Kósa Lajos (Fidesz)
KÓSA LAJOS, a FIDESZ vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Immár rutinszerűen, harmadik alkalommal kerül az újonnan választott Parlament asztalára a költségvetési zárszámadás kérdése. Ez évben is folytatódik az a hagyomány, hogy évről évre bővül a rendelkezésünkre bocsátott információ mennyisége. A tavalyi öt kötethez most újabb egy társult. Miközben méltányolni kell a kormányzat azon igyekezetét, hogy minél több információval lássa el a döntéshozó képviselőket, sajnálattal kell megállapítani, hogy most is folytatódott a tavalyi zárszámadási vitában frakciótársam által "nagy népi puzzle"-nak minősített játék. E játék változatlanul mindössze annyiban tér el az egyszerű gyermekjátéktól, hogy az kis kitartással összerakható. Az elmúlt évben azonban ez kevésbé volt a mai Kormány munkájának eredménye, mint ma. A csak részlegesen összeilleszthető adatok mutatják, mennyire hiányzik már egy minden elemében zárt és nem évenként változó szerkezetű költségvetési információs rendszer kidolgozása. Lassan azt is lehetne hinni, hogy e hiány nem véletlenek következménye. A hiányérzetet csak fokozza, hogy az új államháztartási törvény szerint a Kormány határidő vállalása nélkül fenntartotta magának azt a jogot, hogy rendeletben szabályozza a vitatott kérdéseket. Tisztelt Ház! A benyújtott zárszámadásról meglehetősen könnyen és gyorsan lehet állást foglalni, nem utolsósorban az ez esetben igen alapos munkát végző Állami Számvevőszék tevékenységének köszönhetően. Hiszen a Kormány a vonatkozó jogszabályok olyan mennyiségét sértette meg az elmúlt évi költségvetési gazdálkodással, és kér most utólag felhatalmazásokat, amely mellett természetesen a felmentés nem adható meg. Már csak azért sem tehető ez meg, mert ezzel hozzájárulnánk ahhoz, hogy a Kormány tetszése szerint és a Parlament hozzájárulása nélkül továbbra is olyan műveleteket végezhessen, amelyekre nincs felhatalmazása. Például a kincstárjegyek esete hozható fel. A kincstárjegy-kibocsátás utólagos legitimálása nem járható út. Nyilván érzi ezt maga az előterjesztő is, hisz mi másnak lehet eredménye az az ügyes trükk, amivel az 1992-es költségvetési törvényben korlátlan kibocsátási lehetőséget biztosított magának. Mindenképpen megjegyzendő, hogy az 1991-es év egyik legnagyobb, egyben kellemetlen tanulsága, hogy a miniszteri expozéban is pénzfalónak nevezett korszerűtlen elosztási rendszerek átalakításáért szinte semmit nem tett meg a kormányzat. Ráadásul újabb osztogatással súlyosbította amúgy sem könnyű helyzetét. Ezért várjuk fokozott kíváncsisággal az 1993-as költségvetési törvényjavaslattal együtt beígért, három évre tervezett konszolidációs avagy stabilizációs programot. Egy ellentmondásra is fel kell hívni a figyelmet. A pénzügyminiszteri expozé helyi önkormányzatokról mondott számadatai, mely szerint kiadási szerkezetük a működési kiadások irányába tolódott el, továbbá forrásaik egyre inkább a szociális ellátások területén lekötöttek, ellentmondanak az 1993. évi költségvetési irányelvek indoklásában az önkormányzati források megkurtítására felhozott számadatoknak. Nekem úgy tűnik, a zárszámadási beszéd megállapításai közelebb állnak a valósághoz. A számoknál maradva: nem látszik igazolhatónak a miniszter úr azon állítása sem, miszerint a költségvetésen keresztül a jövedelemátcsoportosítást valamelyest sikerült mérsékelnünk. Az 1990. és az 1991. évi zárszámadások Parlamentnek benyújtott számadatainak felhasználásával úgy a költségvetés, mint az államháztartás körére, a kiadásokra és a bevételekre egyaránt igaz az, hogy a jövedelem- központosítás mértéke nőtt, ráadásul nem is kis mértékben. Természetesen tudjuk, hogy a felhasznált adatok nincsenek konszolidálva, de mi csak a nekünk benyújtott, a szakemberek által elkészített számadatokat használhatjuk fel. Miután a törvényjavaslat és annak mellékletei, kiegészítései meglehetősen sok elszámolástechnikai problémát tartalmaznak, most elsősorban ezekkel fogok foglalkozni. Nem kívánom megismételni a számvevőszéki jelentésben leírtakat, mindössze egyetlen dologra szeretnék abból kitérni. (19.40) A miniszteri expozé szerint az szerepelt, hogy csak szeptemberben vált nyilvánvalóvá a hiány nagyobb arányú túllépésének veszélye. Igaz ugyan, hogy e hónapban lépte át a halmozott hiány mértéke a költségvetési törvényben elfogadottat, de az is igaz, hogy addig folyamatosan, ha nem is egyenletesen, de növekedett. Márciusra, áprilisra nyilvánvalóvá vált, hogy a költségvetés nem tud a megadott irányzatokon belül maradni. Egyértelmű, hogy a Kormány, ha tényleg csak akkor észlelte a bajt, szakmai hibát követett el. Függetlenül azonban attól, hogy miben bíztak, illetve attól, hogy milyen csapnivaló információs rendszer kell e késői felfedezéshez, semmiképpen nem fogadható el a pótköltségvetés benyújtásának elmulasztására a miniszter úr által adott magyarázat. Annál inkább elfogadhatatlan e mulasztás, mert az 1990. évi CIV. törvény vonatkozó rendelkezése egyértelmű. Miután az előirányzatoktól való eltéréseket a 11. § (2) bekezdése szerint nem lehetett ellentételezni, emlékezzünk csak, hogy augusztusban, illetve szeptemberben már 9 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés hiánya az év végére tervezettet, miközben a Kormány csak novemberben volt képes másfél milliárdot megtakarítani saját hatáskörén belül. Így teljesen kitetszik az, hogy a Kormánynak nem volt felhatalmazása ellentételezni a hiányt, ezért pótköltségvetést kellett volna benyújtania. A zárszámadás I. kötete tartalmazza a költségvetési szervek 1991. évi költségvetése végrehajtásának ágazati indoklását. Figyelmes olvasással kideríthető, hogy a tárgyévben egészségügyi ágazattal nem foglalkozik a költségvetés. E meglepő felfedezés magyarázata az a módszertani fejlesztés lehet, mely annyira fontos, hogy az I. kötet végén és az V. elején is megtalálható. Az elmúlt év során kemény munkával sikerült felszámolni az intézmények tényleges tevékenységeit bemutató szakfeladatrendet, melynek eredményeként a továbbiakban rendelkezésre álló szervezeti adatokról már csak torz kép rajzolható meg. Talán e fejlesztés hatott olyan zavaróan, hogy az egészségügy eltűnt az indokolható ágazatok közül, hogy az 1991. évről még utoljára rendelkezésre álló bontás már be sem kerülhetett a zárszámadásba. Említést érdemel a törvényjavaslat 8. §-a, mely az intézményi pénzmaradványok felhasználására kér előzetes, pontos elszámolás nélküli felhatalmazást, különböző rendeletekre hivatkozva. E paragrafus az elvben zárt elszámolások között egy nyitott felhatalmazást adna. Nem világos, mely időszakra szól ez a javaslat, s ha esetleg 1991-re, akkor hogy nem sikerült azt eddig lezárni. Az sem érthető, mi lesz a sorsa az elképzelt finanszírozás után megmaradó összegeknek. Így aztán a kicsit lazára és számunkra érthetetlenre sikeredett szakasz nem tűnik elfogadhatónak. Tisztelt Ház! A 9. § is arra mutat rá, mennyire rendezetlen a költségvetés elszámolási redszere. A letéti számlák kusza rendszere ma is létezik, és a zárszámadás, annak ellenére, hogy abban először jelennek meg e külön kasszák, nem mutatja be együtt azokat, ezért képtelenség megítélni, mi is történt a költségvetésen kívül kezelt pénzek mozgatásával. Nem világos az sem, hogy a jelzett tételek a kiadási vagy a bevételi, vagy mindkét oldalt érintik-e, és miért éppen a forgóalap ezen pénzmozgásai kerültek be a törvényjavaslatba. Ráadásul az ÁSZ jelentése szerint a törvényjavaslat az állami forgóalaphoz kapcsolódó öt letéti számla pénzforgalmával igencsak részletesen számolt el. Miután a letéti számlákról összegzés nem készült, az egyes fejezeteknél leírtak pedig még mindig nem teszik egészen világossá a számlák pénzforgalmának indítékait, a 10. §-ban leírtakat nem lehet elfogadni. Tisztelt Képviselőtársaim! Még néhány szót szeretnék a 19. §-ról szólni. A 19. § kezességvállalásra ad felhatalmazást, amely az indoklás szerint garanciavállalásnak minősül. Az 1990. évi CIV. törvény szerint, amely a garanciavállalásról rendelkezik - idézem -: "A garanciavállalásokról a Kormány tételesen köteles beszámolni az Országgyűlésnek." Ez a 20. § (4) szakasza. Az 1992. évi XLI. törvény korlátozott kötelezettségvállalást ismert el a költségvetésnél, míg az államháztartási törvény az éves törvényben esetenként korlátozott kezességvállalást szabályoz. Ez egy kicsit gyorsan változó szabályozásból talán épp a tárgyévi lehetne a releváns, viszont a tételes beszámolást nem lelhetjük fel a különböző füzetekben. Így a garanciavállalásról szóló 19. § a tételes elszámolás hiánya miatt elfogadhatatlan. További tallózás helyett, amikor is sokszor meglehetősen esetlegesen vagy legalábbis a beavatatlanok számára alig érthetően kerülünk szembe adatokkal a zárszámadás köteteiben, csak arra érdemes felhívni a kormányzat figyelmét, hogy az információ kusza halmaza nemcsak a képviselők tisztánlátását zavarja. Mindazok a tények, amiket az előttem szóló frakciók vezérszónokai ismertettek, illetőleg az Állami Számvevőszék elnöke ismertetett, azt a következtetést jelentik, miszerint a Kormány részben nem tett eleget törvényi kötelezettségének, nemcsak a pótköltségvetés benyújtásának elmaradása miatt, hanem több helyen is mulasztott. Ez az első állítás. A második állítás: a költségvetés zárszámadásában szereplő tételek nagyon sokszor számszakilag ellentmondanak a költségvetési törvényben találtakkal. Ezért a FIDESZ frakciója az 1991. évi költségvetési zárszámadást nem tudja elfogadni, és a Kormányt nem tudja felmenteni az 1991. évi gazdálkodás felelőssége alól. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)