormányzati beavatkozás kullog az események után, a Kormány nem ura a folyamatoknak, és nem egyszerűen a gazdasági folyamatoknak, hanem ezen belül a saját kezében lévő költségvetési folyamatoknak sem. Mindent összevetve: sajnos a tavalyi esztendő költségvetési eredményei a gazdasági átalakulást nem serkentették, hanem fékezték. A következő és utolsó szempont a költségvetési gazdálkodás törvényessége. Két területen látunk kemény törvénysértést: az egyik a növekvő deficit finanszírozására igénybe vett és a parlamenti felhatalmazást jóval meghaladó kincstárjegyállomány, a másik pedig, miután nyilvánvaló volt, a pótköltségvetés benyújtásának elmulasztása. Vélhetőleg a kritika elég megalapozott akkor is, hogyha csak az eredeti költségvetési törvényjavaslat írott betűjével szembesítjük a kormányzati magatartást. Ennél azonban azt gondolom, hogy lényegesen többről van szó. Nem egyszerűen az a tét, hogy vajon felhatalmazás hiányában a növekvő deficit finanszírozására mennyivel több pénzt vesz igénybe a pénzpiacról az állam és a költségvetés, és azt milyen hatékonysággal költi el. Ennek a finanszírozási gyakorlatnak az eredményeként nem kis mértékben változtak a kamatok, a költségvetés csak rendkívül magas kamatok árán jutott hozzá a pénzpiacról azokhoz a bevételekhez - a kincstárjegyállomány növelésének keretében -, amelyek végül is a növekvő deficitet finanszírozták. Érdemes lenne egy picit végigjárni, körbejárni, hogy vajon az 1991-es 35%-ot meghaladó inflációban és a hallatlanul magas kamatszínvonalban ennek a pánikszerű pénzpiaci műveletnek milyen hatása volt. Az sem utolsó szempont - és azt gondolom, erre is érdemes odafigyelni -, hogy hogyan alakult az államadósság 1991-ben. A számok azt mutatják, hogy a belföldi államadósság 142 milliárd forinttal, a külföldi közel 61 milliárddal nőtt. Nem egyszerűen az abszolút számokról, a folyó költségvetés több mint 20%-át kitevő államadósság-növekményről van szó, hanem arról, hogy vajon ez az államadósság-növekmény mit finanszírozott. Ha ennek nyomán alapvető feltételek javultak volna, a gazdaság alapvető feltételei javultak volna, egy dinamikusabb beruházási politika valósult volna meg, hogyha ennek nyomán mondjuk a bankok portfóliójának részleges tisztítására került volna sor, esetleg egy gyorsított ütemű infrastruktúra-fejlesztésre került volna sor, akkor minden bizonnyal ma mérlegelés tárgya lenne, hogy az adósságnövekedés, illetve an-nak fejében elért gazdasági teljesítmények milyen viszonyban vannak egymással, a minősítés akár lehetne pozitív is. De nem erről van szó. Az összesen több mint 200 milliárdos államadósság-növekményből alig 10 milliárd forint tekinthető olyannak, amely a gazdaságot előrevitte, ilyen a világbanki hiteleknek, illetve a nemzetközi szervezetekbe befizetett hozzájárulásoknak az összege. Az összes többi lényegében a folyó költségvetés hiányának fedezetét jelentette. Ez pedig a lehető legrosszabb elköltési módja egyfelől a megtakarításoknak, másfelől pedig az államadósság növelésének. Hogyha a négy vezérlő szempontot összegezzük, akkor az derül ki, hogy a négyből egy esetben a kormányzati teljesítmény elfogadható, három esetben nem. Éppen ezért a beszámolót, a zárszámadási törvényjavaslatot sajnálatunkra nem tudjuk elfogadni. Egyetértünk azzal a gondolattal, amely a Kormány számára feladatokat határoz meg, azt javasoljuk, ne mentse fel a Parlament a Kormányt a +91-es költségvetés teljesítésének felelőssége alól, erre térjen vissza a +93-as költségvetés beterjesztésének részleges vitájakor. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)