Nagy Ferenc József (EKgP)
NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Egy hónapja, augusztus 31-e óta megy az agrárpiaci rendtartás törvényjavaslatának az általános vitája, és én ezeket az elhangzásokat figyelembe véve nemigen kívánom húzni az időt. Egy-két gondolattal szeretnék azért hozzájárulni a törvénytervezet sikeres elfogadásához mint vidéki paraszt-, agrárember, saját véleményemmel, hangsúlyozom. A vitában fölszólaltak a vezérszónokok, és a vélemények különbözőek voltak. Van, aki elfogadta, van, aki nem értett egyet vele, abban azonban egyértelműen mindenki egy síkon volt, hogy szükséges ez a piacszabályozó, ez a rendtartási törvény. Itt a vita két téma körül kristályosodott ki: az FM-nek a javaslata körül, amely a tárca irányításával kívánja az intézménynek a hivatalát megmozgatni, és a hatpárti képviselőknek - valójában nem frakció, hangsúlyozom én is, mint Géczi képviselőtársam, hanem ebben az agrárklubban részt vevő, mind a hat pártból részt vevő képviselőknek - a véleménye, akik önálló hivatalt kívánnak létrehozni. Itt annyira elment az idő, hogy egy-két gondolattal engedjék meg, reflektáljak az elhangzottakra. Lakos képviselőtársam a vállalkozói kedv, az ösztönzés, a biztonság hiányát kifogásolta, Glattfelder képviselőtársam, fiatal kollégám a konszenzusra tett javaslatot, ami nagyon pozitív, Juhász képviselőtársam kifejtette, hogy ha ezek az előbb felsorolt feltételek nincsenek meg, akkor mi a fenét ér az egész - egyetértek vele -, és felhívta a figyelmet a kartellesedés veszélyére vagy lehetőségére. Cséfalvay képviselőtársam országos mezőgazdasági tanácsot javasol a hivatal helyére, és ő igen behatóan foglalkozott az egyes árkategóriáknak - irány-, küszöb-, zsilipáraknak - a hozzá kötődő nyereségrátájával, igen figyelemreméltó elemzés volt. Csak mellesleg említem meg, hogy a második világháború alatt létezett egy OMGE, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, amelyik megyei és területi kamarákra oszlott meg, és kétségkívül az akkori üzemi méreteknek az érdekvédelmét szolgálta, és ott is az FM-nek az elképzelései azért közösen meg lettek vitatva, ismertetve lettek. Egységes a vélemény a fölszólalóknál: a jövedelem, nyereség mellőzése a termékeknél, amely nem nyert kellő hangsúlyt a tervezetben. És ezeket legpregnánsabban Kőrösi Imre képviselőtársam foglalta össze, maximálisan és a kétségbeesés SOS-jelével. Én azt hiszem, hogy ahhoz hozzátenni többet nem lehet. Maximálisan én is egyetértek felszólalásával. A nehézségeket nem oldja meg ez a tervezett törvény, az természetes, hanem a regulátor szerepét tölti be elsősorban, és főleg konszolidált helyzetben érezteti a hatását. Most összejön minden: átalakulási, átmeneti törvény, és így különösen nehéz erről a törvénytervezetről önállóan beszélni. Mert olyan ez, mint a kaszanyűg: akik érezték ezt a kaszálást, vagy próbálták, ugye, az ember belevágott, és még 15-20 méterre is rezgett az egész rend. (17.50) Ez a kérdés is kapcsolódik mindenhez, tehát nem is olyan egyszerű, és ez teszi bonyolulttá. A szabályozó energia - ismerik a fizikai, a centrifugális erővel működő raksúlyoknak a technikáját -, tehát ez a szabályozó energia, szabályozott energia az intervenciós alap, amely lehet kevesebb-több is az évjárat változásainak, vagyis a terméknek, a kínálatnak kisebb vagy nagyobb voltától. A különböző, körülírt árak és kvótarendszer elkerülhetetlen, és ezek meghatározása a bizalom, a reális számítások korrekt kapcsolatán alapszik. Én a földművelésügyi tárcát tartom a hivatal, a magyar mezőgazdaság gazdájának. Természetes, az érintett tárcák - Pénzügyminisztérium, Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium - kapcsolatai is kötődnek ide, és gondolom, hogy egyik miniszter sem adná ki a hatáskörébe tartozó intézményeket, tehát én azért mondom, hogy az FM-et tartom erre alkalmasnak. Ez az én saját véleményem - természetesen, hiszen a költségvetéstől függünk mindannyian. A pénzügyminiszter úrnak itt meghatározó szerepe van, azt csak köszönettel vesszük, ha a mezőgazdaság kérdését a szívén viseli és a támogatásokat biztosítja. Mellérendelt viszonyban képzelem el, de nem szavazati, hanem javaslattevő, kontrolláló viszonyban állnak a hivatal és a termelők között a terméktanácsok, illetve az érdekvédelmi szervek. Ezek tárgyalnak, illetve közvetítenek a termelők és a hivatal, a tárca között. A tárca nem tárgyal a termelőkkel, hanem köztük van az érdekvédelmi szerv, és remélem, hogy ami még nem forrott ki teljesen: az agrárkoordinációs fórum - melyben a kistermelőktől a nagyüzemekig megvan az érdekvédelmi képviselőjük - hasznos párbeszéddel meg tudunk egyezni a tárcával, a hivatallal, és valójában a közös ügyön: a piacrendtartásnak a megoldásán segédkezünk és munkálkodunk. Én ezt a formát láttam Ausztriában és Svájcban, ahol valójában a kamarai, illetve a tartományi és szövetségi rendszerben - kantonfelépítésben Svájcban - mind a két formától kapták a termelők a támogatást. Nagyon élénken bennem él az ausztriai példa - hadd mondjam el. Például egy hektár cukorrépának a tiszta nyeresége 20-25 000 schilling volt ahogy érdeklődtem, és ugyanennyi volt körülbelül egy tehénnek a tej és a borjú növedéke, a tiszta hozama. Mi ettől még kicsit távol állunk, de megcélozzuk, hogy majd valamikor el fogjuk érni. Persze nem kell utánozni, jobbakat tudunk létrehozni. A törvénytervezetnek markánsan - ezt kívánom: markánsan és bátran - meg kell határozni a tisztességes jövedelemképet és a határozott agrárpolitikát, ugyanis számtalan helyen megkérdőjelezik, hogy van-e egyáltalán agrárpolitika. Ennek - úgy érzem - markánsabb hangot kell adni. A földhozadék, a kamat kérdését, a jövedelemteremtő képességet ezért kell pontosan meghatározni, mert felmerül azért a vállalkozók előtt, hogy amikor nincs+ 6% volt még tavaly a nagyüzemek tiszta nyeresége, az idén annyi sem lesz, hanem veszteségesek lesznek, ugyanakkor ha az ember arra gondol, hogy a pénztőkéje után milyen kamatot kap, azt hiszem, a konzekvencia levonásához különösebb következtetés nem kell. Ezeket a helyére kell tenni, ha mi valójában a mezőgazdaságot akarjuk támogatni. Ma nagyon nehéz a mezőgazdaságban. Kormányzati, parlamenti feladat és felelősség mindent megadni, ami lehetséges. Itt azért a tervezetbe bele kellett volna foglalni nemcsak az első termékeket, a felsoroltakat, hanem a második termék-előállító réteget is: az élelmiszeripari tevékenységet, mert valahogy ez a kérdés hiányos, és bizonyos hangok arra utalnak, hogy az agrárlobby vagy az agrárkereskedelem itt behatározóan elviszi azokat a jövedelmeket, amelyek a termelőket kellene megillessék, tehát a termelés-feldolgozás-értékesítés koncepcióját jobban ki kellene itt hangsúlyozni. Azért is érdemes erre feltétlenül szót vesztegetni, mert vannak olyan tapasztalataink a privatizált élelmiszeripari üzleteinkkel, hogy nem veszik át a terméket - jönnek a panaszok: nem vették át a káposztát, az uborkát, a burgonyát, a paprikát -, és akkor én tisztelettel megkérdezem, hogy mi ebből az előnye a magyar népgazdaságnak? Vagy máig is értetlenül állok, amikor földművelésügyi miniszter koromban kicsúfolt a sajtó, hogy a miniszter nem tud számolni, hogy hogy lesz a hatforintos búzából húszforintos kenyér - valóban nem tudok, ha nekem valaki ezt meg tudja magyarázni, elfogadom, de ma már azt hiszem, hogy a 700 forintos búzából 30-40 forintos kenyereket állítanak elő. De azt viszont paraszti ésszel tudom, hogy egy mázsa búzából egy mázsa kenyeret elő lehet állítani - a többi számítást önökre bízom. Tehát van itt mit helyére tenni, hogyha itt valójában megnyugtató módon akarjuk ezt a kérdést rendezni. A költségvetésnél fel szokott merülni - lehet, hogy alaptalanul, a pénzügyminiszter úr nagyon jól tudja - a prioritás kérdése. Mindegyik tárca ragaszkodik a költségvetésénél a bővítéshez, és amikor kell, nagyon nehéz lefaragni a milliárdokat, viszont adva van az adott helyzet: a bevételi források, és addig lehet nyújtózni, amíg a takaró ér. Én - munkám, paraszti múltam és hitem szerint - a magyar mezőgazdaságot teszem az első helyre. Aki ismeri geopolitikai helyzetünket, az megérti ennek valóságát, realitását. 1938-ban Darányi Kálmán nevéhez fűződik a mezőgazdasági program. Egymilliárd pengős volt - még emlékszem rá fiatal legényként, és akkor lendült fel a magyar mezőgazdaság. Kétségkívül ez már a második világháborúnak az előszele - mondjuk - hátterében, de kétségkívül akkor a Kormány a mezőgazdaságot célozta meg, és azt hiszem, ma megint ugyanabban a helyzetben vagyunk, hogy ez nagyon aktuális. Vagy utaljak a keleti kistigrisek példájára, Tajvanra, akik a második világháború után az éhhalál küszöbén voltak, és ma virágzó gazdasággal rendelkeznek, és először a mezőgazdaságot tették rendbe, tudniillik ezt a legkönnyebb: nem kell új műhelyt építeni, nem kell új technológiát kitalálni, csak a megfelelő támogatási politikával kell segíteni azokat az embereket, akik képletesen a föld rabjai, szerelmesei, akik több százezren vannak. Azért is érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert ha a nagyüzemek ellehetetlenülnek, felszámolásra kerülnek, ott nemcsak a gazdaság, a termelés áll meg, hanem egy csomó munkanélküli is gyarapítja az eddig meglévők számát, és ez nagyon komoly problémát vet fel, tehát nagyon komoly a helyzet. Ehhez a szemléletet kell elsősorban megváltoztatni, a fejekben kell - úgy érzem - egy kis változás, módosítás, ugyanis negyven évig az ipari szemlélet bűvkörében éltünk. Nagyon jól tudom, hogy mindig azt vagdosták a fejünkhöz: mezőgazdaság hallgassatok, benneteket az ipar tart el. Nagyon jó lenne, ha ezt a nehéz mezőgazdasági helyzetet a szocializált iparunk el tudná látni. Az előző Parlamentben több mint 100 agrár szakember volt képviselő. Ma ez a szám - sajnos - kisebb, pedig most lenne szükség, most kellene legény a gátra, mert a jelen helyzet - minden dramatizálás és lebecsülés helyett - hasonló az ötvenes évek nehézségeihez. (18.00) Ezt csak összefogással, közös akarattal, egymást tisztelve és megértve lehet megvalósítani. Ha a mezőgazdaságot nem tudjuk támogatni hitelekkel, egy számjegyű kamatokkal, akkor a föld önmagában nem adja meg a mindennapi kenyerünket. Pedig amíg emberi élet van a Földön, addig élelemre is szükség van. Sajnos, az emberiség szörnyű bűne, hogy termék-, árufeleslegek mellett milliók halnak éhen naponta. Ha a Közös Piacban értékesítési gondjaink vannak, lehet piacot találni keleten, délen és a FÁK államaiban is. Megfelelő piackutatást kell alkalmazni, külkereskedőket kell találni. Feladatainkat a következőkben jelölném meg. Örülök, hogy itt Géczi képviselő úr már mint befejezett tényt említette a parlamenti mezőgazdasági bizottságot, tehát a terméktanácsokat, az érdekvédelemnek a szerveit legalizálni kell, és nem felülről irányítottan, hanem alulról szerveződően, tehát ne állami irányítás alatt legyenek, hanem igenis teljesen függetlenek, szuverének, és képviseljék az illető tanácsoknak, érdekvédelmeknek a megfelelő jogvédelmét. A földművelési hivataloknak a megerősítését föltétlenül nagyon szükségesnek tartom. Gondoljunk a mezőgazdasági osztályokra, milyen apparátussal és jogkörrel bírtak. Ezek a földművelési hivatalok nem bírnak a megfelelő hatókörrel és jogkörrel, hatáskörrel. Ezeket a tárca biztosítsa részükre. Az agrárkamarai és érdekvédelmi törvény is - úgy tudom - az előzetes tervcsomagban, törvénykezési csomagban benne volt, most nem tudom, a szűkítettben, a 41-ben benne van-e, nem néztem még át, de nagyon aktuális lenne, mert ez is az egyik hathatós törvény lenne a mezőgazdaság érdekének a védelmében. Mezőgazdasági bankokat, vidéki hitelszövetkezeteket kell létrehozni, azt hiszem, unos-untalan elmondottuk ezeket többen is a képviselőházban. És nagyon lényeges a földjelzálog intézményét megvalósítani. Kedves Képviselőtársaim! Én kívánom, hogy ezeket a gondolatokat, amelyek talán bekapcsolódnak ebbe a törvénytervezetbe, alaposan vitassuk meg - ahogyan Géczi képviselőtársam is mondta -, és valójában olyan agrárpiaci rendtartási törvényt hozzunk, nehogy két hónap múlva módosítani kelljen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)