Mészáros István László (SZDSZ)

1992. szeptember 28.

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Engedjék meg, hogy én is egy idézettel kezdjem a felszólalásomat. "Eleget szenvedtünk mindnyájan a nemzetiségi szenvedelmek miatt, mi magyarok elnyomatva, ti többiek megcsalatva és velünk együtt elnyomatva. Szabadságvesztett áldozatok mindnyájan. Adja Isten, hogy a múltakon mindnyájan okultunk légyen." Kossuth Lajostól származik ez az idézet, amely 1851 és +59 között született, amikor a nagy államférfi török földön, a száműzetésben az alkotmány tervezetén dolgozott. Tisztelt Ház! Ha ez az idézet, amelynek a tartalma igaz volt körülbelül 150 évvel ezelőtt, akkor mennyivel inkább igazabb ma, amikor térségünkben látjuk, hogy nemzetiségi háborúk dúlnak, törzsi háborúk dúlnak, amikor látjuk az új kollektivizmust nemzetiségi köntösbe bújva. Térségünknek ugyanis nincs esélye stabilitásra - ezt hangsúlyozni kell -, és nincs esélyünk a Nyugathoz való integrálódásra sem, ha nem tudjuk meghaladni a nemzetiségi konfliktusokat, nem tudjuk a sérelmeket orvosolni. Ilyen körülmények között nem lebecsülhető lehet köztársaságunk hozzájárulása térségünk jólétéhez, békéjéhez azon keresztül, hogyha mi a magunk portáján igyekszünk rendbe tenni az itteni rendezetlen kérdéseket. Minden esélyünk megvan arra tisztelt Ház, hogy megfelelhessünk ennek a kihívásnak, és itt utalnék arra, amire Zétényi Zsolt is utalt, az ezeréves Magyarországra, amely ezeréves történelmünk kell hogy adjon megfelelő érettséget ahhoz, hogy felülemelkedve a piszlicsári - elnézést a kifejezésért - kicsinyeskedéseken, nagyvonalúan tudjuk megközelíteni ezt a témát. Kell, hogy kötelezzenek erre bennünket történelmi hagyományaink, amelyek egészen addig, ameddig a huszadik században ordas eszmék meg nem fertőzték ennek a nemzetnek a szellemét, ezt az országot befogadóvá tették és érzékennyé tették a más ajkúak igényei iránt. Kell, hogy erre alkalmassá tegyen bennünket az az empátia, amely abból származik, hogy négymillió magyar nemzettársunk él a határokon kívül, tehát minden körülmény afele mutat, hogy mi példaértékű szabályozást tudjunk itt Magyarországon végezni. Még meg kell hogy említsem azt, amire már szintén miniszter úr is utalt, de Zétényi Zsolt is utalt előző felszólalásában, hogy ha térségünkben van olyan ország, ahol van jogi hagyománya a nemzetiségi jogokkal való foglalkozásnak, ahol vannak hagyományai a nemzetiségi politikai gondolkodásnak, akkor Magyarország feltétlenül ezek közé tartozik. Itt én is utalnék az 1849. évi vagy az 1868. évi törvényekre, és utalnék olyan államférfiakra, mint például Wesselényi, Szemere, Kossuth, Eötvös, Deák, vagy éppen Irányi Dániel - és azt hiszem, még folytathatnám a sort. De még egy elemre is fel szeretném hívni képviselőtársaim figyelmét: most is a legfrissebb történések szerint egy körülbelül hároméves előkészítő munka után vagyunk, amely alatt több mint 10 törvénytervezet született - különböző változatok -, és ezeknek a vitáknak az anyagai, az okfejtései, az érvelései mind rendelkezésünkre állnak. (11.50) Úgyhogy úgy gondolom, ez is hozzásegíthet bennünket, hogy körültekintően tudjuk ezt a kérdést rendezni. Ezekből a hagyományokból, amelyekre céloztam - a nemzetiségi politikával foglalkozás hagyományából -, világosan le lehet szűrni két tanulságot, és én erről a két tanulságról szeretnék a beszédemben részletesebben szólni. Az első tanulság az az, hogy bebizonyosodott az elmúlt 150 év magyar történelme alatt, de úgy gondolom, bebizonyosodik máshol is, ahol ez a kérdés élő, hogy pusztán a hagyományos polgári és politikai szabadságjogok szavatolásával nem lehet elégséges módon rendezni a kérdéseket azért, mert egy ilyen irányú megközelítés a nemzeti önazonossághoz való természetes jogot nem tudja megfelelő módon kezelni, amelybe beletartozik a kultúra, a hagyomány megőrzése, amelyek éppen a kisebbségi lét miatt kerülhetnek veszélybe egy többségi társadalomban. Ez az egyéni jogokon, tehát a szabadságjogokon nyugvó kizárólagos megközelítés nem számol azzal a származásból fakadó összetartozás-tudattal, amely miatt a kisebbséghez tartozó egyének szeretnék az identitásukat csoportosan megélni. Szerintünk, szabaddemokraták szerint tehát a magyar történelem bizonyítja azt, hogy meg kell haladni ezeket a felfogásokat, és tekintettel kell lenni a kisebbségi autonómia-törekvésekre, mégpedig oly módon, hogy ezeket a magánjogi kereteket meghaladó módon szükséges rendezni. A második ilyen tanulság a konszenzus szükségessége. Ha van valahol kérdés, ahol rendkívül fontos az, hogy az érintettek és a törvényhozók konszenzusán nyugodjék a rendezés, akkor ez a kérdés az. Mert utalnék arra, hogy az előző két nemzetiségi törvény nem bírta az érintettek konszenzusát. 1868-ban kivonultak nemzetiségi képviselők a törvény megszavazásakor a Parlamentből, holott ezek a törvények abban a korban előremutató, jó törvények voltak, csak éppen a konszenzust nem sikerült kialakítani. És én úgy gondolom, hogy ez tanulság kell hogy legyen a számunkra, mert mi bármilyen jó törvényt is alkothatunk itt, hogyha nincsenek meggyőződve az érintettek ennek az igazáról, akkor hasonló következményeket válthat ki. Magyarán, hogy a kisebbségek nem fogadják el sajátjukként. Tisztelt Ház! Kossuth Lajos már az 1850-es években leszűrte az általam említett előző tanulságot, hogy meg kell haladni azt a fölfogást, amely pusztán a személyi szabadságjogok kiterjesztésében gondolkodik, és ebben az alkotmánytervezetében a személyi elvű önkormányzatokban gondolkodott. Én úgy gondolom, hogy mi itt a Parlamentben a patkó mindkét oldalán büszkék lehetünk arra az alkotmánymódosításra, amelyet együttesen ejtettünk meg 1990 nyarán, amikor alkotmányba iktattuk a nemzeti és etnikai kisebbségek jogát helyi és országos önkormányzatok létesítésére. Én úgy gondolom, hogy ez a kései Kossuth hagyományainak a feltámasztása ebben a Házban, és én úgy gondolom, hogy erre igen nagy szükség van. A másik kérdésnek, amit annak kapcsán szeretnék érinteni, hogy milyen válaszokat lehet adni az autonómiatörekvésekre, a lényegét abban lehet összefoglalni: a számok törvénye az, ami ennek a kérdésnek a körüljárását szükségessé teszi. Mindannyian tudjuk, a kisebbségek azért kisebbségek, mert számszerű kisebbségben vannak. Ezért hiába kerülnek be a Parlamentbe, hiába kerülnek be a helyi önkormányzatokba, ott, ahol kisebbségben vannak, még hogyha valamilyen kedvezményes megkülönböztetést is alkalmaznának a választójogi szisztémában (pl. felülreprezentált kisebbségi képviselet és alulreprezentált többségi képviseletet), a kisebbség akkor is csak kisebbség lenne, bárha felülreprezentálva. Magyarán: bármikor leszavazhatóak a kisebbségi érdekek. Ezért olyan struktúrát kell kialakítanunk, tisztelt Ház, amely a kisebbségspecifikus ügyekben - azokban az ügyekben, amelyek életbe vágóak az önazonosság megőrzésében - szabad kezet enged a kisebbségeknek, és partneri viszonyba emeli őket. Magyarán olyan struktúrát kell kialakítani, amely lehetetlenné teszi, hogy az ilyen életbe vágó kisebbségi ügyekben a többség akaratát érvényesítse a kisebbségekkel szemben. Ehhez kell megfelelő formát keresni. Egy formát talált ez a törvényjavaslat, mert a kisebbségi önkormányzatok elvére helyezkedik; olyan megoldást talált, hogy háromfajta önkormányzat jöhetne létre. Az első az, amikor egy települési önkormányzat, ahol többségben vannak a kisebbség képviselői, kinyilvánítaná magáról, hogy ez kisebbségi önkormányzat. A másik, amikor a 30%-ot legalább meghaladják, ekkor kisebbségi képviselőcsoport jöhetne létre. A harmadik, amikor településrészi önkormányzat jöhetne létre. Viszont most foglalkoznom kell azzal, hogy ez a megközelítési mód nem tűnik túl szerencsésnek, és én föl szeretném vetni az ezzel kapcsolatos problémákat. Először is egy óriási elvi probléma jelentkezik, tekintettel arra, hogy ez az elképzelés a területi elv alapjára helyezi az önkormányzatiságot. Területi elv alapjára olyan helyzetben, amikor mindannyian tudjuk, hogy a magyarországi kisebbségekre éppen az a jellemző, hogy a többségük szórványban él. Magyarán tehát ez a megoldás tetszetősnek tűnik az első pillanatban, de ha jól belegondolunk, éppen a kisebbségek többsége maradhatna ki abból, hogy ezeket a jogosítványokat, amelyekre a kisebbségeknek szüksége van, élvezhesse. Ne értsen senki sem félre, most egy kicsit durvábban fogok fogalmazni, hogy plasztikusabb legyen, amit mondok. Nem feltételezem, hogy egy ilyen rendezés mögött valamiféle rossz szándékok húzódnának meg. Szeretném megmelíteni, hogy úttörő jellegű munkáról van szó, ezt a rossz szándékot egyikünk se feltételezze a másikról, amikor előáll javaslataival, mindannyian tapasztalatlanul közelítünk ezekhez a kérdésekhez, mert az önkormányzatiság alapján Magyarországon a kérdést nem közelítették még meg. Ezért szeretném hangsúlyozni, hogyha plasztikusan fogalmazok, olyan üzenete van a területre, a területi alapra helyezésnek, hogy azok a kisebbségek, amelyek összeköltöznek, amelyek együtt vannak, vagy - úgymond - gettósodnak, ezek élvezhetik ezeket a jogosítványokat, de azok számára, akik szórványban élnek, az lehet az üzenete ennek a rendezésnek, hogy az ő számukra a nyitva álló út az asszimiláció. Ezért szerintem - tisztelt Ház s tisztelt Miniszter Úr - nagyon át kell gondolni ezt a vonatkozását a törvénynek, mert ez ellentétes hatásokat hozhat létre azzal, amit mi mindnyájan szeretnénk. A másik, ami ebből következik, hogy a törvényjavaslat egybecsúsztatja a területi közigazgatási önkormányzatiságot a funkcionális önkormányzatisággal. Ez a másik probléma az, hogy egy települési önkormányzatnak szerintünk teljesen más feladata van, mint egy kisebbségi önkormányzatnak. Egy települési önkormányzat azon emberek önkormányzata, akik a településen élnek, ez mindenkinek az önkormányzata. És ebből kifolyólag, hogyha ez átminősíti magát kisebbségi önkormányzatnak, szerepzavar jöhet lére. Soha nem lehet majd tudni, hogy melyik döntés az, amelyet kisebbségi önkormányzatként hoztak meg, vagy éppen települési önkormányzatként. Márpedig utalnék - tisztelt Ház - arra, hogy ez a szerepzavar még személyek esetében is bonyodalmakra vezethet. Itt csak megemlíteném Csurka István tisztelt képviselőtársunkat, akinél soha nem lehet tudni, hogy a nyilatkozatait épp parlamenti képviselőként vagy íróként tette meg. Szerintem az önkormányzati kérdések körében is el kell választani egymástól a kisebbségi vagy a települési jelleget. A másik probléma az önkormányzatokkal, ez már azokra vonatkozik, ahol kisebbségben van a kisebbség, itt mondtam, hogy több képviselőcsoport jöhetne létre, vagy egy másfajta önkormányzat, amelyet településrészinek neveznek. Ezeknél az a probléma, tisztelt Ház, hogy akkor jöhetnének létre, ha a többség jóindulatúan megszavazza. Ezt kezdeményezheti a kisebbség, de a többség szavazatán múlik, hogy létrejön-e. Ezenkívül ezeknek a kisebbségi önkormányzatoknak a kisebbségspecifikus ügyekben való jogosítványai korlátozására módot nyújt ez a törvényjavaslat, mégpedig határ nélkül, amikor kimondja, hogy az önkormányzati rendelet keretei között gyakorolhatják, és nem szabja meg a korlátait, hogy melyek azok a korlátok, amelyeken az önkormányzati rendelet nem terjedhet túl. Itt tehát egyszerűen arról van szó, hogy alárendelt helyzetet keletkeztet a törvényjavaslat a partneri szerep kijelölése helyett. Ezenkívül harmadikként megfogalmazhatok egy alkotmányos aggályt is. Azon is el kell gondolkozni, hogy ez a fajta elképzelés, amely a kisebbségi képviselőcsoportra vagy a településrészi önkormányzatra vonatkozik, vajon kielégíti-e azt az alkotmányos követelményt, amely az Alkotmánynak a 68. § (4) bekezdésében áll, hogy megilleti a kisebbségeket a helyi s az országos önkormányzáshoz való jog. (12.00) Meg kell jegyezzem, hogy az országos önkormányzatokkal is problémák vannak, tekintettel arra, hogy két kisebbségi helyi önkormányzat már lérehozhatna országos önkormányzatot, de pontosan a szétszórtságban lévő jellemzők miatt - említettem - a kisebbségek nagyobb része kiszorulna ebből a jogosítványból, így kiszorulna abból is, hogy az országos önkormányzatban részt vehessen, ez pedig egy olyan legitimációs bombát helyez el, hogy létrejöhet az az eset, amikor a kívül rekedt többség nem is vehet részt az országos önkormányzatban, de - például - hogyha két helyi önkormányzat létrehoz egy országos önkormányzatot, ezek töredékét képezhetik adott nemzetiségen belül a nemzetiséghez tartozóknak, ezek élvezhetik ezeket a jogosítványokat, tehát a kisebbség kisebbségének lesz majd a többletjogosítványa, a nagyobb rész pedig kívül reked. Ezért utalnom kell arra - tisztelt Ház -, hogy ezekben a vonatkozásokban az elmúlt év szeptemberi változat szerencsésebb megoldásokat kínál, noha tudom nagyon jól, ott is vannak problémák, de az legalább különválasztja a szerepeket - a kisebbségi és a többségi szerepeket -, másrészt az egyesületek javára is mód nyílik az országos önkormányzatokban való részvételre, így nem rekedhet kívül a kisebbség többsége az országos önkormányzatokból. Ebben a körben még két kérdéssel szeretnék foglalkozni: a kulturális autonómia és a pénzügyi kérdésekkel. Csak vázlatszerűen említem meg ezeket a kérdéseket, mert képviselőtársaim a Szabad Demokraták Szövetségétől az elkövetkezendő hetekben részletesen fognak ezekről szólni. A kulturális autonómiánál problémának látjuk azt, hogy hiányoznak alapvető garanciák. Mert például ha az anyanyelvi oktatás garanciáit nézem, akkor sehol nem találom a törvényjavaslatban azt, hogy hány fő után illeti meg az adott kisebbséget az anyanyelvi oktatás jogosultsága, mert a törvényjavaslat csak akként fogalmaz, hogy lehetőségek és igények szerint kell kielégíteni ezeket, de azt kérdezem, hogy melyek ezek az igények, ki fogja ezt eldönteni. Ezért szerencsésebb lenne visszatérni a szeptemberi változathoz, ahol - azt hiszem - 8 fő alapján már ezt a kisebbségek követelhették. Például problémát jelentenek a kulturális autonómia területén azok az utaló rendelkezések is, amelyek a közoktatási és a felsőoktatási törvényre utalnak. Tekintettel arra, hogy ezek a jövőben meghozandó törvények, elfogadható egy ilyen utaló rendelkezés - tisztelt Ház -, de akkor, ha ezt elfogadjuk, akkor ebben a törvényben világosan ki kell jelölni azokat a preferenciákat, amelyeket a kisebbségek vonatkozásában a másik, jövőben megalkotandó törvényben rendezni kell. Ezek nélkül egy ilyen utaló rendelkezés kibelezhetővé teszi a garanciákat. Csak még egy példaként megemlítem: nem tartalmaz a kulturális autonómiára vonatkozó rész semmit az egyetemi vagy főiskolai tanszékek létesítéséről. Ha a pénzügyi területet veszem vizsgálat alá, akkor meg kell állapítani: üdvözlendő a javaslatnak az a kezdeményezése, hogy a redisztribúciós, azaz az állami újraelosztási elv mellett megjeleníti az önfinanszírozást ösztönző elképzeléseket is, de álláspontunk szerint sokkal fajsúlyosabban kellene hogy ezek megjelenjenek. Ezt elképzelhetőnek tartanánk például úgy is, hogy a személyi jövedelemadónak egy bizonyos százaléka helyben maradjon, úgy ahogy helyben marad a helyi önkormányzatoknál - ha jól tudom - 50%, lehetne, hogy még 10% azon felül helyben maradjon olyan településeken, ahol kisebbségek élnek. A másik, amit szeretnék még hangsúlyozni a pénzügyi rész vonatkozásában: ott viszont, ahol állami újraelosztás van, ott is szükséges valamilyen korrekció - és ezt Zétényi Zsolt képviselőtársam is érintette -, kell hogy legyen valami mérhetőség, el kell kerülni azt, hogy a Parlament évente bizonytalan adatokra hivatkozva vagy bizonytalan adatok alapján dönthesen, ezért valamiféle normativitást itt is be kell emelni, adott esetben ez lehet például az is, amilyen arányban önkormányzatokat választanak - ezt csak egy példaként vetettem fel - például a szavazók számának arányában. A másik dolog még a tételes rendelkezéseivel kapcsolatosan ennek a törvényjavaslatnak az az, hogy itt Zétényi Zsolt utalt már a taxáció kérdésére. Csak megemlítem, hogy a törvényjavaslat mind a taxáció elvét, mind a szabad identitásválasztás elvét tartalmazza. Mind a két elv rendelkezik előnyökkel, hátrányokkal, általában vagy az egyiket, vagy a másikat szokták alkalmazni, ez a törvény most mind a kettőt alkalmazza, itt is szerintem rendet kellene tenni. Végezetül szeretnék a konszenzus kérdésével foglalkozni még. Itt említettem már, hogy nagyon nagy hibát követ el a Parlament, hogyha nem igyekszik konszenzust teremteni a kisebbségi szervezetekkel a tárgy szabályozásakor. Itt utalnék arra, hogy három lényeges kérdés van, ami nem élvezi a kisebbségi szervezetek konszenzusát - a jelenlegi tudomásom szerint -: ez az önkormányzati rész, a kulturális autonómia része és az anyagi garanciák része. Ezek közül kettő: az önkormányzati és a kulturáis autonómia része konszenzust élvezett az elmúlt év szeptemberében, és nem tudjuk megkerülni annak a felvetését és arra a kormányzati felelősségre történő rámutatást, amelyet ennek a konszenzusnak a felrúgása jelentett. Mert nem is annyira a halogatás az, amit a Kormány számlájára írunk, hanem az, hogy egy meglévő konszenzust változtatott át, mert - azt hiszem - kitűnik abból, amit elmondtam, hogy ellentétben a miniszter úr szavaival, aki azt mondta: a változások azért történtek, hogy végrehajtható legyen a törvény, illetőleg megmaradtak a szeptemberi változat elvei - láthatják - tisztelt Képviselőtársaim -, hogy nem maradtak meg, mert az önkormányzatiság területén teljesen átalakult az egész rendszer. A Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot jelentős módosításokkal tudja elfogadni. Ezeknek a módosításoknak az iránya a következőkben jelölendő meg: az önkormányzati részekre vonatkozó rendelkezéseket az irányba kell módosítani, hogy a szórványban élők is jogosultságot nyerjenek a részvételre a kisebbségi önkormányzatok munkájában, megszűnjék az alárendelt szerepük, tehát ez partnerszereppé minősüljön át, valamint ez a bizonyos szerepösszecsúszás valamilyen módon kezelhető legyen. További követelményünk az az, hogy a kulturális autonómia és a pénzügyi kérdések területén garanciákat fogalmazzon meg a törvényjavaslat, nem pedig az ilyen bizonytalan fogalmakat, hogy "igények" meg "lehetőségek" szerint. Ha még ezek a garanciák minimálisak is, de akkor is többet jelentenek, mint egy bizonytalan meghatározás. Végezetül - azaz tényleg befejezésül, tisztelt Ház, mert látom, az idő nagyon elment - szeretném én is megerősíteni azt, amit Zétényi Zsolt mondott: nekünk akkor is erkölcsi kötelességünk lenne és elvi kötelességünk, hogy a hazai kisebbségek ügyét rendezzük, hogyha a határainkon túl nem élnének magyarok, de ilyen tekintetben pedig különösen nagy a felelősségünk, hogy egy példamutató rendszert alkossunk meg. A másik, amire hivatkozni szeretnék, az a mód, ahogy ezt a törvényt tárgyaljuk, amilyen hangnemben ebben a vitában beszélünk egymással - tisztelt Képviselőtársaim -, és ahogy keressük a megoldást, ennek üzenetértéke lehet a magyar társadalom számára, ugyanis ha valahol, akkor ebben a törvényben tényleg a másságról van szó. Erről a tárgyalási módról a lakosság azokat a következtetéseket fogja leszűrni: hogy viszonyul a magyar Parlament a mássághoz. Én biztos vagyok abban - tisztelt Képviselőtársaim -, hogy mindannyian meg kívánjuk ragadni ezt az alkalmat, és különösen szükséges ez olyan helyzetben, amikor a társadalomban különböző csoportok révén kirekesztő tendenciák kezdenek érvényesülni, mi bizonyságot tehetünk itt a Parlamentben, hogy ezeknek mi ellene állunk. Ez azért is fontos, mert szükséges egy olyan légkör kialakítása hazánkban, amely egyénbarát, amely másbarát, amely kisebbségbarát, mert utalnék arra, hogy a jogállamiság vagy a demokrácia az nem törvényeknek a halmaza, nem intézményeknek a hatáskörök szerint elkülönített rendje, hanem a demokrácia és a jogállam több ennél, annak van egy szellemisége, és ez a szellemiség, amelyhez szintén hozzájárulhatunk mi, hogy Magyarországon kialakuljon, ha ennek a törvényjavaslatnak a vitája alatt mi tényleg úgy állunk ehhez a kérdéshez, hogy a lehető legjobbat kívánjuk kihozni magunkból, és értékeljük vitapartnereink felszólalását. (12.10) Ehhez mi, a Szabad Demokraták Szövetsége konstruktivitásunkat ajánljuk fel önöknek, amely módosító indítványok benyújtásában, az egyezkedési készségünkben fog megnyilvánulni és abban, hogy ha valakik jobb, szerencsésebb megoldást találnak, mint amilyeneket mi a módosító indítványainkban megfogalmazunk, akkor örömmel vonjuk vissza azokat mások javára. Köszönöm, tisztelt Ház, a figyelmüket. (Taps.)