Schamschula György (MDF)
DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint az V. kerület képviselőjéhez, nagyon sok megkeresés érkezett hozzám a törvénnyel kapcsolatban. A törvénytervezet ismertetése elég nagy port vert fel a kerületben, hiszen ez az a kerülete a fővárosnak, amelyik a legsűrűbben lakott, és ahol a legtöbb önkormányzati bérlakás van talán az egész országban. Az észrevételek tulajdonképpen pozitívan értékelték és köszöntötték a Kormánynak ezt a törvénytervezetét, hiszen hézagpótló törvényalkotásról van szó, és a gazdasági-társadalmi átalakulás nem mehet végbe úgy, hogy Magyarországon a legtöbb polgárnak alapvető vagyonát jelentő lakásviszonyokat ne szabályoznánk törvényi úton. Mondanivalómban három részletre szeretnék kitérni, amelyek a legtöbb fölvetésben megjelentek nálam, és amelyeknek a törvénybe iktatását mindenképpen szükségszerűnek tartom. (17.40) Elsősorban pár szót szeretnék szólni az úgynevezett házmesterlakások elidegenítésének kérdéséről. Mielőtt valaki mosolyogna, szeretném elmondani, hogy Budapesten körülbelül 10 ezer lakásban laknak szolgálati lakást kapott házfelügyelők, és az ingatlanok elidegenítése folytán ezek a lakások közös tulajdonba mennek és az eddig szolgálatot teljesítő házfelügyelő jóhiszemű jogcím nélküli lakóvá válik, akinek sokszor az eltávolítása a legfőbb érdeke a tulajdonosoknak. Jelenleg a bíróságok előtt nagyon sok per van folyamatban, ahol ezek az oszthatatlan közös tulajdonba került lakások bérlői, esetleg kényszerbérlői - jogi terminológiával szólva jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználók - próbálnak valamiképpen jogot kapni, helyet a nap alatt, hiszen ők esetleg lakást adtak azért, hogy megkapják ezt a szolgálati lakást, esetleg valami módon hosszú évek óta dolgoztak azért, hogy ebben a lakásban lakhatási joguk legyen. Azt javaslom a tisztelt Háznak és erre nyújtottam be módosító indítványt, hogy ezek a lakások kerüljenek elidegenítésre a bennük lakó jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználóknak, hiszen ezáltal alapvető érdeke nem kerül csorbításra a lakóközösségnek, viszont egy körülbelül 10 ezer fős rétegnek az alapvető lakásviszonyát és életviszonyát tudjuk rendezni. A másik gondolat, amiről szeretnék szólni, az tulajdonképpen csatlakozik Filló Pál képviselőtársam felvetéséhez, és ez a lakbérek mértékének meghatározása. Néhány adatot szeretnék felsorolni, ha nem untatom vele a tisztelt Házat, hogy a jelenlegi lakbérek is sokhelyütt meghaladják a lakosság bizonyos rétegének a fizetőképességét. Az V. kerületben a lakbérhátralék az összes lakbérbevételnek 11,3%-át teszi ki, körülbelül ugyanez a helyzet a XI. kerületben, ahol 10% körül van, de katasztrofális a helyzet a XIII. kerületben, tisztelt Ház, ahol a lakbérnek egynegyede nem folyik be a lakosoktól. Ezeknek az embereknek emelni a lakbérét, akár az önkormányzatok tetszésére rábízni a lakbéremelést, azt hiszem, rendkívül felelőtlen és nem átgondolt intézkedés volna. Hadd hivatkozzak analógiaként a bécsi lakbérrendeletre, ahol a háború után kettéosztották a lakásokat, és azt mondták, hogy vannak szociális bérű lakások, amelyeknek a bérét nem lehet emelni, és vannak olyan lakások, amelyet a beruházó létesít magának, ahol a lakbért szabadon lehet megállapítani. Azt javaslom, hogy az önkormányzati lakások bérét az 1992. június 30-i állapotnak megfelelően rögzítsük, csináljunk belőle szociális bérű lakásokat, és viszont azoknak a lakásoknak a bérét, amelyek magántulajdonban vannak, illetve aki magántulajdonból, vállalkozásból, akár önkormányzati tulajdonból létesít üzletszerű kiadásra, üzletszerű beruházásként lakásokat, azoknak a bére legyen teljesen szabad. Itt viszont ne kelljen az önkormányzatoknak lakbérpótlékot adni. Hiszen, tisztelt Ház, gondoljuk csak el! Ha egyik oldalon megemelem a lakbért, a másik oldalon a szegénység ellensúlyozására lakbérpótlékot juttatok a lakosságnak, ezáltal tulajdonképpen egy inflációs folyamatot indítok be, amiből senki nem jön ki jól, hiszen az önkormányzaton keresztül nagyobb pénztömeg fog forogni, a lakosság kezén nagyobb pénztömeg fog forogni, ugyanakkor ennek gazdasági haszna nem lesz, hacsak nem a Pénzjegy Nyomdát tekintjük. Azt hiszem, meg kellene nézni és tanulmányozni kellene azt a mechanizmust, ahogy Bécsben évtizedeken keresztül ezeket az úgynevezett szociális bérű lakásokat fenntartották. Jelenleg nem látom lehetőségét annak, hogy Magyarországon jelentős menynyiségű szociális lakás nélkül a társadalom lakhatási igényeit ki tudjuk elégíteni. Tessék belegondolni abba, hogy Magyarországon csökken a család taglétszáma, ugyanakkor az embereknek megmarad a lakása. Általában lakásmobilitás nincs, a megöregedett, idős, esetleg egyedülálló emberek nem tudják a lakásukat elcserélni, eladni, nem tudnak megfelelő, kisebb komfortos lakásba költözni. Marad a nagy bérű öreg lakás, s bérének az emelkedésével egyszerűen nem tudnak sem materiálisan, és azt hiszem, lelkileg sem lépést tartani. Tehát a második felvetésem az, hogy igenis, a szociális bérű lakások fogalmát be kell vezetni Magyarországon, hiszen enélkül Budapesten és a többi nagyvárosban megoldhatatlan problémákat és súlyos szociális feszültségeket fogunk indukálni. A harmadik és az utolsó felvetésem az, hogy az önkormányzatokhoz jelentős pénztömeg folyik be az ingatlanok, a lakások értékesítése folytán. Ez a pénztömeg legtöbbször, sajnálatos módon, különösebb előrelátás nélkül kerül sokszor elpazarlásra. Hiszen van olyan önkormányzat Budapesten - és engedjék meg, hogy ne hozzam nyilvánosságra -, ahol két év alatt 2 milliárddal nőttek az önkormányzat fenntartási költségei anélkül, hogy jelentős szolgáltatásbővítést élvezett volna a lakosság. Attól félek, az a tömeges lakásértékesítésből befolyó többletbevétel egyszerűen elfolyik anélkül, hogy megfelelő helyre irányítanánk a pénzeket. Éppen ezért az a javaslatom, hogy a lakások értékesítésével az önkormányzatokhoz befolyó pénzek 50%-át az önkormányzat legyen köteles lakásépítésre fordítani. Hiszen, tisztelt Ház, az elmúlt 3 évben drasztikusan esett vissza a lakásépítések száma. Ma Magyarországon gyakorlatilag nagyon kevés és tisztán önerőből épülő lakás van. A fiatalok, az alacsony keresetűek és - maradjak a szakmánál kicsit - a munkanélküliek számára egyszerűen lehetetlen bármiféle lakásmegoldást találni. Ha arra gondolunk, képviselőtársaim, hogy a munkanélkülieknek körülbelül az egynegyede 25 év alatti ember, akinek a munkanélküli-segélyből az életben nem lesz lehetősége arra, hogy megoldja saját lakásának problémáját, megalapozza az életét, a családalapításnak valamiféle alapvető feltételeit megteremtse, akkor azt hiszem, valamiképpen ösztönöznünk kell az önkormányzatokat arra, hogy a befolyó pénzekből igenis építsenek lakásokat. Éppen ezért azt a harmadik javaslatot fogom a Parlament elé terjeszteni, illetve módosító indítványként benyújtani, hogy az önkormányzatokhoz a lakásingatlanok értékesítéséből befolyó pénz 50%-át lakásépítésre legyen kötelező fordítani. Köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)