Ilkei Csaba (független)
DR. ILKEI CSABA (független). Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálatos tény, hogy ilyen nagy késéssel tárgyaljuk ezt az alapvetően jó, de nem hibátlan törvényjavaslatot, mert az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közérdekű tevékenységét senki sem pótolhatja. Sem az ügyész, sem a parlamenti képviselő, sem a köztársasági megbízott. Az uralkodás tengernyi nyűgös gondján kívánt könnyíteni XII. Károly svéd király 1713-ban, amikor egy új méltóságra, az igazságügyi kancellárra bízta a hivatalok ellen benyújtott panaszok kivizsgálását. Ez volt az 1809-ben megválasztott svéd ombudsman előzménye. Ahol az intézmény működőképesen bevált, ott sikerének igazi titka mindenkor az volt, hogy az egyén és a társadalom alávetettjei érdekében sikerrel korlátozta az etatista állam végrehajtói túlhatalmát. Az ombudsman a közügyek pártatlan szószólójaként, a nép fiskálisaként ügydöntő hatáskör nélkül is képes volt eredményesen eljárni, feltárni, kivizsgálni, bírálni, ajánlani, kezdeményezni és végül is jobb belátásra bírni az államgépezetet, amely mindenkor szívesen erősíti hatalmát a hatáskörök centralizációjával a közigazgatásban. De hajlamos a szakismeret és az alapvető információ elzárására is öncélú, önfenntartó, belterjes céljainak szolgálatában. Innen megközelíthetetlensége, bírálhatatlansága a betekintéstől távoltartott kívülállók számára. Adófizető választópolgárok azért találtak mindig szövetségesre jogaik szószólójában, mert mögötte nemcsak a Parlament állt demokratikus ellenőrző rendszerével, hanem a nyilvánosság is, az oly sokat emlegetett negyedik hatalom. (11.30) Ne feledjük, az ősi svéd ombudsman a bíróságok ítéletei ellen benyújtott panaszokat is vizsgálhatta. Előzmények nélküli, gyenge és ma ellentmondásos demokráciánkban csak akkor lehet eredményes az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenysége, ha személyes tekintélyén kívül maga mögött tudhatja a Parlament általános meghatalmazását politikai pártoktól és hatalmi szervektől független eljárásához, és ahhoz, hogy bármikor a nyilvánossághoz fordulhat. Ellenőrző küldetése ezért némiképp rokon a számvevőszékével, tevékenységének pártatlan közvetítő szerepe pedig a sajtóéval. Igazi közvetítő azonban csak akkor lehet állampolgár és közhatalom, társadalom és állam, Országgyűlés és közigazgatás között, ha szankció nélküli intézményét a mindenkori közhatalom nem kívánja háttérben zajló politikai alku tárgyává tenni. Fennáll peresze annak a veszélye is, hogy a demokrácia nagy reményű intézménye valóban díszes sóhivatal lesz, ahol az ombudsman ellehetetlenülve a tömeges beadványoktól legfeljebb csak reménytelen lelkigyakorlatokat folytathat az alaptalanul várakozó panaszosokkal. Mert csak akkor bevált és működő intézmény, ha differenciáltan és szakosodva a gyakorlatban képes lesz a rázúduló nagy tömegű panaszt szervezetten és folyamatosan feldolgozni, kellő választ adni a hozzá fordulóknak. Ne legyenek illúzióink: ez azért nem olcsó dolog, bizony költségekkel jár. A beadványok irgalmatlan mennyisége, ömlesztve, szegényes feldolgozással az intézmény olyan megbénulásához vezethet, mint ahogy az Lengyelországban be is következett. Az országgyűlési biztos tevékenységének jogvédő, jogorvosló funkcióját úgy tudja életszerűen ellátni, ha bárki hozzáfordulhat, ideértve a civil társadalom önszerveződő érdekvédelmi szervezeteit is, nem különben az állampolgári jogok védelmére direkt módon alakult szövetségeket, egyesületeket, így például az Állampolgári Jogvédő Ligát, amelyek az önellenőrző mechanizmus megtestesítői, a lentről fölfelé építkező állampolgári akarat hordozói. Sérelmet, nyugtalanságot megelőzni igazából csak akkor képes a nép ügyvédje, ha az éves beszámolón kívül bármikor a tisztelt Házhoz fordulhat, és soron kívül szót kérhet az azonnali intézkedéseket igénylő esetekben, a hatályba léptetést megelőző eljárásokban, az állampolgárok nagyobb csoportját érintő döntéseknél. Lehetővé kell tenni, hogy adott ügyben parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezhesse az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A francia és a brit szabályozás az állampolgár és az ombudsman közé iktatja az országgyűlési képviselőt, aki megszűri az ömlesztett panaszok tömegét. Azt hiszem, ezt nem tudnánk ellátni, és nem is szabad felvállalnunk. A közvetlen, demokratikus kapcsolat panaszos és szószóló között, továbbá a független, befolyásmentes, kritikus közvetítőtevékenység csak bátoríthatja a civil társadalmat, félelmektől mentesen érvényesítse az államhatalmat ellenőrző jogait. A törvényjavaslatban elengedhetetlen a jogkörök egyértelműbb szétválasztása. Tisztázandó az ombudsman viszonya az ügyészséghez, a rendes bírósági szervezethez és az önkormányzatokhoz. Az ombudsman tevékenységi köre jobbára megfelel az általános ügyészi felügyeleti jogkörnek, innen a lehetséges párhuzamosság. A rendkívüli perorvoslatok kezdeményezésén kívül a törvényjavaslat nem biztosítja számára a rendes bírósághoz fordulás intézményes lehetőségét a közigazgatási visszásságokkal szemben. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a spanyol szabályozás szerint ha az ombudsmanhoz az igazságszolgáltatásra vonatkozó panasz jut el, azt továbbítania kell ezen szervek vezetőihez. Ámbár azt is hozzáteszem: ugyanezt a francia törvénykezés tiltja. Kérdés az is, hogy a 17. § szerinti hatóság igen széles fogalmába beletartoznak-e az önkormányzatok, az önkormányzati képviselőtestületek is. Ha igen, és az ombudsman ellenőrzési jogköre kiterjed rájuk, rendeletalkotásukra, hatósági döntéseikre, akkor bizony átfedések vannak a köztársasági megbízott törvényességi ellenőrzési jogkörével, hiszen az utóbbi ma "regionális ombudsmanként" is betölti szerepét. Ki nem lehet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa? Erről a 3. § (3) bekezdése rendelkezik. Felsorolja, hogy aki a jelölést megelőző négy évben egyebek között - idézem - "az Országgyűlés, a köztársasági elnök, illetve az Alkotmánybíróság hivatalának, valamint pártnak az alkalmazottja volt" - idézőjel vissza. Teljességgel érthetetlen, miért maradt ki a felsorolásból a Miniszterelnöki Hivatal és a kormányzati szintű közigazgatás alsóbb régiói, hisz az ombudsman éppen ennek a körnek az ellenőrzésére hivatott. Ha az ombudsmant a Parlament választja, akkor lemondását is a Parlamentnek kellene elfogadnia, és nem a Parlament elnökének. Teljesen feleslegesnek tartom a 12.-től a 15.-ig terjedő paragrafusokat; a mentelmi jog ilyen részletességű ismétlése, hiszen egy utaló szabály egy mondattal kifejezhetné a megoldást: az országgyűlési biztost a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg. A 18. § (2) bekezdése szerint az országgyűlési biztos vizsgálati lehetősége csak az e törvény hatályba lépését követően indult eljárásokra terjed majd ki. Ez a gyakorlatban igen sok gondot fog okozni, ha így marad - képviselőtársaim -, ronthatja az ombudsman legitimitását működése kezdetén, mivel az alkotmányos visszásságok egy részének a gyökerei a múltba nyúlnak vissza, és gondoljanak arra is: nemcsak bejelentésre járhat el, hanem hivatalból is, nemcsak intézkedések és eljárások ellen léphet fel, hanem mulasztásos jogsérelem esetén is. Összefoglalva: az igazgatástól és a bíróságoktól független országgyűlési biztos intézménye jól egészítheti ki az alkotmányos jogok védelmének garanciáit, erősítheti a Parlament ellenőrző funkcióját a közigazgatás felett, és demokratizmusunkat fejlesztve oldhatja az egyén és a közhatalom megannyi konfliktusos helyzetét. Ehhez mindenekelőtt a törvényjavaslat legfőbb hiányosságát kell orvosolni, az új intézmény államszervezeten belüli viszonyrendszerét tisztázni a jogkörök szétválasztásával, a zavaró átfedések kiküszöbölésével. A törvényjavaslat szerencsére akkor hoz az egyén számára nagyobb jogvédelmet, amikor az új kollektivizmus erős centralizációval próbál lábra állni. Ám a társadalomtudomány is újragondolja szerencsére a demokrácia fogalmát, és mint Allan Curren professzor a Magyar Tudomány legfrissebb számában közölt tanulmányában megállapítja, idézem őt: "A világ túlnyomó része egyre inkább a demokráciának perszonalista, nem pedig közösségi felfogása felé hajlik. Legsürgősebben arra van szükségünk - írja a professzor -, hogy egyfelől leleplezzük a személyes választás képességének aláásását mindazokban az országokban, amelyekben tekintélyelvű abszolút hatalom rendezkedik be, vagy marad hatalmon, másfelől ahol látszólag szabad választás egy végtelenül determinált magatartást fed el, amelyben az egyén olyan céltábla, akiről feltételezik, hogy a társadalomban elfoglalt helyzete egyéni magatartásának szinte kizárólagos meghatározója" - fejeződik be az idézet. (11.40) Elgondolkodtató sorok a törvényjavaslat által szolgálni kívánt célok tekintetében! Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)